Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumának ostroma

erőszakba torkolló zavargások Washingtonban 2021. január 6-án

Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumának ostroma 2021. január 6-án történt, amikor Donald Trump amerikai elnök támogatói Washingtonban gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a 2020-as elnökválasztás eredményei ellen, és támogassák Trump követelését Mike Pence alelnök és a Kongresszussal szemben, hogy utasítsák el a megválasztott elnök, Joe Biden győzelmét.[1][2] A Képviselőház által összeállított bizottság meghallgatásai alapján a támadás a csúcspontja volt a Trump által összeállított hét részes tervnek, hogy hatalomban maradjon.[3][4]

Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumának ostroma
Tüntetők a Capitolium lépcsőin január 6-án
Tüntetők a Capitolium lépcsőin január 6-án
Dátum2021. január 6.
12:53–17:40 (EDT)
HelyszínUSA Egyesült Államok Capitoliuma, Washington, Amerikai Egyesült Államok
Eredmény
Okok
  • Ellenállás Joe Biden győzelme ellen a 2020-as amerikai elnökválasztáson
  • Donald Trump által népszerűsített összeesküvés-elméletek választási csalással kapcsolatban
  • Célok
  • A 2020-as amerikai elnökválasztás eredményének elutasítása
  • Az elektori szavazatok megszámlálásának és hitelesítésének elhalasztása
  • Szembenálló felek
    A Save America-tüntetés résztvevői
    Donald Trump követői
    Szélsőjobboldali milíciák
    Proud Boys
    QAnon-hívők
    Neonácik
    Újfasiszták
    Az Amerikai Egyesült Államok Kormánya
    FBI
    Capitoliumi rendőrség
    Nemzeti Gárda
    Washingtoni rendőrség
    Vezetők
    Donald Trump
    Rudolph W. Giuliani
    Donald Trump Jr.
    Eric Trump
    Mo Brooks
    Madison Cawthorn
    Josh Hawley
    Alex Jones
    Mike Pence
    Nancy Pelosi
    Kevin McCarthy
    Chuck Schumer
    Mitch McConnell
    Veszteségek
    Halálok száma: 5[a]
    Sérültek száma:
    Ismeretlen számú lázadó, legalább öt kórházba került
    Legalább 138 rendőrtiszt
    Vádemelés: legalább 1003+

    Eleinte a tüntetők a Save America tüntetésre gyűltek össze, ahol a résztvevők Donald Trump és Rudy Giuliani beszédeit hallgatták meg. Mielőtt a beszédeknek vége lett volna, a tüntetők tömege a Kongresszus épületéhez (Capitolium) vonult és megrohamozta azt. Megtámadtak rendőröket, az épület dolgozóit és az éppen folyamatban lévő közös gyűlés tagjait az épület biztonságos pontjaira menekítették vagy evakuálták. Az egész Capitolium lezárásra került.[5][6][7] Betört ablakokon keresztül érkeztek a tüntetők az épületbe, miközben Mike Pence alelnököt és többek között Nancy Pelosit fenyegették.[8] Az események során összesen öten vesztették életüket.[9] Egy személyt, a fegyvertelen, de az épületbe a rendőri felszólítások ellenére, a tömeggel együtt, erőszakosan betörő, 35 éves veterán Ashli Babbitet a Capitoliumot védő rendőrök egyike meglőtte, miközben Babbit egy bútorokból épített barikádon mászott át, hogy egy betört ablakon keresztül, társaival még beljebb hatoljon a Képviselőházba, ahol több politikus is még jelen volt. Babbit nem sokkal ezután életét vesztette.[10] Sokáig azt hitték, hogy egy rendőr azt követően halt meg, hogy fejbe verték egy poroltóval,[11] de később kiderült, hogy ettől független, de az ostromhoz köthető okokból halt meg Brian Sicknick rendőrtiszt.[12][13][14] A hatóságok később több robbanóeszközt is találtak a területen.[15][16][17][18] Négy rendőr, aki aznap a helyszínen volt, a következő hét hónapon belül öngyilkos lett.[19]

    A Trump által összehívott[20][21] tömeg január 5-én és 6-án gyűltek össze Washingtonban, hogy támogassák hamis kijelentéseit, hogy a 2020-as elnökválasztást „ellopták” a Demokraták[22][23][24] és felszólítsák Pence-t és a Kongresszust, hogy tagadják meg Biden győzelmét.[25] Január 6-án délben kezdődött meg a Save America tüntetés a Fehér Ház előtti parkban (The Ellipse),[26] Trump megismételte kijelentéseit és azt mondta,[27][28] hogy „ha nem küzdötök, mint a pokol, már nem lesz országotok.”[29][30][31] Beszéde közben és után[26] több ezer résztvevő a Capitolium épületéhez vonult és több százan áttörték a rendőrség által felállított barikádokat.[32] Több, mint kétezer ember jutott be az épületbe,[33] akik közül sokan kárt tettek az épületben vagy el is loptak tárgyakat.[34][35] A Capitolium előtt felállítottak egy akasztófát és azt kiabálták, hogy „Akasszuk fel Mike Pence-t,”[36] miután az alelnök nem volt hajlandó elutasítani a szavazatok hitelesítését, annak ellenére, hogy Trump és szövetségesei hamisan azt állították, hogy erre van hatalma.[36] Megrongálták és kirabolták Nancy Pelosi házelnök és más képviselők irodáit.[37][38][39][40] A tüntetők elfoglalták a Szenátus üres üléstermét, miközben a rendőrség kiürítette a Képviselőházat.[41][42]

    Trump nem volt hajlandó a helyszínre küldeni a Nemzeti Gárdát, hogy megfékezzék a zavargásokat.[43] Később egy Twitteren megjelentetett videóban megismételte, hogy a választást elcsalták, de felszólította követőit, hogy „menjenek haza békében”.[44][45] A Capitolium épületét a délután közepére kiürítették[46] és az elektori szavazatok számlálását újraindították, majd január 7. hajnalára befejezték. Pence kikiáltotta Bident és Kamala Harris-t, mint a választás győztesét. Trump egy országszerte közvetített bejelentésében elfogadta a hatalomátadás folyamatát,[47] miután saját kormánya nyomás alá helyezte, hogy lemondanak illetve megindítják eltávolítását a pozíciójából.

    Egy héttel az ostromot követően a Képviselőház felelősségre vonta Trumpot, így ő lett az első elnök, aki ellen kétszer is megindult az eljárás.[48] Februárban, miután Trump elnöksége már lejárt, a Szenátus 57–43 arányban szavazott elítélése mellett, amely 10 szavazattal elmaradt a szükséges minimumtól, így másodjára is felmentették.[49] A Képviselőház létrehozott egy bizottságot az esemény kinyomozására, a 9/11 Bizottsághoz hasonlóan,[50] de a republikánusok a Szenátusban leszavazták.[51] Így a Képviselőház a saját különbizottságát hozta létre, amelyben hét demokrata és két republikánus politikus van.[52][53] 2022 márciusára az Igazságügyi Minisztérium már nem csak az eseményt, hanem az az előtti időszakot is nyomozza.[54]

    Kormányellenes csoportok, mint az Oath Keepers, a Proud Boys és a Three Percenters legalább 30 tagját vád alá helyezték összeesküvésért, amiért megtervezték a támadást a Capitolium ellen. Az Oath Keepers tagjai közül tízet, míg a Proud Boys tagjai közül ötöt is lázító összeesküvéssel vádoltak meg,[55] az egyikük el is elismerte bűnösségét.[56][57] 2022 januárjáig az eseményen résztvevők közül legalább 57-en indultak közhivatalokért.[58] Ugyan a legtöbb vád alá helyezett személynek nem volt kapcsolata szélsőjobboldali csoportokkal,[59][60][61] egy nagy részüknek közvetlen kötődései vannak.[62]

    Az eseményt az azt értékelők terrorizmusnak,[63][64] lázadásnak,[64][65][66] puccsnak is nevezték.[67][68][69] A Capitoliumot utoljára 209 évvel korábban, az 1812-es Brit-amerikai háborúban támadták meg, amikor a visszavonuló brit csapatok egész Washingtont felgyújtották.[70]

    Előzmények szerkesztés

    A választás eredményének megváltoztatása szerkesztés

     
    Trump egy arizonai kampányeseményen, 2020 októberében

    A 2020. november 3-án tartott választások után Trump nem volt hajlandó elismerni vereségét: előbb önhatalmúlag győztesnek nevezte magát, miközben a szavazatokat még össze sem számolták,[71] majd azzal vádolta a demokratákat, hogy választási csalást követtek el, noha erre sem akkor, sem később nem tudott bizonyítékokat felmutatni.[72][73][74][75][76] Ezt a narratívát követte az elkövetkező hónapokban is, hol a közösségi médiában – főleg a Twitteren,[77][78][79] hol kampányrendezvényeken ismételgette az állítólagos csalás vádjait. Pereket is indított az ügyben ügyvédein és szövetségesein keresztül, de a bíróságok sorra utasították el a kereseteit bizonyítékok hiányára hivatkozva.[80][81] Trump saját jogászai is arra jutottak, hogy semmilyen jogi alapja nincsen a pereknek. Ennek ellenére legalább 60 pert indított az amerikai elnök, kettő a Legfelsőbb Bíróságig is eljutott. Ezeknek az volt a célja, hogy semmissé tegyék a Bidenre leadott szavazatokat.[73][74][75][76]

     
    Trump Twitteren hirdette ki magát győztesként. A tweeten szerepel egy figyelmeztetés, amely felhívja az olvasók figyelmét, hogy a kijelentést még nem erősítették meg hivatalos források

    Trump a perek sikertelenségét követően nyomást próbált helyezni a republikánus kormányzókra, magas rangú kormánytisztviselőkre és az állami törvényhozásokra, hogy tagadják meg Biden győzelmét és változtassák meg a jóváhagyott elektori szavazatokat és cseréljék őket a Trump által kinevezett elektorokra. Ezek mellett arra kényszerítette őket, hogy indítsanak nyomozásokat a hamis kijelentései alapján. Trump ezek mellett azt a lehetőséget is figyelembe vette, hogy statáriumot vezet be, a választás megismétlésére.[73][74][75][76][82] Az elnök ezek mellett megpróbálta rávenni Mike Pence alelnököt, hogy változtassa meg az eredményeket és akadályozza meg, hogy Biden hivatalba lépjen. Pence-nek erre nem lett volna alkotmányos joga, annak ellenére, hogy Trump és John Eastman is megpróbálták meggyőzni, hogy volt. Trump ezt a kérését január 6. reggelén is megismételte beszédjében.[83]

    Ezeket a próbálkozásokat többen is puccsnak nevezték.[84] 2021. október 31-én a The Washington Post kiadott egy részletes beszámolót a nap és az azt megelőző időszak történéseiről.[85]

    Események szerkesztés

    Trump követői összegyűlnek a fővárosban szerkesztés

    Január 5-én, kedden kezdtek el gyülekezni Washingtonban tüntetők a másnapi gyűlésre. Ezen időpont és szerda reggele között legalább 10 embert letartóztattak, többnyire azért, mert a letartóztatottaknál illegálisan lőfegyver volt.[86]

    Tüntetések a Freedom Plazán szerkesztés

    Ezeket a tüntetéseket a 14th Street és a Pennsylvania Avenue kereszteződésénél tartották, a Fehér Ház nyugati oldalán. Három eseményt rendeztek a napra, első a March to Save America (13:00–14:00), a második a Stop the Steal (15:30–17:00), a harmadik pedig a Eighty Percent Coalition (17:00–20:30) volt. A fontosabb beszédet adók között volt:

    1. Matt Maddock (MI-R), állami képviselője[87]
    2. Vernon Jones (GA-D/R), korábbi állami képviselő[88]
    3. Alex Jones, összeesküvés-elmélet-hívő, konzervatív rádiószemélyiség[89][90]
    4. Michael Flynn, Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója[64][91]
    5. George Papadopoulos (R), Trump-kampánytanácsadó[91][92]
    6. Roger Stone, Trump tanácsadója[64][93]

