Angyalvár

olasz építmény
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. április 27.

Az Angyalvár (olaszul (Castel Sant’Angelo), latinul Moles Hadriani) Hadrianus császár síremléke Rómában; a város egyik legismertebb, legtöbbet mutatott műemléke. A Tevere jobb partján áll, és a folyón átívelő Angyalhíd (Ponte Sant’Angelo) köti össze a várossal.

 A Róma történelmi központja
világörökségi helyszín része
Angyalvár
OrszágOlaszország
TelepülésRoma Capitale
Hely
  • Parco Adriano
  • Municipio I
NévadóMihály arkangyal (arkangyal, angyal a judaizmusban, angyal a kereszténységben és Mukarrabun)
Építési adatok
Építés éve139
Megnyitás1906
Típus
Építész(ek)Decriannus
Elhelyezkedése
Angyalvár (Róma belvárosa)
Angyalvár
Angyalvár
Pozíció Róma belvárosa térképén
é. sz. 41° 54′ 11″, k. h. 12° 27′ 59″41.903044°N 12.466307°EKoordináták: é. sz. 41° 54′ 11″, k. h. 12° 27′ 59″41.903044°N 12.466307°E
Térkép
Angyalvár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Angyalvár témájú médiaállományokat.

Története

szerkesztés

Építése

szerkesztés

Hadrianus császár saját síremlékének emeltette a halikarnasszoszi mauzóleum mintájára. Az építkezést 123-ban kezdték el,[1] és csak Hadrianus utóda, Antoninus Pius fejeztette be 139-ben. Hadrianus hamvait 139-ben hozták át végleges helyükre vörös porfír hamvvederben. Caracalla uralkodásáig ez maradt a császárok temetkezőhelye.

A Moles Hadriani néven ismert építményt Aurelianus császár falrendszerének egyik központi védművévé alakíttatta.[2] 537-ben a város védői ezek között a falak között képesek voltak ellenállni a várost megostromló Vitigis keleti gót királynak.[1] A legenda szerint ekkor semmisültek meg a párkányzatot díszítő szobrai, amelyeket a védők parittyaköveik elfogytán darabokra törtek, hogy azokkal folytassák a harcot.[2]

Nevének eredete

szerkesztés

Nevét az 590-ben pusztító pestisjárvány idején kapta, miután I. Gergely pápa könyörgő körmeneteket tartott a járvány elhárítására. A legenda szerint egyszer a vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amint visszahelyezi hüvelyébe a büntetés kardját, így jelezve a járvány végét.

A látomás emlékére IV. Bonifác pápa (608–615) kápolnát építtetett a mauzóleum tetejére. Ezt az újkor elején elbontották, és helyére az arkangyal szobra került.[2]

A középkorban

szerkesztés

Az ezredforduló előtt egymással (is) civakodó római mágnáscsaládok költöztek az épületbe, és innen akarták a pápákat befolyásolni, jövedelmeiket megkaparintani.[2]

1084-ben a Canossa-járással megalázott IV. Henrik bosszúja elől ide menekült VII. Gergely pápa. A pápát szorongatott helyzetéből hűbérese, a normann Robert Giscard mentette ki.[2]

III. Miklós pápa a 1277-ben titkos alagúttal kötötte a Vatikánhoz. A köznyelvben corridore (folyosó) néven ismert Passetto di Borgo lehetővé tette, hogy a pápa bármikor átmenekülhessen a várba. Az építmény rendkívül hasznosnak bizonyult; több pápa életét mentette meg.

