Angyalvár
Az Angyalvár (olaszul (Castel Sant’Angelo), latinul Moles Hadriani) Hadrianus császár síremléke Rómában; a város egyik legismertebb, legtöbbet mutatott műemléke. A Tevere jobb partján áll, és a folyón átívelő Angyalhíd (Ponte Sant’Angelo) köti össze a várossal.
![]() |
A Róma történelmi központja világörökségi helyszín része |
Angyalvár | |
![]() | |
Ország | Olaszország |
Település | Roma Capitale |
Hely |
|
Névadó | Mihály arkangyal (arkangyal, angyal a judaizmusban, angyal a kereszténységben és Mukarrabun) |
Építési adatok | |
Építés éve | 139 |
Megnyitás | 1906 |
Típus | |
Építész(ek) | Decriannus |
Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
Angyalvár weboldala | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Angyalvár témájú médiaállományokat. | |
Története
szerkesztésÉpítése
szerkesztésHadrianus császár saját síremlékének emeltette a halikarnasszoszi mauzóleum mintájára. Az építkezést 123-ban kezdték el,[1] és csak Hadrianus utóda, Antoninus Pius fejeztette be 139-ben. Hadrianus hamvait 139-ben hozták át végleges helyükre vörös porfír hamvvederben. Caracalla uralkodásáig ez maradt a császárok temetkezőhelye.
A Moles Hadriani néven ismert építményt Aurelianus császár falrendszerének egyik központi védművévé alakíttatta.[2] 537-ben a város védői ezek között a falak között képesek voltak ellenállni a várost megostromló Vitigis keleti gót királynak.[1] A legenda szerint ekkor semmisültek meg a párkányzatot díszítő szobrai, amelyeket a védők parittyaköveik elfogytán darabokra törtek, hogy azokkal folytassák a harcot.[2]
Nevének eredete
szerkesztésNevét az 590-ben pusztító pestisjárvány idején kapta, miután I. Gergely pápa könyörgő körmeneteket tartott a járvány elhárítására. A legenda szerint egyszer a vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amint visszahelyezi hüvelyébe a büntetés kardját, így jelezve a járvány végét.
A látomás emlékére IV. Bonifác pápa (608–615) kápolnát építtetett a mauzóleum tetejére. Ezt az újkor elején elbontották, és helyére az arkangyal szobra került.[2]
A középkorban
szerkesztésAz ezredforduló előtt egymással (is) civakodó római mágnáscsaládok költöztek az épületbe, és innen akarták a pápákat befolyásolni, jövedelmeiket megkaparintani.[2]
1084-ben a Canossa-járással megalázott IV. Henrik bosszúja elől ide menekült VII. Gergely pápa. A pápát szorongatott helyzetéből hűbérese, a normann Robert Giscard mentette ki.[2]
III. Miklós pápa a 1277-ben titkos alagúttal kötötte a Vatikánhoz. A köznyelvben corridore (folyosó) néven ismert Passetto di Borgo lehetővé tette, hogy a pápa bármikor átmenekülhessen a várba. Az építmény rendkívül hasznosnak bizonyult; több pápa életét mentette meg.
A pápák avignoni fogsága idején (1309–1377) [2] az erődítmény nagy részét elbontották.[2] A polgárok 1379-ben megkísérelték lebontani: szerencsére csak a márványborítás esett áldozatul. A visszatérő pápa elleni felkelés vérbe fojtása után a pápai állam felépítette az Apostoli Palotát azzal a koncepcióval, hogy ezt szükség esetén az Angyalvárból védelmezhessék. Ezért a 15. századtól Róma erődje volt.[2]
1395-ben IX. Bonifác pápa Niccolò Lamberti katonai építészre bízta az újjáépítést és védművek fejlesztését. Lamberti a bejáratok számát egyetlen, felvonóhíddal védett kapura csökkentette.[3] A védműveket VIII. Orbánig (1623–1644) gyakorlatilag minden pápa fejlesztette.[2]
- 1450-ben a zarándokok tömege alatt leszakadt az Angyalhíd, amelynek kövei között mintegy kétszázan haltak meg.[1]
- 1492-ben VI. Sándor a hírhedt Rodrigo Borgia Antonio Giamberti da Sangallo építészt bízta meg a további erődítéssel,[3] és ő négy bástyát épített az alapnégyszögre.[1] Emellett elkezdte a belső tereket pápai rezidenciává alakítani. A termeket Pinturicchio freskói díszítették.[3]
- Ide menekült és hónapokig itt védekezett VII. Kelemen pápa, amikor V. Károly zsoldoshadserege 1527-ben elfoglalta és kifosztotta Rómát (Sacco di Roma). Az ostrom idején Cellini innen lőtte ágyúival az ellenséges hadat. Az igazi reneszánsz személyiség Cellini önéletrajzában azzal kérkedik, hogy személyesen ő lőtte halálra az ostromló hadvezér Bourbon Károlyt (Bourbon-connétable).{refhely|Ürögdi3}}
Egyes részeit börtönnek is használták. Raboskodott itt például Giordano Bruno, Beatrice Cenci, Benvenuto Cellini és Cagliostro is.
