Antoninusi járvány

Az antoninusi járvány vagy galénoszi járvány i. sz. 165 és 180 között dúlt a Római Birodalomban; ez volt a birodalom első igazi pandémiája. Általános vélekedés szerint a járványt feketehimlő okozta.[1]Korábban felmerült a kanyaró lehetősége is, de újabb vizsgálatok szerint a kanyaró vírusa csak később alakult ki.[2] Feltehetően a járvány okozta Marcus Aurelius társcsászárának, Lucius Verusnak 169-es halálát. Kettejüket korábban Antoninus Pius császár fogadta örökbe, így a pandémia családnevükről kapta az elnevezését.

A halál angyala kopog az ajtón a római járvány idején (Levasseur metszete Jules-Elie Delaunay eredeti képe nyomán)
A Római Birodalom 180 körül

Az ókori források egyetértenek abban, hogy a járvány azután jelent meg, hogy a rómaiak 165-166 telén kifosztották a mezopotámiai Szeleukeia városát, majd visszatértek Szíriába.[3] Ammianus Marcellinus leírja, hogy a betegség Galliában és a Rajna mentén állomásozó légiók körében is elterjedt. Eutropius szerint a birodalom lakosságának jelentős része elpusztult.[4] A kortárs Cassius Dio megírta, hogy kilenc évvel később újabb járvány sújtotta Rómát, ahol a megbetegedettek negyede, naponta kétezren haltak meg.[5] Az áldozatok számát 5-10 millióra, a birodalom lakosságának nagyjából 10%-ára teszik.[6][7] Különösen sokan estek áldozatul a városokban és a hadseregben.[8]

Az antoninusi járvány az ún. Pax Romana utolsó éveiben zajlott, amikor a Római Birodalom befolyásának, területi nagyságának, lakosságszámának csúcspontján volt. Egyes történészek szerint a pandémia hozzájárult a későbbi válságos idők eljöveteléhez.

ElőzményekSzerkesztés

A járványok nem voltak ritkák az ókorban, de az antoninusi járvány volt a Római Birodalom első ismert pandémiája, amely az egész államot érintette. A betegség sok millió embert megfertőzött és túlterjedt a birodalom határain, talán egészen Kínáig is. Kitörése Marcus Aurelius filozófus-császár uralkodása alatt történt, amikor a birodalom még aranykorát élte, bár ennek hamarosan vége szakadt.[9] A birodalomnak ekkor becslések szerint 75 millió lakosa volt, itt élt az egész emberiség negyede; a későbbiekben a lélekszám már csak csökkent.[10]

A gazdaság virágzásának ellenére a körülmények ideálisak voltak egy általános járvány számára. A lakosság egészségi állapota sok kívánnivalót hagyott maga után. Mintegy 20%-uk – ókori mércével mérve igen sokan – lakott a városokban, melyek közül a legnagyobbnak, Rómának kb. egymillió lakosa lehetett. A városok azonban nem tudták fenntartani magukat, a halálozás mindig is felülmúlta a születéseket és folyamatos betelepülésre volt szükség a lakosság számának fenntartásához. A várható élettartam huszonvalahány év lehetett és a gyerekek fele meghalt mielőtt elérte volna a felnőttkort. A magas népsűrűség és a higiénia hiánya kedvező körülményeket teremtett a betegségeknek. Emellett a közlekedés mind szárazon, mind vízen akadálymentes volt Britanniától egészen Egyiptomig, megteremtve a járványok gyors terjedésének lehetőségét. A helyi epidémiák viszonylag gyakoriak voltak, i. e. 43 és i. sz. 148 között legalább kilencről tudunk. Még a gazdagok környezete sem volt egészségesnek mondható; például Marcus Aurelius tizennégy gyermeke közül csak ketten érték meg a felnőttkort.[11]

A megfelelő táplálkozásra (vagy hiányára) és a betegségek gyakoriságára utalhat a lakosság átlagos magassága. Sok ezer csontváz megmérése alapján megállapítható, hogy a római kori emberek átlagmagassága kisebb volt, mint a korai itáliai vagy a középkori embereké. Nem ez volt az első eset a történelemben, hogy a társadalmi fejlettség egészségügyi hátulütőkkel járt.[12]

A járvány lefolyásaSzerkesztés

A korabeli általános vélekedés szerint a járványt az okozta, hogy a római katonák megszentségtelenítettek egy templomot az Eufrátesz partján fekvő Szeleukeia városában, amely akkor a Pártus Birodalomhoz tartozott. Az első ismert megbetegedés a szmirnai szónokot, Aelius Aristidest érintette, aki ebbe majdnem belehalt. A következő évben a járvány elérte Rómát, 172-re pedig a birodalom szinte minden szögletét. A dunai limesen áttörő germán és szarmata hadakkal harcoló római hadsereg emiatt is súlyos veszteséget szenvedett, 169 januárjában pedig Marcus Aurelius társuralkodóját, Lucius Verust is elvitte a betegség.[13][14]

A pandémia egészen 180-ig tombolt. Kilenc évvel később, 189-ben újabb járvány tört ki Rómában (kórokozója ennek sem ismert, lehetett ugyanaz, de egészen más is). A megbetegedettek negyede, naponta kétezer ember vesztette életét ekkor a városban. Nem tudjuk, hogy Rómán kívül más régiókat is érintett-e ez az epidémia.[15]

KórokozóSzerkesztés

 
Orvoscsoport a 6. századi Vienna Dioscurides-ben: felül középen Galénosz látható

A pandémia kezdetén Galénosz, a híres görög orvos Rómából hazatért szülővárosába, a kis-ázsiai Pergamonba. A betegség itáliai terjedésével 168-ban a két császár visszahívta Rómába, majd a barbárok elleni háború főhadiszállására, Aquileiába irányították. Itt 168/169 telén tanúja volt a legionáriusok között pusztító járványnak. Galénosz Methodus Medendi ("A kezelés módszere") c. könyvében és más műveiben is leírta itteni megfigyeléseit. Ezek szerint a betegség sokáig tartott, tünetei között volt a láz, a hasmenés, a torokgyulladás. A kilencedik nap környékén a bőrön kiütések (esetenként gennyes kiütések) jelentkeztek. Leírása alapján nem lehet egyértelműen diagnosztizálni a betegséget, de általában úgy vélik, hogy az feketehimlő lehetett, még ha Galénosz megfigyelései nem is illenek teljesen erre a fertőzésre.[16][17] A gyors terjedés és a magas halálozás arra utal, hogy a lakosság korábban nem találkozott a fertőzéssel és nem volt immunitása ellene. Korábban felmerült a kanyaró lehetősége is, de újabb molekuláris genetikai vizsgálatok szerint annak kórokozója csak 1000 körül alakult ki.[18]

HatásaSzerkesztés

A járvány hatását illetően eltér a történészek véleménye. Egyesek szerint a pandémiával kezdődött a Római Birodalom hanyatlása, mások szerint viszont csak egy kisebb jelentőségű esemény volt, amelyet Galénosznak köszönhetően jól ismerünk, de nem különbözött lényegesen a birodalom egyes részeit sújtó járványoktól. Az áldozatok számát illetően eltérőek a becslések a birodalom lakosságának 2%-tól egészen a 33%-ig; 1,5-25 millió között. Leginkább a 10%-os, 7,5 millió áldozatot jelentő érték az elfogadott. A betegség halálozási rátáját a magas népsűrűségű városokban és a hadseregben 15%-ra teszik. Ha a kórokozó valóban a feketehimlő vírusa volt, amely az esetek negyedében öli meg a fertőzöttet, akkor eszerint a lakosság további 30%-a elkapta és túlélte a betegséget.[19][11]

 
Marcus Aurelius markomannok fölött aratott győzelmének emlékre vert pénzérme

A járvány igen súlyosan érintette a hadsereget, amelynek létszáma egyes ókori szerzők szerint "majdnem a pusztulásig csökkent."[20] Róma ekkor a dunai germán törzsek és az alföldi jazigok betörései ellen harcolt. A barbárok feldúlták a határprovinciákat: Noricumot, Pannoniát, Moesiát és Daciát, sőt egészen az itáliai Aquileiáig jutottak. Marcus Aurelius kénytelen volt "gladiátorok, rabszolgák és banditák" közül toborozni újabb katonákat. Két évnyi késedelem után a rómaiak 169-ben indítottak ellentámadást és 171-re kiűzték a barbárokat. A törzsek megregulázása és az utóharcok egészen 180ig eltartottak, amikor Marcus Aurelius is meghalt, nem kizárt, hogy a járvány következtében. A fertőzés nem kímélte a germánokat sem.[21]

A kínai kapcsolatSzerkesztés

A szóban forgó időszakban (Huan és Ling császárok idejében) Kínában is rendszeresek voltak a járványok, például 151-ben, 161-ben, 171-ben, 173-ban, 179-ben, 182-ben és 185-ben is jegyeztek fel lokális endémiákat.[22] A gyakori betegségek vezethettek a csodás gyógyításairól elhíresült Csang Csüe széleskörű népszerűségéhez, aki aztán 184-ben elindította a katasztrofális kimenetelű sárga turbánosok felkelését.[23] Az antoninusi járvány kitörése gyanúsan egybeesik a római-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének időpontjával, ugyanis 166-ban első ízben érkezett római követség a tengeren Kínába és ajándékokat adtak át Huan császárnak egy bizonyos "Andun" császár nevében (ez alapján nem azonosítható, hogy Antoninus Piusról vagy az őt követő, szintén Antoninus családnevű Marcus Aureliusról van-e szó).[24][25][26]

Bár a fertőzés átterjedése nem bizonyítható egyik irányban sem, a pandémia súlyosan visszavetette a római kereskedelmet az Indiai-óceánon és erősen csökkent a római eredetű árucikkek száma Délkelet-Ázsiában is.[27] Teljesen azonban nem állt le, a rómaiak, majd Bizánc még észázadokig importált selymet és fűszsereket a keleti tengereken keresztül, míg Egyiptomot el nem foglalták a muszlimok.[28][29]

JegyzetekSzerkesztés

  1. A Global Antiquity, 500 BC-AD 542. Cambridge Core . Cambridget Core. [2021. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 12.).
  2. (2010) „Origin of the Measles Virus: Divergence from Rinderpest Virus Between the 11th and 12th Centuries”. Virology Journal 7, 52–55. o. DOI:10.1186/1743-422X-7-52. PMID 20202190.  
  3. Sicker, Martin. The Struggle over the Euphrates Frontier, The Pre-Islamic Middle East. Greenwood, 169. o. (2000). ISBN 0-275-96890-1 
  4. Eutropius XXXI, 6.24.
  5. Dio Cassius, LXXII 14.3–4;
  6. Reactions to Plague in the Ancient & Medieval World. World History Encyclopedia . [2021. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
  7. Past pandemics that ravaged Europe”, BBC News, 2005. november 7.. [2017. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008. november 5.) 
  8. Smith, Christine A. (1996). „Plague in the Ancient World”. The Student Historical Journal. (Hozzáférés ideje: 2008. november 5.)  
  9. How Did the Golden Age of Rome End. The Great Courses Daily . The Great Courses. [2021. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 10.)
  10. The Fate of Rome. Princeton, NJ: Princeton University Press, 10, 30–31, 67–68. o. (2017. december 4.). ISBN 9780691166834 
  11. a b Harper 2017.
  12. (2005. április 1.) „The biological standard of living in Europe during the last two millennia”. European Review of Economic History 9 (1), 61–95. o. DOI:10.1017/S1361491604001388.  
  13. Lucius Verus. World History Encyclopedia . [2021. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 12.)
  14. Harper & 2017 pages 63-64, 99-101, 117.
  15. R. J. Littman: Galen and the Antonine Plague. The American Journal of Philology 1973 Vol 94 issue 3 p243
  16. McLynn, Frank, Marcus Aurelius, Warrior, Philosopher, Emperor, Vintage Books, London, 2009.
  17. (2018. december 13.) „Galen and the Plague” (angol nyelven). Galen's Treatise Περὶ Ἀλυπίας (De indolentia) in Context, 219–244. o. DOI:10.1163/9789004383302_011. (Hozzáférés ideje: 2021. június 24.)  
  18. "Origin of measles virus: divergence from rinderpest virus between the 11th and 12th centuries.", Virol. J. 7 (52): 52, 2010, DOI 10.1186/1743-422X-7-52
  19. Littman 1973.
  20. The impact of the Antonine plague. Cambridge Core . Cambridge University. [2021. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)
  21. Marcomannic Wars and Antonine Plague. Research Gate . [2021. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)
  22. de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, p. 514, ISBN 978-90-04-15605-0.
  23. de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, pp. 514–515, ISBN 978-90-04-15605-0.
  24. de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, p. 600, ISBN 978-90-04-15605-0.
  25. Pulleyblank, Edwin G. (1999). „The Roman Empire as Known to Han China”. Journal of the American Oriental Society 119 (1), 71–79. o. DOI:10.2307/605541.  
  26. See also: Hill, John E. (2009). Through the Jade Gate to Rome: A Study of the Silk Routes during the Later Han Dynasty, First to Second Centuries CE. BookSurge. ISBN 978-1-4392-2134-1, p. 27.
  27. Raoul McLaughlin (2010), Rome and the Distant East: Trade Routes to the Ancient Lands of Arabia, India, and China, London & New York: Continuum, ISBN 978-1847252357, pp. 59–60.
  28. Yule, Henry (1915). Henri Cordier (ed.), Cathay and the Way Thither: Being a Collection of Medieval Notices of China, Vol I: Preliminary Essay on the Intercourse Between China and the Western Nations Previous to the Discovery of the Cape Route. London: Hakluyt Society, p. 25. Accessed 21 September 2016.
  29. William H. Schoff: 'The Periplus of the Erythraean Sea: Travel and Trade in the Indian Ocean by a Merchant of the First Century' in The Voyage around the Erythraean Sea. Depts.washington.edu . University of Washington, 2004 [2011. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 21.)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Antonine Plague című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

  • Bruun, Christer, "The Antonine Plague and the 'Third-Century Crisis'," in Olivier Hekster, Gerda de Kleijn, Danielle Slootjes (ed.), Crises and the Roman Empire: Proceedings of the Seventh Workshop of the International Network Impact of Empire, Nijmegen, June 20–24, 2006. Leiden/Boston: Brill, 2007 (Impact of Empire, 7), 201–218.
  • Gilliam, J. F. "The Plague under Marcus Aurelius". American Journal of Philology 82.3 (July 1961), pp. 225–251.
  • Hill, John E. (2009). Through the Jade Gate to Rome: A Study of the Silk Routes during the Later Han Dynasty, First to Second Centuries CE. BookSurge. ISBN 978-1-4392-2134-1.
  • Littman, R.J. and Littman, M.L. "Galen and the Antonine Plague". American Journal of Philology, Vol. 94, No. 3 (Autumn, 1973), pp. 243–255.
  • Marcus Aurelius. Meditations IX.2. Translation and Introduction by Maxwell Staniforth, Penguin, New York, 1981.
  • McNeill, William H. Plagues and Peoples. Bantam Doubleday Dell Publishing Group, Inc., New York, 1976. ISBN 0-385-12122-9.* Pulleyblank, Edwin G. "The Roman Empire as Known to Han China", Journal of the American Oriental Society, Vol. 119, (1999), pp. 71–79
  • de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, pp. 514–515, ISBN 978-90-04-15605-0.
  • Zinsser, Hans. Rats, Lice and History: A Chronicle of Disease, Plagues, and Pestilence (1935). Reprinted by Black Dog & Leventhal Publishers, Inc. in 1996. ISBN 1-884822-47-9.