    Csőbombák elhelyezése szerkesztés

    A gyanúsított, ahogy elhelyezi a bombákat 2021. január 5-én

    19:40-kor, január 5-én egy ismeretlen elkövető, aki maszkot, egy pulóvert és Nike Air Max Speed Turf cipőt viselt, egy zsákkal sétált a South Capitol Street utcán. 12 perccel később egy padon ülve lehetett látni a Demokrata Nemzeti Gyűlés épülete mellett, ahol másnap felfedeztek egy csőbombát egy bokor alatt. A valószínűsített elkövető kinyitja, majd bezárja a táskáját, amelyet követően elsétál. 20:14-kor ismét megjelent az elkövető, ekkor a Republikánus Nemzeti Gyűlés közelében található sikátorban, ahol január 6-án megtalálták a második bombát.[94] Mindkét robbanófegyvert mindössze pár utcára helyezték el a Capitoliumtól.[95][96] Az FBI kiadott képeket és felvételeket a valószínűsített tettesről és 50 ezer dollárt ajánlottak a megtalálójának,[97] amelyet a hónap végére 75 ezerre emeltek,[98][99] majd 100 ezerre.[6] Kamala Harris a Demokrata Nemzeti Gyűlés épületében tartózkodott a bomba megtalálásának időpontjában.[6] Mindkét bombát sikeresen eltávolították a helyszínekről.[6] Ez az esemény elvonta a rendőrség erőforrásait a Capitoliumtól az ostrom napján.[6]

    2022 júliusáig még senkit nem tartóztattak le az ügyben.[6]

    A Save America tüntetés szerkesztés

     
    Trump követői 2021. január 6. reggelén

    Január 6-án, szerdán a Washington-emlékműnél gyülekeztek a tüntetők.[100] A tüntetésen több beszéd is elhangzott, reggel 9 és délután 15:30 között, amit követően egy órát szántak a tüntetés feloszlatására.[101]

    Trump követői az Ellipse-en gyűltek össze, hogy meghallgassák többek között az elnököt, Rudy Giulianit, és a Chapman Egyetem professzorát, John Eastmant, aki az általa létrehozott hamis tényeket állító dokumentumok alapján beszélt, amiket egy puccs kézikönyveként írtak le.[102] Februárban az Oath Keepers csoport egyik tagja azt mondta, hogy kapott egy VIP belépőt és a titkosszolgálat ügynökeivel találkozott a helyszínen, illetve biztonsági emberként dolgozott a tüntetésen. A titkosszolgálat ezt tagadta.[103] Február 22-én megváltoztatta történetét, majd bevallotta, hogy csak akkor érintkezett az ügynökökkel, mikor áthaladt a biztonsági kapun.[104]

    Mo Brooks (R-AL) reggel 9 óra körül mondott beszédet, ahol elmondta, hogy „A mai az a nap, amikor az amerikai hazafik elkezdik szétrúgni a seggeket. [...] Meg tudjátok tenni azt, amit kell Amerikáért? Hangosabban! Fogtok küzdeni Amerikáért?”[105][106]

    Madison Cawthorn (R–NC) képviselő beszédében kijelentette, hogy „Ez a tömeg tud küzdeni.”[107] Amy Kremer azt mondta a helyszínen lévőknek, hogy „A te és az én dolgom, hogy megmentsük a Köztársaságot” és felszólította őket, hogy folytassák a harcot.[108] Trump fiai, Donald Jr. és Eric, illetve az utóbbi felesége Lara Trump, szintén beszéltek, név szerint megtámadva republikánus képviselőket és szenátorokat, akik nem támogatták az elektori szavazatok elfogadásának ellenzését.[109]

    Giuliani többször is megismételte a hamis kijelentéseket, hogy a választások alatt csalások történtek, beleértve a szavazógépek hibáit és szándékos manipulációkat is. Bajvívásra szólította a tömeget.[110][111] Eastman kijelentette, hogy a szavazógépek megváltoztatták a valós eredményeket.[112] 10:58-kor a Proud Boys néhány tagja elhagyta a helyszínt és a Capitolium felé vonult.[26]

    Trump beszéde szerkesztés

     
    Trump követői az akkori elnök beszéde közben

    Trump 11:58-tól, egy golyóálló üveg mögül adott beszédet, amelyben kijelentette, hogy „soha nem fogja feladni” a választást, kritizálta a médiát és felszólította Pence alelnököt, hogy változtassa meg a választás eredményeit, amelyet Pence alkotmányosan nem tehetett meg.[113][114] Beszédében több hamis állítást is tett, amelynek célja a tömeg felbuzdítása volt. Trump nem mondta ki közvetlenül, hogy használjanak erőszakot a Capitoliumnál,[115] de többször is utalt erőszakra a több, mint egy órás beszédjében.[115][116] Nem sokkal ezt követően Pence kiadott egy levelet, amiben kijelentette, hogy törvényesen nincs joga megváltoztatni Biden győzelmét.[117]

    Trump felszólította követőit, hogy „sétáljanak a Capitoliumhoz,” hogy „bíztassuk bátor szenátorainkat és képviselőinket és képviselőnőinket és valószínűleg nem fogjuk megtapsolni néhányukat.” Megígérte a tömegnek, hogy velük fog vonulni, de végül nem ment az épülethez. Biden elektori szavazatainak számlálásáról pedig azt mondta, hogy „Nem engedhetjük, hogy megtörténjen” és arra utalt, hogy Biden egy „illegitim elnök” lenne.[115] A választás napjára utalva Trump azt mondta, hogy „legtöbben ott állnának este 9 órakor és azt mondanák ’Nagyon köszönök mindent’ és tovább folytatnának egy másik életet, de én azt mondtam ’Valami itt nem stimmel. Valami nagyon nem stimmel. [Ez] nem történhetett meg.’ És harcolunk. Harcolunk, mint a pokol és, ha ti nem harcoltok, mint a pokol, nem lesz többé országotok.” Ezt azzal folytatta, hogy a tüntetők „a Capitoliumhoz mennek és megpróbáljuk megadni [a republikánusoknak] azt a büszkeséget és bátorságot, amire szükségük van, hogy visszavegyük az országot.”[15] „Soha nem fogjuk gyengeséggel visszavenni az országot. Erőt kell mutatnunk és erősnek kell lennetek. Fel kell szólítanunk a Kongresszust, hogy tegyék a helyes dolgot és csak azokat az elektori szavazatokat számlálják, amelyeket törvényesen hitelesítettek.”[115]

     
    A Proud Boys tagjai az ostrom napján

    Trump elítélte Liz Cheney (R-WY) képviselőt és azt mondta, hogy „Meg kell szabadulnunk a gyenge kongresszusi képviselőktől, azoktól, akik nem jók, a világ Liz Cheney-eitől.” Felszólította követőit, hogy „küzdjenek sokkal nagyobb erővel” a „rossz emberek” ellen, azt mondta nekik, hogy „nektek szabad más szabályok szerint játszani” és, hogy követői „nem fogják sokáig bírni.”[15] A pillanatot az utolsó lehetőségként próbálta meg felállítani, arra utalt, hogy Pence és más republikánusok veszélybe helyezték magukat azzal, hogy elfogadták Biden győzelmét. Ismét megígérte a tömegnek, hogy velük fog menni a Capitoliumhoz. Húszszor használta a „harc” szót a beszédében és egyszer azt, hogy „békésen.”[15]

    Beszéde közben követői azt kiabálták, hogy „Bevesszük a Capitoliumot,” „Most bevesszük a Capitoliumot,” „Támadjuk meg a Capitoliumot,” „Ostromoljuk a Capitoliumot” és, hogy „Harcoljunk Trumpért.”[118][119] A The New York Times adatai szerint az első barikádokat 13:03-kor törték át, Trump beszédének kilenc perccel később lett vége. Már ez előtt közel nyolc ezer követője a Capitoliumhoz vonult. Trump a beszéd vége után a Fehér Házba ment, ahova 13:19-kor érkezett meg. Nem sokkal ezt követően televízión kezdte el követni az ostromot.[120]

    Az épület megrohamozása szerkesztés

     
    Tüntetők január 6. reggelén

    Vonulás a Capitoliumhoz szerkesztés

    Január 6-án Trump követői összegyűltek az Ellipse-en 2,6 kilométerre a Capitoliumtól, a Fehér Háztól délre.[121] A beszédek 9:00 körül kezdődtek meg, a Proud Boys első csoportja 10:58-kor hagyta el az Ellipse-et, hogy a Capitolium felé haladjon. Ethan Nordean egy megafonon keresztül arra szólított mindenkit, hogy „ha nem vagy Proud Boy, állj el az utunkból.” A csoport egyik másik vezetője, Joe Biggs egy walkie-talkie segítségével kommunikált.[122]

     
    Tüntetők a capitoliumi komplexum közelében

    Trump dél körül kezdte meg beszédét. A beszédben többször is felszólította a tömeget, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz a Pennsylvania Avenue-n. Mielőtt vége lett volna a beszédnek, a tömeg tagjai elkezdtek a Capitolium irányába sétálni.[121] 12:30-ra egy nagyrészt békés csoport gyűlt össze az épület keleti oldalán. Josh Hawley (R-MO) szenátor, aki a vezetője volt az elektori szavazatok hitelesítése ellen kiálló republikánusoknak, üdvözölte őket a Capitoliumnál, miközben úton volt a kongresszusi gyűlésre.[123]

    A bombák megtalálása a pártok központjainál szerkesztés

    12:45 körül egy nő felfedezett egy bombát a Republikánus Nemzeti Gyűlés (RNC) épületének közelében, mikor egy sikátoron keresztül hagyta el lakását.[124] Ezt azonnal jelezte az RNC biztonsági őreinek, akik a helyszínre hívták a Capitoliumi Rendőrséget, az FBI-t és az ATF-et.[125]

     
    A csőbomba a Demokrata Nemzeti Gyűlés épülete mellett

    Nagyjából 30 perccel később, miközben a rendőrök még mindig az RNC épületénél voltak, a második bombát felfedezték a Demokrata Nemzeti Gyűlés (DNC) központja mellett, egy bokor tövében.[126][127] Kamala Harris megválasztott alelnök a DNC épületében volt, mikor a bombát megtalálták. A Capitoliumi Rendőrség 13:07 körül érkezett meg a helyszínre, Harris hét perccel később volt evakuálva.[128] Mindkét bomba hasonlóan volt elkészítve, ugyanolyan méretekkel. Biztonságos helyen felrobbantották mindkettőt, az RNC-bombát 15:33-kor, a DNC-bombát pedig 16:36-kor.[128] A fegyvereket a gyanúsított otthonában gyártotta le, konyhai eszközöket is felhasználva.[129][130] Az FBI elmondása szerint a bombák „életképesek voltak és fel lehetett volna őket robbantani, ami akár sérüléssel vagy halállal is végződhetett volna.”[129]

    Steven Sund rendőrfőkapitány elmondta a The Washington Postnak, hogy szerinte a csőbombákat tudatosan helyezték el az épületeknél, hogy eltereljék a rendőrség figyelmét a Capitoliumtól.[131] Tim Ryan (D–OH) képviselő megismételte ezeket a kijelentéseket január 11-én: „Igen, úgy érezzük, hogy volt valamiféle koordináció... a csőbombák miatt... az azonnal elvonta a figyelmet a betörésről, ami történt.”[132][133] A rendőrség nyomozása végén is kiemelték, hogy „ha a csőbombát elterelésnek szánták, akkor működött.”[134] Miközben a tömeg megtámadta a Capitoliumot, a bombák felfedezése a már akkor is létszámhátrányban lévő rendőröket nagy számban elvonta a helyszínről.[128] Michael Bolton a Szenátusnak azt mondta tanúvallomásában, hogy három teljes csapatot vontak ki a Capitolium védelméért felelős négyből, hogy semlegesítsék a bombák veszélyét.[129]

    Az FBI több videót is kiadott a gyanúsítottról, a valószínűnek tartott útvonala mellett. Megerősítették, hogy a csőbombák 19:30 és 20:30 között voltak elhelyezve, január 5-én. A gyanúsított szürke pulóvert, egy maszkot, kesztyűket és egy Nike Air Max Speed Turf cipőt viselt.[129][135][136] Volt nála egy hátizsák, amit a felvételeken többször is kinyitott. Az FBI 100 ezer dollárt ajánlott információért az elkövetőről.[129]

    Az ostrom szerkesztés

    A rendőrség felvétele az ostrom napjáról

    Az első Proud Boys-csoport elérte a Capitolium nyugati oldalát, amelyet csak néhány rendőr védett, egy gyenge barikád előtt. Más Trump-követők is megérkeztek, egyre nagyobb tömeggé válva. A tömeg, amelyet Joe Biggs vezetett, megrohamozta a kerítést és összeütközött a rendőrökkel. Ugyan a rendőrség megpróbálta visszatartani őket, 12:53-kor a tömeg megrohamozta a barikádot és a nap folyamán először a Capitolium területére léptek. Ezzel egyidőben 12:52-kor az Ellipse-en az Oath Keepers tagjai fekete pulóverekben elhagyták a tüntetést és átöltöztek a hadsereg harci egyenruhájába, majd megindultak a Capitolium felé.[26]

     
    Trump támogatói a Capitolium lépcsőjén

    13:00 körül több száz Trump-támogató megütközött a rendőrség második vonalával és áttörték a barikádvonalat a Capitolium körül.[137] A tömeg áthaladt a rendőrök és a fennmaradó barikádok között, a tüntetők közül néhányan kémiai anyagokat fújtak a rendőrökre, vagy megverték őket csövekkel.[138][139][140] Többen is külső lépcsőkön jutottak fel a Capitolium kapujaihoz, létrákat és esetekben köteleket is használva.[141] A rendőrség lezárt egy bejáratot a nyugati terasz alatt, ami egy alagúthoz vezetett. Itt három óráig ütközött meg a rendőrség és a tömeg.[142] Többen is megmászták a nyugati falat, hogy bejussanak az épületbe.[143] Zoe Lofgren (D–CA) képviselő megpróbálta felhívni Steven Sund rendőrkapitányt, de nem tudta elérni. Paul D. Irving képviselőházi rendőrfőnök biztosította arról, hogy senki se tud bejutni a Capitoliumba.[144]

    Az USCP által kiadott telefonhívások szerint Sund különböző ügynökségekkel volt kapcsolatban, hogy erősítést kérjen. Sund első hívását a washingtoni városi rendőrséghez intézte, akik 15 percen belül megérkeztek. Sund felhívta Irvinget és Stengert 12:58-kor és kérvényezte őket, hogy engedélyezzék a Nemzeti Gárda behívását. Mindketten azt mondták neki, hogy beszélnek róla főnökeikkel, de a jóváhagyás csak több, mint egy órával később érkezett meg.[131]

    Miután Trump befejezte beszédét, 13:12 körül, visszatért a Fehér Házba, annak ellenére, hogy megígérte, hogy a Capitoliumhoz vonul a tüntetőkkel.[121]

    A tömeg teljes létszámát nem lehet megbecsülni, de valószínűleg több ezren voltak jelen.[23] 13:50-kor lázadást hirdettek. 13:58-kor a Capitoliumi Rendőrség eltávolított egy barikádot az épület északkelti oldaláról, aminek következtében több százan hozzáfértek a Capitolium épületéhez.[121]

    A tüntetők bejutnak az épületbe szerkesztés

    A Január 6. Bizottság által kiadott felvételek az ostromról

    Nem sokkal 14:00 előtt, a tüntetők elérték az épület ablakait és ajtajait, amit követően megpróbáltak betörni. 14:11 körül a tüntetők egy csoportja egy fadarabot használtak arra, hogy betörjenek egy ablakot és azon keresztül bemásszanak az épületbe.[145] 14:12-kor a Proud Boys egyik tagja megszerzett egy műanyag pajzsot a rendőrségtől, aminek segítségével át tudott törni egy másik ablakot is. 14:13-ra hivatalosan is betörtek a Capitoliumba és a tömeg beözönlött az épületbe.[26][139][146][147] Ugyan az ablakok nagy részét meg tudták erősíteni, a tüntetők azokat vették célba, amelyeket. sak egyetlen üvegpanel védett.[148]

     
    Trump követői a Capitolium lépcsőin, az épületre felmászva

    Miközben a tüntetők betörtek a Capitoliumba és más közeli épületekbe, a komplexum több részét is evakuálták.[5] Kívül a tömeg kilyukasztotta a rendőrség kerekeit és az egyik szélvédőn a „PELOSI SÁTÁN” üzenetet hagyták.[139] A Politico ismeretei szerint néhány tüntető rendőrségi jelvényét vagy katonai igazolványát mutatta be, annak reményében, hogy beengedik őket az épületbe ellenállás nélkül. Egy rendőr elmondta, hogy egy tüntető azt mondta neki, hogy „ezt értetek tesszük,” mielőtt megmutatta volna rendőrségi jelvényét.[149]

    Az érkező tömeg miatt aggódva Maxine Waters (D-CA) képviselő felhívta a Capitoliumi Rendőrség főkapitányát, Steven Sundot, aki akkor nem tartózkodott az épületben, hanem a rendőrség központjában volt. Mikor megkérdezte Sundot, hogy mit tesznek a tüntetők megállítására, ő azt mondta neki, hogy „Mindent megteszünk, amit tudunk.” Információk szerint nagyjából tízezer tüntető jutott a Capitolium területére, az FBI és a titkosszolgálat szerint pedig nagyjából 1200-an jutottak be magába az épületbe.[144]

    Több, mint 800 videót és audiofájlt adtak ki a Trump leváltására indított meghallgatás sorozatban. A bizonyíték megmutatta, hogy a támadók egy nagy, koordinált támadást indítottak az épület ellen, például: „A biztonsági kamerák felvétele a Képviselőház közelében megmutatja, hogy a tüntetők jelet adtak az erősítésnek, hogy kövessék őket a sarok körül. Egy másik videó több, mint 150 lázadót mutat, amint áthaladnak az áttört bejáraton, mindössze másfél perc alatt.”[150] A Capitolium elleni ostrom közben a tömeg azt kiabálta, hogy „Harcoljatok! Harcoljatok!,” „Állítsuk meg a lopást!” és, hogy „Küzdjünk Trumpért!”[151] Ahogy kisebbségbe kerültek az ostromlók ellen, a rendőrség könyörgött erősítésért.[150] Több tüntető is hozzá tudott jutni rendőrségi és esetekben katonai felszereléshez is, amelyet használtak is a védők ellen.[152] Volt, akinél bilincsek is voltak, amelyeket a Capitoliumon belül találtak.[153][154] Legalább 85 résztvevőt később vád alá helyeztek mások megtámadása vagy kártétel céljából történő fegyvertartás vádjával. Ezek között voltak lőfegyverek, kések, fejszék és kábító fegyverek is. A fegyvertartás minden formája illegális a Capitoliumban.[155]

    A tüntetők között voltak, akik amerikai, konföderációs[139][156][157][158] vagy náci zászlókat és emblémákat hordtak magukkal.[159][160] Az ország történetében először a Konföderáció zászlaját kitűzték a Capitoliumban.[156][161] A keresztény jelképek és retorika feltüntetése is folyamatos volt, olyan táblákat lehetett látni, hogy „Jézus Megment” és „Jézus 2020.” A Nationall Mall területén a tüntetők azt kántálták, hogy „Jézus a király.” Egy tüntető egy keresztény zászlót cipelt. A neofasiszta Proud Boys csoportra pedig „Isten harcosai” néven hivatkoztak.[162][163] Voltak keresztények, akik szerint Trump egy prófécia következtében elnöknek született és annak is kellett maradnia. Elmondásuk szerint Isten választotta ki, hogy mentse meg a „Keresztény Amerikát.”[164]

    Ugyan néhány evangélikus vezető támogatta a lázadást,[162] a legtöbben elítélték az erőszakot és kritizálták Trumpot a tömeg szításáért.[165] A legnagyobb kritikusok liberális keresztények voltak, mint a Vörösbetűs Keresztények és néhány evangélikus csoport, akik általában támogatták az elnököt.[162][166] Ennek ellenére sokan Trump hibájaiért a demokratákat, a médiát és a baloldalt hibáztatták.[167]

    A Szenátus berekesztése szerkesztés

    A C-SPAN közvetítése a pillanatról, mikor a Szenátust berekesztették

    Az ostrom ideje alatt a Kongresszus közösgyűlése, ami akkor már elfogadott kilenc elektori szavazatot Alabamából és hármat Alaszkából, szét lett választva a képviselőház és a szenátus kamráiba, amelyek külön vitatták meg az ellenkezéseket az arizonai szavazatok elfogadására, amelyeket Paul Gosar (R-AZ) képviselő és Ted Cruz (R-TX) szenátor tett. Mindkét kamra a két órás vitájának nagyjából felénél tartott, mikor a betörés megtörtént.[168][169]

    Mikor a vita folyamatban volt, egy felfegyverzett rendőr érkezett a Szenátus teremébe. Pence engedélyezte James Lankford (R-OK) szenátor beszédének megkezdését, miután Kyrsten Sinema (D-AZ) befejezte sajátját. Pillanatokkal később Pence-t és családját eltávolította a titkosszolgálat a helyszínről. Miközben a tüntetők bejutottak az épületbe, Eugene Goodman, az egyetlen rendőr, aki a betörés pontján jelen volt, megpróbálta lelassítani a tömeget és információt juttatott társainak, hogy a lázadók elérték a második emeletet. Mikor észrevette, hogy a közelében lévő szenátusi ajtókat még nem zárták le, Goodman meglökött egy tüntetőt, elvezetve a tömeget az ajtóktól, miközben közelebb jutott az erősítéshez. A Szenátus kamrájában lehetett hallani, ahogy a tüntetők megpróbálnak betörni a terembe. Miközben Lankford beszélt, a Szenátust berekesztették, az ajtókat pedig 14:15-kor bezárták. Egy perccel később a tüntetők elérték a terem előtti galériát.[144][170] Egy felfegyverzett rendőr érkezett a kamrába, Mitch McConnell (R-K) és Chuck Schumer (D-NY) szenátusi vezetők között állt.[171] Mitt Romney (R-UT) felbőszítve feltette kezét és több republikánust is közvetlenül kritizált Biden győzelmének megkérdőjelezéséért. Kiabált velük, azt mondta, hogy „Ezt kaptátok.”[172] Az elektori szavazatokat tartalmazó dobozokat eltávolították a teremből és egy biztonságos helyre szállították.[173][174]

     
    Az elektori szavazatok dobozai egy biztonságos helyen a támadás közben

    Trump többször is megismételt hamis állításokat, hogy az alelnöknek volt hatalma elutasítani elektori szavazatokat és megpróbált nyomást helyezni Pence-re, hogy ezt ő tegye is meg, de Pence aznap reggel elmondta Trumpnak, hogy nem fog engedni a nyomásnak, miután jogi tanácsot kért és kijelentette, hogy nincs alkotmányos joga erre. 14:24-kor Trump Twitteren azt írta, hogy Pence-nek „nem volt meg a bátorsága megtenni, amit meg kellett volna tenni.”[36][175] Később az elnök követői a szélsőjobboldali médiában arra szólítottak fel mindenkit, hogy „vadásszák le” az alelnököt, amit követően a tömeg azt kezdte el ismételni, hogy „Hol van Pence?” és „Találjuk meg Pence-t,”[176] mielőtt a kinti tömeg rákezdett volna az „Akasszuk fel Mike Pence-t!” mantrára.[175] Egy tudósító hallotta legalább három tüntető azt mondani, hogy meg akarják találni az alelnököt és ki akarják végezni, mint egy „árulót,” azzal, hogy felakasztják egy fára az épület előtt.[177] Szemtanúk elmondása szerint Mark Meadows kabinetfőnök elmondta munkatársainak, hogy Trump ideges volt, hogy Pence-t biztonságba vitték és arra utalt, hogy fel kellett volna akasztani.[178] A komplexum összes épületét lezárták, se be, se ki nem lehetett jutni. A Capitolium összes dolgozóját arra kérték, hogy keressenek menedéket az épületen belül, míg a kívül tartozókat felszólították, hogy „találjanak fedezéket.”[7]

    Az épületen belüli veszély miatt: azonnal menjenek az irodáikba, vegyék magukhoz a biztonsági felszerelést, zárják be az ajtókat, keressenek menedéket.

    – a Capitoliumi Rendőrség üzenete a képviselőknek

    Ahogy a tömeg lerohanta a Capitoliumot, a törvényhozás tagjai, tanácsadók és az ott dolgozók irodákban, illetve szekrényekben bújtak el. Mitch McConnell tanácsadói, akik a folyosótól nem messze bújtak el, azt mondták, hogy hallottak egy „hangosan imádkozó” tüntetőt, aki azt kérte, hogy „a gonosz Kongresszusnak legyen vége.”[144]

    Tekintve, hogy a szenátorok még mindig a szenátusi kamrában voltak, Trump felhívta Tommy Tuberville (R-AL) szenátort és megkérte, hogy tegyen többet, hogy megakadályozza Biden szavazatainak megszámolásáról, de a hívásnak vége lett, mikor evakuálták a termet 14:30-kor.[179][180][181][182] Az evakuációt követően a tömeg átmenetileg átvette az irányítást a kamra fölött, a felfegyverzett emberek között voltak, akik bilincseket hoztak magukkal, míg mások a szenátus elnökének székénél pózoltak felemelt ököllel.[139][183] Az alelnök felesége Karen Pence, lánya Charlotte Pence Bond és testvére Greg Pence (a Képviselőház tagja, R–IN) mind az épületben voltak az ostrom idején.[184] Miközben evakuálták őket, kevesebb, mint egy perccel kerülték el a tömeget az egyik lépcsőházban.[145] A terv az volt, hogy az alelnököt evakuálják az épületből, de ő nem volt hajlandó elhagyni a Capitoliumot, mert az „elmenekülő 20 autós gépkocsikíséret... csak érvényesítené a lázadásukat.”[185] Keith Kellogg azt vallotta, hogy elmondta Anthony Ornatónak, hogy miért nem lehet kimenekíteni az alelnököt „Ezt nem teheted Tony. Csak hagyd ott ahol van. Van egy munkája, amit el kell végeznie. Túl jól ismerlek titeket. El fogod repíteni Alaszkába, ha meg van rá a lehetőséged. Ne tedd.” Kellogg letisztázta, hogy Pence maradni fog, akkor sem ha egész éjszaka nem hagyhatja el az épületet.

     
    Tüntetők a Szenátus kamrájában

    A tudósítókat és a Capitolium dolgozóit egy lifttel egy föld alatti bunkerbe vitték, amit 2001-ben építettek az épület elleni sikertelen szeptember 11-i terrortámadást követően. A kimenekítetteket végül máshova vitték, miután a tömeg betört a bunkerbe is.[181]

    Michael C. Stenger a szenátorok egy csoportjával, akik között volt Lindsey Graham (R-SC) és Joe Manchin (D-WV) is, a Szenátus irodáiba ment. Mikor biztonságba jutottak a törvényhozás tagjai elkezdtek veszekedni a Szenátus rendőrfőnökével, Graham többször is megkérdezte tőle, hogy ez hogyan történhetett meg.[144]

    A Képviselőház berekesztése szerkesztés

    A Szenátusban történő eseményekkel egyidőben, 14:15 körül, miközben Gosar beszédet mondott, Pelosi házelnököt eltávolították a teremből. A Képviselőházat berekesztették, de pár perccel később folytatták a vitát.[186][187] Ekkor Dean Phillips (D–MN) képviselő azt kiabálta republikánus kollégái felé, hogy „Ez miattatok történt!”[188] A Képviselőházban a vita 14:25-kor folytatódott, mielőtt öt perccel később ismét berekesztették volna Gosar beszédének befejeztével, miután a tüntetők betörtek az épület képviselőházi oldalába és megpróbáltak bejutni Pelosi irodájába, nem messze a teremtől. Ekkor még próbálták kimenekíteni a képviselőket, de például Pelosi és Kevin McCarthy már biztonságos helyen voltak.[188][189] Az erőszak közeledtével azt javasolták a rendőrök a teremben tartózkodó képviselőknek, hogy találjanak menedéket ott helyben, sokak a székek mögé bújtak el.[190][191] A Kongresszus tagjaira gázmaszkokat adtak, miközben a rendőrség könnygázt kezdett használni az épületben.[186][191][192][193][194]

    Az ABC News jelentése szerint az épületen belül is történt lövöldözés.[192][195] A Képviselőház ajtaja előtt egy felfegyverkezett tüntető és rendőr állt egymás ellen: ahogy a tömeg közeledett és megpróbált betörni, a rendőrség elővette fegyvereit és az elbarikádozott ajtóra szegezte azokat.[196] Egy lépcsőházban egy rendőr rálőtt egy férfire, aki elindult felé.[197] Erin Schaff fényképész azt mondta, hogy a Capitolium rotundájából felfele futott, ahol a tüntetők elvették médiajelvényét. A rendőrök találták meg és fegyvert szegeztek rá, mielőtt kollégái közbeléptek volna.[172]

    Ayanna Pressley (D–MA) képviselő kabinetfőnöke azt mondta, hogy mikor megpróbálták megnyomni a vészhelyzeti gombot az irodában, amit már nagyon sokszor használtak próbák során, az nem volt ott, el lett távolítva.[198] Ezt a Capitolium arra fogta, hogy Pressley irodát váltott nem sokkal az incidens előtt és még nem lettek behelyezve a gombok. Jamaal Bowman (D-NY) is hasonló problémába ütközött, de ő rögtön tisztázta, hogy mivel terminusa még csak három napja kezdődött, így ez lehetett annak az indoka.[199]

    Több tüntető is, saját kameráit vagy telefonjait használva dokumentálta az eseményeket,[200] többek között megmutatták, ahogy vandalizálják a házelnök irodáját,[201][202] hozzáférnek titkosított számítógépekhez vagy ellopják azokat.[203]

    A Kongresszus újra összegyűlik, a szavazatok számlálásának befejezése szerkesztés

     
    Erősítés a Capitolium előtt, miután a tüntetőket eltávolították az épületből

    Az este folyamán a Kongresszus folytatta a szavazatok megszámlálását. A Szenátus 20 óra (EST) körül ült össze, és Arizona állam elektori szavazatiról folytatta a vitát. 21:58-kor a Szenátus elutasította a tiltakozást 93–6 arányban, hat Republikánus szavazott mellette: Ted Cruz, Josh Hawley, Cindy Hyde-Smith, John Neely Kennedy, Roger Marshall és Tommy Tuberville.[204] 23:08-kor a Képviselőház is elutasította az indítványozást 303-121 arányban. A nem szavazatok 83 Republikánus és 220 Demokrata képviselőből álltak össze, míg mellette csak Republikánusok szavaztak.[205]

     
    Rohamrendőrök és tüntetők az épület előtt

    A folyamat során még egy tiltakozás esett meg, Pennsylvania esetében, amelynek következtében újabb 2 órára megszakadt a szavazatszámlálás.[206] 00:30-kor a Szenátus ezt is elutasította 92–7 arányban. A Képviselőház 03:08-kor szavazott a kérdésről, és 232-138 arányban elutasította.[207]

    A Kongresszus 03:24-kor tette hivatalossá az elektori szavazás végeredményét. Joe Biden 306 szavazatot szerzett, Donald Trump 232 szavazata ellenében. Mike Pence kihirdette, hogy Biden és Harris január 20-án fog hivatalba lépni.[208][209][210]

    Későbbi események szerkesztés

    A rendőrség hosszasan dolgozott a tüntetők eltávolításán. A tüntetések folytatódtak, de eltávolodtak a Capitol Hill területtől.

    A rendőrség legalább 13 személyt tartóztatott le és legalább öt lőfegyvert koboztak el.[211] A behatolók közt egy olimpiai bajnok úszó, Klete Keller is feltűnt.[212]

    Muriel Bowser, Washington polgármestere rendkívüli állapotot rendelte el a következő 15 napra és elmondta, hogy nem kizárt az erőszakos tüntetések folytatódása Joe Biden beiktatásáig.[213][214]

    Következmények szerkesztés

    Az eset amiatt okozott leginkább felháborodást, mert a Capitolium védelmét nem erősítették meg. Sejthető volt ugyanis, hogy a Trump által feltüzelt tömeg erőszakos lehet, a Pentagon emiatt már három nappal korábban segítséget ajánlott a capitoliumi őrségnek, de az elutasította ezt, ráadásul azután sem kért erősítést, hogy a tüntetők már behatoltak az épületbe. A Nemzeti Gárda is csak órákkal később szorította ki a tüntetőket az épületből. Az összecsapás következtében összesen öt ember vesztette életét, négyen a tüntetők közül kerültek ki: egy nőt lelőttek, egy férfi sztrókot, egy másik szívinfarktust kapott, egy másik nőt pedig valószínűleg a tömeg taposott el. Az ötödik áldozat a capitoliumi őrség egy tisztje volt, akit egy poroltóval vertek fejbe, ő másnap halt bele a sérülésébe. Mindezek miatt capitoliumi őrség rendőrfőnöke, valamint a képviselőházért és a szenátus biztosításáért felelős őrmester is lemondott. Sok tüntetőt még helyben letartóztattak,[11][215][216] de még hónapokkal később is történtek letartóztatások és vádemelések.[217][218] Később a capitoliumi őrség lemondott vezetője azt állította, hogy ő élt volna az erősítéssel, de a felettesei nem engedélyezték neki.[219]

    Az üzleti élet több szereplője is jelezte, hogy a zavargások miatt megszünteti a kapcsolatát Trump cégeivel és a Republikánus Párttal is.[220]

    Washingtonon kívül szerkesztés

    Lezárások más államokban szerkesztés

    Több állam törvényhozási épületét is lezárták biztonsági okokból.[221][222]

    Tizenegy embert letartóztattak Sacramentóban, Kaliforniában, paprika-spray illegális birtoklásáért. Több utat is lezártak a belvárosban és több tömegközlekedési vonalat is megállítottak.[223] A tüntetők egy részén a Proud Boys szélsőjobboldali, újfasiszta szervezetet támogató ruhákat viseltek.[224]

    Kansasi tüntetők bejutottak az állam capitoliumába, hogy támogassák a washingtoni társaikat. Később kiderült, hogy erre engedélyt kaptak.[225]

    Georgiában milíciák megpróbáltak betörni az állam capitoliumába, amely következtében evakuálták az épületet.[221] 15:15-re (EST) már feloszlatták a tüntetést.

    Minnesotában, St. Paulban egy békés "Storm the Capitol" (angolul: a "Capitolium megrohamozása") tüntetés zajlott, amely ellen 30 minnesotai rendőr állt szemben,[226] a tüntetők nem jutottak be az épületbe és a washingtoni történéseket ünnepelték.[227]

    Tüntetők és ellentüntetők is felvonultak Columbusban, Ohióban.[228]

    Lincolnban (Nebraska) és Oklahoma Cityben (Oklahoma) a tüntetők szintén összegyűltek az állam Capitoliumának épületénél. Az utóbbi helyszínen egy letartóztatás történt.[229]

    Carson Cityben (Nevada) és Nashvilleben (Tennessee) is voltak kisebb vonulások.[230][231]

    Washington államban tüntetők bejutottak a washingtoni kormányzói villa kertjébe.[232]

    További amerikai városok szerkesztés

    Több száz tüntető találkozott a Las Vegas-i Ahern Hotel előtt. Innen a felvonulók a Lloyd D. George Szövetségi Bírósághoz vonultak.[233] Los Angelesben is volt több tüntetés, többek között a Los Angeles-i rendőrség székhelyénél, Beverly Hillsben és Newport Beachen. Egy tüntető lefújt egy ellentüntetőt egy ingerlő hatású kemikáliával.[234]

    Kanada szerkesztés

    Kanadában néhány tucat ember vonult fel Trump támogatására Torontóban, Vancouverben és Calgaryban.[235] A vancouveri felvonuláson a CBC újságíróját és egy fényképészt megtámadtak a tüntetők.[236]

    Reakciók szerkesztés

    Donald Trump szerkesztés

    Donald Trump beszéde. A videó eredetileg közösségi média oldalakra volt feltöltve, mielőtt eltávolították volna

    Trump az események során zavaros nyilatkozatokat tett. Többször is felkérte a tüntetőket, hogy maradjanak békések és menjenek haza,[211][237] Twitteren keresztül. Egy videóban (16:22 – EST) ugyan szintén arra kérte a követőit, hogy „menjenek haza békében”, de megismételte a választással kapcsolatban terjesztett, csalásról szóló hazugságait, és azt mondta a Capitoliumot feldúló tüntetőkre, hogy „szeretünk titeket, különlegesek vagytok”.[238] Később a Twitteren keresztül üzente: „Örökre emlékezzetek erre a napra!”[211]

    Trump később ismét Twitteren üzent, ismét megerősítve a választási csalásról szóló hazugságot: „Ilyen dolgok és események történnek akkor, amikor egy szent, földcsuszamlásszerű választási győzelemtől ennyire dicstelen és gonosz módon megfosztják a nagyszerű hazafiakat, akikkel olyan sok időn át rosszul és tisztességtelenül bántak.”[239] Egy Fehér Házi tanácsadó elmondta, hogy Trump nem akart többet tenni a lázongások lenyugtatásáért és hozzátette: "Ha odadobhatnánk őt a dühös csőcseléknek, most odadobnánk a dühös csőcseléknek."[240]

    Nem sokkal a videó feltöltése után, a Twitter, a Facebook és a YouTube is eltávolította azt az oldaláról, félrevezető információ megosztásának okából.[241] A Facebook egyik vezetője, Guy Rosen azt mondta, hogy a videó „hozzájárult a folyamatban lévő erőszakhoz.” Ugyanezen estén a Twitter 12 órára zárolta az elnök fiókját és végleges tiltással is fenyegették „az irányelvek többszöri megsértéséért”.[242] Másnap a Facebook és az alá tartozó közösségi média oldalak, mint az Instagram bejelentette, hogy letiltották az elnök fiókját határozatlan időre (ez nagy valószínűséggel legalább az elnöki időszakának végéig fog tartani).[243] A Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg a következőt nyilatkozta: „Az elmúlt 24 óra sokkoló eseményei tisztán mutatják, hogy Donald Trump elnök célja, hogy fennmaradó idejét hivatalában azzal töltse, hogy aláássa a hatalom békés és törvényes átadását a megválasztott utódjának”.[244]

    A következő napon, Trump – akit a Twitter a 12 órás tiltás után visszaengedett a felületére – újabb, immár teljesen eltérő hangvételű és tartalmú videót tett közzé. Ebben már azt állította, hogy felháborította az erőszak, illetve azt hazudta, hogy azonnal kirendelte a Nemzeti Gárdát a Capitolium biztosítására és a behatolók elkergetésére. (A valóságban Trump az események során ebben a kérdésben tétlen maradt, ezért a Nemzeti Gárdát végül alelnöke Mike Pence volt kénytelen kirendelni a Capitoliumot ostromló terroristák ellen.[245]) Trump a videóban elítélte erőszakosan fellépő támogatóit, azt mondta, hogy az épületbe beszivárgók „beszennyezték az amerikai demokrácia székhelyét”. Az ostromban résztvevőknek a következőt üzente: „Azoknak, akik részt vettek az erőszakcselekményekben és pusztításban: nem képviselitek az országunkat. És azoknak, akik törvényszegést követtek el: fizetni fogtok.” Beszédében immár nyugalomra szólított fel. Első alkalommal ismerte el, hogy január 20-án egy új adminisztráció lép majd hivatalba és azt mondta, hogy a továbbiakban arra fókuszál, hogy egy rendezett és zökkenőmentes hatalomátadás menjen végbe.[246]

    Bár a Twitter éveken át ellenállt azoknak, akik már korábban is a felfüggesztést szorgalmazták, január 8-án szintén a végleges kitiltás mellett döntött, amit azzal indokolt, hogy az elnök legutóbbi bejegyzései alkalmasak, hogy támogatóit az új elnök beiktatási ünnepségén erőszakos fellépésre sarkalja, és ez szembe megy a cég erőszakellenes politikájával.[247]

    Nem sokkal Biden győzelmének bejelentése után Trump szóvivője, Dan Scavino kiadott egy nyilatkozatot az elnöktől: „Annak ellenére, hogy a választás eredményével egyáltalán nem értek egyet – és a tények engem igazolnak –, mégis szabályos átadás lesz január 20-án. Mindig is azt mondtam, hogy folytatni fogjuk harcunkat, hogy csak a legális szavazatokat számítsák be. Bár ez [az átadás] most a történelem legjobb első elnöki terminusának végét jelenti, még csak a kezdete azon harcunknak, hogy Tegyük újra naggyá Amerikát![248]

    Trump a hivatalából való távozása után is csalásokról beszélt,[249][250] de olyat is állított az FBI által időközben belföldi terrorcselekménynek minősített zavargásokról, hogy a Capitoliumba behatolók „semmi veszélyt nem jelentettek, csak puszizkodni és ölelkezni mentek be a biztonsági szolgálat tagjaival, majd ki is jöttek onnan.”[251][252] Később pedig adminisztratív módon próbálta akadályozni a zavargások kivizsgálásával foglalkozó bizottság munkáját.[253]

    2022. január 29-én Texasban szólalt fel, ahol egyenesen azt helyezte kilátásba, hogy újraválasztása esetén kegyelmet adna az elítélt randalírozóknak, mert szerinte „igazságtalanul bántak velük”. Az ellene folyó vizsgálat kapcsán pedig azt üzente, szervezzenek tüntetéseket, ha eljárás indulna ellene.[254] Közben a Republikánus Párt hivatalos közleményben nevezte „a legitim politikai párbeszéd részének” Trump bizonyítatlan csalásvádjait, és az ennek következményeként kipattant ostromot. A párt még az ostrom vizsgálóbizottsága előtt megjelent tagjait is megrovásban részesítette, Trump alelnöke, Mike Pence viszont ismét az alkotmány fontosságára hívta fel a figyelmet.[255]

    Mike Pence szerkesztés

    Pence 15:35-kor (EST) Twitteren keresztül üzente, hogy a támadást nem fogják tolerálni és a résztvevőket el fogják ítélni.[256] Később a Szenátus előtt mondott beszédet: "A mai egy sötét nap volt az Egyesült Államok Capitoliumában... Azoknak, akik pusztítást okoztak a mai nap, nem győztetek. Az erőszak sose nyer. A szabadság nyer. És ez még mindig az emberek háza."[257] Pence kongresszusnak írt levelében szintén kitért rá, hogy bár ő is visszásnak érzi a választás szavazatainak feldolgozását, ugyanakkor ragaszkodik az Alkotmányhoz, melynek értelmében egyrészt joguk van az állampolgároknak jogorvoslatot követelni, másrészt viszont ezt ő csak alkotmányos kereteken belül tudja elképzelni, az alelnök pedig nem olyan személy, akinek jogában állna egyszemélyben dönteni az elnök személyéről, ez ugyanis szembe menne az általa támogatott Alkotmány értékeivel és jogrendjével.[258]

    Joe Biden és Kamala Harris szerkesztés

      Biden beszéde az események után.

    16:06-kor (EST) megválasztott-elnök, Joe Biden Wilmingtonból szólalt fel. Az eseményeket zavargásnak, lázadásnak nevezte és azt mondta, hogy "demokráciánk példátlan támadás alatt van."[259] Percekkel később megválasztott alelnök Kamala Harris megismételte Biden szavait, azt írva, hogy a tüntetések "támadás a Capitolium és a nemzetünk köztisztviselői ellen."[260]

    George W. Bush szerkesztés

    Bush az Egyesült Államok 43. elnöke azt mondta, hogy választások eredményeit így "banánköztársaságokban" kérdőjelezik meg, nem egy demokratikus köztársaságban.[261]

    Lemondások a Trump-adminisztrációban szerkesztés

    Mathhew Pottinger, megbízott nemzetbiztonsági tanácsadó; Stephanie Grisham, Melania Trump first lady kabinetfőnöke; Sarah Matthews és Anna Lloyd mind lemondtak tüntetésként.[262] Eleine Chao közlekedésügyi államtitkár és Mick Mulvaney is lemondtak pozíciójukról a következő nap.[263] Mulvaney a következőt mondta távozásakor: "Nem tudom megtenni. Nem tudok maradni... Azok, akik úgy döntöttek, hogy maradnak, és beszéltem néhányukkal, azért döntöttek így, mert félnek, hogy az elnök valaki sokkal rosszabbat nevez ki a helyükre" és azt is hozzátette, hogy Trump "nem ugyanaz, mint, aki nyolc hónappal ezelőtt volt."[264] Betsy DeVos oktatásügyi miniszter szintén lemondott január 7-én.[265]

    A CNN riportja szerint több Trump tanácsadó is gondolkozott lemondásán, mint Robert O'Brien és Chris Liddell.[266]

    Kísérlet Trump leváltására szerkesztés

    Adam Kinzinger illinois-i képviselő volt az első republikánus, aki Trump eltávolítását követelte

    Noha a Capitolium ostromának idején már csak 14 nap volt hátra Donald Trump elnöki mandátumából, azonnal felmerült az elnök mielőbbi leváltásának szükségszerűsége. Több tucat demokrata politikus és néhány republikánus is kijelentette, hogy Trump hatalmon maradása veszélyezteti az Egyesült Államok demokratikus államrendjét.[267][268][269]

    Chuck Schumer demokrata szenátusi frakcióvezető beszéde az ostrom után

    Az Egyesült Államok alkotmánya kétféle módot ad az elnök leváltására. Az első lehetőség a 25. alkotmánymódosításban leírt eljárás arra az esetre, ha az elnök képtelenné válik feladatainak ellátására. Ilyenkor az alelnök, a kabinet többségi szavazatával támogatva, ideiglenesen alkalmatlannak nyilvánítja az elnököt, és erről írásban értesíti a Kongresszus mindkét házának elnökét. Az alelnök ilyenkor megbízott elnök lesz, teljes elnöki hatáskörrel. A másik lehetőség az angol elnevezéssel impeachment néven is ismert közjogi felelősségre vonási eljárás. Ennek a bírósági tárgyalásra emlékeztető eljárásnak a során a képviselőház egyszerű többséggel vádat emel az elnök ellen, majd a szenátus dönt a vezető leváltásáról. Az elnök leváltásához a szenátorok kétharmadának támogatása szükséges, és a szenátus mellékbüntetésként a leváltott elnök passzív választójogát is megvonhatja, azaz megakadályozhatja, hogy az érintett a jövőben valamilyen szövetségi választáson indulhasson. A kétféle eljárás közül az első egyszerűbb és gyorsabb, de a második az, amelyet az alkotmányozók a bűncselekmény elkövetésével megvádolt elnök eltávolítására alkottak meg.[270]

    2021. január 12-én a képviselőház határozatban szólította fel Mike Pence alelnököt, hogy indítsa meg a 25. alkotmánymódosításban leírt eljárást. Pence azonban a házelnökhöz intézett levelében megtagadta ezt.[271] Válaszul másnap a képviselőház 232:197-es szavazataránnyal – tíz republikánus képviselő támogatásával – megindította Trump ellen a közjogi felelősségre vonási eljárást. Ez a második alkalom volt, hogy a képviselőház kezdeményezte Trump leváltását.[272]

    Mitch McConnell, a szenátus republikánus párti vezetője kijelentette, Trump mandátumának január 20-i lejárta előtt már nincsen lehetőség lefolytatni a szenátusi tárgyalást,[273] ugyanakkor ő is Trumpot okolta a Capitolium ostromáért.[274]

    Az eljárás a mandátum után is folytatódott, de a február 13-án tartott szenátusi szavazáson nem volt meg a kétharmados többség Trump felelősségre vonására.[275]

    Következmények szerkesztés

    Biden beiktatása szerkesztés

    Az esemény után Washingtont ellepték a katonák és rendfenntartó erők, hogy elejét vegyék a lehetséges további zavargásoknak és biztosítsák a rendet Joe Biden január 20-i beiktatására,[276][277] ami ezután rendben le is zajlott.[278] Más városokban ugyanakkor előfordultak helyi demonstrációk és zavargások ezen a napon Trump hívei részéről, de ezeket is ellenőrzés alatt tartották a hatóságok.[279]

    Megjegyzések szerkesztés

    1. 1 lőtt seb, 1 kábítószer-túladagolás, 3 természetes ok. Ezek mellett a következő hónapokban négy rendőr öngyilkos lett

    Jegyzetek szerkesztés

    1. Peñaloza, Marisa: Trump Supporters Clash With Capitol Police At Protest (angol nyelven). National Public Radio, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
    2. Amenabar, Teddy: Live updates: Hundreds storm Capitol barricades; two nearby buildings briefly evacuated; Trump falsely tells thousands he won (angol nyelven). The Washington Post, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
    3. Dana Bash, Jake Tapper, Jeremy Herb: January 6 Vice Chair Cheney said Trump had a 'seven-part plan' to overturn the election. Here's what she meant. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    4. The committee is arguing Trump had a “seven-part plan” to overturn the election. Here’s what that means (angol nyelven). CNN, 2022. június 28. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    5. a b McEvoy, Jemima: DC Protests Live Coverage: Entire Capitol Now On Lockdown As Protesters Enter The Building (angol nyelven). Forbes, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
    6. a b c d e f Lang, Brent: U.S. Capitol on Lockdown, Pro-Trump Protestors Breach Police Lines (angol nyelven). [[Variety (magazin)|]], 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
    7. a b Watch Live: Protesters Swarm US Capitol Steps as Congress Counts Electoral Votes (angol nyelven). NBC4 Washington, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
    8. Pallini, Thomas: Photos show the aftermath of an unprecedented and destructive siege on the US Capitol that left 4 rioters dead (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    9. D.C. officials: Four dead after chaotic pro-Trump Capitol riot (angol nyelven). MSNBC.com. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    10.  The death of Ashli Babbitt [ABCNews]. (Hozzáférés ideje: 2022-10-29.)
    11. a b Egy poroltó okozta a halálát a rendőrnek, aki az asztal alá bújt képviselőket védte a Capitoliumban (magyar nyelven). telex, 2021. január 9. (Hozzáférés: 2022. október 29.)
    12. McEvoy, Jemima: Woman Possibly ‘Crushed To Death’: These Are The Five People Who Died Amid Pro-Trump Riots (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2022. október 29.)
    13. Diaz, Jaclyn, Elena. „Police Confirm Death Of Officer Injured During Attack On Capitol”, NPR, 2021. január 7. (Hozzáférés ideje: 2022. október 29.) (angol nyelvű) 
    14. Washington, District of Columbia 1800 I. Street NW: PolitiFact - Update: Capitol police officer Brian Sicknick died of natural causes (amerikai angol nyelven). @politifact. (Hozzáférés: 2022. október 29.)
    15. a b c d Berge: HAPPENING NOW: Armed standoff inside US Capitol, shots fired (angol nyelven). WQOW, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
    16. Updates: Capitol breached by protesters, shots reported fired inside (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
    17. Hermann, Peter. „Person shot inside U.S. Capitol as chaos unfolds”, The Washington Post, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2021. január 6.) 
    18. Moneymaker, Anna. „In Photos: Angry protesters and broken windows inside Statuary Hall.”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2021. január 6.) 
    19. Wolfe, Jan. „Four officers who responded to U.S. Capitol attack have died by suicide”, Reuters, 2021. augusztus 3. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (angol nyelvű) 
    20. ‘Be There. Will Be Wild!’: Trump All but Circled the Date - The New York Times | Ghostarchive. ghostarchive.org. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    21. Erin Snodgrass, Rebecca Harrington: A timeline of Donald Trump's efforts to overturn the 2020 election (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    22. Naylor, Brian. „Read Trump's Jan. 6 Speech, A Key Part Of Impeachment Trial”, NPR, 2021. február 10. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (angol nyelvű) 
    23. a b Doig, Steve: It is difficult, if not impossible, to estimate the size of the crowd that stormed Capitol Hill (angol nyelven). The Conversation. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    24. The Art of the Lie? The Bigger the Better - The New York Times | Ghostarchive. ghostarchive.org. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    25. Scott Rodd, Kris Hooks: Trump Supporters, Proud Boys Converge On California’s Capitol To Protest Electoral College Count. www.capradio.org. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    26. a b c d e Trump impeachment trial: What verdict means for Trump, Biden and America”, BBC News, 2021. február 13. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (brit angol nyelvű) 
    27. ABC News Prime: Call for Trump's removal, Capitol Hill security failure, Global reaction to riots”.  
    28. Trump's Speech Helped Set Violence at the Capitol in Motion. ghostarchive.org. New York Time. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    29. AP FACT CHECK: Trump's call to action distorted in debate (angol nyelven). AP NEWS, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    30. Donald Trump Speech "Save America" Rally Transcript January 6 (amerikai angol nyelven). Rev. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    31. This is what Trump told supporters before many stormed Capitol Hill (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    32. Officers maced, trampled: Docs expose depth of Jan. 6 chaos (angol nyelven). AP NEWS, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    33. Ted Barrett, Manu Raju, Peter Nickeas: US Capitol secured, 4 dead after rioters stormed the halls of Congress to block Biden's win. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    34. Capitol siege: Trump's words 'directly led' to violence, Patel says”, BBC News, 2021. január 7. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (brit angol nyelvű) 
    35. Incited by the President, Pro-Trump Rioters Violently Storm the Capitol (angol nyelven). Time. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    36. a b c Was 'Hang Mike Pence' Chanted at Capitol Riot? (amerikai angol nyelven). Snopes.com. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    37. Betz, Bradford: New video shows MAGA mob rifling through paperwork in Senate chamber as they hunt down Nancy Pelosi (amerikai angol nyelven). Fox News, 2021. január 17. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    38. He Looted Speaker Pelosi's Office During the Capitol Attack, And Then Bragged About It - The New York Times | Ghostarchive. ghostarchive.org. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    39. Conradis, Brandon: Pelosi’s office vandalized after pro-Trump rioters storm Capitol (amerikai angol nyelven). The Hill, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    40. Rambaran, Vandana: Oregon Sen. Jeff Merkley says laptop stolen from office during Capitol riots (amerikai angol nyelven). Fox News, 2021. január 8. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    41. Amanda Macias,Dan Mangan: U.S. Capitol secured hours after pro-Trump rioters invade Congress (angol nyelven). CNBC, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    42. McEvoy, Jemima: D.C. Protests Live Coverage: Congress Regroups To Certify Electoral Votes After Mob Shuts Down Capitol (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    43. Kaitlan Collins, Zachary Cohen, Barbara Starr, Jennifer Hansler: Pence took lead as Trump initially resisted sending National Guard to Capitol. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    44. Samuels, Brett: Trump tells rioters to ‘go home’ while stoking election fury (amerikai angol nyelven). The Hill, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    45. Durkee, Alison: Trump Justifies Supporters Storming Capitol: ‘These Are The Things And Events That Happen’ (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    46. Planning and Execution Timeline for the National Guard's Involvement in the January 6, 2021, Violent Attack at the U.S. Capitol. Az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma. [2021. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    47. Fordham, Evie: Trump promises 'orderly transition' on Jan. 20 after Electoral College results certified (amerikai angol nyelven). Fox News, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    48. The House, With Some GOP Support, Impeaches Trump for ‘Incitement of Insurrection'. ghostarchive.org. The New York Times. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    49. Montanaro, Domenico. „Senate Acquits Trump In Impeachment Trial – Again”, NPR, 2021. február 13. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (angol nyelvű) 
    50. Pelosi announces independent 9/11-style commission on deadly Capitol riot (angol nyelven). CNBC, 2021. február 15. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    51. GOP blocks Capitol riot probe, displaying loyalty to Trump (angol nyelven). AP NEWS, 2021. május 28. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    52. Jeremy Herb, Manu Raju, Ryan Nobles, Annie Grayer: House votes to create select committee to investigate January 6 insurrection. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    53. Sprunt, Barbara. „Here are the 9 lawmakers investigating the Jan. 6 Capitol attack”, NPR, 2022. június 8. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (angol nyelvű) 
    54. Alan Feuer, Luke Maggie. „Justice Dept. Investigation of Jan. 6 Confronts Sprawling Cast of Characters”, The New York Times, 2022. április 5. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (amerikai angol nyelvű) 
    55. Feuer, Alan. „Oath Keepers Leader Charged With Seditious Conspiracy in Jan. 6 Investigation”, The New York Times, 2022. január 13. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (amerikai angol nyelvű) 
    56. Leader of Alabama Chapter of Oath Keepers Pleads Guilty to Seditious Conspiracy and Obstruction of Congress for Efforts to Stop Transfer of Power Following 2020 Presidential Election (angol nyelven). www.justice.gov, 2022. március 2. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    57. Leader of Alabama chapter of Oath Keepers pleads guilty to Jan. 6 charges (angol nyelven). UPI. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    58. Gibson, Brittany: They stormed the Capitol. Now they’re running for office. (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    59. David Shortell, Katelyn Polantz, Evan Perez, Zachary Cohen: Members of extremist Oath Keepers group planned attack on US Capitol, prosecutors say. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    60. Alleged "Three Percenters" militia members indicted in new Capitol riot conspiracy case (amerikai angol nyelven). www.cbsnews.com. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    61. U.S. charges Proud Boys with conspiracy in Capitol assault that turned deadly”, Reuters, 2021. március 19. (Hozzáférés ideje: 2022. július 12.) (angol nyelvű) 
    62. Jensen, Michael: It wasn't just Proud Boys. Interconnected extremists converged on Jan. 6. The Washington Post. (Hozzáférés: 2022. július 12.)
    63. Corn, David: Donald Trump is now a terrorist leader (angol nyelven). Mother Jones. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    64. a b c d Trepany, Charles: 'This is domestic terrorism': Meghan McCain, Cardi B and more react to Capitol riot (angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    65. Johnson, Martin: Cori Bush introduces legislation to sanction, remove all House members who supported election challenges (angol nyelven). TheHill, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    66. Jansen, Bart: President-elect Joe Biden calls Capitol riot ‘insurrection,’ urges President Trump to ‘end siege’ (angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    67. Graham, David A.: This Is a Coup (angol nyelven). The Atlantic, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    68. Musgrave, Paul: This Is a Coup. Why Were Experts So Reluctant to See It Coming? (angol nyelven). Foreign Policy. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    69. Coleman, Justine: GOP lawmaker on violence at Capitol: 'This is a coup attempt' (angol nyelven). TheHill, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    70. The last time a mob stormed the Capitol was during the War of 1812. Here's what happened when the British invaded Washington. Insider, 2021. január 7.
    71. USA elnökválasztás: Trump kijelentette, "könnyed győzelmet" aratott Napi.hu, 2020. november 6.
    72. Donald Trump már kiakadt: gyanúsak neki a levélszavazatok (magyar nyelven). hvg.hu, 2020. november 4. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    73. a b c Trump tries to leverage power of office to subvert Biden win (angol nyelven). AP NEWS, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    74. a b c Haberman, Maggie, Nick. „Trump Targets Michigan in His Ploy to Subvert the Election”, The New York Times, 2020. november 20. (Hozzáférés ideje: 2022. augusztus 9.) (amerikai angol nyelvű) 
    75. a b c Press, Associated: Trump presses Georgia governor to help subvert election (amerikai angol nyelven). MarketWatch. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    76. a b c CNN, Manu Raju and Jeremy Herb: House conservatives urge Trump not to concede and press for floor fight over election loss. CNN. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    77. A Twitternek is sok, amit Trump művel hvg.hu, 2020. november 7.
    78. Trump továbbra sem fogadja el, hogy vesztett hvg.hu, 2020. november 9.
    79. Trump először ismerte el, hogy Joe Biden nyerte az elnökválasztást, igaz, még mindig csalást kiált Telex, 2020. november 15.
    80. Trump sehova nem vezető perekkel próbál változtatni az elnökválasztás eredményén 24.hu, 2020. november 11.
    81. Végleges: az amerikai Legfelsőbb Bíróság visszadobta Trump keresetét Index, 2020. december 12.
    82. Invoking Martial Law to Reverse the 2020 Election Could be Criminal Sedition (amerikai angol nyelven). Just Security, 2020. december 22. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    83. CNN, Peter Nickeas: Pro-Trump supporters have flooded DC to protest president's election loss. CNN. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    84. * Graham, David A.: This Is a Coup. The Athlantic. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    85. The Attack: Before, During and After (angol nyelven). Washington Post. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
    86. McEvoy, Jemima: D.C. Protests Live Coverage: Capitol Declared ‘Secure’ After Nearly Four Hours Of Trump Mob Occupation (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    87. Hendrickson, Clara: Rep. Matt Maddock, wife join conservative Facebook group discussing possibility of civil war (amerikai angol nyelven). Detroit Free Press. (Hozzáférés: 2022. július 24.)
    88. Georgia Democrat fired up Trump crowd before protest turned violent. [2021. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
    89. What Conspiracy Theorist Alex Jones Said in the Lead Up to the Capitol Riot (amerikai angol nyelven). FRONTLINE. (Hozzáférés: 2022. július 24.)
    90. Baked Alaska, the QAnon Shaman … who led the storming of the Capitol? (angol nyelven). the Guardian, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2022. július 24.)
    91. a b Flynn, Papadopoulos address pro-Trump rally in DC” (hu-HU nyelven).  
    92. Kakaounaki, Marianna: Trump was not responsible for Jan 6 violence, ex-campaign aide tells Kathimerini | eKathimerini.com (english nyelven). www.ekathimerini.com. (Hozzáférés: 2022. július 24.)
    93. Friedman, Dan: Roger Stone did something wrong (amerikai angol nyelven). Mother Jones. (Hozzáférés: 2022. július 24.)
    94. News, A. B. C.: New images released of suspect in pipe bombs found at RNC, DNC before Capitol riot (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
    95. Fandos, Nicholas. „Mob Attack, Incited by Trump, Delays Election Certification”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 25.) (amerikai angol nyelvű) 
    96. FBI releases new video of suspected pipe bomber walking near RNC and DNC headquarters (amerikai angol nyelven). www.cbsnews.com. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
    97. News, A. B. C.: FBI posts photo of person who placed suspected pipe bombs outside DNC, RNC (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
    98. CNN, David Shortell: Pipe bombs found near Capitol on January 6 were placed the night before, FBI says. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
    99. FBI ups reward to $75,000 for suspect who placed pipe bombs during Capitol riot (angol nyelven). NBC News. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
    100. Foley, Ryan: Trump supporters gather in DC for peaceful Save America March before some storm Capitol (amerikai angol nyelven). The Christian Post, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    101. Here’s What We Know About the Pro-Trump Rallies That Have Permits - Washingtonian (amerikai angol nyelven), 2021. január 5. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    102. Faculty call for firing of Chapman University professor who spoke at pro-Trump rally (angol nyelven). ABC7 Los Angeles, 2021. január 11. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    103. CNN, Katelyn Polantz: Oath Keeper claims she was VIP security at Trump rally before riot and says she met with Secret Service agents. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    104. CNN, Katelyn Polantz: Oath Keeper now says she didn't meet with Secret Service around the January 6 rally. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    105. pgattis@al.com, Paul Gattis |: Mo Brooks: Today patriots start ‘kicking ass’ in fighting vote results (angol nyelven). al, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    106. Edmondson, Catie. „Before Capitol Riot, Republican Lawmakers Fanned the Flames”, The New York Times, 2021. január 12. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (amerikai angol nyelvű) 
    107. NC Congressional Delegates React To Violence As Pro-Trump Mob Storms US Capitol (angol nyelven). BPR, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    108. How Trump’s pied pipers rallied a faithful mob to the Capitol”, Reuters, 2021. január 11. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (angol nyelvű) 
    109. Trump’s sons declare war on GOP (angol nyelven). The Independent, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    110. Did Rudy Giuliani Call for 'Trial by Combat' Before Trump Mob Broke Into Capitol? (amerikai angol nyelven). Snopes.com. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    111. Chapman Faces Pressure to Fire Professor Who Spoke at Trump Rally | Inside Higher Ed (angol nyelven). www.insidehighered.com. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    112. Twitter: Chapman University will not fire law professor who spoke at pro-Trump Capitol rally (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times, 2021. január 13. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    113. CNN, Peter Nickeas: Pro-Trump supporters have flooded DC to protest president's election loss. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    114. Fandos, Nicholas. „Mob Attack, Incited by Trump, Delays Election Certification”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (amerikai angol nyelvű) 
    115. a b c d Trump's speech before rioters stormed the Capitol, annotated - Washington Post. web.archive.org, 2021. január 14. [2021. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    116. Savage, Charlie. „Incitement to Riot? What Trump Told Supporters Before Mob Stormed Capitol”, The New York Times, 2021. január 10. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (amerikai angol nyelvű) 
    117. Read Pence's full letter saying he can't claim 'unilateral authority’ to reject electoral votes (amerikai angol nyelven). PBS NewsHour, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    118. Congressional Record. www.congress.gov. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    119. “Fight for Trump”: Video Evidence of Incitement at the Capitol (amerikai angol nyelven). Just Security, 2021. január 25. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    120. Haberman, Maggie. „After the Speech: What Trump Did as the Capitol Was Attacked”, The New York Times, 2021. február 14. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (amerikai angol nyelvű) 
    121. a b c d Leatherby, Lauren, Anjali. „How a Presidential Rally Turned Into a Capitol Rampage”, The New York Times, 2021. január 12. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (amerikai angol nyelvű) 
    122. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :22 nevű lábjegyzeteknek
    123. Senator Hawley criticized for acknowledging Capitol protesters with fist pump (amerikai angol nyelven). FOX 2, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    124. A Madison woman found the RNC pipe bomb in D.C. (amerikai angol nyelven). Channel3000.com, 2021. január 13. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    125. Journal, Emily Hamer | Wisconsin State: Madison native says she found pipe bomb near RNC office in D.C. by 'sheer luck' (angol nyelven). madison.com. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    126. News, A. B. C.: 'Hazardous' suspected explosive devices found outside RNC and DNC (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    127. Discovery of pipe bombs in DC obscured by riot at Capitol (amerikai angol nyelven). The Seattle Times, 2021. január 11. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    128. a b c Harris was inside DNC on Jan. 6 when pipe bomb was discovered outside (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    129. a b c d e Press-Reynolds, Kieran: As the January 6 hearings focus attention on the Capitol riot, one huge mystery remains. (amerikai angol nyelven). Insider. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    130. What We Know About The Suspect Who Planted Bombs Before The Capitol Riot”, NPR.org (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (angol nyelvű) 
    131. a b Outgoing Capitol Police chief: House, Senate security officials hamstrung efforts to call in National Guard - The Washington Post. web.archive.org, 2021. január 13. [2021. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    132. User Clip: Coordination | C-SPAN.org. www.c-span.org. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    133. Benner, Katie. „Justice Dept. Pursues at Least 150 Suspects in Capitol Riot”, The New York Times, 2021. január 12. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (amerikai angol nyelvű) 
    134. Watchdog: Capitol Police Need To Boost Counterintelligence To Address Rising Threats (angol nyelven). NPR Illinois, 2021. május 10. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    135. News, A. B. C.: Still a Jan. 6 mystery: Who placed the pipe bombs the night before the Capitol attack? (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    136. Collman, Ashley: Why the identity of the Capitol Riot bomb suspect is still a mystery (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    137. Did Trump Watch Capitol Riots From a Private Party Nearby? (amerikai angol nyelven). Snopes.com. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    138. Capitol assault a more sinister attack than first appeared (angol nyelven). AP NEWS, 2021. április 28. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    139. a b c d e Paybarah, Azi. „Stunning Images as a Mob Storms the U.S. Capitol”, The New York Times, 2021. január 7. (Hozzáférés ideje: 2022. július 30.) (amerikai angol nyelvű) 
    140. Washington, District of Columbia 1800 I. Street NW: PolitiFact - Black Lives Matter protests and the Capitol assault: Comparing the police response (amerikai angol nyelven). @politifact. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    141. D.C. pro-Trump protests: U.S. Capitol is on lockdown as protesters clash with police and breach the building - The Washington Post. web.archive.org, 2021. január 6. [2021. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    142. New Jan. 6 tape shows 3-hour battle in Capitol tunnel - CNN Video”.  
    143. Editors, The Atlantic: Scenes From an American Insurrection (angol nyelven). The Atlantic, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    144. a b c d e Inside the Capitol siege: How barricaded lawmakers and aides sounded urgent pleas for help as police lost control - The Washington Post. web.archive.org, 2021. január 10. [2021. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 30.)
    145. a b How the rioters who stormed the Capitol came dangerously close to Pence - The Washington Post. web.archive.org, 2021. január 15. [2021. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    146. Day of Rage: How Trump Supporters Took the U.S. Capitol | Visual Investigations” (hu-HU nyelven).  
    147. Maddaus, Brent Lang,Cynthia Littleton,Gene; Cynthia: Chaos at U.S. Capitol: Violence Erupts as Pro-Trump Mob Clashes With Police (amerikai angol nyelven). Variety, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    148. Twitter: Jan. 6 rioters exploited little-known Capitol weak spots: A handful of unreinforced windows (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times, 2021. október 4. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    149. Justice Department warns of national security fallout from Capitol Hill insurrection (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    150. a b CNN, Whitney Wild, Jeremy Herb and Tom Foreman: New radio and video footage from Capitol riot shows a coordinated attack and officers' restraint. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    151. Congressional Record UNUM E PLURIBUS PROCEEDINGS AND DEBATES OF THE 117th CONGRESS, FIRST SESSION. Senate of the United States of America. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    152. Capitol rioters included highly trained ex-military and cops (angol nyelven). AP NEWS, 2021. április 26. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    153. Attorneys: Tennessee man in Capitol riot danger to community (angol nyelven). AP NEWS. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    154. Timms, Natalie Neysa Alund and Mariah: Authorities found sniper rifle, handcuffs in home of accused 'zip tie guy' in Capitol riot (amerikai angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    155. Guns, Knives, And A Skateboard: A Guide To The Weapons At The Capitol Riot (angol nyelven). BuzzFeed News. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    156. a b CNN, Eliott C. McLaughlin: Before January 6, insurgents waving Confederate flags hadn't been within 6 miles of the US Capitol. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    157. Contreras, Russell: Descendant of Robert E. Lee says Confederate flag at Capitol was "treasonous" (angol nyelven). Axios, 2021. január 8. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    158. Anderson, Javonte: Capitol riot images showing Confederate flag a reminder of country's darkest past (amerikai angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    159. Tumin, Remy. „Evening Briefing Special Edition: A Pro-Trump Mob Storms the Capitol”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    160. Eddy, Melissa. „Amid the Rampage at the U.S. Capitol, a Sweatshirt Stirs Troubling Memories”, The New York Times, 2021. január 8. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    161. Cramer, Maria. „Confederate Flag an Unnerving Sight in Capitol”, The New York Times, 2021. január 9. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    162. a b c Olmstead, Molly: How Prominent Evangelicals Reacted to the Capitol Riot (angol nyelven). Slate Magazine, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    163. As chaos hits Capitol, two forms of faith on display (amerikai angol nyelven). The Salt Lake Tribune. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    164. For some Christians, the Capitol riot doesn’t change the prophecy: Trump will be president - The Washington Post. web.archive.org, 2021. január 14. [2021. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    165. McCarthy, Bryn: Capitol riots: Religious leaders condemn violence, urge peace even in political disagreement (amerikai angol nyelven). Fox News, 2021. január 8. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    166. Watts, Craig M.: The Cost of Believing Liars (amerikai angol nyelven). Red Letter Christians, 2021. január 11. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    167. Ruiz-Goiriena, Rick Jervis, Marc Ramirez and Romina: 'No regrets': Evangelicals and other faith leaders still support Trump after deadly US Capitol attack (amerikai angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    168. Senate rejects challenge to Biden Arizona win (amerikai angol nyelven). PBS NewsHour, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    169. staff, The Hill: LIVE COVERAGE: Congress certifies Biden win after Pennsylvania, Arizona challenges fail (amerikai angol nyelven). The Hill, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    170. January 2021 video: Sen. Lankford interrupted while speaking before Senate as rioters enter Capitol (angol nyelven). Tulsa World. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    171. Fracassa, Vanessa Arredondo, Dominic: Live updates: Biden’s tone, flurry of orders underscore new day for U.S. (amerikai angol nyelven). Laredo Morning Times, 2021. január 21. [2022. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    172. a b Fandos, Nicholas, Emily. „‘Senate Being Locked Down’: Inside a Harrowing Day at the Capitol”, The New York Times, 2021. január 8. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    173. The Photos of These Women Saving the Ballot Boxes Belong in History Books (amerikai angol nyelven). finance.yahoo.com. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    174. Pramuk, Jacob: Senate salvages Electoral College ballots before rioters break into the chamber (angol nyelven). CNBC. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    175. a b News, A. B. C.: Hurt feelings, anger linger after Pence, Trump clash (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    176. Frenkel, Sheera. „The storming of Capitol Hill was organized on social media.”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    177. Sheth, Sonam: A Reuters photographer says he overheard pro-Trump insurrectionists saying they wanted to hang Mike Pence at the Capitol (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    178. Haberman, Maggie. „Trump Said to Have Reacted Approvingly to Jan. 6 Chants About Hanging Pence”, The New York Times, 2022. május 25. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    179. How President Trump misdialed Utah Sen. Mike Lee while the Capitol was under siege (angol nyelven). Deseret News, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    180. Rogers, Sunlen Serfaty,Devan Cole,Alex: As riot raged at Capitol, Trump tried to call senators to overturn election | CNN Politics (angol nyelven). CNN, 2021. január 8. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    181. a b What it was like for a reporter to be evacuated from the U.S. Capitol. The Washington Post, 2021. január 7. [2021. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    182. Press, The Associated: Associated Press Timeline of events at the Capitol, 4 dead (angol nyelven). https://www.mysuncoast.com. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    183. Kois, Dan: They Were Out for Blood (angol nyelven). Slate Magazine, 2021. január 8. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    184. CNN, Jim Acosta: Trump pressured Pence to engineer a coup, then put the VP in danger, source says. CNN. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    185. Mike Pence refused to get in car amid 6 January riots fearing Secret Service ‘conspiracy’, reports claim (angol nyelven). The Independent, 2021. július 16. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    186. a b Reporter inside Capitol describes being in a roomful of people ‘panicked that I might inadvertently give away their location’ (amerikai angol nyelven). The Seattle Times, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    187. http://a.msn.com/01/en-us/BB1cwGFz (amerikai angol nyelven). MSN. (Hozzáférés: 2022. július 31.)[halott link]
    188. a b Baer, Molly Hensley-Clancy, Tasneem Nashrulla, Addy Baird, Amber Jamieson, Tom Namako, Ellie Hall, Paul McLeod, Stephanie K.: Trump Launched A Deadly Attempted Coup, Encouraging A Mob To Breach The US Capitol Building Because He Lost The Presidential Election (angol nyelven). BuzzFeed News. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    189. Inside Pelosi’s push to impeach Trump: This time it’s personal (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    190. Fandos, Nicholas. „Mob Attack, Incited by Trump, Delays Election Certification”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    191. a b Kanno-Youngs, Zolan, Emily. „As House Was Breached, a Fear ‘We’d Have to Fight’ to Get Out”, The New York Times, 2021. január 7. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    192. a b Berge, Clint: At least one shot, injured at Capitol (angol nyelven). WQOW. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    193. Capitol riot: Biden says BLM protest would have been treated 'very differently' (brit angol nyelven). BBC News. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    194. Washington DC protests and Electoral College vote count: Live updates. web.archive.org, 2021. január 6. [2021. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    195. News, A. B. C.: 4 dead after US Capitol breached by pro-Trump mob during 'failed insurrection' (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    196. Police draw guns inside the Capitol.”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    197. Trump supporters storm U.S. Capitol, shots, tear gas fired - The Washington Post. web.archive.org, 2021. január 6. [2021. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    198. Ulloa, Jazmine; Updated: ‘It was like looking at evil’: The Capitol attack through the eyes of the Massachusetts delegation - The Boston Globe (amerikai angol nyelven). BostonGlobe.com. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    199. Kavi, Aishvarya. „Lawmakers recount feeling unsafe because of colleagues’ behavior during Capitol siege.”, The New York Times, 2021. január 14. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    200. Lee, Timothy B.: Pro-Trump reporter gloats over access to fleeing Hill staffer’s computer (amerikai angol nyelven). Ars Technica, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    201. Kanno-Youngs, Zolan. „Today’s Rampage at the Capitol, as It Happened”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    202. Schaff, Erin. „Marauding protesters vandalize Speaker Pelosi’s office.”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2022. július 31.) (amerikai angol nyelvű) 
    203. Brewster, Thomas: Capitol Hill Mob Accessed Congressional Computers – ‘Consider Them All Compromised’ (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2022. július 31.)
    204. U.S. Senate: U.S. Senate Roll Call Votes 117th Congress - 1st Session. www.senate.gov. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    205. FINAL VOTE RESULTS FOR ROLL CALL 10. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    206. Nelson, Steven: Sen. Josh Hawley objects to Biden’s victory in PA after pro-Trump mob storms Capitol (angol nyelven). New York Post, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    207. FINAL VOTE RESULTS FOR ROLL CALL 11. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    208. Capitol riots: Congress certifies Joe Biden's victory after chaotic scenes”, BBC News, 2021. január 7. (Hozzáférés ideje: 2021. január 7.) (angol nyelvű) 
    209. Ledyard King, Maureen Groppe, Nicholas Wu, Bart Jansen, Courtney Subramanian, Joey Garrison: Pence affirms Biden as winner, formalizing electoral count after day of riots at Capitol; Trump acknowledges loss (angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    210. Congress affirms Biden's Electoral College victory (angol nyelven). CNN, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    211. a b c Vigdor, Neil. „Live Updates: Pro-Trump Mob Breaches Capitol, Halting Vote Certification”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2021. január 7.) (angol nyelvű) 
    212. Olimpiai bajnok úszó is részt vett a Capitolium ostromában Telex, 2021. január 13.
    213. Levenson, Michael. „Today’s Rampage at the Capitol, as It Happened”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2021. január 7.) (angol nyelvű) 
    214. Mayor's Order 2021-003. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    215. Ashli Babbitt: Trump- és összeesküvés-hívő, 35 éves veterán nő, akit lelőttek a Capitoliumban Telex, 2021. január 7.
    216. Lemond a Capitolium rendőrfőnöke: rosszul mérte fel a helyzetet 24.hu, 2021. január 8.
    217. Rebecca Harrington, Madison Hall, Skye Gould, Azmi Haroun, Jacob Shamsian: 439 people have been charged in the Capitol insurrection so far. This searchable table shows them all.. Insider , 2021. április 23. (Hozzáférés: 2021. április 23.)
    218. FBI still after 'worst of the worst' in Capitol riot as new arrests come at steady pace. NBC News. (Hozzáférés: 2021. július 13.)
    219. Törvénybe iktatnák, hogy soha nem nevezhetnek el Donald Trumpról szövetségi intézményt Telex, 2021. január 11.
    220. ’We Need to Stabilize’: Big Business Breaks With Republicans The New York Times, 2021. január 15.
    221. a b Militia members gather outside Georgia Capitol as pro-Trump rioters storm Washington DC (angol nyelven). The Independent, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    222. Texas Capitol grounds in Austin closed as pro-Trump rioters storm US Capitol (angol nyelven). kvue.com. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    223. See Trump supporters rally in Sacramento as Congress meets to certify Biden victory. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    224. Scott Rodd, Kris Hooks: Trump Supporters, Proud Boys Converge On California’s Capitol To Protest Electoral College Count. www.capradio.org. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    225. About 200 Trump supporters stage rally at Kansas Statehouse (angol nyelven). FOX 4 Kansas City WDAF-TV | News, Weather, Sports, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    226. Trump Supporters Hold 'Storm The Capitol' Rally In St. Paul (angol nyelven). Mendota Heights, MN Patch, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    227. Minnesota Trump Supporters Held Peaceful 'Storm The Capitol' Rally, While Mob Stormed U.S. Capitol (angol nyelven), 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    228. Ferenchik, Mark: Election results protests turn violent: Brawling erupts at Statehouse in Columbus (angol nyelven). The Columbus Dispatch. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    229. One arrested as Trump supporters gather at Oklahoma Capitol. AP NEWS, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    230. Tennessee lawmakers hold prayer rally in support of Trump. AP NEWS, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    231. DeHaven, James: Carson City protest: Trump supporters remain peaceful, drink beer, listen to rock music (angol nyelven). Reno Gazette Journal. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    232. Protesters Leave After Breaching Governor's Mansion (angol nyelven). Lakewood-JBLM, WA Patch, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    233. Trump supporters rally peacefully outside US courthouse in Las Vegas (angol nyelven). Las Vegas Review-Journal, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    234. Protesters clash in downtown L.A., while Trump rallies unfold elsewhere in Southern California (angol nyelven). Daily News, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    235. Small pro-Trump rallies break out in Canada amid chaos at U.S. Capitol (angol nyelven). Global News. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    236. Photographers attacked at pro-Trump rally in downtown Vancouver (angol nyelven). British Columbia, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    237. Donald Trump a Twitteren. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    238. Zilbermints, Regina: Trump tells rioters to 'go home' while stoking election fury (angol nyelven). TheHill, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    239. Vándor Éva: Donald Trump meghackelte a szavakat – és ezzel a valóságot. HVG, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
    240. White House adviser: Trump doesn't want to do more to calm riots (angol nyelven). CNN, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    241. Lima, Cristiano: Twitter, Facebook lock Trump's accounts in confrontation over Capitol breach posts (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    242. Twitter Safety a Twitteren. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    243. Facebook declares ‘emergency situation’ and removes Trump video - The Verge. web.archive.org, 2021. január 6. [2021. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    244. Mike Isaac, Kate Conger. „Facebook Bans Trump Through End of His Term”, The New York Times, 2021. január 7. (Hozzáférés ideje: 2021. január 7.) (angol nyelvű) 
    245. The New York Times, 2021.01.06.
    246. CNBC, 2021.01.07.
    247. Twitter bans Trump’s account, citing risk of further violence (angol nyelven). The Washington Post, 2021. január 8.
    248. Joe Biden’s win in the Electoral College confirmed, Trump commits to 'orderly' transition (angol nyelven). KMGH, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    249. Trump: Nem fogok új pártot alapítani Telex, 2021. március 1.
    250. Trump megunta a kényelmetlen kérdéseket, és kiszállt az interjú közepén hvg.hu, 2022. január 12.
    251. Terrorcselekménynek minősítette az FBI a Capitolium elleni támadást Portfolio, 2021. március 2.
    252. Former Trump chief of staff calls ex-President's Capitol riot claims 'manifestly false' CNN, 2021. március 28.
    253. Hiába kérte Trump, hogy ne adják ki a Capitolium ostromával kapcsolatos iratokat Telex, 2021. október 8.
    254. Trump akár kegyelmet is adna a Capitolium ostromlóinak, ha újra megválasztják 24.hu, 2022. január 30.
    255. A republikánus párt szerint a Capitolium ostroma „a legitim politikai diskurzus” része volt 24.hu, 2022. február 5.
    256. Violent pro-Trump mob storms US Capitol (angol nyelven). BBC News. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    257. Pence to Rioters: ‘You Did Not Win' (angol nyelven). NBC4 Washington. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    258. Mike Pence higgadt érvelése arról, miért nem tudta teljesíteni Trump kérését Hetek, 2021. január 7.
    259. Video: ‘Our Democracy Is Under Unprecedented Assault,’ Biden Says”, The New York Times, 2021. január 6. (Hozzáférés ideje: 2021. január 7.) (angol nyelvű) 
    260. Kamala Harris a Twitteren. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    261. Meg Wagner, Melissa Macaya, Mike Hayes, Melissa Mahtani, Veronica Rocha, Fernando Alfonso III: President George W. Bush condemns riots: "This is how election results are disputed in a banana republic" (angol nyelven). CNN, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    262. Sasina, Scott: Multiple White House staffers resigning (angol nyelven). WBNG, 2021. január 7. [2021. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    263. Snyder, Tanya: Elaine Chao to resign as Transportation secretary (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    264. Macias, Amanda: 'I can't stay here' – Mick Mulvaney resigns from Trump administration, expects others to follow (angol nyelven). CNBC, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    265. Turner, Cory: DeVos Resigns As Education Secretary, Says, 'Impressionable Children Are Watching' (angol nyelven). NPR, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2021. január 8.)
    266. Kaitlan Collins, Vivian Salama, Jake Tapper, Kylie Atwood: Trump's deputy national security adviser resigns as other top officials consider quitting over Capitol riot. CNN. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    267. Rising number of Democrats call for Trump impeachment (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    268. Pramuk, Jacob: Pelosi and Schumer call for Trump's immediate removal from office for 'insurrection' (angol nyelven). CNBC, 2021. január 7. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
    269. Fandos, Nicholas. „Five House Republicans back impeachment as party leaders forgo formally lobbying against it.”, The New York Times, 2021. január 12. (Hozzáférés ideje: 2021. január 13.) (angol nyelvű) 
    270. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya. [2016. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 8.)
    271. Fandos, Nicholas. „House Votes 223-205 to Call on Pence to Strip Trump of Power”, The New York Times, 2021. január 12. (Hozzáférés ideje: 2021. január 13.) (angol nyelvű) 
    272. DeBonis, Mike. „House impeaches Trump with 10 Republicans joining, but Senate plans unclear”, Washington Post (Hozzáférés ideje: 2021. január 13.) (angol nyelvű) 
    273. Zilbermints, Regina: McConnell: Trump impeachment trial to start after Biden sworn in (angol nyelven). TheHill, 2021. január 13. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
    274. Betámadta Trumpot egyik legfontosabb szövetségese Portfolio, 2021. január 19.
    275. Hét republikánus szavazott a demokratákkal Trump ellen, a szenátus felmentette a volt elnököt Telex, 2021. február 13.
    276. Több mint 20 ezer nemzeti gárdista fogja biztosítani Joe Biden beiktatását Index, 2021. január 13.
    277. Aggódik az FBI: bennfentes támadás veszélyeztetheti Joe Biden beiktatását Portfolio, 2021. január 18.
    278. Biden a beiktatása után rögtön rendeletekkel kezdett, Trump több intézkedését visszacsinálta Telex, 2021. január 20.
    279. Több amerikai nagyvárosban is zavargások voltak Joe Biden beiktatásának napján Portfolio, 2021. január 21.

    Források szerkesztés