Főmenü megnyitása

Arno Allan Penzias

amerikai fizikus
(Arno Penzias szócikkből átirányítva)

Arno Allan Penzias (München, 1933. április 26. –) amerikai fizikus, az 1978-as fizikai Nobel-díj társnyertese, aki a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás felfedezésével szerzett magának hírnevet tudományos körökben.

Arno Allan Penzias
Arno Penzias.jpg
Életrajzi adatok
Született1933. április 26. (86 éves)
München
Ismeretes mint fizikus, csillagász
Állampolgárság amerikai
Iskolái
Szakmai kitüntetések
  • fizikai Nobel-díj (Pjotr Leonyidovics Kapica, Robert Woodrow Wilson, 1978, 181 250 svéd korona)
  • Harold Pender Award (1991)
  • Henry Draper-érem (1977)
  • Herschel Medal (1977)
  • Amerikai Fizikai Társaság tagja
  • IRI Medal (1998)
  • az American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja
A Wikimédia Commons tartalmaz Arno Allan Penzias témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Münchenben, Németországban született, középosztálybeli zsidó családban (édesapja lengyel volt, édesanyja német). 1938 október végén származásuk miatt a németek kitoloncolták a családot Lengyelországba, a lengyelek azonban november 1-től nem engedtek be az országba több kitoloncoltat. Penziasék vonata pár órával a zárlat bevezetése után érte el a határt, ezért visszafordították őket. Hat hónap haladékot kaptak Németország elhagyásár. Arno öccse a Kindertransport jóvoltából Nagy-Britanniába menekülhetett, ezután külön-külön szüleinek is sikerült megszerezniük a vízumot. 1939 decemberében hajóra szálltak New York felé, ahová már 1940-ben érkeztek meg. A család a város egyik ruhaipari körzetébe költözött. New York-ban a gyerekek „amerikai” keresztneveket kaptak: Arnóból Allan lett (azaz „Al”), Güntherből James („Jim”). Allan Penzias 1946-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot.

A család természetesnek tekintette, hogy Arno valamilyen természettudós lesz. A brooklyni műszaki gimnáziumban (Brooklyn Technical High School) érettségizett 1951-ben, és a New York-i City College-ban szerzett alapszakos diplomát. Az egyetemen ismerte meg későbbi feleségét, Anne-t, akivel 1954-ben házasodtak össze (ebben az évben végzett Arno a főiskolán). Mivel megismerkedésük idején a lánynak már volt egy Al nevű ismerőse, Penziast Arnónak szólította, és ettől fogva ő maga is Arno A. Penziasként írta alá a nevét.

A főiskola után két évig a hadsereg híradó részlegénél (Army Signal Corps) szolgált, majd beiratkozott a Columbia Egyetemre. Ott kapta meg mesterdiplomáját, és ott is doktorált 1961-ben — témavezetője az a Charles Townes volt, aki a mézerekkel és lézerekkel elért eredményeiért három évvel később (1964-ben) megkapta a fizikai Nobel-díjat. Townes közbenjárására a Bell Laboratórium állást ajánlott Penziasnak, aki azt el is fogadta. Ehhez a fő oka az volt, hogy szerette volna rádiócsillagászati vizsgálatokra használni a laboratórium Crawford Hillen álló kürtantennáját. Erre kezdetben nem kapott lehetőséget, mert az antennát ekkor még kizárólag műholdas kapcsolattartásra használhatták — ebben az időben a Bell Laboratóriumban tervezett Telstar, korábban a műholdas távközlési Echo program munkálataihoz. Nem sokkal Penzias érkezése után azonban a Telstar programhoz már nem volt szükség a kürtantennára, így az eszközt átengedték a rádiócsillagászoknak. Ekkor lépett be a Bell Laboratóriumba Robert Wilson, és 1963 elején elkezdtek együtt dolgozni.

A mikrohullámú háttérsugárzás fölfedezéseSzerkesztés

 
Penzias és Wilson a 15 méteres antenna alatt állnak, amellyel a felfedezésüket végezték.

A New Jersey-i Holmdelben, a Bell Laborban kezdett el dolgozni Robert Woodrow Wilson társaságában. Egy ultraérzékeny hűtött mikrohullámú rádión dolgoztak rádiócsillagászati megfigyelések céljából. 1964-ben, a legérzékenyebb antennarendszer építése közben megmagyarázhatatlan hangra lettek figyelmesek. Sokkal kevésbé volt erős, mint a Tejútrendszer által kibocsátott hullám, és izotróp volt, ezért arra következtettek, hogy a készüléket földi interferencia (zavaró hatás) befolyásolja. New York város hangkibocsátására gyanakodtak, de később ezen elméletüket elvetették. A mikrohullámú antennatölcsér vizsgálata során kiderült, galambürülékkel van tele (amelyet Penzias viccesen „fehér szigetelőanyagnak” nevezett). Annak ellenére, hogy eltávolították az ürülékhalmot, és a galambokat lelőtték (mindketten egymást okolták ezen bűntettért) a hang megmaradt. Miután minden hangforrást kizártak, publikálták felfedezésüket.

A felfedezés jelentőségeSzerkesztés

Ezt a sugárzást nevezik ma kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak, ez az ősrobbanás „visszhangja”. Az ősrobbanás-elmélet igazolása jelentősen hozzájárult a világ megismeréséhez. 1978-ban Penzias és Wilson ezen felfedezésért Pjotr Leonyidovics Kapicával (ő nem ugyanazon a területen dolgozott) megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

ForrásokSzerkesztés