Főmenü megnyitása

Aradszky László (Budapest, 1935. szeptember 20.Budapest, 2017. október 8.) magyar énekes, olaszos slágereivel az 1960-as években a magyar tánczene egyik legnépszerűbb előadója volt.[2]

Aradszky László
Novák Mária felvétele
Novák Mária felvétele
Életrajzi adatok
Született 1935. szeptember 20.
Budapest
Elhunyt 2017. október 8.[1] (82 évesen)
Budapest[1]
Sírhely Szent István-bazilika
Házastársa Márky Éva (1970–2017)
Gyermekei Aradszky Zsolt (1973)
Szülei Aradszky András
Diószegi Róza
Pályafutás
Műfajok tánczene, pop
Aktív évek 19602017
Hangszer énekhang
Tevékenység énekes
Kiadók Hungaroton, Trimedio

Aradszky László weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Aradszky László témájú médiaállományokat.

PályafutásaSzerkesztés

Előadói karrierje előtt a Töltőtolljavító Ktsz. dolgozója volt.[3] 1958 és ’60 között az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában Vécsey Ernő, 1960-tól ’62-ig a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában Balassa P. Tamás növendéke volt. Ezt követően magánúton tanult Gyulai Erzsébetnél.

1963-ban a Magyar Rádió Tessék választani! könnyűzenei versenyén megosztott első helyezést nyert Még ide-oda húz a szív című dalával (dalszerzők: Dobos Attila és S. Nagy István). Ettől kezdve sorban jöttek a rádió- és hanglemez-felvételek.

1966-ban a Magyar Rádió Made in Hungary hangversenyét az Isten véled édes Piroskám című versenydallal megnyerte (dalszerzők: Dobos Attila és Szenes Iván). Röviddel később ezzel a koronggal lett a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekese. Két hónap leforgása után a második is, hiszen a Lovas–S. Nagy (Pókháló az ablakon…) dallal elérte a több mint százezres példányszámot.[4] Valamennyi nagy fesztivál döntőse volt.

Az 1967-es fesztiválon az Annál az első ügyetlen csóknál (dalszerzők: Dobos Attila és Szenes Iván) című dallal a második helyezést érte el, előadói díjat nyert és a táncdalfesztiválok első aranylemezese is lehetett.

Gyakran szerepelt a beatelőadók között is a slágerlistákon. 1969-ben jelent meg első nagylemeze. A hetvenes években eltűnt a nyilvánosság elől, külföldön énekelt. 1986-ban Újra itt vagyok címmel nagylemeze jelent meg, amelynek dalait popzenészek írták.

Dobos, Lovas és Payer után 1997-ben megjelent Kaszás Péter és azóta ő írta Aradszky László dalait. Három CD-t készítettek ez idő alatt: Különös boldogság, Lady D. (1998) és az Olaj a tűzre.

Az 50 éves pályája során számtalan európai országban fellépett a hazai szereplések mellett, több ízben járt Kanadában, Amerikában, de megfordult Ausztráliában is.

Legismertebb dalai:

  • Még ide oda húz a szív
  • Isten véled édes Piroskám
  • Pókháló van már az ablakon
  • Nemcsak a húszéveseké a világ
  • Annál az első ügyetlen csóknál
  • Nem születtem grófnak
  • Sárga liliom
  • Valaki hiányzik a táncból
  • Szomszédasszony, fütyülök a lányára
  • Újra itt vagyok
  • Olaj a tűzre
  • Mindennap találkozhatnánk

MagánéleteSzerkesztés

Nős volt, feleségével, Évával 1970-ben házasodtak össze. 2 gyermeke van, 1 fiú, és 1 leány gyermek. Aradszky László köztudomásúlag nagy futball- és Ferencváros-rajongó volt. Ő maga ifistaként szerepelt a fővárosi zöld-fehér klubban, de egy súlyos sérülés miatt sosem lett profi labdarúgó. A Színészválogatott tagjaként többször is játszott a Népstadionban.[5] Unokája Balázs Zsolt, a Zalaegerszegi TE jelenlegi, a Paksi FC és a Kecskeméti TE korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgója. Két kisebb unokája a KSI-ben vízilabdázik.[6]

HalálaSzerkesztés

2017. október 7-én még fellépése volt, majd október 8-án, vasárnap este otthonában váratlanul érte a halál.[1] Másnap a Duna World emlékére levetítette a Hogy volt?! róla szóló részét, továbbá az ATV is emlékműsort sugárzott róla, a Kossuth Rádió pedig válogatást adott le a művész legismertebb slágereiből.[7]

2017. október 28-án búcsúztatták evangélikus szertartás keretében a budapesti Szent István-bazilikában.[8] Urnáját a bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra.

