Főmenü megnyitása

Az apokopé (< görög ἀποκοπή apokopé < apo- ’el-’ + koptó ’vág’) eredetileg a retorikához tartozó terminus, de a nyelvészet is átvette. A hangváltozások egyikét nevezi meg, mégpedig szóvégi szegmens elhagyását. Szó lehet beszédhangról vagy hangok csoportjáról. A retorikában a hangalakzatok közé tartozik, közelebbről a detrakció típusú metaplazmusok közé.[1][2][3][4][5][6][7][8]

Apokopé a szavak fejlődésébenSzerkesztés

Az apokopé egyike azoknak a jelenségeknek, amelyekkel megmagyarázható a szó jelenlegi alakja, annak a szónak az alakjához viszonyítva, amelyikből származik. Íme példák néhány nyelvben.

Az angol igék fejlődésében apokopék sorozata ment végbe. Például az protogermán *beranan[9] lerövidült az óangolban a beran alakra, amelyből a mai angolban bear ’hord, visel’ lett.[4]

A legtöbb olasz nyelvjárásban a főnévi igenév alakja a latin alak utolsó szótagjának elhagyásával keletkezett, pl. cantare > cantà ’énekelni’. A román nyelvben is ez történt, és sztenderd alakról van szó: cantare > cânta ’énekelni’, dormire > dormi ’aludni’.[4]

A sztenderd olasz bontà ’jóság’ vagy virtù ’erény’ szavak a középkorban még meglévő bontade vagy bontate, illetve virtude vagy virtute szavak utolsó szótagjának elhagyásával jöttek létre.[4]

Apokopé a szóalkotásbanSzerkesztés

Az elvonás is az apokopé egyik fajtájának tekinthető. Ezzel valós vagy vélt képző elhagyásával keletkeztek szavak. A magyar nyelvben, például, hangutánzó-hangfestő igék végének elhagyásával keletkeztek főnevek, mint a füttyent igéből a fütty. Jövevényszavakat is érintett ez a jelenség. Szláv jövevény igék beillesztése után ezek végének elhagyása is eredményezett főneveket, pl. kopati ’ásni’ > kapál > kapa.[10]

A nyelvújítás korában tudatosan alkottak így szavakat. Ilyen például a magyar piros szóból alkotott pír vagy a jövevényszóból kreált cím (< címer < francia cimier ’sisakdísz’).[11]

Képző elhagyásával való szóalkotás a francia nyelvben is van, például főnévé főnévi igenévből: attaquer ’támadni’ > attaque ’támadás’.[12]

A románból sem hiányzik ez a módszer. A franciával analóg módon keletkeztek így főnevek főnévi igenévből (pl. auzi ’hallani’ > auz ’hallás’), vagy gyümölcs nevének nőnemű alakjának alanyeset egyes számú ragjának elvonásával az illető fa neve, pl. nucă ’dió’ > nuc ’diófa’.[13]

Apokopé és a beszéd gördülékenységeSzerkesztés

Azzal a céllal, hogy a beszéd minél gördülékenyebb legyen, esetleg gyorsabb tempójú, a beszélő olykor szavakat rövidít le apokopé útján. E tekintetben két aspektus veendő figyelembe: autonóm szavak lerövidítése és simulószóké.

Autonóm szavakSzerkesztés

Egyes lexikai jelentésű szavak úgy rövidülnek le, hogy az eredményezett szó nem kötődik szomszédos szóhoz, hanem autonóm marad prozódiai szempontból, azaz hangsúlyos szótaggal rendelkezik. Az alapszó többé-kevébé veszít használatának mértékéből, esetleg a változatok eloszlása nyelvi regiszterek szerinti lesz.

A magyarban van úgy sztenderd, mint nem sztenderd apokopé. Az előbbi pl. a hisz kötőszó (< hiszen) esete, az utóbbi pl. a (< bácsi) szóé, amely a népi regiszterhez tartozik.[10] Fesztelen regiszteri példák a tulaj < tulajdonos, labor < laboratórium, irtó < irtózatos szavak.[1] Előfordul apokopé a költői nyelvben is, olykor azért, hogy kijöjjön a verssorban a szótagok szükséges száma, de ez sem sztenderd, pl. Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak... (Arany János: Vojtina ars poeticája); Most, igazán most kell magadér’ kitenned (Arany: Stanzák „Mátyás dalünnepe” eposzi kísérletből).[2]

A franciában apokopé útján keletkeztek például a métro ’metró’ (< métropolitain) és a cinéma ’mozi’ (< cinématographe) szavak a fesztelen nyelvi regiszterben, majd bejutottak a szokásos regiszterbe.[4] Egyes más nyelvek átvették ezeket a szavakat, például a magyar is az elsőt. Egy másik apokopé útján keletkezett francia szó, az auto < automobile, mára már elavult,[14] de átvették más nyelvek, amelyekben aktuális: német Auto, magyar autó, olasz auto,[15] horvát auto.[8]

A románban ilyen jellegű apokopé nem sztenderd nyelvváltozatokban található. A máramarosi nyelvjárásban lerövidítik a hangsúlyos szótagig a személynevek megszólító esetű alakját (pl. mătu! < mătușă ’néni’), valamint az ige kijelentő és kötőmód jelen idejű alakjábol elhagyják azt a szuffixumot, amely a sztenderdben egyes igéknek megvan a hangsúlyos szótag után, pl. grăie ~ grăiește ’beszél’, să grăie ~ să grăiască ’beszéljen’.[6] A fesztelen regiszterre korlátozott apokopé is van, pl. las’ să fie ’hadd legyen’ (< lasă),[6] Un’ te duci? ’Hová mész?’ (< unde), făr’ să-mi spui ’anélkül, hogy szólnál nekem’ (< fără), pân’ la tine ’hozzádig’ (< până).[7]

Olyan szavak is vannak a román fesztelen regiszterben és a népiben, amelyek lerövidülnek, megtartják a hangsúlyukat, és többnyire hangsúlytalan utánuk levő szóhoz kötődnek, egyetlen prozódiai szót alkotva, pl. ta-tu < tată-tău ’apád’, sor-ta < soră-ta ’nővéred’. Olyan eset is van, amelyben mindkét szó hangsúlyos: Iac-așa! < Iacă așa! ’Így ni!’[6]

Az olaszban hasonlók az előbbi példához olyan szókapcsolatok, mint sant’Antonio ’Szent Antal’ (< santo) vagy sant’Agata ’Szent Ágota’ (< santa).[4]

Olyan nyelvekben, amelyek helyesírása túlnyomóan etimologikus, van olyan apokopé, amelyet nem tükröz az írás.

Az angolban, például, nem ejtenek ki egyes autonóm szavakban olyan szóvégi hangokat, amelyek megvoltak a beszédben a nyelv régebbi időszakaiban, és csak az írás tükrözi őket. Lehet szó magánhangzóról (pl. come [kʌm] ’jön’) vagy mássalhangzóról: comb [kəʊm] ’fésű’.[3]

Ugyanaz a jelenség megvan a franciában is. A sztenderd szerint a legtöbb esetben nem ejtendő ki az [ə],[16] amelynek az e betű felel meg (pl. une table en bois [yntablɑ̃bwa] ’egy faasztal’), de a dél-franciaországi nyelvváltozatban kiejtik: Elle m’a dit qu’elle viendrait le lendemain à sept heures [ɛləmadikɛləvjɛndʁeləlandəmɛŋasɛtœʁə] ’(A nő) azt mondta, hogy el fog jönni másnap hét órakor’. Minél távolabb van a nyelvhasználat a pallérozott nyelvi regisztertől, annál gyakoribb ez az apokopé, ami Észak-Franciaországra érvényes, pl. Je trouve que ce livre est pas mal [ʃtʁuvkslivʁepamal] ’Úgy találom, hogy nem rossz ez a könyv’.[17]

Ebben a nyelvben rendszeresebben, mint az angolban, az esetek többségében hagyják el a szóvégi írott mássalhangzókat, és egyes mássalhangzó-csoportokat is, pl. nez [ne] ’orr’, tabouret [taburɛ] ’hokkedli’, corps [kɔːr] ’test’, longtemps [lɔ̃tɑ̃] ’sokáig’.[18] Nem ejtenek ki személyragokat és ilyen ragok részeit sem, amelyeket egy, kettő vagy három betű ír le, pl. je pense ’gondolkodom’, tu penses ’gondolkodsz’, ils/elles pensent ’gondolkodnak’. Mindhárom igealak kiejtése [pɑ̃s].[19]

Autonómia nélküli szavakSzerkesztés

Kombinatorikus fonetikai jelenségként is van apokopé,[20] amely abban áll, hogy egyes szavakat úgy kezelnek, mintha a szomszédos szó részei lennének.[21] Hangsúlytalan simulószókat érint az ilyen apokopé.

Vannak ilyen szavak például a gyors angol beszédben. Vég-mássalhangzójukat nem ejtik ki, de az írás tükrözi. Gyakran használt, esetleg állandósult szókapcsolatokban vannak ilyen szavak, pl. and [ən] a snakes and ladders ’kígyók és létrák’ (társasjáték neve), vagy of [ə] az a cup of tea ’egy csésze tea’ szókapcsolatokban.[5] Más helyzetekben azonban ezeket a szavakat a vég-mássalhangzójukkal együtt ejtik ki.

Egyes nyelvekben magánhangzóra végződő simulószók kötődnek így ugyancsak magánhangzóval kezdődő szavakhoz, a hangűr kiiktatása céljából úgy, hogy a simulószó végéről elhagyják a magánhangzót.[21][20][22] Ez a fajta apokopé rendszeres és nagyon gyakori a franciában. E nyelv nyelvészetében az élision ’elízió’ terminust használják rá.[23] Ez is lehet sztenderd vagy nem sztenderd, a sztenderdben pedig kötelező vagy fakultatív. Írásban nyelvtől függően aposztróffal vagy kötőjellel jelzik.

A franciában kötelező ez a fajta apokopé az e-re végződő simulószók esetében: határozott névelő (l’ami ’a barát’ < le), hangsúlytalan személyes névmás (on t’attendra ’meg fognak várni téged’ < te), hangsúlytalan visszaható névmás (elle s’énerve ’idegeskedik’ < se), tagadószó (il n’a rien dit ’nem mondott semmit’ < ne)[24] stb. Kivetik az a-t is a la határozott névelőből és személyes névmásból (l’Europe ’Európa’),[25] valamint az i-t a si kötőszóból, a hímnemű il ’ő’ és ils ’ők’ névmások előtt: s’il fait beau ’ha szép idő van’.[26] Nem sztenderd hangkivetés is van, pl. a tu személyes névmásból (t’as dit < tu as dit ’(te) mondtál’) vagy a qui vonatkozó névmásból: celui qu’a dit ça < celui qui a dit ça ’az, aki ezt mondta’.[27]

A románban is van ilyen hangkivetés, mindig sztenderd, de ritkább és kevésbé rendszeres, mint a franciában. Kötelező a hangsúlytalan személyes és visszaható névmás esetében, de csak amikor az avea ’birtokolni’ segédigével találkoznak, pl. m-am străduit ’igyekeztem’ (< mă), s-au înțeles ’megértették egymást’ (< se). Nem kötelező azonban pl. a kötőszó esetében. Gyors beszédben megvan (pl. A zis c-a terminat lucrarea ’Azt mondta, hogy befejezte a dolgozatot’), de tagoltabban nincs meg: A zis că a terminat…[22]

Apokopé érintette szegmensekSzerkesztés

Apokopé útján elhagyható egyetlen beszédhang, magán- vagy mássalhangzó, valamint szótagot vagy nem szótagot képező hangcsoport, de még egynél több szótag is.

Hangsúlytalan magánhangzó:

(angolul) (ic) singe (óangol) > (I) sing (mai angol) ’énekelek’;[4]
(franciául) j’aime ’szeretek’ (< je);[21]
(olaszul) sant’Antonio ’Szent Antal’ (< santo);;[21]
(románul) m-am străduit ’igyekeztem’ < mă.[22]

Mássalhangzó:

(magyarul) kapál > kapa;[10]
(franciául) nid [ni] ’fészek’;[18]
(angolul) comb [kəʊm] ’fésű’.[3]

Beszédhangok csoportja:

(magyarul) hiszen > hisz (szótag része);[10]
(franciául) métropolitain > métro ’metró’ (három szótag), ils/elles pensent [pɑ̃s] ’gondolkodnak’ (szótag részét képező rag);[19]
(olaszul) bontade > bontà ’jóság’ (egy szótag);[4]
(románul) Unde te duci? > Un’ te duci? ’Hová mész?’ (egy szótag).[7]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Szathmári 2008, Apokopé szócikk.
  2. a b Retorikai-stilisztikai lexikon, Apokopé szócikk.
  3. a b c Bussmann 1998, 73. o.
  4. a b c d e f g h Dubois 2002, 43–44. o.
  5. a b Crystal 2008, 30. o.
  6. a b c d Bidu-Vrănceanu 1997, 59–60. o.
  7. a b c Constantinescu-Dobridor 1998, apocopă szócikk.
  8. a b Ladan 2005, apokopa szócikk.
  9. A csillag (*) nem dokumentált, de nyelvészek által rekonstruált szót jelöl.
  10. a b c d Gerstner 2006, 328. o.
  11. Dömötör 2006, 279. o.
  12. Grevisse – Goosse 2007, 187. o.
  13. Constantinescu-Dobridor 1998, derivare ’szóképzés’ szócikk.
  14. TLFi, automobile szócikk.
  15. Zaicz 2006, autó szócikk.
  16. Közepes, középen képzett, ajakkerekítés nélküli magánhangzó.
  17. Kalmbach 2013, §§ 6.8.–6.10.
  18. a b Kalmbach 2013, § 10.1.
  19. a b Delatour 2004, 314. o.
  20. a b Bidu-Vrănceanu 1997, 181. o.
  21. a b c d Dubois 2002, 173–174. o.
  22. a b c Constantinescu-Dobridor 1998, eliziune szócikk.
  23. A magyar szaknyelvben hangkivetésnek is mondják, analóg módon az angol elision szóval, amely másféle hangkivetést is megnevez (vö. Crystal 2008, 166. o.), miközben a franciában csak simulószó végén levő magánhangzó kivetésére használják.
  24. Kalmbach 2013, § 6.10.1.
  25. Delatour 2005, 37. o.
  26. Delatour 2005, 281. o.
  27. Kalmbach 2013, § 14.3.

ForrásokSzerkesztés

  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.)2019.
  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002
  • Gerstner Károly. 16. fejezet – A magyar nyelv szókészlete. Kiefer Ferenc (szerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0; az interneten: A magyar nyelv. Digitális Tankönyvtár. Letölthető PDF. 306–334. o. (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.)2019.
  • (franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André. Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles: De Boeck Université. 2007. ISBN 978-2-8011-1404-9
  • (horvátul) Ladan, Tomislav (szerk.) Hrvatski obiteljski leksikon (Horvád családi lexikon). Zágráb : Leksikografski zavod Miroslav Krleža és EPH. 2005. ISBN 953-6748-16-9; az interneten: enciklopedija.lzmk.hr (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.)
  • Szathmári István (főszerk.) Alakzatlexikon. A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve]. Budapest: Tinta. 2008

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés