Arató Gergely

(1968) magyar politikus

Arató Gergely László (Budapest, 1968. november 23. –) magyar politikus.

Arató Gergely

Született1968november 23. (55 éves)
Budapest
PártMagyar Szocialista Párt
Demokratikus Koalíció

HázastársaKinisch Andrea[1]
Foglalkozásközépiskolai tanár,
politikus
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Arató Gergely témájú médiaállományokat.

Életpályája szerkesztés

1987-ben érettségizett a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. 1990-ben lépett be a Magyar Szocialista Pártba. 1993-ban kémia-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett az ELTE Természettudományi Karán. 2000-ben politikai szakirányú humánszervezői diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 1993-2004 között a budapesti Zrínyi Miklós gimnázium tanára volt. 1997-2000 között az Ifjú Szocialisták Mozgalmának tisztségviselője, illetve 2000-2002 között az ifjúsági szervezet országos elnöke volt.

1998-2002 között Kőbányán egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselő volt (a Közbiztonsági, Bűnmegelőzési és Ügyrendi Bizottság elnöke, az Oktatási Bizottság tagja). 2000-2006 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház felügyelőbizottságának tagja volt. 2000-2004 között a Kőbánya Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 2000-től az MSZP kőbányai szervezetének elnökségi tagja.

A 2002-es választásokon pártja budapesti listájáról bejutott a parlamentbe. 2002-2004 között az Oktatási és Tudományos és a Sport és Ifjúsági Bizottság tagja, az MSZP frakció ifjúsági és sport munkacsoportjának vezetője volt. 2004-ben frakcióvezető-helyettes lett. 2004-2006 között az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára volt. 2006-ban a budapesti 14. választókerületben az első körben szerzett mandátumot. 2006-tól 2010-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára volt.

2018-ban a DK országos listáján jutott a parlamentbe, azóta is képviselő.

A 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson a DK kőbányai jelöltjeként győzött,[2] majd a 2022-es magyarországi országgyűlési választáson is megnyerte a választókerületét.[3]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Arató Gergely vagyonnyilatkozata - 2004 február (magyar nyelven). origo.hu. (Hozzáférés: 2016. január 30.)
  2. Arató Gergely. elovalasztas2021.hu (2021. október 2.) (Hozzáférés: 2021. december 26.) arch
  3. BUDAPEST, 09. számú OEVK - Budapest X. kerület (valasztas.hu)

Forrás szerkesztés

További információk szerkesztés