Atanasie Rednic
Atanasie Rednic, magyar forrásokban Rednic Anasztáz (Máragyulafalva, 1722 – Balázsfalva, 1772. május 2.) a fogarasi görögkatolikus egyházmegye püspöke, valamint a román görögkatolikus egyház elöljárója volt 1764–1772 között.
| Atanasie Rednic | |
 | |
| Született | 1722 Máragyulafalva |
| Elhunyt | 1772. május 2. (49-50 évesen) Balázsfalva |
| Állampolgársága | Habsburg Birodalom |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | megyéspüspök (1765. január 3. – ) |
| fogarasi püspök | |
| Vallása | római katolikus egyház |
| Püspökké szentelés | 1764. augusztus 4. |
| Szentelők | Olsavszky Mihály Mánuel (főszentelő) |
| Hivatal | fogarasi püspök |
| Hivatali idő | 1764–1772 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Atanasie Rednic témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Pályafutása szerkesztés
A kolozsvári jezsuita kollégiumban, majd Bécsben tanult, Munkácson lépett be a bazilita rendbe, és az ottani kolostorban élt. 1749. február 12-én pappá szentelték. 1750-től a Balázsfalván papi szemináriumban dogmatikát és tanított. AZ 1750-es évek elején elkísérte Petru Pavel Aron püspököt az egyházmegyei vizitációkon, amelyeket a Rómával való unió megerősítése érdekében tett. Az 1752. november 13-14-i zsinaton a káptalan tagja lett.[1]
Püspöki pályafutása szerkesztés
A püspök halálát követő zsinaton, amelyet 1764. június 28–30 között tartottak, a legtöbb szavazatot (90) Grigore Maior kapta, őt szorosan követte a száműzetésben élő Inocențiu Micu-Klein korábbi püspök (72), illetve Silvestru Caliani (16) és Atanasie Rednic (9).[2] A bécsi udvar eleve érvénytelenek tekintette a száműzött Kleinra adott szavazatokat, és a saját maga által jelölt Rednicet nevezte ki püspöknek az 1701-es (második) Diploma Leopoldinumban adott felhatalmazás alapján. A papság egy része ezt nem fogadta el, és több úton is XIII. Kelemen pápához folyamodtak, hogy ne iktassa be. A pápa ennek ellenére 1765. május 15-én kihirdette a kinevezést, Rednicet augusztus 4-én püspökké szentelték, és november 13-án beiktatták.[3]
Püspöksége alatt komoly erőfeszítéseket tett, hogy minél több románt Rómához térítsen. Tevékenysége eredményeképpen 1766-ban mintegy 26 000 fő csatlakozott a görögkatolikus egyházhoz. Megszigorította a kolostori élet szabályait, és foglalkozott a vegyes (ortodox – görögkatolikus) házasságok kérdésével.[4] 1771-ben panaszt tett XIV. Kelemen pápánál a jezsuiták latinosító törekvései ellen, azzal érvelve, hogy a görögkatolikusokra csak a Rómához való csatlakozáskor kötött szerződés vállalásai érvényesek.[5]
Mivel nem kapott engedélyt a bécsi udvartól még egy – a balázsfalvihoz hasonló – iskola alapítására, számos fiatalt küldött külföldre tanulni, akik később fontos szerephez jutottak az egyházban.[6]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ BRU története : 40. és 46–47. o.
- ↑ Gyárfás : 18. o.
- ↑ BRU története : 46. o.
- ↑ BRU története 47–48. o.
- ↑ KatLex
- ↑ BRU története :48. o.; KatLex
Források szerkesztés
- ↑ BRU története: Biserica Română Unită: două sute cincizeci de ani de istorie. Cluj-Napoca: Casa de Editură Viata Crestina. 46–48. o. ISBN 973-9288-11-1
- ↑ Gyárfás: Gyárfás Elemér: A püspökválasztási jog a gyulafehér-fogarasi görög katholikus egyházmegyében. Cluj-Kolozsvár: Lapkiadó. 1929. = Az Erdélyi Katholikus Akadémia felolvasásai. III. oszt, 1.
- ↑ Jakubinyi: Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archontológia. Összeállította Jakubinyi György. 3. jav. és bőv. kiadás. Kolozsvár: Verbum. 2010. ISBN 978-606-8059-25-9
- ↑ KatLex: Magyar katolikus lexikon VIII. (Lone–Meszl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2003.
.svg){kind=small}