Az újkorban
szerkesztésNyugodtabb időkben a pápák nyári lakhelye volt. A felső részén V. Miklós kezdte el kiépíteni a pápai lakosztályt. Ezt a munkát III. Pál idején fejezték be, és innen ered a lakosztály elnevezése: a Sala Paolina falait Raffaello tanítványainak (például Perin de Vaga) mitológiai freskói díszítették. 1870-ben az épületet államosították, és börtön, majd kaszárnya lett. Restaurálását 1905-ben kezdték el, 1933 óta múzeum.
Az épület
szerkesztésAlapja egy 84 méter élhosszú négyzet, amelyen egy 61 m átmérőjű, 19,8 m magas henger áll. A henger belsejében egymás alatt 4 kamra található (a legalsó a sírkamra). Ezeket spirális folyosó veszi körül.[1]
Falait eredetileg márvánnyal burkolták és szobrokkal (egyebek közt Hadrianus hatalmas szobrával) díszítették.[1] AZ erőddé alakítás óta síremlék jellegének nyoma sem maradt: bástyáinak vastag téglafalaiban lőrések nyílnak. Fölöttük a dombon további bástyák, sáncok emelkednek. Az építményegyüttest fehér márvány galéria koronázza széles lapostetővel. Legfölül Szent Mihály arkangyal szobra éppen hüvelyébe taszítja a kardját.[2]
Az épület tetejére 1500 körül Baccio da Montelupo Szent Mihályt ábrázoló márványszobrát állították. Ezt 1753-ban váltották fel Peter Anton von Verschaffelt bronzszobrával. A Montelupo-féle Szent Mihály az egyik belső udvaron áll.[3]
Berendezése
szerkesztésKörnyezete
szerkesztésAz újjáépített Angyalhidat a Bernini széllelbélelt őrülteinek nevezett szobrok díszítik. A szoborcsoport legtöbb angyalát a kor szokása szerint mesterük tervei alapján Giovanni Lorenzo Bernini tanítványai faragták. Nevüket onnan kapták, hogy az angyalok köpenyét szél dagasztja, cibálja. Két angyalról tudjuk, hogy maga Bernini faragta:
- az INRI szót tartó és
- a töviskoronát viselő.
Ez a két szobor annyira megtetszett IX. Kelemen pápának, hogy az eredeti szoborcsoportot az időjárástól óvandó múzeumba helyeztette, a hídra pedig másolatokat tétetett. Ezeket Bernini halála után, 1688-ban állították fel.[1] Az eredeti angyalok ma a római Sant'Andrea delle Fratte-templomban állnak.
Látogatása
szerkesztésA látogatók megtekinthetik az ókori spirális feljárót és a császárok egykori temetkezőfülkéit. A múzeumban látható egy fegyvergyűjtemény és az épület történetét bemutató tárlat is.
Ahol Hadrianus urnája állt, egy márványtáblán olvasható a császár verse:
Animula vagula blandula / hospes comesque corporis / quae nunc abibis in loca / pallidula rigida nudula /nec, ut soles, dabis iocos? (Lelkecske, kóborka, dévajka / Testem vendége, s társa te / Mely tartományba utazol? / Dermedtbe ködösbe, sápadtba, / Kis tréfáidnak vége már.)
Képek
szerkesztés-
19. századi festményen
-
A bronzzobor az építmény csúcsán
-
2010-es látkép
A kultúrában
szerkesztés- Dan Brown 2000-ben megjelent Angyalok és démonok című regénye és a regény alapján készült 2009-es azonos című filmn egyik fontos helyszíne.
- Szerepet játszik a Gregory Peck és Audrey Hepburn főszereplésével készült, 1953-ban bemutatott Római vakáció című filmben.
- Giacomo Puccini Tosca c. operájában a harmadik felvonás helyszíne.
- Jókai Mór: Mire megvénülünk című regényében itt játszódik A menyasszonyvivés fejezet.
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Fajth Tibor: Itália (Budapest, 1973)
- Magyar nagylexikon II. (And–Bag). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 84. o. ISBN 963-05-6800-4
- Cikk a Múlt-kor történelmi portálon
- ↑ Ürögdi3: Ürögdi György, 1980: Róma 3. kiadás. Panoráma, Budapest, 1991., ISBN: 963 2437 37 3 pp. 247–250.
- ↑ Simon Cox: Simon Cox, 2004: Az angyalok és démonok titkai. GABO Könyvkiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 7318 53 4, 18–20. old.