Főmenü megnyitása

Alonso Núñez de Haro y Peralta

mexikóvárosi érsek, Új-Spanyolország alkirálya

Alonso Núñez de Haro y Peralta (Villagarcía del Llano, 1729. október 31.Mexikóváros, 1800. május 26.) 1772-től haláláig a Mexikóvárosi főegyházmegye érseke, 1787-ben néhány hónapig Új-Spanyolország alkirálya volt. Kortársai bölcs és jó képességű érseknek tartották.

Alonso Núñez de Haro y Peralta
AlonsoNugnezdeHaroyPeralta.jpg

Új-Spanyolország alkirálya
Uralkodási ideje
1787. május 8. 1787. augusztus 16.
Elődje Bernardo de Gálvez y Madrid
Utódja Manuel Antonio Flores Maldonado
Életrajzi adatok
Született 1729. október 31.
Villagarcía del Llano
Elhunyt 1800. május 26.
Mexikóváros
A Wikimédia Commons tartalmaz Alonso Núñez de Haro y Peralta témájú médiaállományokat.
Alonso Núñez de Haro y Peralta
AlonsoNugnezdeHaroyPeralta.jpg
Született 1729. október 31.[1][2][3]
Villagarcía del Llano
Elhunyt 1800. május 26. (70 évesen)[1][2][3]
Mexikóváros
Állampolgársága spanyol
Foglalkozása katolikus pap
Tisztség Mexikóváros érseke
Iskolái
Kitüntetései III. Károly rend nagykeresztje[4]
{{{hivatal}}}
Vallása római katolikus egyház
Szentelők Francisco Fabián y Fuero
A Wikimédia Commons tartalmaz Alonso Núñez de Haro y Peralta témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

1729-ben született a spanyolországi Villagarcía del Llanóban. Már fiatalon kitűnt tehetségével és műveltségével. A domonkosoknál, majd a toledói egyetemen filozófiát és teológiát tanult, utóbbi intézményben már 18 éves korában ledoktorált. Rómában XIV. Benedek pápa is megvizsgálta, akit szintén meglepett mély tudásával, így a pápa Luis de Borbón y Farnesio spanyol infáns és bíborosnak, valamint a toledói városvezetésnek is a figyelmébe ajánlotta őt. 23 évesen kanonok lett Toledóban, később ugyanezt a pozíciót töltötte be Cuencában és Segoviában is, majd visszatért Toledóba.[5]

Jó viszonyban volt és levelezést is folytatott Antonelli és Castelli bíborosokkal. Hírnevét tovább növelte kiváló szónoki képessége, valamint az érsekség általános vizitánsaként és a lelenc gyermekek házának örökös adminisztrátoraként végzett munkája, mindezeknek köszönhetően pedig III. Károly alkalmasnak látta arra, hogy Francisco Antonio de Lorenzana helyére őt nevezze ki Mexikóváros érsekévé. 1772. szeptember 12-én érkezett meg Mexikóba, Veracruz kikötőjébe, másnap pedig a San Miguel del Milagro templomban Puebla püspöke már fel is szentelte. Az érsekség kormányzását 22-én kezdte meg.[5]

Meglátogatta és megreformálta a haldokló atyák házát és a Remete Szent Antal-házat, valamint befejezte a lelencház szabályzatát, amit annak előző felelőse, Lorenzana nem tudott befejezni. III. Károly jóváhagyásával Tepotzotlánban, a jezsuiták egykori novíciusházában szemináriumot alapított, amelynek odaajándékozta értékes könyvtárát, és amelyet pénzzel is támogatott: mindezek eredményeképpen az intézet színvonalasabb lett, mint a hasonló spanyolországiak. A Colegio de San Andrés a fővárosból Tepotzotlánba költözött, így az érsek alkalmasnak látta a korábbi épületet, hogy ott a madridi Hospital General y de la Pasión mintájára kórházat hozzon létre. Így alapította meg 1774-ben a Hospital General de San Andrést,[6] amely az első központosított (és ezáltal költséghatékonyabban működő) kórház lett Mexikóvárosban. De a költségek így sem voltak elegendőek a működtetésre: úgy számoltak, hogy amíg az intézménynek 500 beteget kell ellátnia, addig a pénz mintegy 50 beteg ellátására elég, mindebbe beleszámítva azt is, hogy a katonáknak fizetniük kellett saját ellátásukért. 1774-től kezdve a források 100 betegre voltak elegendőek, majd az 1779-ben kitört, és 16 hónapig tartó himlőjárvány során a püspök Martín de Mayorga alkirály segítségével jóval több felszerelést és pénzt tudott juttatni a kórháznak. 1784. szeptember 26. és 1790. február 10. között összesen több mint 459 500 erős pesót fektetett be az intézménybe. Bár mintegy 30 éves érseksége alatt a legtöbb gondot a kórházra fordította, mellette többek között templomok és kolostorok, valamint egyéb, a közjót szolgáló létesítmények építését és felújítását is támogatta.[5]

1785 augusztusának végén országszerte (főképpen a Tierra Caliente és a Huasteca vidéken) erős fagyok voltak, az áldozatokat Núñez y Peralta több mint 90 000 pesóval támogatta, amivel kapcsolatban a király 1786. május 19-i rendeletében háláját és nagyrabecsülését fejezte ki. November 30-án elhunyt Bernardo de Gálvez y Madrid, Új-Spanyolország alkirálya, helyébe a király egy 1787. február 25-én kiadott dokumentummal ideiglenesen az érseket nevezte ki. A pozíciót május 8-án foglalta el, és augusztus 16-ig töltötte be. Hivatali idejében számos függőben maradt ügyet és az időközben újonnan érkezőket egyaránt elintézett.[5]

Idős korára egészsége megromlott, több mint egy éven át tartó betegség után 1800-ban hunyt el. Testét ünnepélyes keretek között temették el a mexikóvárosi székesegyház érseki kriptájában.[5]

ForrásokSzerkesztés

  1. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Diccionario biográfico español (spanyol nyelven), 2011. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. 2019. február 2.
  5. a b c d e José Manuel Serrano Álvarez: Alonso Núñez de Haro y Peralta (spanyol nyelven). Real Academia de la Historia. (Hozzáférés: 2018. október 8.)
  6. Vicente B Cerecedo Cortina, José Felipe Cerecedo Olivares, Gerardo Romero Salinas, Jaime Camacho Aguilera: El Hospital General de San Andrés Reuniones y Sociedades Médicas del siglo XIX (1a de 3 partes) (spanyol nyelven) (PDF). MediGraphic. (Hozzáférés: 2018. október 8.)