Aszkalóni csata

Az aszkalóni csata az első keresztes hadjárat egyik összecsapása volt 1099. augusztus 12-én, Jeruzsálem bevételét követően. Az egyiptomi Fátimida-dinasztia Jeruzsálem elestét követően egy tekintélyes méretű hadsereget küldött a város visszafoglalására, de a keresztesek Aszkalón határában súlyos vereséget mértek az egyiptomi haderőre, ezzel hosszú időre biztosítva Jeruzsálem birtoklását.

Aszkalóni csata
A csata
A csata

Konfliktus Első keresztes hadjárat
Időpont 1099. augusztus 12.
Helyszín Aszkalón, Fátimida Kalifátus (ma Askelón, Izrael)
Eredmény Keresztes győzelem
Szemben álló felek
KeresztesekSolid green flag.png Fátimida Kalifátus
Parancsnokok
Bouillon Gottfried alsó-lotaringiai herceg
IV. Rajmund toulouse-i gróf
II. Róbert normandiai herceg
Tankréd tarantói herceg
Al-Afdal al-Sahánsah
Szemben álló erők
1200 lovag
9000 gyalogos
20 000 fő
Veszteségek
ismeretlenismeretlen
Térkép
Aszkalóni csata (Izrael)
Aszkalóni csata
Aszkalóni csata
Pozíció Izrael térképén
é. sz. 31° 40′ 14″, k. h. 34° 33′ 29″Koordináták: é. sz. 31° 40′ 14″, k. h. 34° 33′ 29″
A Wikimédia Commons tartalmaz Aszkalóni csata témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

Több mint egy hónapig tartó ostrom után, a keresztes csapatok 1099. július 15-re bevették a keresztes hadjárat fő célpontjának számító Jeruzsálemet. A fátimida uralkodó, Al-Musztaali Billa nem tűrte szó nélkül a vallási és stratégiai szempontból fontos város elvesztését: már a város ostromának hírére egy megközelítőleg 20 000 fős sereget állított fel és küldött a keresztesek visszaverésére.

Augusztus 5-én egy fátimida küldöttség érkezett Jeruzsálembe, mely ultimátumban szólította fel a keresztes vezéreket a város elhagyására, akik azonban ezt elutasították, sőt, augusztus 10-én, az időközben "Szent Sír ügyvivője" címmel felruházott Bouillon Gottfried vezetésével egy több mint 10 000 fős keresztes sereg elhagyta Jeruzsálemet és Aszkalón fele indult, a muszlim csapatok "fogadására".

A csataSzerkesztés

A Jeruzsálem fele tartó muszlim sereg számát a Gesta Francorum 200 000 főre teszi, ez nyilvánvalóan túlzás, a modern becslések szerint mintegy 50 000 fő tartozhatott al-Afdal Sahánsah vezír parancsnoksága alá. Nem tudván a keresztesek érkezéséről, al-Afdal az Aszkalón melletti al-Mazsdál fennsíkon táborozott le, sorainak rendezésére Jeruzsálem megtámadása előtt. A muszlim sereghez egy nagy számú, ökrökből, juhokból, tevékből és kecskékből álló csorda is tartozott, melynek látványa megtévesztette a közeledő kereszteseket, jóval nagyobbnak látva a fátimida hadsereget (valószínűleg innen származik a Gesta Francorum 200 000 fős becslése a muszlim csapatok számára vonatkozóan).

Augusztus 12-én reggel a keresztesek – a muszlimok táborozási helyének felfedezése után – csatarendbe szerveződtek, a balszárnyat Bouillon Gottfried, a jobbszárnyat Rajmund gróf irányította, míg a centrum Tankréd tarantói herceg és II. Róbert normandiai herceg irányítása alatt állt. A sereg eligazítását követően támadásba lendültek, meglepve a táborozó egyiptomiakat. A csata rövid ideig tartott, a meglepett egyiptomi csapatok közül csak az etiópiaiak fejtettek ki nagyobb ellenállást, megkísérelve a keresztes sereg centrumának áttörését, sikertelenül. A bepánikolt muszlim sereg végül – al-Afdallal az élen – rendezetlenül visszavonult a megerősített Aszkalón várába, hátrahagyva táborukat, mely a keresztesek kezére került.

KövetkezményekSzerkesztés

A keresztes csapatok az éjszakát az elhagyott fátimida táborban töltötték, felkészülve egy újabb összecsapásra, de másnap reggel meglepve tapasztalták, hogy a muszlim sereg az éjszaka folyamán elhagyta az erődöt és hazahajózott Egyiptomba. A keresztesek még megkísérelték Aszkalón bevételét, de sikertelenül (a város még hosszú ideig a fátimidák kezén maradt és hídfőként szolgált a Jeruzsálemi Királyság elleni támadásokhoz). A csata után a lovagok többsége hazatért Európába.

A történészek többsége megegyezik abban, hogy az aszkalóni csata tekinthető az első keresztes hadjárat lezárásának, egyúttal azonban a keresztes hadjáratok egy új korszakának a nyitánya is volt, mely a szentföldi keresztes államok megszervezését és pozíciójának megszilárdítását hozta magával.

ForrásokSzerkesztés

  • Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002.