Főmenü megnyitása

Hajdar ibn Kávúsz al-Afsín

(Afsín szócikkből átirányítva)

Hajdar ibn Kávúsz al-Afsín (arabul حيدر بن كاووس الأفشين [Ḥaydar ibn Kāwūs al-Afšīn], ? – Szamarra, 841. május/június) a transzoxániai Usrúszana (vagy Uszrúsana) fejedelme (titulusa a neve állandó részeként használt afsín), az Abbászida Kalifátus kiemelkedő hadvezére volt. A horászáni Táhiridákkal vívott hatalmi harcban árulással és pogánysággal vádolták meg és kivégezték.

FelemelkedéseSzerkesztés

Usrúszanát, a Szamarkandtól Hudzsand vidékéig terjedő térséget először al-Mahdi abbászida kalifa (775–785) idején hódoltatták a muszlim seregek, de fejedelmei hűsége nem volt szilárd: mind Hárún ar-Rasíd, mind a keleti birodalomfélben őt követő al-Mamún hadjáratokat volt kénytelen indítani a Kávúsz nevű fejedelem ellen. Miután a kalifává váló al-Mamún Mervből Bagdadba települt, az afsín családjában viszály robbant ki, melynek során egy riválisa meggyilkolását követően Kávúsz Hajdar (eredetileg feltehetően Hajdár [Ḫaydār]) nevű fia elmenekült és a kalifánál keresett menedéket (817820 körül). Hajdar iránymutatását követve 822-ben újra kalifai hadak törtek Usrúszanára, Kávúsz pedig végleg meghódolt és felvette az iszlámot; Hajdar rivális fivére, Fadl pedig északra menekült, a nomádok közé. Így apja halálát követően, amelynek dátuma egyébként nem ismert, Hajdar vált Usrúszana fejedelmévé, megörökölve az afsín titulust. (Később Fadl is a kalifa szolgálatába állt.)

Az elkövetkező években Hajdar a trónörökös, Abu Iszhák, a későbbi al-Mutaszim kalifa kíséretében szolgált. Amikor előbbit Egyiptom élére helyezték, al-Afsín Barka (Kirenaika) kormányzója lett, és ilyen minőségben 831-ben leverte a koptok és a Nílus-delta vidékén élő beduinok lázadását. Ebben az időszakban állítólag ő szervezte meg a trónörökös „nyugatiak” (al-magáriba) néven ismert testőrségét az alsó-egyiptomi nomádokból.

A csúcsonSzerkesztés

Al-Mamún 833-as halálakor fivére lelkére kötötte, hogy kalifaként minden erővel munkálkodjon az Északnyugat-Iránt és a mai Azerbajdzsán területét mintegy 817 óta uraló, horramita Bábak lázadásának leverésén. Al-Mutaszim 835 júniusában al-Afsínt a felkelés által veszélyeztetett Dzsibál, Ádzarbajdzsán és Armínija kormányzójává nevezte ki, és rendkívül magas zsoldot biztosított a számára. A hadvezér gondosan újjáépíttette a térségben Bábak hívei által lerombolt erődöket, és Bardzsandban vert tábort, amit védművekkel vett körül, és horramiták bázisául szolgáló hegyvidék felderítésére is nagy hangsúlyt helyezett. Ennek és a folyamatosan érkező, jelentős számú erősítésnek – ami kalifai seregeket és önkénteseket egyaránt magába foglalt – csak hosszú idő alatt, 837 augusztusában sikerült bevennie al-Baddzt, Bábak várát, ráadásul a lázadó ezután még majdnem egy hónapig bujkált az örmény hegyvidéken, és csak a helyi földbirtokosok adták ki nagy váltságdíj ellenében a hadvezérnek.

Al-Afsín 838 januárjában vonult be Bagdadba. A kalifa és a trónörökös személyesen fogadta, és értékes ajándékokkal halmozta el, egyúttal Szindh kormányzóságát is megkapta eddigi tisztségei mellé. Még ebben az évben elkísérte al-Mutaszimot az Amorionig jutó bosszúhadjáratára a Bizánci Birodalom ellen, ahol seregteste győzelmet aratott Theophilosz bizánci császár hadai felett a dazimoni csatában, elfoglalta Ankürát, ahol egyesült a kalifa vezetésével érkező főerőkkel. Amorion ostrománál ő vezette a jobb szárnyat.

A bukásSzerkesztés

Al-Afsín, bár sikerei csúcsán volt, minden jel szerint úgy érezte, hogy a Horászán élére kinevezett Abdalláh ibn Táhir és a dzsibáli Abu Dulaf al-Idzsli veszélyezteti a befolyását a perzsa térségben és az udvarban, ezért kapcsolatba lépett a mázandaráni hűbéres fejedelemmel (iszbahbadz), Mázjár ibn Kárinnal, aki nehezményezte, hogy a Táhiridák az ő tartománya ügyeibe is be kívántak avatkozni. Mázjár 839-ben felkelést robbantott ki a nehezen megközelíthető, magas hegyek által védett tartományában. Al-Afsín feltehetően arra épített, hogy Ibn Táhir kudarcot vall a Mázjár elleni harcban, ami így horászáni helytartóságának elvesztésével járt volna, és helyét valószínűleg az udvarban szintén jó pozíciókkal rendelkező al-Afsín szerezte volna meg. Terveit azonban keresztülhúzta a központi sereg gyors és erőteljes reakciója, valamint az, hogy Mázjárt elhagyták rokonai és hadvezérei, így Ibn Táhir gyors győzelmet tudott aratni a felkelők ellen.

A Szamarrába vitt és ott kivégzett Mázjár vallomása alapján ellenfelei támogatásával a vezír, Ibn az-Zajját és a főkádi, Ahmad ibn Abi Duád vádat emelt al-Afsín ellen. Felrótták neki, hogy áttérése ellenére nem metélkedett körül, hogy felettébb díszes, iszlámellenes és pogány műveket és bálványokat birtokol, illetve hogy hazájában megkorbácsoltatott egy müezzint és egy imámot, amiért a térségre vonatkozó egyezményeket megszegve egy pogány szentélyt mecsetté alakítottak át. Azzal is megvádolták, hogy Bábak elleni hadjárata azért húzódott el, mert ő maga is szimpatizált a felkelőkkel. Hogy az ellene felhozott vádak mennyire voltak igazak, az eldönthetetlen, mindenesetre a perben bizonyítékként felhozott könyvek és bálványok manicheus és buddhista szimpátiáira utalhatnak. Hosszas pert követően végül börtönbe vetették, ahol halálra éheztették.

ForrásokSzerkesztés

  • C. E. Bosworth: Afšīn. In Encyclopaedia Iranica, I. kötet. 1985. 589–591. o.  
  • W. Barthold – H. A. R. Gibb: Afšīn. In Encyclopaedia of Islam, I. kötet. Szerk. H. A. R. Gibb, J. H. Kramers, E. Lévi-Provençal, J. Schacht. Leiden: E. J. Brill. 1986. 241. o.