Alekszandr Ivanovics Herzen

Alekszandr Ivanovics Herzen (Moszkva, 1812. április 6.Párizs, 1870. január 21.) az orosz forradalmi demokraták első nemzedékének tagja, materialista gondolkodó, és az orosz szocializmusnak, a narodnyikságnak a megteremtője volt. A narodnyikok szerint Oroszország átugorhatja a kapitalizmust, az ősközösségből a modern szocializmusba juthat. Az 1870-es évek elején hatásukra elterjedt a népközé járás. A mozgalmat a raznocsinyec (vegyes származású) értelmiség hordozta. Herzen Csernisevszkijjel és Ogarjovval megalapítja a Föld és szabadság nevű titkos forradalmi szervezetet, mely a hetvenes évek közepére radikalizálódott, majd kettészakadva részint terroristává lett (Népakarat) és az 1881-es cárgyilkosság után felbomlott, részint liberálissá vált (Fekete újrafelosztás). Utóbbi irányzat örökösei lettek az eszerek (szociálrevolucionyerek, radikális parasztpártiak) az 1917-es forradalomban.

Alekszandr Ivanovics Herzen
Herzen ge.jpg
Élete
Születési név Александр Иванович Герцен
Született 1812. április 6.
Moszkva, Oroszország
Elhunyt 1870. január 21. (57 évesen)
Párizs, Franciaország
Sírhely Cimetière du Château
Szülei Ivan Yakovlev
Házastársa Natalya Zakharyina (1838. május 9. – )
Gyermekei Aleksandr Aleksandrovič Herzen
Jellemző műfaj(ok)
  • próza
  • publicisztika
  • irodalomkritika
Alekszandr Ivanovics Herzen aláírása
Alekszandr Ivanovics Herzen aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandr Ivanovics Herzen témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Herzen apja arisztokrata, anyja egyszerű sorsú német lány volt. Törvénytelen gyerek volt, családnevét apja ragasztotta rá hallván, ahogy a mama németül szólongatta: Mein Herz.

Herzen elítélte a hatalom minden formáját. Ifjan a dekabristákért rajongott és Schiller szabadságszeretete ejtette rabul. Legközelebbi barátja Ogarjov volt, akivel megesküdött, hogy a dekabrista szabadságharc folytatásának szentelik életüket. A moszkvai egyetemen tanult, ahol Schelling természetfilozófiai panteizmusát ötvözte Saint-Simon utópizmusával. Úgy vélte, hogy a világszellem szükségszerűen halad a szabadság és az igazság felé. E tőről fakadó politizálása miatt letartóztatták és hat évre száműzték a Vjatka-vlagyimiri kormányzóságba. Itt az államigazgatásban dolgozott, de a rendőrségre tett megjegyzése miatt újabb két évre száműzetésbe kényszerült Novgorodba. Megházasodván boldognak indult magánélete, 1838-ban ugyanis megszöktette unokahúgát. A száműzetése alatt megismert igazságtalan államigazgatás radikalizálta, s Hegel valamint Feuerbach hatására baloldali ifjúhegeliánussá vált. A dialektikát a forradalom algebrájának tekintette, a fejlődés az összeütköző eszmék szintéziséből adódik szerinte. A tudományos igazság a cselekvés filozófiájában (igazságért folytatott harcban) teljesedhet ki. Úgy látta, hogy nemzedékének csak ez adatott meg, mert I. Miklós uralma kizárta a cselekvés lehetőségét. Nemzedékének tehát az egyetlen választható megoldás a metafizikai politikai szemlélődés, vagyis az elvont gondolat síkja. 1842-ben visszament Moszkvába és csatlakozott a zapadnyikokhoz.

A fejlődést az orosz reformerek két irányban képzelték akkoriban: a zapadnyikok (nyugatosok) Európa felé, a szabadságjogok és a racionalizmus irányába. Velük szemben a szlavofilek az ortodox egyházban és az obscsinában (paraszti földközösség) hittek. Kettejük harcában a baloldali hegelianizmust népszerűsítette Herzen. Ekkoriban írta meg a Leveleket a természet tanulmányozásáról (1847) és a Ki a bűnös? c. naturalista társadalomkritikai regényét. 1847-ben politikai emigrációba ment Párizsba, ahol elfogadta a proudhonizmust, és az anarchista nézet szembe fordította a reformista liberális nyugatosokkal. Ekkor örökölte meg apja nagy vagyonát és végleg csalódott Franciaországban. A társadalmi forradalom gyors győzelmét remélte az emigráció, de 1848 kiábrándította őket. Herzen szerint a retorika nyugati bajnokai túlságosan kötődnek a múlt értékeihez, ezért nem képesek lerombolni a fennálló rendet. Európa szerinte már nem progresszív, a nyugati intézmények halottak. A történelemben nincs racionalista elkerülhetetlenség. A véletlen és az emberi akarat együtt határozza meg a társadalom sorsát. (Levelek Franciaországból) Magánéleti gondok is társultak a világnézetiekhez: felesége megcsalta Herwegh radikális német költővel. Felesége halála 1852-ben mégis megviselte.

A népek tavaszának veresége után lélekben visszatért Oroszhonba. Úgy vélte, a múlt gazdagságának béklyóiban Európa képtelen megvalósítani a szocializmus eszméit; az ifjú Oroszország azonban, melynek múltjában nem volt megőrzésre érdemes, egy radikálisan új megoldást kínált Herzennek. A megoldás forrása a falusi földközösség. Ez lehet a jövő szocialista társadalmának alapja. Ezt fejtette ki Mazzininek is. 1852-ben Londonba költözött, és a következő évben lengyel emigránsokkal megalakította a cenzúramentes szabad orosz nyomdát. 1855-ben a trónra lépő II. Sándor cár bejelentette jobbágyfelszabadítási szándékát, és ezzel elindult otthon az olvadás. Erre alapozva Ogarjovval több kiadványt alapított, melyeket becsempésztek Oroszországba. (Sarkcsillag 1855-től, Oroszország hangja 1856, Kolokol/Harang 1857-től, mely végül hetilap lett.) Ezekben meg akarta győzni a kormányt és a közvéleményt, hogy a felszabadított jobbágyokat bőven lássák el földdel, a társadalmat pedig liberalizálják. Tompította politikáját. Kevesebbet emlegette a szocialista forradalmat, többet foglalkozott a sándori reformokkal. 1856-ban Julianus Aposztata szavaival köszöntötte a cárt: „Győztél galileai!". A Kolokol ekkorra már az orosz közélet meghatározó tényezője lett, de mivel óvatosan lavírozott a reform és a forradalom között, támogatottsága csökkent. 1858-tól a mérsékelt liberális Turgenyev vakmerőségéért bírálta Herzent, aki 1859-től vitában állt a radikális Csernisevszkijjel is, a reformok sikerét féltve. Herzen a kormányban is csalódott: az 1861-es jobbágyfelszabadításban a parasztság elárulását látta.

Ezzel Herzen újra balra tolódott, felszólítja a diákokat a nép közé járásra, hogy terjesszék a szocializmust. A Kolokol Bakunyin ösztönzésére kiállt a lengyel felkelés (1863) mellett. Emiatt elvesztette a reformerek támogatását, és a forradalmi demokraták közt sem nyerte vissza hitelét. 1865-ben Genfbe utazott, közel került a fiatal emigrációhoz. A Kolokol 1867-ben megszűnt. Sorozatos politikai kudarcok közt Herzen egyre többet foglalkozott emlékirataival. Irodalmi értékű életrajza (Biloje i dumi, 1861-67) a legnevezetesebb könyve, az orosz radikalizmus emlékműve. E laza elbeszélésfolyam az orosz próza egyik legnagyobb, a klasszikus orosz regényekhez mérhető értéke. Utolsó írásában bírálta Bakunyint, régi szövetségesét. „Nem kell-e túl nagy árat fizetni a forradalomért?” De a liberális reformerekkel sem értett egyet teljesen. Érdeklődése az 1864-ben alapított Karl Marx vezette Első Internacionálé felé fordult. Ingadozott a szocializmus és a liberalizmus közt. Mindkét irányzat Herzen örökösének vallotta magát.

MagyarulSzerkesztés

  • Válogatott filozófiai tanulmányok; ford. Bólyai Bettelheim Ernő; Szikra, Bp., 1949 (Tudomány és haladás)
  • Ki a bűnös?; ford. Szöllősy Klára; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1951
  • Emlékezések és elmélkedések. Szemelvények; vál., ford. Honti Rezső, bev. Vlagyimir Putyincov; Művelt Nép, Bp., 1953 (Forradalmárok)
  • Levelek a természet tanulmányozásáról; ford. Bólyai Bettelheim Ernő, szerk., jegyz. Simon Róbert; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1970
  • Emlékek és elmélkedések. Szemelvények; vál. Zöldhelyi Zsuzsa, ford. Kovács Péter, jegyz., utószó Kun Miklós; Európa, Bp., 1988 (Emlékezések)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandr Ivanovics Herzen témájú médiaállományokat.