Főmenü megnyitása

A holland AFC Ajax csapatát 1900 márciusában alapították, tehát már több mint 100 éve.

Hollandiában a profi labdarúgást az 1956/1957-es szezonban vezették be. Előtte mint minden holland csapat, úgy az Ajax is csupán hazai ellenfelekkel játszott tétmérkőzést. Első külföldi ellenfelükre 1957-ig kellett várniuk, akkor jutottak be először a BEK-be. Így azon játékosok, akik az első 57 évben szerepeltek a csapatnál, még csak hazai bajnoki vagy kupamérkőzésen léphettek pályára. Így ők jóval kevesebb tétmérkőzésen viselhették a csapat mezét, mint azok, akik már utána lettek a csapat tagjai. Közülük az örökranglistán a holland Gé van Dijk (1947-1953) éri el a legjobb helyezést, a maga 328 mérkőzésével a 17. helyen áll. Viszont a gólok számában kisebb meglepetésre a szintén holland Piet van Reenen a csúcstartó. Ő 1929 és 1942 között szerepelt az Ajaxnál és összesen 272 gólt szerzett.

Az amatőr időszakban még kicsit más volt a csapat taktikája mint amilyen utána lett. Akkor még az idősebb játékosok is többet játszottak. Ennek eredménye, hogy a legöregebb átlagéletkorú kezdőcsapatok listáján is az első három helyen 1957 előtti kezdőcsapatok vannak. Viszont a legfiatalabb kezdőcsapatokban pedig az utóbbi 20-25 év játékosai szerepelnek.

A csapat legfontosabb és legérdekesebb statisztikái a játékosokról megtalálhatók a cikkben.

Tartalomjegyzék

A 100 gólt eddig elérő játékosok listájaSzerkesztés

TétmérkőzésekenSzerkesztés

utolsó változtatás: 2019. október 06.

Az Ajax játékosai közül eddig összesen 19 labdarúgó érte el legalább a 100 gólt tétmérkőzéseken. Az eddigi legeredményesebb játékos a holland Piet van Reenen, aki 237 mérkőzésen 273 alkalommal talált a kapuba. Őt olyan sztárok követik mint Johan Cruyff, Piet Keizer, Marco van Basten, Dennis Bergkamp vagy Jari Litmanen. Jelenleg Luis Suárez az utolsó játékos, akinek sikerült felkerülnie a listára. Neki 2010. július 28-án sikerült megszereznie a 100. gólját a PAOK Szaloniki elleni mérkőzésen.[1] [2]

A 100 gólt elérő játékosok közül eddig csak egyiküknek sikerült az 1,0-es gólátlagot túllépnie és megtartania, a listát vezető Piet van Reenen-nek.

A kék színnel jelölt játékos jelenleg is a csapat tagja.

No. JÁTÉKOS NEVE GÓLOK SZÁMA MÉRKŐZÉSEK GÓLÁTLAG IDŐSZAK
1. hollandia Piet van Reenen 279 241 1,15 1929-1942
2. hollandia Johan Cruyff 271 369 0,73 1961-1973, 1981-1983
3. hollandia Sjaak Swart 227 603 0,38 1956-1973
4. hollandia Henk Groot 211 302 0,68 1959-1963, 1965-1969
5. hollandia Piet Keizer 189 489 0,38 1961-1974
6. hollandia Ruud Geels 153 166 0,92 1974-1978
7. hollandia Marco van Basten 152 172 0,88 1981-1987
8. hollandia Klaas-Jan Huntelaar 147 224 0,65 2006-2008, 2017-
9. hollandia Theo Brokmann 134 221 0,61 1913-1926
10. finn Jari Litmanen 133 255 0,52 1992-1999, 2002-2004
11. hollandia Cees Groot 129 152 0,87 1959-1964
12. hollandia Wim Volkers 126 265 0,48 1923-1936
13. hollandia Dennis Bergkamp 121 237 0,51 1986-1993
14. hollandia Rinus Michels 120 257 0,46 1946-1958
15. uruguay Luis Suárez 111 159 0,71 2007-2011
16. hollandia John Bosman 106 164 0,63 1983-1988
17. holland Gerrit Fischer 104 244 0,43 1934-1950
18. hollandia Dick Schoenaker 104 348 0,3 1976-1985
19. svédország Stefan Pettersson 100 197 0,51 1988-1994

A klub eddigi 3 legeredményesebb idegenlégiósaSzerkesztés

Ebben a kis táblázatban az Ajax csapatának eddigi 3 legeredményesebb idegenlégiósát lehet látni. A listán a tétmérkőzéseken szerzett góljaik száma látható. A csapat eddigi legeredményesebb idegenlégiósa a finn Jari Litmanen, aki 9 szezonon keresztül volt a csapat tagja és összesen 133 gólt lőtt.

A nevek előtti számok az összesített ranglistán levő helyezést mutatják.

No. JÁTÉKOS NEVE GÓLOK SZÁMA MÉRKŐZÉSEK GÓLÁTLAG IDŐSZAK
10. finn Jari Litmanen 133 255 0,52 1992-1999, 2002-2004
15. uruguay Luis Suárez 111 159 0,71 2007-2011
19. svédország Stefan Pettersson 100 197 0,51 1988-1994

A csapat "századosai" tétmérkőzésekenSzerkesztés

utolsó változtatásː 2019. október 06.

Ezen táblázatban a csapat története során eddig 100 (vagy annál több) tétmérkőzést lejátszott játékosok találhatóak meg. Az eddig legtöbb alkalommal pályára lépő játékos a "Mr. Ajax" becenéven ismert holland labdarúgó, Sjaak Swart.

Az eddigi legfiatalabb játékos aki elérte a 100 tétmérkőzést a csapatnál az a holland hátvéd, Matthijs de Ligt volt. Ő 2019. február 27-én érte el ezt a határt és akkor csupán 19 éves és 199 napos volt.

   Ezen játékosok, a csapat jelenlegi - 2019/20-as - keretének a tagjai
No. JÁTÉKOS NEVE MSZ. IDŐSZAK
1 holland Sjaak Swart
603
1956 - 1973
2 holland Wim Suurbier
509
1964 - 1977
3 holland Danny Blind
493
1986 - 1999
4 holland Piet Keizer
490
1961 - 1974
5 holland Ruud Krol
457
1968 - 1980
6 holland Frank de Boer
434
1988 - 1999
7 holland Bennie Muller
426
1958 - 1970
8 holland Barry Hulshoff
385
1966 - 1977
9 holland Johan Cruijff
369
1964 - 1983
10 holland Piet Schrijvers
356
1974 - 1983
11 holland Ger van Mourik
352
1950 - 1963
12 holland Dick Schoenaker
348
1976 - 1985
13 holland John van ’t Schip
348
1981 - 1992
14 holland Sonny Silooy
343
1981 - 1996
15 holland Ton Pronk
338
1960 - 1970
16 holland Frank Rijkaard
337
1980 - 1995
17 holland Gé van Dijk
328
1943 - 1957
18 holland Stanley Menzo
322
1984 - 1994
19 holland Edwin van der Sar
312
1991 - 1999
20 holland Wim Anderiesen sr.
309
1925 - 1940
21 holland Ronald de Boer
305
1987 - 1999
22 holland Henk Groot
305
1959 - 1969
23 holland Aron Winter
305
1986 - 2003
24 holland Gerrit Keizer
302
1929 - 1948
25 holland Gerrie Mühren
298
1968 - 1976
26 holland Peter Boeve
296
1979 - 1987
27 dán Lasse Schöne
287
2012 - 2019
28 holland Richard Witschge
286
1986 - 2003
29 holland Maarten Stekelenburg
282
2002 - 2011
30 holland Siem de Jong
271
2007 -
31 dán Søren Lerby
269
1976 - 1983
32 holland Wim Volkers
265
1923 - 1936
33 holland Piet Ouderland
261
1955 - 1964
34 holland Rinus Michels
260
1946 - 1958
35 holland Urby Emanuelson
256
2005 - 2010
36 finn Jari Litmanen
255
1992 - 2004
37 holland Gerrit Fischer
240
1934 - 1950
38 holland Piet van Reenen
237
1929 - 1942
39 holland Jan Potharst
237
1939 - 1952
40 holland Dennis Bergkamp
237
1986 - 1993
41 holland Joël Veltman
231
2012 -
42 holland Tscheu La Ling
225
1975 - 1982
43 holland Klaas-Jan Huntelaar
224
2006 -
44 holland Fons Pelser
221
1911 - 1926
45 holland Gert Bals
220
1965 - 1970
No. JÁTÉKOS NEVE MSZ. IDŐSZAK
46 belga Jan Vertonghen
220
2006 - 2012
46 holland Arnold Mühren
219
1971 - 1989
48 holland John Heitinga
216
2001 - 2015
49 holland Daley Blind
216
2009 -
50 holland Bertus Hoogerman
214
1956 - 1965
51 holland Gerald Vanenburg
209
1981 - 1986
52 dán Frank Arnesen
209
1976 - 1981
53 holland Jan van Diepenbeek
207
1929 - 1938
54 jugoszláv Velibor Vasović
204
1966 - 1971
55 holland Guus Dräger
203
1941 - 1951
56 holland Jan Schubert
202
1931 - 1943
57 cseh Tomáš Galásek
202
2000 - 2006
58 svéd Stefan Pettersson
197
1988 - 1994
59 holland Jan de Boer
195
1920 - 1933
60 holland Joop Pelser
194
1911 - 1924
61 holland Henk Hordijk
194
1917 - 1927
62 holland Henk Blomvliet
194
1932 - 1947
63 holland Jan Wouters
194
1986 - 1991
64 holland Joop Stoffelen
193
1940 - 1950
65 német Werner Schaaphok
193
1959 - 1965
66 holland Heinz Stuy
193
1968 - 1976
67 holland Marc Overmars
193
1992 - 1997
68 holland Edo Ophof
192
1980 - 1988
69 holland Gregory van der Wiel
191
2007 - 2012
70 német Horst Blankenburg
188
1970 - 1975
71 holland Klaas Nuninga
187
1964 - 1969
72 belga Toby Alderweireld
186
2008 - 2013
73 holland Co Prins
184
1959 - 1966
74 holland Edgar Davids
184
1991 - 2008
75 hollandia Davy Klaassen
181
2011 - 2017
76 holland Arie Haan
180
1968 - 1975
77 holland Wesley Sneijder
180
2003 - 2007
78 holland Wim Anderiesen jr.
177
1951 - 1961
79 grúz Sota Arveladze
177
1997 - 2002
80 holland Theo Brokmann sr.
176
1913 - 1924
81 holland Frans Couton
175
1917 - 1927
82 holland Dolf van Kol
174
1924 - 1930
83 holland Pim van Dord
174
1973 - 1980
84 holland Klaas Bakker
172
1951 - 1957
85 holland Marco van Basten
172
1982 - 1986
86 holland Johan Neeskens
171
1970 - 1974
87 holland Theo van Duivenbode
170
1964 - 1969
88 holland Ruud Geels
166
1974 - 1978
89 holland John Bosman
165
1983 - 1988
90 holland Ricardo van Rhijn
163
2011 - 2016
No. JÁTÉKOS NEVE MSZ. IDŐSZAK
91 holland Erwin van Wijngaarden
163
1932 - 1949
92 dán Christian Eriksen
162
2010 - 2013
93 uruguay Luis Suárez
159
2007 - 2010
94 szerb Miralem Sulejmani
158
2008 - 2013
95 holland Rafael van der Vaart
157
2000 - 2005
96 holland Joop Martens
156
1920 - 1932
97 brazil Wamberto
156
1998 - 2003
98 kamerun André Onana
155
2016 -
99 holland Bryan Roy
155
1987 - 1993
100 holland Eddy Pieters Graafland
154
1953 - 1958
101 holland Arnold Scholten
154
1986 - 1997
102 brazil Maxwell
154
2001 - 2005
103 holland Cees Groot
152
1959 - 1964
104 holland Vurnon Anita
152
2006 - 2012
105 holland Donny van de Beek
150
2015 -
106 holland Piet van Deyck
149
1927 - 1937
107 holland Simon Tahamata
149
1976 - 1980
108 kamerun Eyong Enoh
149
2008 - 2014
109 marokkó Hakim Ziyech
145
2016 -
110 tunézia Hatem Trabelsi
145
2001 - 2006
111 belga Thomas Vermaelen
143
2005 - 2009
112 hollandia Jasper Cillessen
143
2011 - 2016
113 román Cristian Chivu
142
1999 - 2003
114 holland Bob ten Have
139
1923 - 1938
115 holland Kenneth Vermeer
139
2006 - 2014
116 holland Ko Loois
138
1933 - 1947
117 holland Marciano Vink
138
1988 - 1993
118 holland Henk Mulders
136
1929 - 1936
119 holland Jan de Natris
133
1917 - 1929
120 Dél-Afrika Steven Pienaar
133
2001 - 2006
121 holland Nigel de Jong
133
2002 - 2006
122 holland Ryan Babel
133
2003 - 2013
123 holland Piet van der Kuil
131
1955 - 1959
124 holland Cor Geelhuizen
130
1954 - 1960
125 holland Jan van Dort
129
1913 - 1922
126 holland Henk Anderiesen
129
1925 - 1932
127 holland Theo Brokmann jr.
126
1939 - 1951
128 holland Ronald Spelbos
126
1984 - 1988
129 holland Wim Jonk
126
1988 - 1993
130 USA Eddy Hamel
125
1922 - 1930
131 holland Fred Grim
125
1995 - 2002
132 holland Piet Strijbosch
123
1928 - 1935
133 holland Johnny Rep
123
1971 - 1975
134 holland Rob Witschge
123
1985 - 1989
135 nigéria Finidi George
122
1993 - 1996
No. JÁTÉKOS NEVE MSZ. IDŐSZAK
136 holland Andy van der Meyde
122
2000 - 2003
137 Dél-Afrika Thulani Serero
122
2011 - 2017
138 dán Kasper Dolberg
119
2016 - 2019
139 hollandia Nick Viergever
119
2014 - 2018
140 holland Peet Petersen
119
1960 - 1965
141 holland Wim Kieft
118
1979 - 1983
142 spanyol Gabri
118
2006 - 2010
143 holland Matthijs de Ligt
117
2016 - 2019
144 holland Dick van Dijk
117
1969 - 1972
145 holland Jany van der Veen
116
1939 - 1948
146 holland Johnny Dusbaba
116
1974 - 1977
147 holland Ronald Koeman
114
1983 - 1986
148 holland Michel Kreek
114
1989 - 1994
149 brazil David Neres
114
2016 -
150 dánia Viktor Fischer
111
2012 - 2016
151 svéd Zlatan Ibrahimović
110
2001 - 2004
152 cseh Zdeněk Grygera
110
2003 - 2007
153 holland Loek den Edel
108
1954 - 1958
154 holland Hans Erkens
108
1976 - 1979
155 holland Hedwiges Maduro
107
2004 - 2008
156 holland Co Bouwens
106
1950 - 1954
157 holland Guus van Ham
106
1957 - 1962
158 izland Kolbeinn Sigþórsson
106
2011 - 2015
159 finnország Niklas Moisander
105
2012 - 2015
160 holland Henk Elzer
104
1951 - 1957
161 dán Jesper Olsen
103
1981 - 1984
162 nigéria Tijjani Babangida
102
1996 - 2000
163 holland Gerrit Krist
100
1947 - 1954
164 holland Henk Twelker
100
1925 - 1932
165 holland Patrick Kluivert
100
1994 - 1997
166 marokkó Nourdin Boukhari
100
2002 - 2006
167 holland Anwar El Ghazi
100
2014 - 2017
168 német Amin Younes
100
2015 - 2018
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180

Országok szerintSzerkesztés

Ebben a táblázatban a tétmérkőzések számát tekintve "századosi" rangot elérő játékosok szerepelnek országok szerint szétosztva. A vártnak megfelelően holland labdarúgók tartoznak legtöbben a "századosok" közé. A külföldi labdarúgók listáját pedig a dánok vezetik.

Sjaak Swart (más néven Mr.Ajax), a csapatban eddig legtöbbször pályára lépett játékos
Lasse Schöne, a csapatban eddig legtöbbször pályára lépett idegenlégiós játékos
   Ezen játékosok ma is a csapat tagjai
No. ORSZÁGOK JÁTÉKOSOK LEGTÖBBET SZEREPELT JÁTÉKOS
1. hollandia Hollandia 129 Sjaak Swart (603x)
2. dánia Dánia 7 Lasse Schöne (287x)
3. belgium Belgium 3 Jan Vertonghen (220x)
4. német Németország 3 Werner Schaaphok (193x)
5. brazília Brazília 3 Wamberto (156x)
6. Nigéria Nigéria 2 Finidi George (122x)
7. csehország Csehország 2 Tomáš Galásek (202x)
8. svéd Svédország 2 Stefan Pettersson (197x)
9. finnország Finnország 2 Jari Litmanen (255x)
10. Dél-Afrika Dél-Afrika 2 Steven Pienaar (133x)
11. kamerun Kamerun 2 André Onana (155x)
12. marokkó Marokkó 2 Hakim Ziyech (145x)
13. amerikai USA 1 Eddy Hamel (125x)
14. grúz Grúzia 1 Sota Arveladze (177x)
15. jugoszláv Jugoszlávia 1 Velibor Vasovič (204x)
16. román Románia 1 Cristian Chivu (142x)
17. szerbia Szerbia 1 Miralem Sulejmani (158x)
18. spanyol Spanyolország 1 Gabri (118x)
19. tunézia Tunézia 1 Hatem Trabelsi (145x)
20. uruguay Uruguay 1 Luis Suárez (159x)
21. izland Izland 1 Kolbeinn Sigþórsson (106x)

Jelenlegi keret (2019–20)Szerkesztés

utolsó változtatásː 2019. október 06.

A csapat jelenlegi keretéből nyolcan vannak - Siem de Jong, Veltman, Huntelaar, Blind, Onana, Van de Beek, Ziyech és Neres - akik már elérték a 100-as határt a tétmérkőzéseken. A táblázat alatt pedig a jelenlegi keret többi tagja látható akik már legalább 1 tétmérkőzésen pályára léptek.

No. JÁTÉKOS NEVE MÉRKŐZÉSEK IDŐSZAK
30. holland Siem de Jong 271 2007–2014, 2017/18, 2019-
41. hollandia Joël Veltman 231 2012–
43. hollandia Klaas-Jan Huntelaar 224 2006–2009, 2017–
49. hollandia Daley Blind 216 2008–2014, 2018–
98. kamerun André Onana 155 2016–
105. holland Donny van de Beek 150 2015–
109. marokkó Hakim Ziyech 145 2016–
149. brazil David Neres 114 2016–

Az "No." alatt az örökranglistán levő jelenlegi helyezés található

A csapat "századosai" az Eredivisie-benSzerkesztés

utolsó változtatásː 2019. október 06.

Ezen a listán azon játékosok nevei szerepelnek, akik már legalább 100 mérkőzésen pályára léptek az Eredivisie 1956/1957-es szezonbeli elindulása óta a bajnoki alapszakaszokban az Ajax játékosaként. Eddig már több mint 80 játékos szerepel a listán. Ahogy a tétmérkőzéseknél, úgy a bajnoki mérkőzések ranglistájánál is jelenleg a holland Sjaak Swart áll a lista élén 463 mérkőzéssel. A dobogó másik két fokán a szintén holland Wim Suurbier és Danny Blind állnak.[3] A csapat eddigi idegenlégiósai közül eddig a dán Søren Lerby lépett legtöbb alkalommal pályára bajnoki mérkőzésen.

   Ezen játékosok, a csapat jelenlegi - 2019/20-as - keretének a tagjai
No. JÁTÉKOS NEVE Mérkőzések
1. hollandia Sjaak Swart 463
2. hollandia Wim Suurbier 393
3. hollandia Danny Blind 372
4. hollandia Piet Keizer 364
5. hollandia Bennie Muller 341
6. hollandia Ruud Krol 339
7. hollandia Frank de Boer 329
8. hollandia Barry Hulshoff 283
9. hollandia Piet Schrijvers 277
10. hollandia Johan Cruijff 275
11. hollandia John van ’t Schip 271
12. hollandia Dick Schoenaker 271
13. hollandia Sonny Silooy 268
14. hollandia Frank Rijkaard 262
15. hollandia Ton Pronk 259
16. hollandia Stanley Menzo 249
17. hollandia Aron Winter 238
18. hollandia Henk Groot 229
19. hollandia Peter Boeve 228
20. hollandia Van der Sar 226
21. hollandia Richard Witschge 226
22. hollandia Ronald de Boer 223
23. hollandia Gerrie Mühren 219
24. dánia Søren Lerby 206
25. dánia Lasse Schöne 201
No. JÁTÉKOS NEVE Mérkőzések
26. hollandia Siem de Jong 192
27. hollandia M. Stekelenburg 191
28. hollandia Piet Ouderland 191
29. hollandia Ger van Mourik 186
30. hollandia Dennis Bergkamp 185
31. finnország Jari Litmanen 179
32. hollandia Gerald Vanenburg 173
33. hollandia Tscheu La Ling 172
34. hollandia Urby Emanuelson 172
35. hollandia Joël Veltman 168
36. hollandia Bertus Hoogerman 167
37. hollandia Gert Bals 162
38. hollandia Arnold Mühren 161
39. dánia Frank Arnesen 159
40. hollandia Edo Ophof 158
41. belgium Jan Vertonghen 155
42. hollandia Klaas-Jan Huntelaar 155
43. csehország Tomás Galásek 154
44. hollandia John Heitinga 154
45. hollandia Co Prins 153
46. hollandia Klaas Nuninga 152
47. svédország Stefan Pettersson 151
48. hollandia Jan Wouters 151
49. németország Werner Schaaphok 148
50. hollandia Daley Blind 145
No. JÁTÉKOS NEVE Mérkőzések
51. jugoszlávia Velibor Vasović 145
52. németország Horst Blankenburg 139
53. hollandia Heinz Stuy 139
54. hollandia Pim van Dord 137
55. hollandia Marc Overmars 136
56. hollandia Theo van Duivenbode 135
57. hollandia Wim Anderiesen Jr. 134
58. hollandia Marco van Basten 133
59. hollandia Arie Haan 132
60. hollandia Edgar Davids 131
61. hollandia Ruud Geels 131
62. hollandia Van der Wiel 129
63. belgium Toby Alderweireld 128
64. hollandia Bryan Roy 126
65. hollandia Johnny Bosman 126
66. hollandia Wesley Sneijder 126
67. hollandia Davy Klaassen 126
68. hollandia Johan Neeskens 124
69. hollandia Cees Groot 120
70. brazília Wamberto 118
71. hollandia Rafael van der Vaart 117
72. hollandia Ricardo van Rhijn 117
73. hollandia Arnold Scholten 114
74. brazília Maxwell 114
75. dánia Christian Eriksen 113
No. JÁTÉKOS NEVE Mérkőzések
76. uruguay Luis Suárez 110
77. hollandia Simon Tahamata 109
78. románia Cristian Chivu 107
79. hollandia Marciano Vink 107
80. kamerun André Onana 107
81. hollandia Vurnon Anita 104
82. szerbia Miralem Sulejmani 103
83. hollandia Kenneth Vermeer 103
84. holland Donny van de Beek 102
85. hollandia Fred Grim 101
86. hollandia Jasper Cillessen 101
87.
88.
89.
90.
91.
92.
93.
94.
95.
96.
97.
98.
99.
100.

Országok szerintSzerkesztés

Ezen táblázatban a minimálisan 100 Eredivisie-mérkőzésen pályára lépő játékosok szerepelnek országok szerint szétosztva. A vártnak megfelelően holland labdarúgók tartoznak legtöbben a "századosok" közé.

Jari Litmanen, az eddigi egyetlen százados Finnországból
No. ORSZÁGOK JÁTÉKOSOK LEGTÖBBET SZEREPELT JÁTÉKOS
1. hollandia Hollandia 68 Sjaak Swart (463x)
2. dánia Dánia 4 Søren Lerby (206x)
3. németország Németország 2 Werner Schaaphok (148x)
4. belgium Belgium 2 Jan Vertonghen (155x)
5. brazília Brazília 2 Wamberto (118x)
6. szerbia Szerbia 1 Miralem Sulejmani (103x)
7. uruguay Uruguay 1 Luis Suárez (110x)
8. csehország Csehország 1 Tomáš Galásek (154x)
9. jugoszlávia Jugoszlávia 1 Velibor Vasovic (145x)
10. svéd Svédország 1 Stefan Pettersson (151x)
11. román Románia 1 Cristian Chivu (107x)
12. finnország Finnország 1 Jari Litmanen (179x)
13. kamerun Kamerun 1 André Onana (107x)

Jelenlegi keret (2019–20)Szerkesztés

utolsó változtatásː 2019. október 06.

A jelenlegi keretben hat játékos - Siem de Jong, Joël Veltman, Huntelaar, Daley Blind, André Onana és Donny van de Beek - van akik már elérték a 100-as határt.[4] A táblázat alatt pedig a jelenlegi keret többi tagja látható akik már legalább 1 Eredivisie-mérkőzésen pályára léptek.

No. JÁTÉKOS NEVE MÉRKŐZÉSEK IDŐSZAK
26. holland Siem de Jong 192 2007–2014, 2017/18, 2019-
35. holland Joël Veltman 168 2012–
42. holland Klaas-Jan Huntelaar 155 2006–2009, 2017–
50. holland Daley Blind 145 2008–2014, 2018–
80. kamerun André Onana 107 2016–
84. holland Donny van de Beek 102 2015–

Az "No." alatt az örökranglistán levő jelenlegi helyezés található

Ajax-válogatottakSzerkesztés

Ajax-játékosok a nemzetközi tornákonSzerkesztés

Az Ajax csapatában története során nagyon sok válogatott játékos megfordult már, sok országból. Akik a csapatban jól játszanak azok általában bekerülnek hazájuk válogatottjába és szerepelnek csapatukkal a tornákon is. A következő táblázatokban ezeket a játékosokat lehet megfigyelni. Azokat akik abban az időszakban amikor az Ajax csapatában játszottak, hazájuk felnőtt válogatottjával szerepeltek valamelyik nagy tornán. Ezen tornák közül a Világbajnokság, az Európa-bajnokság, a Nemzetek Ligája, az Afrika-kupa, a Copa América és a Konföderációs kupa azok amelyeken szerepelt Ajax-játékos.

VILÁGBAJNOKSÁG
Torna Játékosok
olasz 1934 FIFA World Cup holland Wim Anderiesen
holland Jan van Diepenbeek
francia 1938 FIFA World Cup holland Wim Anderiesen
holland Dick Been
NDK 1974 FIFA World Cup holland Arie Haan
holland Piet Keizer
holland Ruud Krol
holland Johan Neeskens
holland Johnny Rep
holland Wim Suurbier
argentína 1978 FIFA World Cup holland Ruud Krol
holland Dick Schoenaker
holland Piet Schrijvers
olasz 1990 FIFA World Cup holland Danny Blind
holland Stanley Menzo
holland Bryan Roy
holland John van ’t Schip
holland Aron Winter
holland Richard Witschge
holland Jan Wouters
svéd Peter Larsson
svéd Stefan Pettersson
USA 1994 FIFA World Cup holland Danny Blind
holland Frank de Boer
holland Ronald de Boer
holland Marc Overmars
holland Frank Rijkaard
holland Edwin van der Sar
holland Peter van Vossen
nigéria Finidi George
francia 1998 FIFA World Cup holland Frank de Boer
holland Ronald de Boer
holland Edwin van der Sar
nigéria Tijani Babangida
nigéria Sunday Oliseh
dán Michael Laudrup
Dél-Afrika Benni McCarthy
Dél-Korea japán 2002 FIFA World Cup svéd Zlatan Ibrahimović
nigéria Pius Ikedia
USA John O'Brien
Dél-Afrika Steven Pienaar
tunézia Hatem Trabelsi
német 2006 FIFA World Cup holland Ryan Babel
holland John Heitinga
holland Hedwiges Maduro
holland Wesley Sneijder
holland Maarten Stekelenburg
tunézia Hatem Trabelsi
cseh Tomáš Galásek
cseh Zdeněk Grygera
svéd Markus Rosenberg
Dél-Afrika 2010 FIFA World Cup holland Gregory van der Wiel
holland Demy de Zeeuw
holland Maarten Stekelenburg
kamerun Eyong Enoh
dán Christian Eriksen
dán Dennis Rommedahl
szerbia Marko Pantelić
Uruguay Luis Suárez
Uruguay Nicolás Lodeiro
Brazil 2014 FIFA World Cup holland Daley Blind
holland Jasper Cillessen
holland Joël Veltman
orosz 2018 FIFA World Cup argentin Nicolás Tagliafico
dánia Kasper Dolberg
dánia Lasse Schöne
marokkó Hakim Ziyech
EURÓPA-BAJNOKSÁG
Torna Játékosok
jugoszláv UEFA Euro 1976 holland Ruud Geels
holland Ruud Krol
holland Piet Schrijvers
holland Wim Suurbier
olasz UEFA Euro 1980 holland Piet Schrijvers
francia UEFA Euro 1984 dán Jan Mølby
dán Jesper Olsen
NDK UEFA Euro 1988 holland John Bosman
holland Arnold Mühren
holland John van ’t Schip
holland Aron Winter
holland Jan Wouters
svéd UEFA Euro 1992 holland Dennis Bergkamp
holland Danny Blind
holland Frank de Boer
holland Wim Jonk
holland Stanley Menzo
holland Bryan Roy
holland John van ’t Schip
holland Aron Winter
angol UEFA Euro 1996 holland Danny Blind
holland Ronald de Boer
holland Winston Bogarde
holland Edgar Davids
holland Peter Hoekstra
holland Patrick Kluivert
holland Michael Reiziger
holland Edwin van der Sar
Belgium holland UEFA Euro 2000 holland Aron Winter
román Cristian Chivu
román Bogdan Lobonț
dán Jesper Grønkjær
portugál UEFA Euro 2004 holland John Heitinga
holland Wesley Sneijder
holland Rafael van der Vaart
svéd Zlatan Ibrahimović
cseh Tomáš Galásek
cseh Zdeněk Grygera
Ausztria svájc UEFA Euro 2008 holland John Heitinga
holland Klaas-Jan Huntelaar
holland Maarten Stekelenburg
lengyel ukrán UEFA Euro 2012 holland Gregory van der Wiel
dán Christian Eriksen
francia UEFA Euro 2016 lengyel Arkadiusz Milik
AFRIKA-KUPA
Torna Játékosok
tunézia Afrika Kupa 1994 nigéria Finidi George
Burkina Faso Afrika Kupa 1998 Dél-Afrika Benni McCarthy
Ghána nigéria Afrika Kupa 2000 nigéria Tijani Babangida
Mali Afrika Kupa 2002 egyiptom Mido
tunézia Hatem Trabelsi
tunézia Afrika Kupa 2004 tunézia Hatem Trabelsi
egyiptom Afrika Kupa 2006 tunézia Hatem Trabelsi
Angola Afrika Kupa 2010 kamerun Eyong Enoh
Dél-Afrika Afrika Kupa 2013 Dél-Afrika Thulani Serero
Gabon Afrika Kupa 2017 Burkina Faso Bertrand Traoré
egyiptom Afrika Kupa 2019 kamerun André Onana
marokkó Hakim Ziyech
marokkó Noussair Mazraoui
COPA AMERICA
Torna Játékosok
Argentína Copa América 2011 Uruguay Nicolás Lodeiro
Uruguay Luis Suárez
brazília Copa América 2019 brazil David Neres
argentína Nicolás Tagliafico
KONFÖDERÁCIÓS KUPA
Torna Játékosok
német Konföderáció 2005 tunézia Hatem Trabelsi
görög Angelos Charisteas
orosz Konföderáció 2017 kamerun André Onana
német Amin Younes
NEMZETEK LIGÁJA
Torna Játékosok
portugál Nemzetek Ligája 2019 holland Matthijs de Ligt
holland Frenkie de Jong
holland Daley Blind
holland Donny van de Beek

A csapat sikeres válogatott játékosaiSzerkesztés

Itt azon játékosokat lehet látni, akik azon időszakban amikor az Ajax-nál játszottak a válogatottban is sikert értek el. Az eddigi legtöbb érmet Ruud Krol szerezte, aki 2 VB-ezüstéremmel és 1 EB-bronzéremmel rendelkezik.

VILÁGBAJNOKSÁG
Játékos neve Eredmény Év
1. hollandia Ruud Krol Ezüstérem 1974, 1978
2. hollandia Ruud Geels Ezüstérem 1974
3. hollandia Arie Haan Ezüstérem 1974
4. hollandia Piet Keizer Ezüstérem 1974
5. hollandia Johan Neeskens Ezüstérem 1974
6. hollandia Johnny Rep Ezüstérem 1974
7. hollandia Wim Suurbier Ezüstérem 1974
8. hollandia Piet Schrijvers Ezüstérem 1978
9. hollandia Dick Schoenaker Ezüstérem 1978
10. hollandia Maarten Stekelenburg Ezüstérem 2010
11. hollandia Gregory van der Wiel Ezüstérem 2010
12. hollandia Demy de Zeeuw Ezüstérem 2010
13. hollandia Jasper Cillessen Bronzérem 2014
14. hollandia Joël Veltman Bronzérem 2014
15. hollandia Daley Blind Bronzérem 2014
EURÓPA-BAJNOKSÁG
Játékos neve Eredmény Év
1. hollandia Aron Winter Aranyérem 1988
2. hollandia Arnold Mühren Aranyérem 1988
3. hollandia John Bosman Aranyérem 1988
4. hollandia John van't Schip Aranyérem 1988
5. hollandia Jan Wouters Aranyérem 1988
6. hollandia Ruud Geels Bronzérem 1976
7. hollandia Ruud Krol Bronzérem 1976
8. hollandia Piet Schrijvers Bronzérem 1976
9. hollandia Wim Suurbier Bronzérem 1976
NEMZETEK LIGÁJA
Játékos neve Eredmény Év
1. hollandia Matthijs de Ligt Ezüstérem 2019
2. hollandia Daley Blind Ezüstérem 2019
3. hollandia Frenkie de Jong Ezüstérem 2019
4. hollandia Donny van de Beek Ezüstérem 2019
AFRIKA-KUPA
Játékos neve Eredmény Év
1. nigéria Finidi George Aranyérem 1994
2. tunézia Hatem Trabelsi Aranyérem 2004
3. Dél-Afrika Benni McCarthy Ezüstérem 1998
4. nigéria Tijani Babangida Ezüstérem 2000
5. Burkina Faso Bertrand Traoré Bronzérem 2017
COPA AMÉRICA
Játékos neve Eredmény Év
1. uruguay Luis Suárez Aranyérem 2011
2. uruguay Nicolás Lodeiro Aranyérem 2011
3. brazil David Neres Aranyérem 2019
4. argentína Nicolás Tagliafico Bronzérem 2019
KONFÖDERÁCIÓS KUPA
Játékos neve Eredmény Év
1. német Amin Younes Aranyérem 2017

Az Ajax legfiatalabbjaiSzerkesztés

A következő táblázatokban az Ajax eddigi legfiatalabb játékosairól lehet néhány dolgot megtudni. A legfiatalabb debütálókról, gólszerzőkről, kezdőcsapatokról. Ezen adatok mindegyike az 1956/57-es szezon utáni időszakból valóak. Azt követően miután Hollandiában bevezették a profi labdarúgást.

A 10 legfiatalabb debütáló az Eredivisie-benSzerkesztés

Ebben a táblázatban az Ajax azon eddigi 10 legfiatalabb játékosát láthatjuk, akik az Eredivisie-ben debütáltak.[5]

# Játékos Életkor Dátum Ellenfél Végeredmény
1. holland Ryan Gravenberch 16 év, 130 nap 2018. szeptember 23. PSV Eindhoven 3–0 vereség
2. holland Clarence Seedorf 16 év, 241 nap 1992. november 28. FC Groningen 0–3 győzelem
3. holland Vurnon Anita 16 év, 349 nap 2006. március 19. FC Groningen 3–2 vereség
4. holland Richard Sneekes 16 év, 362 nap 1985. október 27. HFC Haarlem 5–1 győzelem
5. holland Bert Strijks 17 év, 9 nap 1962. május 13. Roda Kerkrade 2–2 döntetlen
6. holland Gerald Vanenburg 17 év, 31 nap 1981. április 5. FC Den Haag 2–0 győzelem
7. holland Richard Witschge 17 év, 36 nap 1981. április 5. AZ Alkmaar 1–6 győzelem
8. holland Ryan Babel 17 év, 44 nap 2004. február 1. ADO Den Haag 4–0 győzelem
9. holland Rafael van der Vaart 17 év, 68 nap 2000. április 19. FC Den Bosch 1–1 döntetlen
10. holland Bert de Meijer 17 év, 94 nap 1984. március 18. HFC Haarlem 0–3 vereség

A 20 legfiatalabb gólszerző tétmérkőzésenSzerkesztés

Ebben a táblázatban az Ajax történelmének 20 legfiatalabb gólszerzőjét láthathjuk akik tétmérkőzésen gólt lőttek.[6] A jelenlegi listát Ryan Gravenberch vezeti aki 2. tétmérkőzésén 16 évesen és 133 naposan szerezte első gólját az első csapatban. A listán szepelő játékosok közül Clarence Seedorfnak kellett a legtöbb tétmérkőzésen pályára lépnie, hogy megszerezze első gólját. A 14. mérkőzésén szerezte meg első gólját.

Az "A" betű a bajnokságok után az amatőr bajnokságot jelöli, ami Hollandiában 1956/57 előtt volt.

# Játékos Életkor Dátum Mérkőzés Gólok Gól Típus Mérk. száma
1. holland Ryan Gravenberch 16 év 133 nap 2018. szeptember 23. HVV Te Werve - Ajax 0ː7 1 Holland-kupa 2.
2. holland Clarence Seedorf 16 év 361 nap 1993. március 28. Vitesse Arnhem - Ajax 2ː2 1 Eredivisie 14.
3. holland George Graf 17 év 26 nap 1902. október 19. Swift - Ajax 2ː2 1 Bajnokság (A) 1.
4. holland Matthijs de Ligt 17 év 40 nap 2016. szeptember 21. Ajax - Willem Tilburg 5ː0 1 Holland-kupa 1.
5. holland Gerald Vanenburg 17 év 66 nap 1981. május 10. Ajax - MVV Maastricht 6ː1 2 Eredivisie 7.
6. holland Johan Engelsma 17 év 80 nap 1959. április 19. Ajax - Watergraafsmeer 2ː1 1 Holland-kupa 1.
7. holland Jairo Riedewald 17 év 104 nap 2013. december 22. Roda Kerkrade - Ajax 1ː2 2 Eredivisie 2.
8. holland Marco van Basten 17 év 154 nap 1982. április 03. Ajax - NEC Nijmegen 5ː0 1 Eredivisie 1.
9. holland Ronald de Boer 17 év 190 nap 1987. november 21. Ajax - PEC Zwolle 6ː4 1 Eredivisie 1.
10. holland Johan Cruijff 17 év 204 nap 1964. november 15. GVAV - Ajax 3ː1 1 Eredivisie 1.
11. holland Bryan Roy 17 év 206 nap 1987. szeptember 06. Ajax - Twente Enschede 6ː1 1 Eredivisie 1.
12. holland Rafael van der Vaart 17 év 214 nap 2000. szeptember 12. belga KAA Gent - Ajax 0ː6 1 UEFA-kupa 2.
13. holland Arend van der Wiel 17 év 222 nap 1950. november 05. Heracles - Ajax 2ː2 1 Bajnokság (A) 1.
14. nigéria Nwankwo Kanu 17 év 238 nap 1994. március 27. Feyenoord - Ajax 2ː1 1 Eredivisie 3.
15. holland Piet Keizer 17 év 243 nap 1961. február 12. Ajax - Rapiditas 10ː0 2 Holland-kupa 2.
16. holland Wim Kieft 17 év 285 nap 1980. augusztus 23. Go Ahead Eagles - Ajax 2ː4 2 Eredivisie 2.
17. holland Dennis Bergkamp 17 év 288 nap 1987. február 22. Ajax - HFC Haarlem 6ː0 1 Eredivisie 2.
18. holland Wim Vermeer 17 év 300 nap 1912. október 06. Ajax - Velocitas 4ː0 1 Bajnokság (A) 3.
19. holland Justin Kluivert 17 év 318 nap 2017. március 19. SBV Excelsior - Ajax 1ː1 1 Eredivisie 11.
20. holland Marciano Vink 17 év 319 nap 1988. augusztus 31. Ajax - Sparta Rotterdam 2ː1 1 Eredivisie 1.

A 25 legfiatalabb Eredivisie-debütáló góllalSzerkesztés

Íme az Ajax eddigi 25 legfiatalabb debütáló játékosa, akik az Eredivisie-ben első pályára lépésük alkalmával gólt is szereztek.[7]

Gólszerzésben a csapat eddigi lesikeresebb debütálója, a holland Henk Groot volt. Ő 1959. augusztus 23-án - 21 évesen és 123 naposan - egy mesterhármassal mutatkozott be a NAC Breda ellen 3:0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen. Életkorát tekintve a teljes lista 26. helyén van.

# Játékos Életkor Dátum Ellenfél Gólok Gól Végeredmény
1. hollandia Jaïro Riedewald 17 év, 104 nap 2013. december 22. Roda Kerkrade 2 1–2 győzelem
2. hollandia Marco van Basten 17 év, 154 nap 1982. április 3. NEC Nijmegen 1 5–0 győzelem
3. hollandia Ronald de Boer 17 év, 190 nap 1987. november 21. PEC Zwolle 1 6–4 győzelem
4. hollandia Johan Cruijff 17 év, 204 nap 1964. november 15. GVAV 1 3–1 vereség
5. hollandia Bryan Roy 17 év, 206 nap 1987. szeptember 6. Twente Enschede 1 6–1 győzelem
6. hollandia Marciano Vink 17 év, 319 nap 1988. augusztus 31. Sparta Rotterdam 1 2–1 győzelem
7. hollandia Frank Rijkaard 17 év, 328 nap 1980. augusztus 23. Go Ahead Eagles 1 2–4 győzelem
8. hollandia Nordin Wooter 18 év, 4 nap 1994. augusztus 28. RKC Waalwijk 1 3–1 győzelem
9. hollandia Patrick Kluivert 18 év, 58 nap 1994. augusztus 28. RKC Waalwijk 1 3–1 győzelem
10. hollandia Bob Westra 18 év, 146 nap 1959. március 15. VVV-Venlo 1 3–0 győzelem
11. hollandia Edwin Bakker 18 év, 149 nap 1983. január 30. HFC Haarlem 1 6–1 győzelem
12. hollandia Edwin Godee 18 év, 223 nap 1983. május 7. Helmond Sport 1 1–4 győzelem
13. hollandia Toni Fens 18 év, 250 nap 1964. május 18. NAC Breda 1 2–3 győzelem
14. hollandia Siem de Jong 18 év, 252 nap 2007. október 7. Sparta Rotterdam 1 2–2 döntetlen
15. hollandia Davy Klaassen 18 év, 279 nap 2011. november 27. NEC Nijmegen 1 0–3 győzelem
16. hollandia John Bosman 18 év, 292 nap 1983. november 20. Roda Kerkrade 1 5–2 győzelem
17. hollandia Donald Feldmann 18 év, 344 nap 1957. november 10. NAC Breda 1 3–1 győzelem
18. hollandia Aron Winter 19 év, 36 nap 1986. április 6. FC Utrecht 1 3–0 győzelem
19. dánia Jan Mølby 19 év, 49 nap 1982. augusztus 22. Go Ahead Eagles 1 4–1 győzelem
20. hollandia Ricardo Kishna 19 év, 50 nap 2014. február 23. AZ Alkmaar 1 4–0 győzelem
21. hollandia Tarik Oulida 19 év, 75 nap 1993. április 4. FC Den Bosch 1 4–0 győzelem
22. Suriname Clyde Wijnhard 19 év, 84 nap 1993. január 24. FC Dordrecht 1 4–1 győzelem
23. hollandia Rob Rijnink 19 év, 172 nap 1985. március 23. Fortuna Sittard 1 0–2 győzelem
24. szerbia Miralem Sulejmani 19 év, 269 nap 2008. augusztus 30. Willem Tilburg 1 2–1 vereség
25. Uruguay Luis Suárez 20 év, 207 nap 2007. augusztus 19. De Graafschap 1 1–8 győzelem

A 25 legfiatalabb Eredivisie-gólszerzőSzerkesztés

Íme az Ajax 25 eddigi legfiatalabb játékosa akik az Eredivisieben gólt szereztek. A táblázat utolsó oszlopában azt is lehet látni, hogy hányadik bajnoki mérkőzésükön lőtték be első góljukat.[8]

A jelenleg már több mint 20 éve listavezető Clarence Seedorfnak kilenc bajnoki mérkőzésre volt szüksége, hogy belőjje első gólját az Eredivisie-ben.

# Játékos Életkor Dátum Ellenfél Gólok Gól Végeredmény Lejátszott mérkőzések
1. holland Clarence Seedorf 16 év, 361 nap 1993. március 28. Vitesse Arnhem 1 2–2 döntetlen 9
2. holland Gerald Vanenburg 17 év, 66 nap 1981. május 10. MVV Maastricht 2 6–1 győzelem 6
3. holland Jaïro Riedewald 17 év, 104 nap 2013. december 22. Roda Kerkrade 2 1–2 győzelem 1
4. holland Marco van Basten 17 év, 154 nap 1983. április 3. NEC Nijmegen 1 5–0 győzelem 1
5. holland Ronald de Boer 17 év, 190 nap 1987. november 21. PEC Zwolle 1 6–4 győzelem 1
6. holland Matthijs de Ligt 17 év, 198 nap 2017. február 26. Heracles Almelo 1 4–1 győzelem 4
7. holland Johan Cruijff 17 év, 204 nap 1964. november 15. GVAV 1 3–1 vereség 1
8. holland Bryan Roy 17 év, 206 nap 1987. szeptember 6. FC Twente 1 6–1 győzelem 1
9. nigéria Nwankwo Kanu 17 év, 238 nap 1994. március 27. Feyenoord 1 2–1 vereség 2
10. holland Piet Keizer 17 év, 250 nap 1961. február 19. PSV Eindhoven 1 1–3 győzelem 2
11. holland Rafael van der Vaart 17 év, 252 nap 2000. október 20. Roda Kerkrade 1 4–2 győzelem 5
12. holland Wim Kieft 17 év, 285 nap 1980. augusztus 23. Go Ahead Eagles 2 2–4 győzelem 2
13. holland Dennis Bergkamp 17 év, 288 nap 1987. február 22. HFC Haarlem 1 6–0 győzelem 2
14. holland Justin Kluivert 17 év, 318 nap 2017. március 19. SBV Excelsior 1 1–1 döntetlen 9
15. holland Marciano Vink 17 év, 319 nap 1988. augusztus 31. Sparta Rotterdam 1 2–1 győzelem 1
16. holland Frank Rijkaard 17 év, 328 nap 1980. augusztus 23. Go Ahead Eagles 1 2–4 győzelem 1
17. holland Ryan Babel 17 év, 337 nap 2004. november 20. De Graafschap 1 0–5 győzelem 2
18. holland Sonny Silooy 17 év, 364 nap 1981. augusztus 30. De Graafschap 1 9–1 győzelem 2
19. holland Nordin Wooter 18 év, 4 nap 1994. augusztus 28. RKC Waalwijk 1 3–1 győzelem 1
20. holland Richard Witschge 18 év, 28 nap 1987. október 18. FC Volendam 1 2–1 győzelem 4
21. holland Patrick Kluivert 18 év, 58 nap 1994. augusztus 28. RKC Waalwijk 1 3–1 győzelem 1
22. dán Søren Lerby 18 év, 78 nap 1976. április 19. NAC Breda 1 5–0 győzelem 3
23. holland Ruud Kaiser 18 év, 102 nap 1979. április 7. MVV 1 6–0 győzelem 3
24. holland Richairo Živković 18 év, 107 nap 2014. december 21. SBV Excelsior 1 0–2 győzelem 2
25. holland Riechedly Bazoer 18 év, 126 nap 2015. február 15. FC Twente 1 4–2 győzelem 7

A 25 legfiatalabb debütáló tétmérkőzésen góllalSzerkesztés

Íme az Ajax eddigi 25 legfiatalabb debütáló játékosa, akik első tétmérkőzésük alkalmával gólt is szereztek.[9]

# Játékos Életkor Dátum Ellenfél Gólok Gól Végeredmény Mérkőzés tipusa
1. hollandia Matthijs de Ligt 17 év, 40 nap 2016. szeptember 21. Willem Tilburg 1 5–0 győzelem Holland-kupa
2. hollandia Johan Engelsma 17 év, 80 nap 1959. április 19. Watergraafsmeer 1 2–1 győzelem Holland-kupa
3. hollandia Marco van Basten 17 év, 154 nap 1982. április 3. NEC Nijmegen 1 5–0 győzelem Eredivisie
4. hollandia Ronald de Boer 17 év, 190 nap 1987. november 21. PEC Zwolle 1 6–4 győzelem Eredivisie
5. hollandia Johan Cruyff 17 év, 204 nap 1964. november 15 GVAV 1 3–1 vereség Eredivisie
6. angol Bryan Roy 17 év, 206 nap 1987. szeptember 6. FC Twente 1 6–1 győzelem Eredivisie
7. hollandia Marciano Vink 17 év, 319 nap 1988. augusztus 31. Sparta Rotterdam 1 2–1 győzelem Eredivisie
8. hollandia Frank Rijkaard 17 év, 328 nap 1980. augusztus 23. Go Ahead Eagles 1 2–4 győzelem Eredivisie
9. hollandia Nordim Wooter 18 év, 4 nap 1994. augusztus 28. RKC Waalwijk 1 3–1 győzelem Eredivisie
10. hollandia Patrick Kluivert 18 év, 51 nap 1994. augusztus 21. Feyenoord 1 3–0 győzelem Holland-szuperkupa
11. hollandia Richairo Živković 18 év, 53 nap 2014. október 28. URK 1 0–4 győzelem Holland-kupa
12. hollandia Bob Westra 18 év, 146 nap 1959. március 15. VVV-Venlo 1 3–0 győzelem Eredivisie
13. hollandia Edwin Bakker 18 év, 149 nap 1983. január 30. HFC Haarlem 1 6–1 győzelem Eredivisie
14. hollandia Lesley de Sa 18 év, 172 nap 2011. szeptember 21. Noordwijk 1 1–3 győzelem Holland-kupa
15. hollandia Edwin Godee 18 év, 223 nap 1983. május 7. Helmond Sport 1 1–4 győzelem Eredivisie
16. hollandia Ton Fens 18 év, 250 nap 1964. május 18. NAC Breda 1 2–3 győzelem Eredivisie
17. hollandia John Bosman 18 év, 292 nap 1983. november 20. Roda Kerkrade 1 5–2 győzelem Eredivisie
18. dán Kasper Dolberg 18 év, 294 nap 2016. július 26. görög PAOK Saloniki 1 1–1 döntetlen BL - selejtező
19. hollandia Donald Feldmann 18 év, 344 nap 1957. november 10. NAC Breda 1 3–1 győzelem Eredivisie
20. hollandia Aron Winter 19 év, 36 nap 1986. április 6. FC Utrecht 1 3–0 győzelem Eredivisie
- hollandia Queensy Menig 19 év, 36 nap 2014. szeptember 24. Watergraafsmeer 1 0–9 győzelem Holland-kupa
22. dánia Jan Mølby 19 év, 49 nap 1982. augusztus 22. Go Ahead Eagles 1 4–1 győzelem Eredivisie
23. hollandia Rob Rijnink 19 év, 70 nap 1984. december 11. Heerjansdam 2 6–0 győzelem Holland-kupa
24. hollandia Clyde Wijnhard 19 év, 84 nap 1993. január 24. Dordrecht '90 1 4–1 győzelem Eredivisie
25. hollandia Peet Petersen 19 év, 152 nap 1960. augusztus 17. Zeist 1 2–8 győzelem Holland-kupa

A 10 legfiatalabb kezdőjátékos nemzetközi kupamérkőzésenSzerkesztés

Ebben a táblázatban az Ajax eddigi nemzetközi kupamérkőzésein pályára lépő 10 legfiatalabb kezdőjátékosát láthatjuk.[10]

# Játékos Életkor Dátum Ellenfél Típus Végeredmény
1. holland Matthijs de Ligt 17 év, 104 nap 2016. november 24. görög Panathinaikos EL 2–0 győzelem
2. holland Gerald Vanenburg 17 év, 208 nap 1981. szeptember 29. angol Tottenham FC KEK 3-0 vereség
3. holland Clarence Seedorf 17 év, 215 nap 1993. november 1. török Besiktas KEK 0-4 győzelem
4. holland Bryan Roy 17 év, 216 nap 1987. szeptember 16. ír Dundalk FC KEK 4-0 győzelem
5. holland Rafael van der Vaart 17 év, 230 nap 2000. szeptember 28. belga KAA Gent UEFA-kupa 3-0 győzelem
6. holland John Heitinga 17 év, 309 nap 2001. szeptember 20. ciprus Apollon Limassol UEFA-kupa 2-0 győzelem
7. holland Wim Kieft 17 év, 310 nap 1980. szeptember 17. albán Dinamo Tirana BEK 0-2 győzelem
8. holland Dennis Bergkamp 17 év, 312 nap 1987. március 18. svéd Malmö FF KEK 3-1 győzelem
9. holland Nigel de Jong 17 év, 334 nap 2002. október 30. francia Olympique Lyon BL 0-2 győzelem
10. holland Ryan Babel 17 év, 340 nap 2004. november 23. olasz Juventus BL 1-0 vereség

A legfiatalabb öngólszerzőkSzerkesztés

Íme az Ajax 5 legfiatalabb játékosa, akik öngólt szereztek az Eredivisie-ben. Érdekesség, hogy egyikőjük öngólja sem került vereségbe a csapatnak.[11]

# Játékos Életkor Dátum Ellenfél Végeredmény
1. holland Fabian Sporkslede 19 év, 65 nap 2012. október 7. FC Utrecht 1-1 döntetlen
2. német Werner Schaaphok 19 év, 115 nap 1961. április 16. Den Haag 1-3 győzelem
3. holland Marciano Vink 19 év, 124 nap 1990. február 18. PSV 3-2 győzelem
4. holland Frank Rijkaard 19 év, 136 nap 1982. február 14. PEC Zwolle 1-3 győzelem
5. dán Jan Mølby 19 év, 140 nap 1982. november 21. FC Utrecht 3-1 győzelem

Az Ajax legeredményesebb játékosaiSzerkesztés

Egy tétmérkőzésen legtöbb gólt szerző játékosokSzerkesztés

A következő táblázatban azon játékosok szerepelnek akik az Ajax története során a legtöbb gólt szerezték egy tétmérkőzésen.

Pontosabban azon tétmérkőzéseket láthatjuk, amelyeken az Ajax valamelyik játékosa legalább 5 gólt szerzett. Története során eddig összesen 25 ilyen mérkőzése volt az Ajax-nak és 18 játékosnak sikerült ezt elérnie 26 alkalommal. Ezen teljesítményt Piet van Reenen és Marco van Basten érte el legtöbbször, mindkettőjüknek 4 ilyen mérkőzése volt Ajax-játékosként.[12]

Azonos gólok számát tekintve a dátum szerint történik a felsorolás.

# Játékos Gólok Gól Dátum Mérkőzés tipusa Végeredmény
1. hollandia Piet van Reenen 7 1932. április 3. Bajnoki (1956 előtti) Veendam - Ajax 1:9
2. hollandia Piet Strijbosch 7 1931. január 11. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - VUC 17:0
3. lengyel Arkadiusz Milik 6 2014. szeptember 24. Holland-kupa Watergraafsmeer - Ajax 0:9
4. uruguay Luis Suárez 6 2009. december 23. Holland-kupa WHC - Ajax 1:14
5. hollandia Marco van Basten 6 1985. december 8. Eredivisie Ajax - Sparta Rotterdam 9:0
6. hollandia Johan Cruijff 6 1970. november 29. Eredivisie Ajax - AZ'67 8:1
7. hollandia Klaas Bakker 6 1955. november 13. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - DOS 6:3
8. hollandia Gé van Dijk 6 1953. február 22. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - Zwolsche Boys 8:2
9. hollandia Marco van Basten 5 1985. szeptember 15. Eredivisie SC Heracles - Ajax 1:8
10. hollandia Marco van Basten 5 1984. október 3. UEFA-kupa Ajax - luxemburg Red Boys 14:0
11. hollandia Marco van Basten 5 1984. május 13. Eredivisie Ajax - DS'79 7:2
12. dán Soren Lerby 5 1979. október 24. BEK Ajax - ciprus Omonia Nicosia 10:0
13. hollandia Ruud Geels 5 1976. október 24. Eredivisie Ajax - FC Utrecht 7:0
14. hollandia Ruud Geels 5 1975. november 1. Eredivisie Ajax - Feyenoord 6:0
15. hollandia Dick van Dijk 5 1970. május 18. Eredivisie Ajax - SVV 8:0
16. hollandia Sjaak Swart 5 1965. január 24. Eredivisie Ajax - MVV 9:3
17. hollandia Henk Groot 5 1961. március 19. Eredivisie Ajax - Fortuna'54 7:4
18. hollandia Henk Groot 5 1960. április 18. Eredivisie Ajax - RKSV Volendam 9:0
19. hollandia Jan Seelen 5 1959. március 22. Eredivisie Holland Sport - Ajax 2:9
20. hollandia Rinus Michels 5 1946. június 9. Bajnoki (1956 előtti) ADO Den Haag - Ajax 3:8
21. hollandia Piet van Reenen 5 1934. március 18. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - SC Heracles 9:1
22. hollandia Piet van Reenen 5 1931. szeptember 20. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - HBS 6:4
23. hollandia Piet van Reenen 5 1931. január 11. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - VUC 17:0
24. hollandia Henk Hordijk 5 1927. február. 27. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - DFC 8:2
25. hollandia Kick Geudecker 5 1925. március 14. Holland-kupa Ajax - VIOS 8:2
26. hollandia Theo Brokmann 5 1914. október 25. Bajnoki (1956 előtti) Ajax - HFC 6:2

Legtöbb gól a debütálás alkalmával tétmérkőzésenSzerkesztés

Íme az Ajax azon játékosai akik első tétmérkőzésükön a csapatban az eddigi legeredményesebb játékosok közé tartoznak. A debütálás alkalmával eddig csupán 5 játékosnak skerült több mint 1 gólt lőniük. Ezen listát az a Henk Groot vezeti aki debütálása alkalmával mesterhármast lőtt.[9]

Azon játékosoknál akik ugyanannyi gólt lőttek, ott mindig a legújabb kerül a lista élére.

# Játékos Életkor Dátum Ellenfél Gólok Gól Végeredmény Mérkőzés tipusa
1. hollandia Henk Groot 21 év, 123 nap 1959. augusztus 23. NAC Breda 3 3–0 győzelem Eredivisie
2. hollandia Pelle Clement 20 év, 160 nap 2016. október 26. Kozakken Boys 2 1–6 győzelem Holland-kupa
3. marokkó Mounir El Hamdaoui 26 év, 25 nap 2010. augusztus 8. FC Groningen 2 2–2 döntetlen Eredivisie
4. dánia Ole Tobiasen 22 év, 115 nap 1997. augusztus 31. FC Utrecht 2 1–7 győzelem Eredivisie
5. dánia Henning Jensen 30 év, 2 nap 1979. augusztus 19 Willem Tilburg 2 1–3 győzelem Eredivisie

KapusokSzerkesztés

Legtöbb bajnoki mérkőzés kapott gól nélkülSzerkesztés

utolsó változtatás: 2019. október 06.

A következő táblázatban a csapat azon kapusai szerepelnek akiknek az Ajax-nál már legalább 1 mérkőzése volt a holland Eredivisie-ben. A ranglista pedig az olyan mérkőzések alapján van összeállítva amelyeken a kapus végig a pályán volt és nem kapott gólt. Az Eredivisie az 1956/1957-es szezonban kezdődött, amikor behozták Hollandiában a profi labdarúgást. Ekkor kapta ezt a nevet a bajnokság. A mérkőzések közé a bajnokság alapszakaszbeli és a play-off mérkőzései vannak számolva.[13]

A rekordot jelenleg a holland Stanley Menzo tartja, aki 249 bajnoki mérkőzésen állt végig a kapuban és ezek közül összesen 109 olyan mérkőzése volt amelyen nem kapott gólt. Eddig ő az egyetlen aki túllépte a 100-as határt.

Viszont egy szintén nagy rekordot a csapat egy másik holland kapusa, Heinz Stuy tart. Jelenleg ő az a kapus aki leghosszabb ideig nem kapott gólt az Eredivisie-ben. Összesen 1.082 percen át húzta ki kapott gól nélkül az 1970/1971-es szezonban.[14]

A harmadik oszlopban az Ajax-nál töltött első és utolsó év szerepel, de van olyan kapus aki az évek között más csapatban is játszott. A negyedik oszlopban a kapusok összes bajnoki mérkőzése (alapszakasz + play-off) látható melyet az Ajax-ban játszottak és végig a pályán voltak. Az ötödik oszlopban azon mérkőzések száma látható amikor nem kaptak gólt. Az utolsó oszlopból pedig azt tudhatjuk meg, hogy az összes mérkőzésük hány százalékán nem kaptak gólt.

   Ezen kapusok, a csapat jelenlegi - 2019/20-as - keretének a tagjai
Stanley Menzo
# Kapusok Időszak Összes mérkőzés Gólnélküli mérkőzés(ek) Százalék
1. hollandia Stanley Menzo 1983 - 1994 249 109 43,8%
2. hollandia Edwin van der Sar 1990 - 1999 226 98 43,4%
3. hollandia Piet Schrijvers 1974 - 1983 279 94 33,7%
4. hollandia Maarten Stekelenburg 2002 - 2011 203 79 38,9%
5. hollandia Heinz Stuy 1968 - 1976 140 75 53,6%
6. hollandia Gert Bals 1965 - 1970 162 66 40,7%
7. hollandia Jasper Cillessen 2011 - 2016 101 47 46,5%
8. Burkina Faso André Onana 2016 - 106 46 43%
9. hollandia Kenneth Vermeer 2006 - 2015 103 39 37,9%
- hollandia Bertus Hoogerman 1956 - 1965 169 39 23%
11. hollandia Fred Grim 1994 - 2002 101 30 29,7%
12. hollandia Eddy Pieters Graafland 1952 - 1965 65 25 38,5%
13. hollandia Hans Galjé 1980 - 1986 70 18 25,7%
- románia Bogdan Lobonț 2000 - 2006 49 18 36,7%
15. Dél-Afrika Hans Vonk 2004 - 2006 27 10 37%
16. hollandia Jan van Drecht 1950 - 1961 50 9 18%
17. horvát Joey Didulica 2001 - 2003 16 8 50%
18. hollandia Sies Wever 1970 - 1974 10 3 30%
- hollandia Peter Jager 1977 - 1980 8 3 37,5%
- hollandia Sjaak Storm 1978 - 1990 8 3 37,5%
- hollandia Dennis Gentenaar 2006 - 2008 7 3 42,8%
22. hollandia Lloyd Doesburg 1987 - 1989 4 2 50%
- hollandia Rob Tervoort 1976 - 1979 5 2 40%
24. hollandia Ronnie Boomgaard 1963 - 1966 11 1 0,09%
- hollandia Diederik Boer 2014 -2017 2 1 50%
26. hollandia Wim van der Werf 1961 - 1962 3 0 0%
- hollandia Wim Kluft 1958 - 1959 1 0 0%
- hollandia Henk Timmer 2002 - 2003 2 0 0%
- hollandia Jeroen Verhoeven 2010 - 2011 3 0 0%
- hollandia Piet Paternotte 1964 - 1965 2 0 0%
- hollandia Nico van der Weijde 1959 - 1961 3 0 0%
- görög Kostas Lamprou 2017 - 2019 2 0 0%

Tonny van Leeuwen-kupɑSzerkesztés

Tonny van Leeuwent tartották az egyik legjobb holland kapusnak a 70-es évek elején. Akkor az FC Groningen játékosa volt. Hollandiában róla nevezték el ezt a kupát, amit a bajnokság legkevesebb gólt kapó kapusának ítélnek meg. A kupát 1971/72 és 1986/87 között mindig megítélték de aztán 30 évre leállt. A 2016/17-es szezonban élesztették fel újra és ekkor nyerte meg André Onana. Az Ajax csapatának eddig 2 kapusa kapta meg ezt a díjat.

Íme az Ajax eddigi kapusai akik megkapták ezt a díjatː

# Kapusok Szezon Mérkőzések Kapott gólok
1. hollandia Heinz Stuy 1972 / 1973 34 18
2. kamerun André Onana 2016 / 2017 32 20

Ajax-kezdőcsapatok átlagéletkoraSzerkesztés

Az Ajax hosszú története során nagyon sok különböző felállítású kezdőcsapat játszott már mivel nagyon sok játékos viselte már a csapat mezét. A következő táblázatokban azt lehet megnézni, hogy ezen sok játékos által pályára küldött kezdőcsapatok közül melyik volt a 10 legfiatalabb és legöregebb átlagéletkorú kezdőtizenegy.

  • Zöld szin = GYŐZELEM
  • Sárga szin = DÖNTETLEN
  • Piros szin = VERESÉG

Az eddigi legfiatalabb kezdőcsapatok tétmérkőzésenSzerkesztés

Íme az Ajax eddigi 10 legfiatalabb átlagéletkorú és különböző összeállítású kezdőcsapata.[15]

# Kezdőcsapatok Átlagéletkor Dátum Mérkőzés tipusa Mérkőzés
1. Onana - Tete, Sanchez, De Ligt, Riedewald - Frenkie de Jong, Klaassen, Van de Beek - Kluivert, Dolberg, Neres 20 év 139 nap 2017. május 14. Eredivisie Willem Tilburg - Ajax 1-3
2. Lamprou - Kristensen, Schuurs, Wöber, Bakker - Eiting, Gravenberch, Van de Beek - Neres, Dolberg, Labyad 21 év 49 nap 2018. szeptember 26. Holland-kupa HVV Te Werve - Ajax 0-7
3. Cillessen - Tete, Veltman, Riedewald, Dijks - Bazoer, Klaassen, Sinkgraven - El Ghazi, Milik, Fischer 21 év 140 nap 2015. augusztus 4. BL-selejtező Ajax - Rapid Wien 2-3
4. Cillessen - Van Rhijn, Veltman, Riedewald, Boilesen - Bazoer, Klaassen, Sinkgraven - El Ghazi, Milik, Andersen 21 év 165 nap 2015. március 15. Eredivisie SC Heerenveen - Ajax 1-4
5. Boer - Tete, De Ligt, Riedewald, Dijks - Bazoer, Van de Beek, Nouri - Cerny, Casierra, El Ghazi 21 év 210 nap 2016. október 26. Holland-kupa Kozakken Boys - Ajax 1-6
6. Cillessen - Tete, Veltman, Riedewald, Dijks - Bazoer, Klaassen, Gudelj - El Ghazi, Milik, Sinkgraven 21 év 219 nap 2015. július 29. BL-selejtező Rapid Wien - Ajax 2-2
7. Hoogerman - Mourik, Smit, Pronk - Schaaphok, Muller - Westra, Swart, Seelen, Prins, Petersen 21 év 225 nap 1960. szeptember 7. BEK-selejtező Ajax - Frederikstad 0-0
8. Lobont - Trabelsi, Chivu, Pasanen, Van Damme - Nigel de Jong, Sneijder, Maxwell - Pienaar, Ibrahimovic, Van der Meyde 21 év 266 nap 2003. február 9. Eredivisie Ajax - Feyenoord 1-1
9. Hoogerman - Ouderland, Smit, Pronk - Schaaphok, Muller - Swart, Groot, Westra, Prins, Keizer 21 év 277 nap 1961. február 19. Eredivisie PSV Eindhoven - Ajax 1-3
10. Lobont - Nigel de Jong, Chivu, Yakubu, O'Brien - Pienaar, Sneijder, Maxwell, Van der Vaart - Ibrahimovic, Van der Meyde 21 év 291 nap 2003. április 13. Eredivisie NAC - Ajax 0-3

Az eddigi legöregebb kezdőcsapatok tétmérkőzésenSzerkesztés

Íme az Ajax eddigi 10 legöregebb átlagéletkorú és különböző összeállítású kezdőcsapatai.[16]

# Kezdőcsapatok Átlagéletkor Dátum Mérkőzés tipusa Mérkőzés
1. Keizer - Potharst, Van der Linden, Stoffelen - Loois, Stroker, Fischer, Blomvliet - Michels, Van Dijk, Dräger 29 év 32 nap 1946. július 10. Bajnokság-play off Ajax - NEC 4-1
2. Keizer - Potharst, Van der Linden, Van der Veen - Stoffelen, Loois, Fischer, Korndörffer - Brokmann Jr., Stroker, Dräger 28 év 288 nap 1945. december 2. Bajnokság RFC - Ajax 0-3
3. Keizer - Potharst, Blomvliet, Van der Veen - Stoffelen, Stroker, Fischer, Michels - Brokmann Jr., Van Dijk, Dräger 28 év 286 nap 1947. április 27. Bajnokság Ajax - DWS 1-0
4. Van der Sar - Rudy, Blind, Oliseh, Frank de Boer - Ronald de Boer, Litmanen, Witschge - Babangida, Arveladze, M. Laudrup 28 év 275 nap 1998. május 17. Holland kupa Ajax - PSV Eindhoven 5-0
5. Keizer - Blomvliet, Van der Linden, Van der Veen - Stoffelen, Stroker, Fischer, Brokmann Jr. - Bruins, Van Dijk, Dräger 28 év 266 nap 1946. december 29. Bajnokság Ajax - VSV 5-2
6. Van der Sar - Rudy, Blind, Oliseh, Frank de Boer - Ronald de Boer, Gorré, Witschge - Babangida, Arveladze, M. Laudrup 28 év 214 nap 1998. március 3. UEFA-kupa Ajax - Szpartak Moszkva 1-3
7. Keizer - Potharst, Van der Linden, Van der Veen - Stoffelen, Stroker, Fischer, Brokmann Jr. - Bruins, Van Dijk, Dräger 28 év 122 nap 1947. március 23. Bajnokság Emma - Ajax 2-2
8. Keizer - Potharst, Van der Linden, Van der Veen - Stoffelen, Van der Hart, Fischer, Horst - Bruins, Van Dijk, Dräger 28 év 98 nap 1947. november 9. Bajnokság VSV - Ajax 2-2
9. Keizer - Potharst, Van der Linden, Van der Veen - Stoffelen, Loois, Fischer, Korndörffer - Brokmann Jr., Van Dijk, Dräger 28 év 83 nap 1945. december 30. Bajnokság Emma - Ajax 0-5
10. Van der Sar - Melchiot, Blind, Oliseh, Frank de Boer - Gorré, Litmanen, Rudy - M. Laudrup, Arveladze, Ronald de Boer 28 év 83 nap 1998. március 22. Eredivisie NAC - Ajax 0-2

Az Ajax-díjak nyerteseiSzerkesztés

Íme a szezonok végén kiosztott csapaton belüli díjak nyertesei:[17]

AFC Ajax Év Játékosa
Rinus Michels - díj

Év Játékos neve
1993 hollandia Dennis Bergkamp
1994 finn Jari Litmanen
1995 hollandia Frank Rijkaard
1996 hollandia Marc Overmars
1997 hollandia Ronald de Boer
1998 hollandia Edwin van der Sar
1999 finn Jari Litmanen
2000 dán Jesper Grønkjær
2001 román Cristian Chivu
2002 hollandia Rafael van der Vaart
2003 román Cristian Chivu
2004 brazil Maxwell
2005 hollandia Nigel de Jong
2006 hollandia Klaas-Jan Huntelaar
2007 hollandia Wesley Sneijder
2008 hollandia Maarten Stekelenburg
2009 Uruguay Luis Suárez
2010 Uruguay Luis Suárez
2011 hollandia Maarten Stekelenburg
2012 Belgium Jan Vertonghen
2013 hollandia Daley Blind
2014 dán Lasse Schøne
2015 holland Jasper Cillessen
2016 holland Jasper Cillessen
2017 kolumbia Davinson Sánchez
2018 marokkó Hakim Ziyech
2019

AFC Ajax Év Tehetsége
Marco van Basten - díj

Év Játékos neve
1994 hollandia Tarik Oulida
1995 nigéria Nwankwo Kanu
1996 hollandia Nordin Wooter
1997 hollandia Mario Melchiot
1998 Flag of South Africa.svg Benni McCarthy
1999 hollandia Richard Knopper
2000 román Cristian Chivu
2001 hollandia Rafael van der Vaart
2002 Brazil Maxwell
2003 Flag of South Africa.svg Steven Pienaar
2004 román Nicolae Mitea
2005 hollandia Hedwiges Maduro
2006 hollandia Urby Emanuelson / Belgium Thomas Vermaelen
2007 hollandia Ryan Babel
2008 Belgium Jan Vertonghen
2009 hollandia Gregory van der Wiel
2010 Belgium Toby Alderweireld
2011 dán Christian Eriksen
2012 hollandia Ricardo van Rhijn
2013 dán Viktor Fischer
2014 hollandia Davy Klaassen
2015 holland Anwar El Ghazi
2016 holland Riechedly Bazoer
2017 dánia Kasper Dolberg
2018 holland Matthijs de Ligt
2019

AFC Ajax A Jövő Tehetsége
Abdelhak Nouri - díj (korábban Sjaak Swart-díj)

Év Játékos neve
1999 hollandia Youssouf Hersi
2000 hollandia Rafael van der Vaart
2001 hollandia John Heitinga
2002 hollandia Wesley Sneijder
2003 hollandia Kenneth Vermeer
2004 török Murat Yıldırım
2005 hollandia Hedwiges Maduro
2006 hollandia Donovan Slijngard
2007 hollandia Siem de Jong
2008 hollandia Daley Blind
2009 örmény Aras Özbiliz
2010 dán Christian Eriksen
2011 hollandia Davy Klaassen
2012 hollandia Mickey van der Hart
2013 hollandia Damon Mirani
2014 marokkó Aschraf El Mahdioui
2015 holland Donny van de Beek
2016 holland Matthijs de Ligt
2017 holland Justin Kluivert
2018 holland Ryan Gravenberch
2019 holland Naci Ünüvar

GólkirályokSzerkesztés

Az Ajax gólkirályai az élvonalbanSzerkesztés

A holland labdarúgó-bajnokság első osztályában – a 2015–2016-os szezont is beleértve – az Ajax csapatából eddig 20 alkalommal került ki a legtöbb gólt lövő játékos, így az amszterdamiak vezetik az örökranglistát. A második helyen a PSV Eindhoven csapata áll, ahonnan eddig 18 alkalommal nyerte el játékos a gólkirályi címet.[18]

Idény Gólkirály Gólok száma Megjegyzés
1959–1960 hollandia Henk Groot 38
1960–1961 hollandia Henk Groot 41
1966–1967 hollandia Johan Cruijff 33
1971–1972 hollandia Johan Cruijff 25
1974–1975 hollandia Ruud Geels 30
1975–1976 hollandia Ruud Geels 29
1976–1977 hollandia Ruud Geels 34
1977–1978 hollandia Ruud Geels 30
1981–1982 hollandia Wim Kieft 32
1983–1984 hollandia Marco van Basten 28
1984–1985 hollandia Marco van Basten 22
1985–1986 hollandia Marco van Basten 37
1986–1987 hollandia Marco van Basten 31
1990–1991 hollandia Dennis Bergkamp 25 Társgólkirály a PSV játékosával, brazília Romárioval együtt
1991–1992 hollandia Dennis Bergkamp 22
1992–1993 hollandia Dennis Bergkamp 26
1993–1994 finn Jari Litmanen 26
2005–2006 hollandia Klaas-Jan Huntelaar 33 Az őszi szezont még az SC Heerenveen csapatánál töltötte
2007–2008 hollandia Klaas-Jan Huntelaar 33
2009–2010 uruguay Luis Alberto Suárez 35
2018–2019 szerb Dušan Tadić 28 Társgólkirály a PSV játékosával, hollandia Luuk de Jongal együtt

Csapaton belüli gólkirályok az élvonalbanSzerkesztés

Ebben a táblázatban azt lehet megnézni, hogy az Ajax-nak ki volt a legeredményesebb játékosa minden egyes - élvonalban eltöltött - szezonban. Az első oszlopban a bajnoki gólok láthatóak, a második oszlopban pedig az összes gól amit abban az idényben szerzett.

Amatőr bajnokságSzerkesztés

Szezonok Csapaton belüli gólkirály(ok) Gól Bajnoki Gól Összes
1911–12 Hollandia Louis Seijlhouwer 9 9
1912–13 Hollandia Jan Grootmeijer 7 10
1913–14 Hollandia Piet Prins 4 4
1914–17 Ezen időszakban nem az első osztályban szerepeltek
1917–18 Hollandia Theo Brokmann sr. 20 30
1918–19 Hollandia Jan van Dort 29 29
1919–20 Hollandia Jan van Dort 7 18
1920–21 Hollandia Wim Gupffert 13 28
1921–22 Hollandia Jan van Dort 10 21
1922–23 Hollandia Wim Addicks 14 22
1923–24 Hollandia Theo Brokmann sr. 9 16
1924–25 Hollandia Wim Volkers 13 16
1925–26 Hollandia Frans Rutte 15 17
1926–27 Hollandia Henk Hordijk 19 21
1927–28 Hollandia Ger van der Meer 15 20
1928–29 Hollandia Wim Volkers 11 18
1929–30 Hollandia Piet van Reenen 26 28
1930–31 Hollandia Piet van Reenen 23 32
1931–32 Hollandia Piet van Reenen 24 39
1932–33 Hollandia Piet van Reenen 18 23
1933–34 Hollandia Piet van Reenen 20 30
1934–35 Hollandia Piet van Reenen 24 24
1935–36 Hollandia Piet van Reenen 22 25
1936–37 Hollandia Piet van Reenen 25 30
1937–38 Hollandia Piet van Reenen 14 16
1938–39 Hollandia Rinus Bijl 22 24
1939–40 Hollandia Gerrit Fischer 11 17
1940–41 Hollandia Rinus Bijl 12 13
1941–42 Hollandia Theo Brokmann jr. 8 13
1942–43 Hollandia Theo Brokmann jr. 10 17
1943–44 Hollandia Theo Brokmann jr. 17 21
1944–45 Ezen szezonban nem volt bajnokság / kupa a 2. világháború miatt
1945–46 Hollandia Guus Dräger 24 30
1946–47 Hollandia Gerard Bruins 13 16
1947–48 Hollandia Gerard Bruins 14 20
1948–49 Hollandia Theo Brokmann jr. 11 14
1949–50 Hollandia Rinus Michels 16 26
1950–51 Hollandia Gé van Dijk 7 18
1951–52 Hollandia Rinus Michels 15 19
1952–53 Hollandia Arend van der Wel 13 22
1953–54 Hollandia Rinus Michels 13 27
1954–55 Hollandia Piet Burgers 17 21
1955–56 Hollandia Piet van der Kuil 17 33

Eredivisie (1956 - )Szerkesztés

A vastagon betűvel írt játékosok gólkirályok is voltak a bajnokságban.

Szezonok Csapaton belüli gólkirály(ok) Gól Bajnoki Gól Összes
1956–57 Hollandia Wim Bleijenberg 16 33
1957–58 Hollandia Loek den Edel 16 31
1958–59 Hollandia Wim Bleijenberg * / Hollandia Piet van der Kuil ** 15 * / ** 30 **
1959–60 Hollandia Henk Groot 38 42
1960–61 Hollandia Henk Groot 41 42
1961–62 Hollandia Cees Groot 23 27
1962–63 Hollandia Cees Groot 18 20
1963–64 Hollandia Cees Groot 22 26
1964–65 Hollandia Klaas Nuninga 14 29
1965–66 Hollandia Johan Cruijff 16 22
1966–67 Hollandia Johan Cruijff 33 41
1967–68 Hollandia Johan Cruijff 27 32
1968–69 Hollandia Johan Cruijff 24 33
1969–70 Hollandia Johan Cruijff * / Hollandia Dick van Dijk ** 23 * / ** 33 *
1970–71 Hollandia Johan Cruijff 21 27
1971–72 Hollandia Johan Cruijff 25 33
1972–73 Hollandia Johnny Rep 17 18
1973–74 Hollandia Johan Neeskens 15 15
1974–75 Hollandia Ruud Geels 30 30
1975–76 Hollandia Ruud Geels 29 33
1976–77 Hollandia Ruud Geels 34 34
1977–78 Hollandia Ruud Geels 30 32
1978–79 Anglia Ray Clarke 26 29
1979–80 Hollandia Dick Schoenaker 13 14
1980–81 Hollandia Wim Kieft 17 17
1981–82 Hollandia Wim Kieft 32 32
1982–83 Hollandia Wim Kieft 19 20
1983–84 Hollandia Marco van Basten 28 30
1984–85 Hollandia Marco van Basten 22 28
1985–86 Hollandia Marco van Basten 37 40
1986–87 Hollandia Marco van Basten 31 45
1987–88 Hollandia John Bosman 25 36
1988–89 Hollandia Dennis Bergkamp * / svéd Stefan Pettersson * 13 * 16 *
1989–90 Hollandia Aron Winter 10 10
1990–91 Hollandia Dennis Bergkamp 25 29
1991–92 Hollandia Dennis Bergkamp 24 30
1992–93 Hollandia Dennis Bergkamp 26 33
1993–94 finn Jari Litmanen 26 34
1994–95 Hollandia Patrick Kluivert 18 21
1995–96 Hollandia Patrick Kluivert 15 21
1996–97 Hollandia Patrick Kluivert * / finn Jari Litmanen * 6 * 8 *
1997–98 Grúzia Shota Arveladze 25 37
1998–99 finn Jari Litmanen * / Flag of South Africa.svg Benni McCarthy ** 11 */** 13 *
1999–00 Hollandia Richard Knopper 15 18
2000–01 Grúzia Shota Arveladze 18 20
2001–02 Hollandia Rafael van der Vaart 14 17
2002–03 Hollandia Rafael van der Vaart 18 22
2003–04 Svéd Zlatan Ibrahimović 13 15
2004–05 Hollandia Ryan Babel * / Hollandia Wesley Sneijder ** 7 */** 9 **
2005–06 Hollandia Klaas-Jan Huntelaar 16 22
2006–07 Hollandia Klaas-Jan Huntelaar 21 35
2007–08 Hollandia Klaas-Jan Huntelaar 33 36
2008–09 Uruguay Luis Suárez 22 28
2009–10 Uruguay Luis Suárez 35 49
2010–11 Marokkó Mounir El Hamdaoui 13 19
2011–12 Hollandia Siem de Jong 13 17
2012–13 Hollandia Siem de Jong 12 16
2013–14 Hollandia Davy Klaassen * és Izland K. Sigthórsson * / dánia Lasse Schøne ** 10 * 14 **
2014–15 lengyelország Arkadiusz Milik 11 23
2015–16 lengyelország Arkadiusz Milik 21 24
2016–17 dánia Kasper Dolberg 16 23
2017–18 brazil David Neres 14 14
2018–19 szerb Dušan Tadić 28 38

Egy szezonon belül több mint 40 gólSzerkesztés

Íme azon játékosok akik a csapat történetében egy szezonon belül több mint 40 gólt szereztek. Eddig még csupán 4 játékos volt erre a teljesítményre képes.

# Szezon Játékos Mérkőzés Gól Gólok
1. 1960–61 holland Henk Groot 46 64
2. 2009-10 uruguay Luis Suárez 48 49
3. 1986–87 holland Marco van Basten 43 44
4. 1966–67 holland Johan Cruijff 41 41

Jubileumi gólok szerzői az Eredivisie-benSzerkesztés

Egyedüli - és eddig egyetlen - csapatként az Ajax érte el először az Eredivisie-ben a lőtt góloknál az 5000-es számot.

A következő táblázatban az Ajax minden ezredik góljának a szerzőjét és időpontját lehet megtalálni és azt, hogy melyik mérkőzésen esett ez a jubileumi gól. Itt csupán az alapszakaszban szerzett gólok vannak figyelembe véve, a play off-ban szerzett gólok nincsenek beleszámolva.

Gól Gól Gólszerző Szezon Dátum Mérkőzés
1 000. holland Gerrie Mühren 1968-69 1968. október 20. AFC Ajax - Telstar 9:2
2 000. holland Karel Bonsink 1979-80 1980. február 9. Haarlem - AFC Ajax 1:3
3 000. holland Dennis Bergkamp 1990-91 1991. április 30. AFC Ajax - Fortuna Sittard 2:0
4 000. svéd Zlatan Ibrahimović 2002-03 2002. december 15. AFC Ajax - PSV Eindhoven 2:4
5 000. holland Ricardo Kishna 2014-15 2015. február 15. AFC Ajax - Twente Enschede 4:2

Top 25 játékos vásárlás / eladásSzerkesztés

utolsó változtatásː 2019. szeptember 01.

Ebben a két táblázatban azt lehet megnézni, hogy az Ajax-nak kik az eddigi 25 legdrágább igazolásai és melyen 25 játékost adták el eddig a legdrágább áron.[19]

A leigazolt játékosoknál a kövér betűvel írt játékosok ma is a keret tagjai.

VÉTEL
Játékos neve Előző klub Játékos ára (Euro) Év
1. szerbia Miralem Sulejmani holland SC Heerenveen 16.25 millió 2008
2. holland Daley Blind angol Manchester United 16 millió 2018
3. holland Quincy Promes spanyol Sevilla FC 15,7 millió 2019
4. mexikó Edson Álvarez mexikó Club América 15 millió 2019
5. szerbia Dušan Tadić angol Southampton FC 13.7 millió 2018
6. román Răzvan Marin belga Standard Liége 12.5 millió 2019
7. brazil David Neres brazil São Paulo FC 12 millió 2017
8. marokkó Hakim Ziyech holland FC Twente 11 millió 2016
9. hollandia Klaas-Jan Huntelaar holland SC Heerenveen 9 millió 2005
argentína Lisandro Magallán argentína Boca Juniors 9 millió 2019
11. görögország Níkosz Mahlász holland Vitesse Arnhem 8.5 millió 1999
12. Burkina Faso Hassane Bandé belga KV Mechelen 8.25 millió 2018
13. hollandia Demy de Zeeuw holland AZ Alkmaar 8 millió 2009
spanyolország Albert Luque angol Newcastle United 8 millió 2007
grúzia Giorgi Kinkladse angol Manchester City 8 millió 1998
16. svédország Zlatan Ibrahimović svéd Malmö FF 7.8 millió 2001
17. ausztria Maximilian Wöber ausztria Rapid Wien 7.5 millió 2017
uruguay Luis Alberto Suárez holland FC Groningen 7.5 millió 2007
dánia Michael Laudrup japán Vissel Kobe 7.5 millió 1997
20. argentína Dario Cvitanich argentína CA Banfield 7 millió 2008
marokkó Zakaria Labyad holland FC Utrecht 7 millió 2018
argentína Lisandro Martinez argentína Defensa y Justicia 7 millió 2019
23. holland Daley Sinkgraven holland SC Heerenveen 6,5 millió 2015
24. belga Wesley Sonck belga KRC Genk 6 millió 2003
szerb Nemanja Gudelj holland AZ Alkmaar 6 millió 2015
LEGDRÁGÁBB IGAZOLÁSOK ÁRA ÖSSZESEN 240.7 millió
ELADÁS
Játékos neve Következő klub Játékos ára (Euro) Év
1. hollandia Frenkie de Jong spanyol FC Barcelona 75 millió 2019
hollandia Matthijs de Ligt olasz Juventus 75 millió 2019
3. kolumbia Dávinson Sánchez angol Tottenham Hotspur 42 millió 2017
4. lengyel Arkadiusz Milik olasz Napoli 32 millió 2016
5. hollandia Klaas-Jan Huntelaar spanyol Real Madrid 27 millió 2008
hollandia Davy Klaassen angol Everton FC 27 millió 2017
hollandia Wesley Sneijder spanyol Real Madrid 27 millió 2007
8. uruguay Luis Alberto Suárez angol FC Liverpool 26.5 millió 2010
9. holland Justin Kluivert olasz AS Roma 22.75 millió 2018
10. románia Cristian Chivu olasz AS Roma 18 millió 2003
11. hollandia Dennis Bergkamp olasz Inter Milan 17.5 millió 1993
hollandia Daley Blind angol Manchester United 17.5 millió 2014
13. hollandia Ryan Babel angol FC Liverpool 17.25 millió 2007
14. svédország Zlatan Ibrahimović olasz Juventus Torino 16 millió 2004
15. holland Jasper Cillessen spanyol FC Barcelona 14 millió 2016
16. dánia Christian Eriksen angol Tottenham Hotspur 13.5 millió 2013
17. belgium Jan Vertonghen angol Tottenham Hotspur 12.5 millió 2012
18. belgium Thomas Vermaelen angol Arsenal 12 millió 2009
hollandia Andy van der Meyde olasz Inter Milan 12 millió 2003
hollandia Riechedly Bazoer német VfL Wolfsburg 12 millió 2016
21. dán Jesper Grönkjaer angol Chelsea 11.85 millió 2001
22. ausztria Maximilian Wöber spanyol FC Sevilla 10.5 millió 2019
23. nigéria Finidi George spanyol Real Betis 10 millió 1996
holland John Heitinga spanyol Atletico Madrid 10 millió 2008
nigéria Sunday Oliseh olasz Juventus Torino 10 millió 1999
LEGDRÁGÁBBAN ELADOTTAK ÁRA ÖSSZESEN 567.35 millió

A 3 legnagyobb haszon és veszteség egy játékosbólSzerkesztés

Íme azon 3-3 játékos neve a csapat eddigi történetéből akiket a vételi árukhoz képest a legjobb és legrosszabb áron tudtak eladni. Tehát akik eladásán a legtöbbet kerestek és legtöbbet buktak.

Az árak euróban vannak megadva.

HASZON
Játékos neve Vételi ár Eladási ár Haszon
1. holland Frenkie de Jong sajátnevelés 75 millió + 75 millió
- holland Matthijs de Ligt sajátnevelés 75 millió + 75 millió
3. kolumbia Davinson Sánchez 5 millió 42 millió + 37 millió
VESZTESÉG
Játékos neve Vételi ár Eladási ár Veszteség
1. szerbia Miralem Sulejmani 16.25 millió ingyen - 16,25 millió
2. görög Níkosz Mahlász 8.5 millió ingyen - 8.5 millió
3. spanyol Albert Luque 8 millió ingyen - 8 millió

JegyzetekSzerkesztés

  1. Suarez elérte 100. góljátlistája. vi.nl. (Hozzáférés: 2018. augusztus 17.)
  2. Góllövők örökranglistája. afc-ajax.info. (Hozzáférés: 2018. augusztus 17.)
  3. Eredivisie-mérkőzések száma által összeállított lista(hollandul). pieterdubbelman.torpedo.nl. (Hozzáférés: 2010. október 30.)
  4. A jelenlegi keret. soccerway.com. (Hozzáférés: 2013. április 4.)
  5. Legfiatalabb debütálók (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. január 7.)
  6. Legfiatalabb gólszerzők (angol nyelven). (Hozzáférés: 2018. szeptember 28.)
  7. Legfiatalabb gólszerző debütálók (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. január 8.)
  8. Youngest Goal Scorers for Ajax. AFC-Ajax.info. (Hozzáférés: 2014. május 17.)
  9. a b Legfiatalabb debütálók tétmérkőzésen góllal (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. augusztus 18.)
  10. Legfiatalabb játékosok nemzetközi kupamérkőzéseken (holland nyelven). (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  11. Sporkslede jongste Ajacied met eigen doelpunt (Dutch). NU Sport. (Hozzáférés: 2012. október 10.)
  12. Legtöbb gól egy mérkőzésen. NU Sport. [2018. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 10.)
  13. Ajax-kapusok mérkőzései. afc-ajax.info. (Hozzáférés: 2012. október 10.)
  14. Heinz Stuy rekordja. uefa.com. (Hozzáférés: 2016. március 12.)
  15. A legfiatalabb kezdőcsapatok. afc-ajax. (Hozzáférés: 2015. augusztus 10.)
  16. A legöregebb kezdőcsapatok. afc-ajax. (Hozzáférés: 2016. január 26.)
  17. Ajax díjak nyertesei. afcajax.wikia.com. (Hozzáférés: 2016. május 17.)
  18. Eredivisie Topscorers (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. szeptember 30.)
  19. TOP 25 játékos vétel és eladás. transfermarkt.de. (Hozzáférés: 2012. június 25.)