Alonso Núñez de Haro y Peralta
Alonso Núñez de Haro y Peralta (Villagarcía del Llano, 1729. október 31. – Mexikóváros, 1800. május 26.) 1772-től haláláig a Mexikóvárosi főegyházmegye érseke, 1787-ben néhány hónapig Új-Spanyolország alkirálya volt. Kortársai bölcs és jó képességű érseknek tartották.
| Alonso Núñez de Haro y Peralta | |
 | |
| Új-Spanyolország alkirálya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1787. május 8. – 1787. augusztus 16. | |
| Elődje | Bernardo de Gálvez y Madrid |
| Utódja | Manuel Antonio Flores Maldonado |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1729. október 31. Villagarcía del Llano |
| Elhunyt | 1800. május 26. Mexikóváros |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Alonso Núñez de Haro y Peralta témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
| Alonso Núñez de Haro y Peralta | |
| |
| Született | 1729. október 31.[1][2][3] Villagarcía del Llano |
| Elhunyt | 1800. május 26. (70 évesen)[1][2][3] Mexikóváros |
| Állampolgársága | spanyol |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | Mexikóváros érseke |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | III. Károly rend nagykeresztje |
| {{{hivatal}}} | |
| Vallása | római katolikus egyház |
| Szentelők | Francisco Fabián y Fuero (főszentelő) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Alonso Núñez de Haro y Peralta témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
1729-ben született a spanyolországi Villagarcía del Llanóban. Már fiatalon kitűnt tehetségével és műveltségével. A domonkosoknál, majd a toledói egyetemen filozófiát és teológiát tanult, utóbbi intézményben már 18 éves korában ledoktorált. Rómában XIV. Benedek pápa is megvizsgálta, akit szintén meglepett mély tudásával, így a pápa Luis de Borbón y Farnesio spanyol infáns és bíborosnak, valamint a toledói városvezetésnek is a figyelmébe ajánlotta őt. 23 évesen kanonok lett Toledóban, később ugyanezt a pozíciót töltötte be Cuencában és Segoviában is, majd visszatért Toledóba.[4]
Jó viszonyban volt és levelezést is folytatott Antonelli és Castelli bíborosokkal. Hírnevét tovább növelte kiváló szónoki képessége, valamint az érsekség általános vizitánsaként és a lelenc gyermekek házának örökös adminisztrátoraként végzett munkája, mindezeknek köszönhetően pedig III. Károly alkalmasnak látta arra, hogy Francisco Antonio de Lorenzana helyére őt nevezze ki Mexikóváros érsekévé. 1772. szeptember 12-én érkezett meg Mexikóba, Veracruz kikötőjébe, másnap pedig a San Miguel del Milagro templomban Puebla püspöke már fel is szentelte. Az érsekség kormányzását 22-én kezdte meg.[4]
Meglátogatta és megreformálta a haldokló atyák házát és a Remete Szent Antal-házat, valamint befejezte a lelencház szabályzatát, amit annak előző felelőse, Lorenzana nem tudott befejezni. III. Károly jóváhagyásával Tepotzotlánban, a jezsuiták egykori novíciusházában szemináriumot alapított, amelynek odaajándékozta értékes könyvtárát, és amelyet pénzzel is támogatott: mindezek eredményeképpen az intézet színvonalasabb lett, mint a hasonló spanyolországiak. A Colegio de San Andrés a fővárosból Tepotzotlánba költözött, így az érsek alkalmasnak látta a korábbi épületet, hogy ott a madridi Hospital General y de la Pasión mintájára kórházat hozzon létre. Így alapította meg 1774-ben a Hospital General de San Andrést,[5] amely az első központosított (és ezáltal költséghatékonyabban működő) kórház lett Mexikóvárosban. De a költségek így sem voltak elegendőek a működtetésre: úgy számoltak, hogy amíg az intézménynek 500 beteget kell ellátnia, addig a pénz mintegy 50 beteg ellátására elég, mindebbe beleszámítva azt is, hogy a katonáknak fizetniük kellett saját ellátásukért. 1774-től kezdve a források 100 betegre voltak elegendőek, majd az 1779-ben kitört, és 16 hónapig tartó himlőjárvány során a püspök Martín de Mayorga alkirály segítségével jóval több felszerelést és pénzt tudott juttatni a kórháznak. 1784. szeptember 26. és 1790. február 10. között összesen több mint 459 500 erős pesót fektetett be az intézménybe. Bár mintegy 30 éves érseksége alatt a legtöbb gondot a kórházra fordította, mellette többek között templomok és kolostorok, valamint egyéb, a közjót szolgáló létesítmények építését és felújítását is támogatta.[4]
1785 augusztusának végén országszerte (főképpen a Tierra Caliente és a Huasteca vidéken) erős fagyok voltak, az áldozatokat Núñez y Peralta több mint 90 000 pesóval támogatta, amivel kapcsolatban a király 1786. május 19-i rendeletében háláját és nagyrabecsülését fejezte ki. November 30-án elhunyt Bernardo de Gálvez y Madrid, Új-Spanyolország alkirálya, helyébe a király egy 1787. február 25-én kiadott dokumentummal ideiglenesen az érseket nevezte ki. A pozíciót május 8-án foglalta el, és augusztus 16-ig töltötte be. Hivatali idejében számos függőben maradt ügyet és az időközben újonnan érkezőket egyaránt elintézett.[4]
Idős korára egészsége megromlott, több mint egy éven át tartó betegség után 1800-ban hunyt el. Testét ünnepélyes keretek között temették el a mexikóvárosi székesegyház érseki kriptájában.[4]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Diccionario biográfico español (spanyol nyelven). Real Academia de la Historia, 2011. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b c d e José Manuel Serrano Álvarez: Alonso Núñez de Haro y Peralta (spanyol nyelven). Real Academia de la Historia. (Hozzáférés: 2018. október 8.)
- ↑ Vicente B Cerecedo Cortina, José Felipe Cerecedo Olivares, Gerardo Romero Salinas, Jaime Camacho Aguilera: El Hospital General de San Andrés Reuniones y Sociedades Médicas del siglo XIX (1a de 3 partes) (spanyol nyelven) (PDF). MediGraphic. (Hozzáférés: 2018. október 8.)
