Főmenü megnyitása

Argentavis magnificens

fosszilis madárnem

Az Argentavis magnificens a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül a fosszilis Teratornithidae családjába tartozó faj.

Infobox info icon.svg
Argentavis magnificens
Evolúciós időszak: Miocén
Rekonstruált rajz
Rekonstruált rajz
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Öregrend: Neoaves
Csoport: Passerea
Csoport: Telluraves
Csoport: Afroaves
Rend: Újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes)
Család: Teratornithidae
Nem: Argentavis
Campbell & Tonni, 1980
Faj: A. magnificens
Tudományos név
Argentavis magnificens
(Campbell & Tonni, 1980)
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Argentavis magnificens témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Argentavis magnificens témájú kategóriát.

TudnivalókSzerkesztés

Az Argentavis magnificens a legnagyobb és legnehezebb röpképes madár, amely valaha létezett. A madarat, amelynek néha az „óriás teratorn” nevet adják, három lelőhelyen találták meg. Ezek, mind a miocén korból valók. A madár 6 millió évvel ezelőtt élt, Argentína területén.

A megtalált Argentavisnak a felső karcsontja kissé rossz állapotban van, de azért eléggé tiszta képet ad a méretről: csak ez a csont, olyan hosszú volt, mint egy embernek az egész karja. A madárnak látszólag vastag, erős lábai és nagy lábfeje volt, amellyel könnyen járt a földön. Csőre nagy és hajlott volt, egy horoggal a végén.

IsmertetőiSzerkesztés

Manapság a következő adatokat fogadják el az Argentavis magnificensről:

Szárnyfesztávolsága: 5,1–6,1 méter,[1] szárnyfelülete: 8,11 négyzetméter,[2] felhajtóereje: c. 11,5 kg/m², testhossza: 1,26 méter,[2] magassága: 1,5-2 méter és testtömege: 70-72 kilogramm.[2]

Összehasonlításként a mai is élő madarakkal: a vándoralbatrosz (Diomedea exulans): szárnyfesztávolsága 360 centiméter; a rokon andoki kondor (Vultur gryphus): szárnyfesztávolsága 320 centiméter és testtömege 15 kilogramm.

ÉletmódjaSzerkesztés

 
Elképzelt rajz a madárról; bár itt az óvilági keselyűkre hasonlít

Mint a többi kihalt élőlény esetében, az Argentavis életmódjáról sem tudunk sokat. A szárny mérete és testfelépítése szerint, a madár inkább a siklórepülést használta, csak kis távokban verdesett a szárnyával. Valószínűleg a termikeket használta ehhez a fajta repüléshez. A madár legkisebb sebessége 40 km/h volt. Felszálláskor a szél erősségére és az erős lábaira hagyatkozott, amelyekkel szökdécselve sikerült felszállnia a talajról. Bár a csontváza azt mutatja, hogy a mellizmai nem voltak olyan erősek, hogy hosszabb távon verdeshessen a szárnyával. Az is meglehet, hogy az Argentavis a hegyoldalakat és a szemből jövő szelet használta a felszálláshoz. S ezt csak kis erőfeszítéssel. Lehet, hogy életmódja olyan volt, mint a mai andoki kondornak: egész nap a magasban repülve figyelte az alatta levő világot, sebesült vagy elhalt állatok után. Az Andok éghajlata a miocén korban melegebb és szárazabb volt a mainál, ami segítette a madarat, hogy jobban kihasználja termikeket.

Az Argentavis eltérően a többi óriás rokonától (amelyek néha vadásztak is) inkább dögök után kutatott, és valószínűleg elkergette a zsákmányuktól az erszényes Thylacosmilusokat. Eltérően a ma élő keselyűféléktől, a Teratornithidae-fajoknak vágó csőre volt, amely arra utal, hogy inkább vadászok és kevésbé dögevők voltak. Vadászáskor az Argentavis valószínűleg a magasból vette magát áldozatára, elkapva ezt. E hatalmas madár a levegőben ölte és falta fel zsákmányát. A koponya felépítése azt mutatja, hogy az állat egyben nyelte le zsákmányát, nem pedig darabokra tépte.

Az Argentavis magnificens felségterülete körülbelül 500 négyzetkilométer lehetett. A táplálékkeresés közben az észak-déli irányt kereste, hogy elkerülje az ellenszelet, amely lassította a repülésben. Összehasonlítva a ma élő rokon fajokkal, az Argentavis kétévenként tojhatott 1-2 tojást, amelyek kicsivel több mint 1 kilogrammot nyomtak. A strucc tojása 1,5 kilogramm. Az éghajlati viszonyok miatt a költésre valószínűleg télen került sor. A szülők felváltva ültek a tojáson. Az etetésben is mindkét szülő kivette a részét: néhány napig az egyik, néhány napig a másik felnőtt madár keresett táplálékot. A fiatal madár 16 hónap után vált önállóvá, de csak 12 évesen lett ivarérett. A halandóság nem volt nagy, valamivel 2 százalék alatti lehetett. Mivel a csúcsragadozók közé tartozott, az Argentavis magnificensnek nem voltak természetes ellenségei, úgyhogy a felnőtt madarak csak öregségben, sebesülés következtében vagy betegségben haltak meg.

JegyzetekSzerkesztés

  1. (2014) „Flight performance of the largest volant bird”. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America 111 (29), 10624–10629. o. DOI:10.1073/pnas.1320297111. PMID 25002475.  
  2. a b c (2007. július 24.) „The aerodynamics of Argentavis, the world's largest flying bird from the Miocene of Argentina”. PNAS 104 (30), 12398–12403. o. DOI:10.1073/pnas.0702040104. PMID 17609382.  

ForrásokSzerkesztés

  • Campbell, Kenneth E. Jr. & Tonni, E.P. (1980): A new genus of teratorn from the Huayquerian of Argentina (Aves: Teratornithidae). Contributions in Science, Natural History Museum of Los Angeles County 330: 59-68.
  • Campbell, Kenneth E. Jr. & Tonni, E.P. (1983): Size and locomotion in teratorns. The Auk 100(2): 390-403. DjVu fulltext PDF fulltext
  • Meunier, K. (1951): Korrelation und Umkonstruktionen in den Größenbeziehungen zwischen Vogelflügel und Vogelkörper ["Correlation and restructuring in the size relationship between avian wing and avian body"] [Article in German]. Biologia Generalis 19: 403-443.
  • Palmqvist, Paul & Vizcaíno, Sergio F. (2003): Ecological and reproductive constraints of body size in the gigantic Argentavis magnificens (Aves, Theratornithidae) from the Miocene of Argentina. Ameghiniana 40(3): 379-385. PDF fulltext
  • Peter Wellnhofer (1996): The Illustrated Encyclopedia of Pterosaurs. Barnes and Noble Books, New York. ISBN 0-7607-0154-7
  • Vizcaíno, Sergio F.; Palmqvist, Paul & Fariña, Richard A. (2000): ¿Hay un límite para el tamaño corporal en las aves voladoras? ["Is there a limit to body size in flying birds?"]. Encuentros en la Biología 64 [Article in Spanish] HTML fulltext

További információkSzerkesztés