Főmenü megnyitása

Alekszandr Nyikolajevics Lüders

orosz hadvezér

Alekszandr Nyikolajevics von Lüders (Александр Николаевич Лидерс, más átírásokban Lüdersz vagy Ligyersz) (1790. január 26.Szentpétervár, 1874. február 13.) gróf, orosz gyalogsági tábornok. Harcolt a napóleoni háborúkban. Az 1848–49-es szabadságharcban a cári intervenciós csapatok egyik hadseregparancsnoka.

Alekszandr Nyikolajevics Lüders
Luders alexandr nikolaevitch.jpeg
Született 1790. január 14.
Podólia
Elhunyt 1874. február 1. (84 évesen)
Odessza
Állampolgársága orosz
Foglalkozása katona
Kitüntetései
  • Order of Saint Anna, 1st class
  • Knight second class of the Order of Saint Anne
  • Order of the White Eagle
  • Szent Vlagyimir-rend 4. fokozata
  • Szent Vlagyimir-rend 3. fokozata
  • Order of St. Vladimir, 2nd class
  • Order of St. Vladimir, 1st class
  • Order of St. Alexander Nevsky
  • Szent András-rend
  • Gold Sword for Bravery
  • Order of St. George, 4th class
  • Order of St. George, 2nd class
  • Commander of the Military Order of William (1849. október 15.)
Sírhely Old Christian cemetery
A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandr Nyikolajevics Lüders témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Német eredetű katonacsaládban született Podóliában. 1807-ben lépett a cári hadseregbe. Részt vett a Napóleon ellen vívott 1812-es háborúban, és a hatodik koalíció 1813–1814-es háborúiban. A novemberi felkelés idején vezérőrnagyként egy gyaloghadosztály parancsnoka volt. Varsó bevételében hadosztályával kiválóan szerepelt, ezért altábornaggyá léptették elő. 1838-tól gyalogsági tábornokká léptették elő és egy gyalogos hadtest parancsnokává nevezték ki.

1848 júliusában hadtestével megszállta Moldvát és a Havasalföldet. Puchner Antal kérésére 1849 februárjában Szkarjatyin és Engelhardt tábornokok vezetésével cári csapatokat küldött Nagyszebenbe és Brassóba, őket azonban Bem tábornok rövidesen kiverte onnan.

1849 nyarán, a cári intervenció megindításakor feladata Erdély birtokba vétele volt, majd ezután a kialakult hadi helyzetnek megfelelően be kellett volna avatkoznia a magyarországi harcokba. Mintegy harmincezer fős hadserege élén 1849. június 19-én a Tömösi- és a Törcsvári-szoroson indult meg Erdély felé. A Tömösi-szorosnál súlyos harcokban áttörte Kiss Sándor honvéd ezredes védelmét, majd június 20-án elfoglalta Brassót. Ezután Hasford tábornok vezetésével egy kilencezer fős egységet indított Gál Sándor csapatai ellen Székelyföld elfoglalására, ő maga pedig Nagyszeben felé indult. Bem gerilla-hadviselést alkalmazott a szövetséges csapatok ellen: váratlan helyen többször támadott, majd visszavonult. Ezekben a kisebb ütközetekben többnyire vereséget szenvedett, de mindvégig meg tudta akadályozni, hogy Lüders csapatai kijussanak Erdélyből, és a magyar főerők hátába kerüljenek. A harcokban az erdélyi magyar haderő lassan felmorzsolódott, az oroszok döntő fölénybe kerültek. Lüders július 20-án a Vöröstoronyi-szorosnál kiszorította Ihász Dániel ezredes csapatait a Havasalföldre, július 31-én a segesvári ütközetben vereséget mért Bem hadseregére, majd augusztus 6-án a nagycsűri ütközetben szinte teljesen megsemmisítette az erdélyi magyar hadsereget. Ezután Stein Miksa Gyulafehérvárt ostromló serege ellen fordult, és azt augusztus 12-én Szászsebesnél legyőzte. Az erdélyi hadsereg Beke József ezredes vezette maradványai augusztus 18-án Dévánál tették le a fegyvert Lüders csapatai előtt.

Erdélyi győzelmeiért megkapta a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét és a Szent György-rend 2. fokozatát. 1854-ben részt vett a törökök elleni hadműveletekben, 1856-ban őt nevezték ki a krími csapatok főparancsnokává. Betegsége miatt rövidesen kérte nyugállományba helyezését. 1861 októberében a Kongresszusi Lengyelország cári helytartója lett, de 1862 júliusában leváltották. Helytartósága végén Varsóban merényletet követtek el ellene, amelyben megsebesült. Ekkor kapta a grófi rangot.

Felhasznált forrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés