Főmenü megnyitása

Albert Andor

magyar szobrászművész

Albert Andor (Baja, 1876. november 11.Győr, 1940. február 1.) magyar szobrászművész.

Albert Andor
Született 1876. november 11.[1]
Baja
Elhunyt 1940. február 1. (63 évesen)[1]
Győr
Foglalkozása szobrász

ÉletpályájaSzerkesztés

A budapesti Országos Magyar Iparművészeti Iskolában, Mátrai Lajos vezetése alatt végzett előtanulmányok után Strobl Alajos mesteriskolájában tanult. 1900-ban az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításán Munkácsy Mihályt ábrázoló mellszobrával elnyerte a Harkányi-díjat.[2] 1905-től Aradon élt. Részt vett az 1907-ben kiírt Kossuth-szobor pályázaton, 1912-ben az aradi Kossuth-kút pályázatán első díjat nyert. Tárcái jelentek meg az Arad és Vidéke című lapban.

1919-től Győrben működött. Tevékenyen részt vett a város művészeti életében, többek között részt vett a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat megalapításában. 1923-tól az Nádor szállóban nyitott műtermet, illetve ugyanitt szobrásziskolát vezetett.

Stílusára a historizáló stílus mellett a szecesszió gyakorolt mély benyomást. Elsősorban portré- és síremlékszobrokat, illetve háborús emlékműveket készített. Az ő munkája a Magyarországon 1921-ben elsőként felállított écsi első világháborús hősi emlékmű. Műveinek többsége megsemmisült.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00003/00157.htm, Albert Andor, 2017. október 9.
  2. A díjat báró Harkányi Frigyes (1826–1919) az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat alelnöke alapította a társulat kiállításain először részt vevő művészek egyikének díjazására

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés