Főmenü megnyitása
MOLA topográfiai térképen az Arabia Terra (a kép középső részén, zölddel jelölve) és más régiók
Jégréteg az Oxus Patera területén, ami egy kaldera az Arabia Terra területén. A cakkozott bemetszések a kaldera gerince mentén valószínű oka a jég összehúzódása és kiterjedése

Az Arabia Terra egy nagy kiterjedésű síkföld a Marson, ami az északi sarkvidéktől délre található. Felszíne erősen lekopott, rajta sok kráter található. Ezek a jellegzetességek a terület idős korára utalnak; az Arabia Terra tudományos nézetek szerint az egyik legrégebbi terület a bolygó felszínén. Legnagyobb kiterjedése 4500 km. Keleti és déli területe 4 km magasságba emelkedik az északnyugati területhez képest. A krátereken kívül kanyonok is találhatók benne, amik közül sok a Mars északi alacsony földjéhez csatlakozik.

Az Arabia Terra elnevezést Giovanni Schiaparelli olasz csillagász adta a területnek a fényessége alapján.

Lehetséges vulkanizmusSzerkesztés

Egy 2013-as tanulmány szerint az ezen a területen található Eden Patera,[1] Euphrates Patera,[2] Siloe Patera,[3] és valószínűleg a Szemejkin kráter,[4] Ismenia Patera,[5] Oxus Patera[6] és az Oxus Cavus,[7] olyan kaldera, amit szupervulkán kitörése okozhatott.[8][9] a késői Noachiantól a korai Hesperian időszakban.[10] Ezek az alacsony vulkanikus kiemelkedések idősebbek lehetnek, mint a nagy Heszperikus-kori pajzsvulkánok a Tharsis-régióban, vagy a vulkanikus Elysium tartományban. Az Eden Patera például szabálytalan, mérete 55×85 km, mélysége 1,8 km. Magas, bazaltrétegből álló síkság veszi körül.

A kultúrábanSzerkesztés

A marsi című regényben (írója: Andy Weir) a főhős egy homokvihar közben elszenvedett baleset után az Acidalia Planitia síkságról el akar jutni a Schiaparelli kráterig.[11]

RétegekSzerkesztés

A Mars sok helyszínén rétegek alakulnak ki, amik oka lehet vulkanizmus, szél, vagy a víz mozgása.[12] A rétegek formálásában részt vesz a felszínre emelkedő víz, ami ásványokat rak le. Ezek a rétegek általában kevésbé erodálódnak.

CsatornákSzerkesztés

A Marson sok helyen láthatók különböző méretű csatornák. Sok ezek közül valamikor hordozhatott vizet. A Mars éghajlatának drasztikus megváltozása előtt a felszínen sok helyen folyhatott víz. A Mars tengelyferdesége az idők folyamán megváltozott, amit a két kicsiny hold nem tudott ellensúlyozni. Egyes időszakokban a keringési síkhoz viszonyított tengelyferdeség elérte a 80 fokot[14][15]

MetánkibocsátásSzerkesztés

Az ásványokban gazdag területek, mint például a Syrtis Major, az Arabia Terra és a Nili Fossae metánt bocsátanak ki. Ez meleg víz és szén-dioxid jelenlétében történik.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Eden Patera. USGS planetary nomenclature page. USGS. (Hozzáférés: 2013. október 17.)
  2. Euphrates Patera. USGS planetary nomenclature page. USGS. (Hozzáférés: 2013. október 17.)
  3. Siloe Patera. USGS planetary nomenclature page. USGS. (Hozzáférés: 2013. október 17.)
  4. Semeykin. USGS planetary nomenclature page. USGS. (Hozzáférés: 2013. október 17.)
  5. Ismenia Patera. USGS planetary nomenclature page. USGS. (Hozzáférés: 2013. október 17.)
  6. Oxus Patera. USGS planetary nomenclature page. USGS. (Hozzáférés: 2013. október 17.)
  7. Oxus Cavus. USGS planetary nomenclature page. USGS. (Hozzáférés: 2013. október 17.)
  8. (2013) „Ancient supervolcanoes revealed on Mars”. Nature. DOI:10.1038/nature.2013.13857.  
  9. Brian Wu. „European Space Agency May Have Discovered a Supervolcano on Mars”, Science Times, 2015. május 25. 
  10. (2013) „Supervolcanoes within an ancient volcanic province in Arabia Terra, Mars”. Nature 502 (7469), 47–52. o. DOI:10.1038/nature12482.  
  11. Weir, Andy. The Martian. New York: [Crown Publishers (2014). ISBN 978-0-8041-3902-1 
  12. HiRISE | High Resolution Imaging Science Experiment. Hirise.lpl.arizona.edu?psp_008437_1750. (Hozzáférés: 2012. augusztus 4.)
  13. http://www.uahirise.org/ESP_039997_2170
  14. name= Touma J. and J. Wisdom. 1993. The Chaotic Obliquity of Mars. Science 259, 1294-1297.
  15. Laskar, J., A. Correia, M. Gastineau, F. Joutel, B. Levrard, and P. Robutel. 2004. Long term evolution and chaotic diffusion of the insolation quantities of Mars. Icarus 170, 343-364.

ForrásokSzerkesztés