Főmenü megnyitása

Aglaja Veteranyi (Bukarest, 1962. május 17.Zürich, 2002. február 3.) svájci színésznő és írónő.

Aglaja Veteranyi
Született 1962. május 17.
Bukarest
Elhunyt 2002. február 3. (39 évesen)
Zürich
Állampolgársága
SzüleiTandarica
Foglalkozása színésznő,
írónő
Kitüntetései
  • Berliner Kunstpreis
  • Adelbert von Chamisso-díj (2000)
Halál okafulladás

ÉleteSzerkesztés

Aglaja Monika Veteranyi romániai cirkuszdinasztiába született; magyar származású apja, Alexander Veteranyi[1] bohócként lépett fel, anyja, Josephina Tanasa-Veteranyi[2]akrobata volt. 1967-ben családja elmenekült Romániából. A következő években artistaként és táncosként lépett fel, bejárva a fél világot. 1977-ben édesanyjával Svájcban telepedett le, miután szülei 1974-ben elváltak és apja Buenos Airesben maradt Aglaja nővérével.[1] Noha románul és spanyolul is tudott, a gyakori költözések miatt nem látogatta rendszeresen az iskolát és írástudatlan volt. Később néhány évig bentlakásos iskolába járt, majd drámatagozaton tanult Zürichben. 1982-ben indult színészi és szerzői pályafutása. Emellett színészképzőt végzett a Zürichi Színházi Társaságnál (Schauspiel Gemeinschaft Zürich), ahol később tanított is.

1982-től Veteranyi szabadúszó íróként és színészként élt Zürichben. 1988-tól 2001 augusztusáig Christian Seilerrel közösen vezette a Zürichi Színházi Társaságot. 1996-ban Jens Nielsennel megalapítják az Engelmaschine (Angyalgép) elnevezésű színtársulatot, amelyben 2001-ig közösen vesznek részt színházi projektekben és előadásokban. Számos írása jelent meg folyóiratokban és antológiákban, és különféle színházi projektekben dolgozott, így többek között a Wortpumpe irodalmi kísérleti műhelyben René Oberholzerrel. Tagja volt a német-svájci P.E.N.-Központnak. 2001 őszén súlyos lelki válságba került, ami oda vezetett, hogy 2002 februárjában öngyilkosságot követett el: a Zürichi-tóba fulladt.

Aglaja Veteranyi regényeket, verseket, színdarabokat írt. Az irodalomkritikusok elsősorban hányattatott gyermekkorát feldolgozó önéletrajzi írásait értékelték nagyra eredetiségük miatt. Az utolsó regénye a Das Regal der letzten Atemzüge (A végső sóhajok polca) befejezetlen maradt, csak a halála után adták ki.

Legismertebb regénye az önéletrajzi vonatkozású A gyermek a forró puliszkába esett (Warum das Kind in der Polenta kocht), amiből színházi feldolgozás és film is készült.

DíjaiSzerkesztés

  • 1998 A Berlini Szenátus ösztöndíja
  • 2000 A Berlini Művészeti Díj támogatói díja
  • 2000 Az Adelbert-von-Chamisso-Díj támogatói díja[3]
  • Zürich város irodalmi támogatói díja

MűveiSzerkesztés

  • Ein Totentanz: Geschenke. (Haláltánc: ajándékok) Jean-Jacques Volz fametszeteivel. Edition Peter Petrej, Zürich 1999.
  • A gyermek a forró puliszkába esett; ford. Billinger Edit; Kráter Műhely, Pomáz, 2003 (Kráter klasszikusok sorozat); (Warum das Kind in der Polenta kocht. Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart 1999, ISBN 3-421-05216-6. / Deutscher Taschenbuch-Verlag, München 2001, ISBN 3-423-12908-5)
    • Fametszetes kiadás Katrin Stangl. Hochschule für Grafik und Buchkunst, Leipzig 2004.
    • Fordításai: román (2003), magyar (2003), szlovák (2004).
    • Színházi feldolgozások:
      • Ilka Schönbein: Mein eigen Fleisch und Blut (Chair de ma chair).[4][5]
      • Nadine Schwitter: Warum das Kind in der Polenta kocht. Stadttheater Bern und Deutsches Schauspielhaus in Hamburg, 2010.[6]
  • Das Regal der letzten Atemzüge. (A végső sóhajok polca) Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart und München 2002, ISBN 3-421-05377-4. / Deutscher Taschenbuch-Verlag, München 2004, ISBN 3-423-13217-5.
    • Fordításai: Román (2003), Szlovák (2006).
  • Vom geräumten Meer, den gemieteten Socken und Frau Butter. (’Az eltűnt tenger, a kölcsönzokni és Butter asszony) Werner Morlang utószavával. Deutsche Verlags-Anstalt, München 2004, ISBN 3-421-05832-6.
    • Fordításai: Lengyel (2005).

