Auguszt Olga (Budapest, 1949. –) magyar cukrászmester, a híres Auguszt dinasztia tagja.

Életpályája szerkesztés

Dédapja, Auguszt Elek (1835) 1870 -ben nyitotta az első "czukrászati" boltot a Tabánban. Nagyapja, Auguszt E. József (1875) félévszázadon keresztül cukrászdát, kerthelyiséget, pavilont, szállodát működtetett magas színvonalon, a két háború között. Édesapja, Auguszt Elemér (1912) a szocialista világban, "maszekként", kiváló minőségű és színvonalú cukrászdát létesített feleségével. Kilencven éves koráig aktívan itt dolgozott. Itt kezdett lánya tanulóként 1968-ban. Augusz Olga cukrász szakvizsgát is itt tett, majd a Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskola két éves képzésén vett részt.

1970-ben visszatérve a családi vállalkozásba, elvállalta a Mézes táncos c. animációs film bábkészítői munkáit a Pannónia Filmstúdióban.

1976–89 között a Pannónia Filmstúdió Fiatalok Műterme munkatársa. Gyártásvezetője volt Rofusz Ferenc A légy című 1981-ben Oscar-díjat nyert animációs filmjének. 1988-ban Dargay Attila: Az erdő kapitánya című egész estés rajzfilmjének gyártási és gazdasági felelőse volt.

1990. a rendszerváltás után, szülei visszahívták, a családi üzletbe. Ekkor már nagyobb lehetőségek alakultak a kisiparosok területén.1993. cukrász mestervizsgát tett. 1993-ban nyitotta a Kossuth Lajos utca 14 sz. alatt, még hátul az udvarban, az első pesti Auguszt cukrászdát.

1999. kínálkozó lehetőség volt a Farkasréti téren egy régi, leromlott állapotú, villa megvételére és felújítására. Családi segítséggel és nagy összegű kölcsönökkel, emelet ráépítéssel, korszerű cukrászműhelyt kialakítva, szalon cukrászda nyílt Auguszt Pavilon néven, 2001-ben.

Ez idő alatt a Kossuth Lajos utcai cukrászdát már lányai Auguszta, majd Flóra vezette, a főiskolai tanulmányai mellett.

2007-ben a Kossuth Lajos utcai ház utcai frontján, egy 180 négyzetméter alapterületű helység megüresedett.

Az 1896-ban Wágner János által tervezett épület üzleti frontján, a száz éves épület különleges szerkezetét bemutatva, átköltözhetett a cukrászda a jelenlegi helyére.

2009-ben itt nyílt meg az Belvárosi Auguszt Cukrászda.

Auguszt Olgát, hetvenéves születésnapja alkalmából, 2019. a Magyar Köztársasági Elnök " a cukrászat hagyományainak ápolása, értékeinek megőrzése és népszerűsítése iránt elhívatott, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként " a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki.

Ugyan ebben az évben Budapest Főváros Közgyűlése Budapestért díjat adományozott a cukrászművészet területén alkotott értékteremtő munkássága elismeréseként.

2021. A Magyar Nemzeti Múzeum pályázatát megnyerve, a Múzeum kertben található Kertész házban új cukrászda készül. Gerardine néven, eddig kiállító helységként használt épületet Auguszt Olga lánya, Auguszt Arató Flóra és férje Perge Oláh Norbert üzemelteti a jövőben.

Díjai, elismerései szerkesztés

Kapcsolódó szócikk szerkesztés

Auguszt Cukrászda