A pápák avignoni fogsága idején (1309–1377) [2] az erődítmény nagy részét elbontották.[2] A polgárok 1379-ben megkísérelték lebontani: szerencsére csak a márványborítás esett áldozatul. A visszatérő pápa elleni felkelés vérbe fojtása után a pápai állam felépítette az Apostoli Palotát azzal a koncepcióval, hogy ezt szükség esetén az Angyalvárból védelmezhessék. Ezért a 15. századtól Róma erődje volt.[2]

1395-ben IX. Bonifác pápa Niccolò Lamberti katonai építészre bízta az újjáépítést és védművek fejlesztését. Lamberti a bejáratok számát egyetlen, felvonóhíddal védett kapura csökkentette.[3] A védműveket VIII. Orbánig (1623–1644) gyakorlatilag minden pápa fejlesztette.[2]

Egyes részeit börtönnek is használták. Raboskodott itt például Giordano Bruno, Beatrice Cenci, Benvenuto Cellini és Cagliostro is.

Az újkorban

szerkesztés

Nyugodtabb időkben a pápák nyári lakhelye volt. A felső részén V. Miklós kezdte el kiépíteni a pápai lakosztályt. Ezt a munkát III. Pál idején fejezték be, és innen ered a lakosztály elnevezése: a Sala Paolina falait Raffaello tanítványainak (például Perin de Vaga) mitológiai freskói díszítették. 1870-ben az épületet államosították, és börtön, majd kaszárnya lett. Restaurálását 1905-ben kezdték el, 1933 óta múzeum.

Az épület

szerkesztés

Alapja egy 84 méter élhosszú négyzet, amelyen egy 61 m átmérőjű, 19,8 m magas henger áll. A henger belsejében egymás alatt 4 kamra található (a legalsó a sírkamra). Ezeket spirális folyosó veszi körül.[1]

Falait eredetileg márvánnyal burkolták és szobrokkal (egyebek közt Hadrianus hatalmas szobrával) díszítették.[1] AZ erőddé alakítás óta síremlék jellegének nyoma sem maradt: bástyáinak vastag téglafalaiban lőrések nyílnak. Fölöttük a dombon további bástyák, sáncok emelkednek. Az építményegyüttest fehér márvány galéria koronázza széles lapostetővel. Legfölül Szent Mihály arkangyal szobra éppen hüvelyébe taszítja a kardját.[2]

Az épület tetejére 1500 körül Baccio da Montelupo Szent Mihályt ábrázoló márványszobrát állították. Ezt 1753-ban váltották fel Peter Anton von Verschaffelt bronzszobrával. A Montelupo-féle Szent Mihály az egyik belső udvaron áll.[3]

Berendezése

szerkesztés

Környezete

szerkesztés

Az újjáépített Angyalhidat a Bernini széllelbélelt őrülteinek nevezett szobrok díszítik. A szoborcsoport legtöbb angyalát a kor szokása szerint mesterük tervei alapján Giovanni Lorenzo Bernini tanítványai faragták. Nevüket onnan kapták, hogy az angyalok köpenyét szél dagasztja, cibálja. Két angyalról tudjuk, hogy maga Bernini faragta:

Ez a két szobor annyira megtetszett IX. Kelemen pápának, hogy az eredeti szoborcsoportot az időjárástól óvandó múzeumba helyeztette, a hídra pedig másolatokat tétetett. Ezeket Bernini halála után, 1688-ban állították fel.[1] Az eredeti angyalok ma a római Sant'Andrea delle Fratte-templomban állnak.

Látogatása

szerkesztés

A látogatók megtekinthetik az ókori spirális feljárót és a császárok egykori temetkezőfülkéit. A múzeumban látható egy fegyvergyűjtemény és az épület történetét bemutató tárlat is.

Ahol Hadrianus urnája állt, egy márványtáblán olvasható a császár verse:

Animula vagula blandula / hospes comesque corporis / quae nunc abibis in loca / pallidula rigida nudula /nec, ut soles, dabis iocos? (Lelkecske, kóborka, dévajka / Testem vendége, s társa te / Mely tartományba utazol? / Dermedtbe ködösbe, sápadtba, / Kis tréfáidnak vége már.)
– Fordította Móra Ferenc
 
Kilátás Vatikánra az Angyalvárról

A kultúrában

szerkesztés
  • a b c d e f g Simon Cox
  • a b c d e f g h i j Ürögdi3
  • a b c d Etédi Alexa