ForrásokSzerkesztés

Magyar nyelvűSzerkesztés

Német nyelvűSzerkesztés

  • Rudolf Bussmann und Martin Zingg (Hrsg.): Aglaja Veteranyi weiterschreiben. Mit Beiträgen von Monica Cantieni, Guy Krneta, Gabriele Markus, Mariella Mehr, Michael Mettler, Werner Morlang und Jens Nielsen. In: Drehpunkt, Schweizer Literaturzeitschrift, Nr. 114, Oktober 2002. Lenos Verlag, Basel 2002.[7][8]
  • Laura Gieser: Heimatlose Weltliteratur? Zum Werk von Aglaja Veteranyi. In: Germanica, No. 38, 2006, ISBN 2-913857-17-5.[9]
  • Vesna Kondrič Horvat: Familienbilder als Zeitbilder bei Franco Supino und Aglaja Veteranyi. In: Beatrice Sandberg (Hrsg.): Familienbilder als Zeitbilder. Erzählte Zeitgeschichte(n) bei Schweizer Autoren vom 18. Jahrhundert bis zur Gegenwart. Frank & Timme, Berlin 2010, ISBN 978-3-86596-288-1. S. 281–292.
  • Nina Neudecker: Ich weiss nicht, was eine Muttersprache ist. Porträt und Texte von Aglaja Veteranyi. In: Schweizer Monatshefte, Fokus Chamisso-Preis. Ausgabe 938, Februar 2005. (Auszug online)
  • René Oberholzer: „Meine Heimat ist die deutsche Sprache.“ Zur Heimat und Heimatlosigkeit der Aglaja Veteranyi. Essay. In: Driesch, Zeitschrift für Literatur und Kultur, Nr. 10. Driesch Verlag, Drösing 2012, ISSN 2078-6433. S. 130–135.
  • Katja Suren: „Am liebsten habe ich Geschichten mit Menschen, die essen oder gekocht werden“. Zur vermeintlich einigenden Kraft des Essens bei Natascha Wodin und Aglaja Veteranyi. In: Claudia Lillge und Anne-Rose Meyer (Hrsg.): Interkulturelle Mahlzeiten. Kulinarische Begegnungen und Kommunikation in der Literatur. Transcript-Verlag, Bielefeld 2008, ISBN 978-3-89942-881-0. S. 171–184.[10]
  • Katja Suren: Ein Engel verkleidete sich als Engel und blieb unerkannt: Rhetoriken des Kindlichen bei Natascha Wodin, Herta Müller und Aglaja Veterany. Dissertation. Universität Paderborn, 2010.[11][12]

FilmSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés

  1. a b http://partnerstwo.onet.pl/1644041,3502,,martwa_za_zycia,artykul.html
  2. http://programm.ard.de/TV/bralpha/hier-himmel---aglaja-veteranyi/eid_284877933456894?datum=2012-05-17&list=main&first=1[halott link]
  3. Mitteilung samt Schrift- und Leseproben. Robert-Bosch-Stiftung.
  4. Porträt Schönbeins und ihrer Stücke[halott link] (PDF-Datei, 0.1 MB), Seite 6.
  5. Petra Bail: Eine Seele wie ein Kinderpopo. Aufführungs-Kritik[halott link] (PDF-Datei, 0.2 MB) in der Eßlinger Zeitung vom 2. Februar 2010.
  6. Stückbeschrieb Archiválva 2014. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben durch das Schauspielhaus Hamburg.
  7. Verlags-Information mit Textproben.
  8. Darin von Werner Morlang: Rede für Aglaja..
  9. Volltext.
  10. Buchbeschrieb Archiválva 2011. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben beim Transcript Verlag.
  11. Liste der Promotionen an der Universität Paderborn.
  12. Titel erscheint bei Helmer, Sulzbach 2011, ISBN 978-3-89741-316-0.
  13. Pressemeldung über Auszeichnung bei Literavision 2004.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Aglaja Veteranyi című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.