NagylemezekSzerkesztés

  • Aradszky László (1969)
  • Újra itt vagyok (1986)
  • Fekete arany (1989)
  • Aradszky (1992)
  • Nem születtem grófnak (1994)
  • Aradszky I-II. (1994)
  • Semmiből se-M-ARADSZKY (1995)
  • Különös Boldogság (1997)
  • Lady D. (1998)
  • Olaj a tűzre (2001)
  • Égek a vágytól (2007)
  • Ugye hosszú még az út? (2014)
  • 80 év az 80 év (2015)
  • Megszólal a telefon (2017)

DiszkográfiaSzerkesztés

  • A közvélemény segítségét kérem (1969)
  • Állatkerti séta
  • Álmatlan évek
  • Annál az első ügyetlen csóknál (Táncdalfesztivál 1967)
  • Az a gyanúm
  • Az a sárga liliom
  • Az áldozat visszatér
  • Az óra
  • Azurro
  • Bedobom a leveled a kukába
  • Bella bambína
  • Bombajó (duett Ambrus Kyrivel)
  • Bolondból mennyi él a nagyvilágon
  • Caterina
  • Csak akkor szól az ének
  • Csak egy éjszakát
  • Csavarogni kéne egyet (Táncdalfesztivál 1972)
  • Csipkeharisnyás édes lány (Táncdalfesztivál 1966)
  • Csússz el
  • De mondd mi lesz velem?
  • Divat a mini
  • Égek a vágytól (2007)
  • Egy pesti vasárnap (duett Kovács Katival)
  • Eleonóra (Táncdalfesztivál 1971)
  • Én, és a gitár
  • Eszter
  • Évikém (1964)
  • Fekete arany (1989)
  • Forgószél
  • Franciska
  • Hippidié
  • Hol van az a ház
  • Hosszú éjszakák (Made in Hungary 1974)
  • Hova sietünk?
  • Húzd rá a vizeslepedőt (közreműködők: Magay Klementina, Payer András)
  • Írtam neked egy hosszú levelet
  • Ismeretlen lány (Táncdalfesztivál 1966)
  • Isten véled, édes Piroskám (Made in Hungary 1966)
  • Kapitány úr
  • Kék országút
  • Kicsi a bors (duett Toldy Máriával)
  • Kutyából nem lesz szalonna
  • Különös boldogság (1997)
  • Lady D. (1998)
  • Lá-lá-lá-lábujjhegyen
  • Látod, ez vagyok én
  • Lucky Lips (angolul) (1966)
  • Ma más a világ (Táncdalfesztivál 1967)
  • Márvány, kő és vas
  • Mégegyszer újra
  • Még ide-oda húz a szív (Tessék választani! 1963)
  • Meghívóval a kezemben
  • Megszólal a telefon (2017)
  • Mesebeli lányok
  • Miért nem hagynak aludni?
  • Miért ne lennénk pont mi boldogok
  • Mikor a tarhonya virágzik
  • Minden fantáziámmal (Táncfalfesztivál 1972)
  • Mindennap találkozhatnánk (duett Kovács Katival)
  • Mindkettőnknek jónapot
  • Nemcsak a húszéveseké a világ
  • Nem is olyan nagy dolog a foci (duett Albert Flóriánnal)
  • Nem leszek én öngyilkos teérted
  • Nem születtem grófnak (Táncfalfesztivál 1968)
  • Nem volt szép tőled (Made in Hungary 1967)
  • Nézd mily kék a messzi tó
  • Olaj a tűzre (2003)
  • Pókháló az ablakon
  • Sárga bérház (Táncdalfesztivál 1968)
  • Semmiből Se-M-Aradszky (1995)
  • Senki se kell, csak te (1966)
  • Sört kérek én
  • Száz szív (1984)
  • Szemben a széllel
  • Szeretem a hajnalt
  • Szomszédasszony, fütyülök a lányára (Made in Hungary 1968)
  • Tavasszal foci
  • Tépd, ne sajnáld
  • Túl a zsúfolt városon
  • Újra itt vagyok (1986)
  • Valaki hiányzik a táncból (Made in Hungary 1970)
  • Városi világ
  • Voltam én is fára mászó kisgyerek

Díjak, elismerésekSzerkesztés

A több aranylemez mellett kapott még platinalemezt, MIDEM-márványlemezt.

FilmjeiSzerkesztés

PortréSzerkesztés

  • Hogy volt?! – Aradszky László (2016)
  • Kép-regény – Aradszky László (2017)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés