Főmenü megnyitása

Andrea Gabrieli (1532 vagy 1533 ?-1585) olasz reneszánsz zeneszerző és orgonista. Működésének köszönhetően terjed el a velencei iskola stílusa Itália szerte és német nyelvterületen.

Andrea Gabrieli
Életrajzi adatok
Született 1533[1]
Velence[2]
Elhunyt 1585. augusztus 30. (51-52 évesen)[3][1][4]
Velence[2]
Pályafutás
Hangszer orgona
Tevékenység
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrea Gabrieli témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

Élete és munkásságaSzerkesztés

Élet nagy részét homály fedi. Azt sem lehet tudni biztosan, hogy Velencében látta-e meg a napvilágot. Tanulmányait a Szent Márk-székesegyházban, mint Adrian Willaert tanítvány kezdte. 1550-ben valószínűleg Veronába utazott, ahol kapcsolatba került Vincenzo Ruffo kórusmesterrel, aki 1554-ben kiadta az ifjú zenész néhány madrigálját. Andrea komponált pár művet a veronai Akadémia számára is. Ezután 1555-1557 között Cannaregio városában működött, mint orgonista.

1562-ben a Német-római Birodalom területére utazik. Többek között eljutott Frankfurtba és Münchenbe. Megismerkedett és igen jó kapcsolatba került a korszak legtöbbet foglalkoztatott zeneszerzőjével Orlande de Lassussal. Ez a kapcsolat mindkét mester számára meghatározó volt, kölcsönösen sokat tanultak egymástól. Andrea 1566-ban tért vissza Velencébe, miután beutazta Ausztriát, Csehországot, a Rajna-vidéket és Bajországot. Mindenhol koronás fők és híres nemesi családok vendégszeretetét élvezte. Itáliába visszatérve kinevezték a velencei Szent Márk-székesegyház első orgonistájává. 1585-ben bekövetkezett halálig ezt a posztot töltötte be.

Gabrielli Palestrina előtt a reneszánsz zene legjelentősebb olasz mestere volt, akihez csak úgy áramlottak a tanítványok. Keze alól kerültek ki az Európa-szerte megjelenő korabeli madrigálkötetek legnépszerűbb itáliai gyűjteményei. Összesen 250 madrigált írt. Két kötet ötszólamú, két kötet hatszólamú és egy kötet háromszólamú művet még életében önálló kötetekben megjelentetett. További 3-10 szólamú darabjai más szerzőkkel közös gyűjteményekben jelentetett meg, de jelentős a halála után unokaöccse, Giovanni Gabrieli által kiadott darabok száma is. A szövegeket a kor népszerű költői írták (Petrarca, Tasso, Ariosto), a szonett és sestina megzenésítések esetében többrészes formákkal találkozhatunk. A szerző nagy hangsúlyt fektet a szövegek érthetőségére.

Ez különösen megmutatkozott a barokk irányába mutató, opera előfutároknak tekinthető, nagyszabású színpadi darabok iránti érdeklődésében. Alkalmi zenét szerzett Szophoklész Oedipus királyához, drámai kantátát készített a Lepantói győzelmet megünneplő ünnepségsorozatokra és III. Henrik francia király velencei látogatása alkalmából. Legnagyobb újítása az volt, hogy vokális műveit nagy számú hangszeres kísérettel támasztotta alá. Ő alkalmazta először a modern, mai értelemben vett hegedűt egyes darabjaiban.

Kialakítja az orgona prelúdium ősformájának számító "intonazione"-t, és a "ricercar" es "fantasia" műfajában is maradandót alkotott. Halála után megjelent műveit unokaöccse közös gyűjteményes kötetekben publikálta. Egyedül posztumusz orgona műveit jelentette meg Giovanni Gabrieli önálló kiadásként.

Meghallgatható felvételekSzerkesztés

Ricercar del Sesto Tuono

Előadja Ulrich Metzner

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

IrodalomSzerkesztés

  • Orselli, Cesare: A madrigál és a velencei iskola. Ford. Jászay Magda. Budapest, 1986.

Felhasznált irodalomSzerkesztés

  • Az angol Wikipédia megfelelő szócikke
  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig, 160.o.
  • [1][halott link]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. augusztus 14.)
  3. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  4. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)