Főmenü megnyitása

Az MTK Budapest FC 2018–2019-es szezonja

a 108. idénye a csapatnak a magyar első osztályban

Ez a szócikk az MTK Budapest FC 2018–2019-es szezonjáról szól, mely sorozatban az 1., összességében pedig a 108. idénye a csapatnak a magyar első osztályban, a klub fennállásának 130. évfordulója. A szezon 2018. július 21-én kezdődik, és 2019 május 19-én ér majd véget.[1]

MTK Budapest FC
2018–19-es szezon
VezetőedzőFeczkó Tamás
Szakmai igazgatóGarami József
NB I
Magyar kupa

 ← 2017–182019–20 → 

A bajnokság első fordulójában, 2018. július 21-én, az Újpest FC csapata ellen lépnek pályára (–).

ÁtigazolásokSzerkesztés

ÉrkezőkSzerkesztés

  2018. évi nyári átigazolási időszak,   2019. évi téli átigazolási időszak

Mezszám Poz. Nemzet Név Kor Honnan Szerződés megnevezése Átigazolási időszak Szerződés vége Átigazolás összege Forrás
középpályás   magyar Bognár István 27 Mezőkövesdi szabadon igazolhatóként   2018. évi nyári átigazolási időszak, N/A N/A
hátvéd   magyar George Ikenne-King Patrick 26 Budapest Honvéd szabadon igazolhatóként   2018. évi nyári átigazolási időszak, N/A N/A
  magyar Karacs Dániel 23 Ferencvárosi TC futsal Befejezte a kispályás labdarúgást   2018. évi nyári átigazolási időszak, N/A N/A
kapus   ukrán Artem Kicsak 29 Olimpik Doneck átigazolás   2018. évi nyári átigazolási időszak, N/A N/A [2]
hátvéd   ukrán Jevhen Szelin 30 Asztérasz Trípolisz átigazolás   2018. évi nyári átigazolási időszak, N/A N/A [3]
kapus   magyar Horváth László 30 Balmazújváros átigazolás   2018. évi nyári átigazolási időszak, N/A N/A
hátvéd/középpályás   magyar Pintér Ádám 30 Greuther Fürth átigazolás   2018. évi nyári átigazolási időszak, N/A N/A

Összes kiadás:  

Kölcsönből visszatérőkSzerkesztés

Mezszám Dátum Poszt Nemzet Név Kor Honnan Szerződést megnevezése jegyzet
kapus   magyar Demjén Patrik 20 Budaörsi SC kölcsönből vissza
középpályás   magyar Forgács Péter 20 Budafoki MTE kölcsönből vissza
középpályás   magyar Hinora Kristóf 20 Nyíregyháza Spartacus FC kölcsönből vissza
középpályás   magyar Lustyik Levente 19 Békéscsaba 1912 Előre kölcsönből vissza
csatár   magyar Myke Bouard Ramos 25 Szombathelyi Haladás kölcsönből vissza
csatár   magyar Szatmári István 21 Békéscsaba 1912 Előre kölcsönből vissza
csatár   magyar Tóth Milán 20 Szeged 2011 kölcsönből vissza
középpályás   magyar Varga Szabolcs 23 Vác FC kölcsönből vissza
középpályás   magyar Vogyicska Bálint 23 Vasas SC kölcsönből vissza

Az utánpótlásból felkerültekSzerkesztés

Mezszám Dátum Poszt Nemzet Név Kor Honnan Szerződést megnevezése jegyzet
2018. július 7. középpályás   magyar Mezei Szabolcs 17 MTK Budapest II utánpótlásból felkerült fel
2018. július 7. középpályás   magyar Törőcsik Péter 16 MTK Budapest II utánpótlásból felkerült fel [4]

TávozókSzerkesztés

Mezszám Dátum Poszt Nemzet Név Kor Hová átigazolási időszak Ár jegyzet
2018 nyár hátvéd   magyar Asztalos Dávid 23 Ceglédi VSE Szabadon igazolható ingyen
2018 nyár hátvéd   magyar Jakab Dávid 25 Győri ETO FC
2018 nyár hátvéd   szenegáli Khaly Iyane Thian 24 PFK Levszki Szofija kölcsön után végleg
2018 nyár   magyar Karacs Dániel 23 Monor   2018. évi nyári átigazolási időszak kölcsönbe
13 2018 nyár csatár   magyar Hrepka Ádám 31 Vasas   2018. évi nyári átigazolási időszak átigazolás [5]
2018 nyár középpályás   magyar Mezei Szabolcs 17 Békéscsaba 1912 Előre   2018. évi nyári átigazolási időszak kölcsönbe

Összes bevétel:  
nettó bevétel:  

StatisztikákSzerkesztés

Utolsó elszámolt mérkőzés: 2018. július 29.

KiírásokSzerkesztés

A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírásokat illetve az azokban elért helyezést jelöltük.
Kiírás Statisztikák Kezdő forduló/
helyezés
Végső forduló/
helyezés
Mérkőzések dátumai
M GY D V LGKG GK RGÁ KGÁ Első Utolsó Következő
OTP Bank Liga 02 01 00 01 03–4 –1 1,50 2,00 4. 6. 2018. 07. 22. 2018. 07. 29. 2018. 08. 04.
Magyar Kupa 6. forduló (legjobb 128) 2018. 09. 22.
Összesen 02 01 00 01 3–4 –1 1,50 2,00
M GY D V LGKG GK RGÁ KGÁ
Otthon 1 0 0 1 1–4 –3 1,00 4,00
Idegenben 1 1 0 0 2–0 +2 2,00 0,00
Összesen 2 1 0 1 3–4 –1 1,50 2,00

Helyezések fordulónkéntSzerkesztés

Forduló 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33
Helyszín O I O I O O I O I O I I O I O I I O I O I O O I O I O O I O I O I
Eredmény GY V
Helyezés 4. 6.

Helyszín: O = Otthon; I = Idegenben. Eredmény: GY = Győzelem; D = Döntetlen; V = Vereség.

A csapat helyezései fordulónként, idővonalon ábrázolva.

 

OTP Bank LigaSzerkesztés

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

Első kör
1. ford.
Újpest 0 – 2 MTK


2. ford.
MTK 1 – 4 Ferencváros


3. ford.
Puskás Ak. 1 – 2 MTK


4. ford.
MTK 1 – 0 Diósgyőr


5. ford.
Debrecen 3 – 3 MTK


6. ford.
Haladás 1 – 2 MTK


7. ford.
MTK 0 – 1 Kisvárda


8. ford.
Paks 3 – 0 MTK


9. ford.
MTK 2 – 2 Mezőkövesd


10. ford.
MOL Vidi 0 – 3 MTK


11. ford.
MTK 1 – 1 Honvéd


Második kör
12. ford.
MTK 1 – 0 Újpest


13. ford.
Ferencváros MTK


14. ford.
MTK Puskás Ak.


15. ford.
Diósgyőr MTK


16. ford.
MTK Debrecen


17. ford.
MTK Haladás


18. ford.
Kisvárda MTK


19. ford.
MTK Paks


20. ford.
Mezőkövesd MTK


21. ford.
MTK MOL Vidi


22. ford.
Honvéd MTK


Harmadik kör
23. ford.
Újpest MTK


24. ford.
MTK Ferencváros


25. ford.
Puskás Ak. MTK


26. ford.
MTK Diósgyőr


27. ford.
Debrecen MTK


28. ford.
Haladás MTK


29. ford.
MTK Kisvárda


30. ford.
Paks MTK


31. ford.
MTK Mezőkövesd


32. ford.
MOL Vidi MTK


33. ford.
MTK Honvéd


Első körSzerkesztés


1. forduló
2018. július 22., vasárnap
19:30 (tv:M4 Sport)
Újpest 0 - 2 MTK Budapest
Pauljević   60′
Balázs   90+1′
Diallo   90+2'
(0 - 1)
Jegyzőkönyv
  26' (0–1) Lencse
  90+2' (11-esből) (0–2) Kanta
  1' Kulcsár
Szusza Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 2.738
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)
Asszisztensek: Varga Zsolt és Farkas Balázs


2. forduló
2018. július 29., vasárnap
18:00 (tv: M4 Sport)
MTK Budapest 1 – 4 Ferencváros
Kanta (1–3)   60' (11-esből) (0 – 3)
Jegyzőkönyv
  15' (0–1) Bőle
  34' (0–2) Petrjak
  38' (0–3) Petrjak
  88' (1–4) Varga R.
Új Hidegkuti stadion, Budapest
Nézőszám: 4.079
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)
Asszisztensek: Ring György és Tóth II. Vencel

 
 
 
 
 
 
 
MTK
 
 
 
 
 
 
Ferencváros
Csapat  
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
 
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság  
Sárga lap
 
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
MTK 1701 mp (46%) 11 4 (36%) 1 (25%) 6 14 2 0 501 434 (86%) 112 60 (53%)
Ferencváros 1453 mp (46%) 14 4 (29%) 4 (100%) 4 16 0 0 452 395 (87%) 52 (46%)[6]


Az újonc MTK-nak eddig nagyszerűen megy idegenben, a mezőny egyetlen csapata, amely hat pontot gyűjtött már vendégként. Mi több: egymaga annyi idegenbeli győzelmet számlál, mint a teljes további mezőny, együttvéve! Ugyanakkor az eddigi egyetlen hazai mérkőzésén súlyos és egyértelmű vereséget szenvedett a Ferencvárostól. A Diósgyőr még nyeretlen, vendégként az első fordulóban a Ferencvárostól, a harmadikban a Debrecentől szenvedett vereséget, de ezekre akár azt is mondhatjuk: a papírformának megfelelően. A második fordulóban otthon sem tudott nyerni, egy pontot szerzett a Puskás Akadémia ellen. Mivel az előző idényben az MTK a Merkantil Bank Ligában szerepelt, így természetesen a két csapat nem találkozott. De ennek tudatában is meglepő, hogy a Diósgyőr 2015 májusa óta nem tudott bajnoki meccset nyerni a kék-fehérek ellen.

4. forduló
2018. augusztus 11., szombat
19:30
MTK 1 – 0 Diósgyőr
Ramos (1–0)   56'
Gengeliczki   30'
Kanta   84'
Torghelle   90+2'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
  6' Eperjesi
  90' Vernes
Új Hidegkuti stadion, Budapest
Nézőszám: 2.178
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (magyar)
Asszisztensek: Albert István és Varga Gábor

 
 
 
 
 
 
 
MTK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Diósgyőr

Az első negyedórában Antal nagy védésen kívül semmi érdemleges nem történt, majd – bár aktívabb lett a vendégcsapat – Ramos ziccerénél ismét a diósgyőri kapus mutatott be bravúrt a 24. percben. A folytatásban is az MTK játszott kapura veszélyesebben, a játékrész hajrájában Brkovics révén volt a miskolci csapatnak is egy ígéretes lehetősége. A fordulást követően ugyan Antal ismét bravúrral hárított Lencse 15 méteres lövésénél, az 56. percben már ő is tehetetlen volt: Bognár István a bal oldalról középre nyeste a labdát, Myke Ramos jól előzte meg Eperjesit, és az ötös túlsó sarkáról a bal felső sarokba fejelt; (1–0). Három perccel később Lencse duplázhatta volna meg a hazai előnyt, ám a támadó öt és fél méterről csúnyán kapu fölé lőtte a ziccerét. Az utolsó fél órában is a fővárosiak játszottak jobban, és bár újabb nagy helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem, teljesen megérdemelten tartották otthon mindhárom bajnoki pontot.

Csapat  
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
 
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság  
Sárga lap
 
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
MTK 1717 mp (57%) 12 5 (42%) 1 (20%) 9 20 3 0 511 440 (86%) 144 71 (49%)
Diósgyőr 1304 mp (43%) 9 1 (11%) 0 (0%) 1 14 2 0 385 323 (84%) 73 (51%)[7]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Egy nagyon jól játszó DVTK-t győztünk le egy nagyon jó iramú mérkőzésen. Amiatt lehet bennem hiányérzet, hamarabb le kellett volna zárni a mérkőzést, ha ez megtörténik, akkor nyugodtabb győzelmet arattunk volna. Büszke vagyok a játékosaimra, mert az ellenfélhez hasonlóan az utolsó pillanatig küzdöttek.[8]
Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője
Gratulálok az MTK győzelméhez! A mai mérkőzésen az eredmény a legrosszabb, de a játékosaimról jókat tudok mondani a legutóbbi két idegenbeli mérkőzéssel összehasonlítva, egészen más arcát mutatta a csapat. Erre lehet építeni, hozták a játékosok a minimumot, jól küzdöttek a klub színeiért. Természetesen sokat kell még javulnunk. Három idegenbeli mérkőzésen vagyunk túl, az FTC, a DVSC is kemény ellenfél volt, és ahogy hét közben mondtam, az MTK az egyik legstílusosabb csapat az élvonalban jó játékosokkal, akiket egy kiváló edző irányít. Tisztában voltunk a rajt előtt is, hogy ilyen a sorsolásunk, mindig nehéz a sok változást hozó rajton négyből háromszor idegenben pályára lépni. Jobb lenne, ha nem lennénk késésben a csapatjáték kialakításában, de 29 mérkőzés maradt még, optimista vagyok, hogy előrébb lépünk a tabellán. Ugyanakkor realistának kell lennünk, idén is az NB I-ben maradásért játszunk, ahogy az elmúlt két évben.[8]
Fernando Fernandez, a Diósgyőr vezetőedzője
  • Az újonc nagyszerűen kezdte a szezont, eddig csak a még százszázalékos Ferencvárostól kapott ki, a további három mérkőzését megnyerte.
  • A kék-fehérek még soha nem kaptak gólt az új stadionjukban megnyert élvonalbeli bajnoki mérkőzésen.
  • Myke Ramos az előző fordulóban is szerzett gólt, rajta kívül az MTK-ból csak Kanta József szerzett már a bajnoki idényben egynél több gólt.
  • Feczkó Tamás vezetőedzőként pályafutása során először nyert hazai pályán élvonalbeli bajnoki mérkőzést.
  • A Diósgyőr 2015 májusa óta nyeretlen az MTK ellen.
  • A borsodiak mindössze egy pontot szereztek az első négy fordulóban. 2017 nyarán (hét pont) és 2018 tavaszán (4 pont) is jobban rajtoltak.
  • Az elmúlt bő egy évben, 2017. augusztus 5. óta a DVTK 17 idegenbeli bajnoki mérkőzésen 6 pontot szerzett, s 45-öt veszített. Március 17. óta csak veszített.[9]

Mind a két csapat jól kezdte az idényt, még az sem túlzás, hogy a várakozáson felüli teljesítménnyel. A DVSC sokkal több pontot gyűjtött első négy mérkőzésén, mint 2017 nyarán és 2018 elején, két győzelemmel és két döntetlennel áll, még veretlen. Ugyanakkor hazai pályán, noha legutóbb 2–0-ra legyőzte a Diósgyőrt, 2018-ban eddig gyengén szerepelt, kilenc bajnokijából csak kettőt nyert meg, mindkettőt a DVTK ellen. Az újonc MTK mind a két eddigi idegenbeli találkozóján győzött, s ezzel a kék-fehéreken kívül csak a listavezető Ferencváros dicsekedhet. Az MTK éppen a zöld-fehérek ellen veszített eddig az OTP Bank Liga mostani idényében, a további három mérkőzését megnyerte. A két csapat legutóbbi három egymás elleni bajnoki mérkőzése döntetlenre végződött.

Az élvonalba nyáron visszajutott, a bajnokságban eddig remekül teljesítő MTK csak egyszer rajtolt eredményesebben az elmúlt 10 élvonalbeli szezonjuk alatt. A második fordulóban vereséget szenvedtek a Ferencvárostól, az összes többi meccsüket ugyanakkor megnyerték (az Újpest, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr ellen diadalmaskodtak), és ezzel a dobogó harmadik helyén állnak, egy ponttal megelőzve DVSC-t. Az MTK kerete alaposan átalakult a nyáron, hiszen rengeteg érkező és távozó volt. Leigazolták Bognár Istvánt a Mezőkövesdtől, Horváth Lászlót Balmazújvárosból, George Patrick Ikenne-Kinget a Honvédtól, Karacs Dánielt Monorról, míg az ukrán Artem Kicsak az Olimpik Doneck együttesétől, Pintér Ádám a német Greuther Fürth, az ukrán Jevhen Szelin a görög Aszterasz Tripolisztól érkezett. Kölcsönből visszatért Forgács Péter, Myke Bouard Ramos, Tóth Milán és Vogyicska Bálint. Távozott többek között Borbély Bálint (Vasas), Bori Gábor (Monor), Hrepka Ádám (Vasas) és Khaly Iyane Thian (Levszki Szofija). Eddig összesen 86 alkalommal találkozott egymással az első osztályban a két csapat, melyből 28 debreceni, 41 fővárosi siker született, a 17 döntetlen összecsapás mellett. A gólarány 155–111 az MTK javára.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ha úgy vesszük, hogy az MTK most jutott az első osztályba, újonc csapatról beszélünk. Azonban ha megnézzük, olyan rutinos és tapasztalt labdarúgókkal rendelkeznek, akik sokkal több NB I-es mérkőzést játszottak, mint a mi játékosaink. Jól futballoznak, labdabiztosak, és a védekezésük is szervezett. Vezetőedzőjük, Feczkó Tamás egy fiatal, nagyon tehetséges, jól felkészült szakember, ezt már a Balmazújváros trénereként is bizonyította. Kiváló csapatot alkotnak, amelyet az eddigi eredményeik is igazolnak. A szűk védekezés mellett a mélységi indításaikra is figyelnünk kell, továbbá kevés területet kell hagynunk nekik. Továbbá fontos, hogy koncentráltan, minél jobban ki tudjuk használni az előttünk adódó lehetőségeket. Úgy gondolom, egyben vannak a srácok, masszívak vagyunk. Bízom benne, hogy a pénteki bajnokin is jó teljesítményt tudunk nyújtani, hisz szeretnénk itthon tartani a három pontot. Igaz, voltak nehézségeink az elmúlt napokban, Erik Čikoš és Bódi Ádám egész héten beteg volt, utóbbi labdarúgót a Vidi ellen ezért kellett lecserélnünk, továbbá Ezequiel Calventének begyulladt a füle, így az ő játéka is kérdéses.[10]
Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője
Nagyon nehéz meccsre számítok, hiszen a Debrecen egy fegyelmezetten és taktikusan futballozó csapat, nem véletlen, hogy az idei szezonban még nem szenvedtek vereséget. Többek között a Videotont is majdnem legyőzték, az utolsó percig vezettek. Herczeg András vezetésével a tavalyi szezonban is jól teljesített leendő ellenfelünk, összeértek, és ehhez képest erősödtek, hiszen két jó légiós is csatlakozott a kerethez. Minden esély megvan arra, hogy egy nagyon jó mérkőzésre kerüljön sor, de Debrecenbe is azért utazunk, hogy győztesen térjünk haza. Jól rajtoltunk, hiszen idegenben kétszer is győztünk, de én magam részéről abban bízom, hogy nemcsak a szezon kezdetén, hanem a teljes idény során a várakozásaimnak megfelelően szerepelünk majd. Sokat dolgoztunk ennek érdekében, jöttek is az eredmények, így a folytatástól is ezt várom. Ha játékban tovább tudunk javulni, sok szép győzelem vár még ránk.[11]
Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője
5. forduló
2018. augusztus 17., péntek
20:00 (tv: M4 Sport)
Debreceni VSC 3 – 3 MTK Budapest
Bódi (1–1)   41'
Takács (2–3)   87'
Szatmári (3–3)   90+5'
Kusnyír   58'
Kinyik   90+1'
(1 – 2)
Jegyzőkönyv
  15' (0–1) Kanta
  42' (1–2) Lencse
  75' (1–3) Lencse
  17' Szelin
  40' Ikenne-King
  68' Kicsak
  73' Pintér Á.
  82' Kanta
  90' Torghelle
  90+4' Gengeliczki
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.002
Játékvezető: Berke Balázs (magyar)
Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Szert Balázs

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Debrecen
 
 
 
 
 
 
 
MTK

Nem mindennapi jelenettel kezdődött a DVSC – MTK bajnoki: a labda csak nyolc perccel 20 óra után indult útjára, mivel a hazaiak egyik légiósának nem tudták levenni a gyűrűjét (részletek és videó itt!). A nem várt közjáték után jó iramban kezdek a csapatok, szép támadásokat és helyzeteket láthatott a 4002 kilátogató néző. A 8. percben Haris került nagy helyzetbe, Kicsak azonban védeni tudott, válaszként a 15. percben Lencse ment el remekül a jobb oldalon, Kanta Józsefnek passzolt, aki megszerezte a vezetést a vendégeknek; (0–1). Továbbra is élvezetes futballt mutattak be a csapatok, a félidőt pedig gyors gólváltás zárta: hazai részről a 41. percben a 2017 ősze óta gólképtelen Bódi Ádám remekül eltalált szabadrúgással egyenlített; (1–1). Majd egy perc múlva, a 42. percben Lencse László közelről juttatta a gólvonal mögé a labdát; (1–2). A fordulás után sem változott a játék képe, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. A DVSC részéről Avdijaj próbálkozott többször, a 69. percben az MTK oldalán Gengeliczki fejelt, Nagy Sándor bravúrral védett. A 76. percben remek kontra végén növelte az előnyét a fővárosi csapat: Ramos robogott el a jobb oldalon, beadását Lencse László fejelte a hálóba (1–3). Nagy erőket mozgósított a hazai gárda, és a 87. percben Kusnyír középre adása után Takács Tamás szépített; (2–3). Az utolsó percekben Bereczki, illetve Takács is egyenlíthetett volna, de kimaradtak a lehetőségek, így úgy nézett ki, a sok helyzetet és élvezetes játékot hozó bajnokit az MTK nyeri. A 95. percben aztán Tőzsér beadása után Szatmári Csaba a kapuba fejelt, ezzel beállítva a 3–3-as végeredményt.

Csapat  
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
 
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság  
Sárga lap
 
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
Debrecen 1731 mp (59%) 26 12 (46%) 3 (25%) 9 12 2 0 466 387 (83%) 156 76 (49%)
MTK 1227 mp (41%) 12 7 (58%) 3 (43%) 5 14 7 0 367 295 (80%) 80 (51%)[12]
  • Továbbra is veretlen a DVSC az OTP Bank Ligában.
  • A két csapat legutóbbi négy egymás elleni bajnoki mérkőzése kivétel nélkül döntetlent hozott. Legalább hat góllal 2014 óta először végződött a felek találkozója, akkor az MTK 5–2-re nyert.
  • A DVSC Szatmári a 95. percben elért góljával megőrizte veretlenségét. Még három csapat nem kapott ki a mezőnyben, a Loki mellett a Ferencváros és a MOL Vidi.
  • Herczeg András együttese a legutóbbi négy hazai mérkőzéséből hármon is döntetlent játszott, csak a Diósgyőrt verte meg.
  • A hazaiak mindhárom gólszerzője első gólját érte el a bajnoki idényben.
  • Az újonc MTK továbbra is veretlen vendégként, három mérkőzésen hét pontot szerzett.
  • A kék-fehérek legutóbb 2017 februárjában szereztek idegenben három gólt az OTP Bank Ligában, akkor a Diósgyőrt verték Mezőkövesden.
  • Kanta József és Lencse László is háromgólos már a bajnoki szezonban. Előbbi nyolc, utóbbi öt gólt szerzett eddig az élvonalban a Loki ellen.[13]

A Haladás hazai mérlege kifejezetten jó, noha a mostani bajnokságban az eddigi egyetlen hazai meccsén csak döntetlent ért el az Újpestet fogadva. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a Rohonci úti pálya újbóli átadása óta bajnoki találkozón ott még senki sem tudta legyőzni. Mindazonáltal a Puskás Akadémia tavaly augusztusban, Pintér Attila irányításával, 5–2-re legyőzte vendégként a zöld-fehéreket, de még Sopronban. Figyelemre méltó, hogy a két csapat az előző idényben gólokban kifejezetten gazdag mérkőzéseket játszott egymás ellen, Sopronban, Felcsúton, majd Szombathelyen, 270 perc alatt tizenöt gól esett. Egyik gárda sem kezdte jól a mostani idényt, mindkettő egyetlen ponttal szerénykedik három forduló után, ebből következően még nyeretlen.

6. forduló
2018. augusztus 25., szombat
20:45
Swietelsky Haladás 1 – 2 MTK
Gaál (1–2)   90+1'
Tamás L.   41'
Habovda   52'
Németh Milán   58'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
  13' (0–1) Shäfer
  81' (0–2) Gera D.
  42' Gengeliczki
Haladás Sportkomplexum, Szombathely
Nézőszám: 4.117
Játékvezető: Karakó Ferenc (magyar)
Asszisztensek: Szalai Balázs és Becséri Gergely

 
 
 
 
 
 
 
 
Haladás
 
 
 
 
 
 
 
MTK

Az első perctől az MTK akarata érvényesült, már az első tíz percben több gólszerzési lehetősége volt, végül szűk negyedóra kellett a vezetés megszerzéséhez: a 13. percben Kanta mesteri indításával lépett ki Lencse a jobbösszekötő helyén, elvitte a labdát a kifutó Király mellett, majd visszagurított Schäfer Andrásnak, aki az egyik védőtől szorongatva 11 méterről, jobbal laposan a bal alsó sarokba helyezett; (0–1). Az első igazán veszélyes hazai támadásra 24 percet kellett várni, ezt követően viszont az ukrán kapus, Kicsak egymaga akadályozta meg a hazaiak egyenlítését: előbb a négymeccses eltiltása után visszatért Priskin büntetőjét hárította, majd egymás után kétszer védett bravúrral Tamás László és Schimmer próbálkozásánál. A folytatásban nagyobb elánnal támadtak a szombathelyiek az egyenlítésért, míg az MTK távoli lövésekkel veszélyeztetett, azonban Kicsak nagy napot fogott ki, míg a vendégek kissé pontatlanok voltak. A játékrész derekára alábbhagytak a hazai rohamok, ráadásul a hajrára izgalom sem maradt, mivel a csereként beállt Gera Dániel megduplázta a fővárosiak előnyét: a 81. percben Szelin bal oldali beívelését a szintén csereként beállt Torghelle középen megcsúsztatta, a labda az ötös jobb sarkánál a Gera Dániel elé került, akinek 4 méteres, jobblábas lövése Habodván megpattant, és Király lába között a kapuban kötött ki; (0–2). A hosszabbításban szépítettek a szombathelyiek: a 91. percben a Vasastól visszatért támadó, Gaál Bálint Priskintől kapott labdát, majd 25 méterről, középről jobbal talált be laposan a jobb alsó sarokba, Kicsak vetődött, de nem érte el a labdát; (1–2). Egyenlítésre már nem maradt idejük a hazaiaknak.

Csapat  
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
 
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság  
Sárga lap
 
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
Haladás 1441 mp (48%) 11 5 (45%) 1 (20%) 4 23 3 0 380 314 (83%) 179 85 (47%)
MTK 1574 mp (52%) 14 10 (71%) 2 (20%) 5 15 1 0 455 386 (85%) 94 (53%)[14]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Ez az első vereségünk az új hazai stadionban, egy hosszú sorozat szakadt ezzel meg. El kell mondanom, hogy egy nagyon jó ellenféltől kaptunk ki, akik beváltották az előzetes várakozásaimat. Egész héten gondjaim voltam az összeállítással, így is bevállaltam, hogy két olyan játékost is betettem, akik nem voltak teljesen egészségesek. A meccs a 30. perc környékén dőlt el: akkor volt 2-3 nagy lehetőségünk, de azok kimaradtak. Nem tudom, hogy alakult volna a meccs, ha ezekből egyet belövünk, de szerintem jobb eredményt értünk volna el. Az MTK állandó veszélyt jelentett, Lencsét nehezen tartottuk. Gratulálok az MTK-nak![15]
Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője
Az első félidőben remekül játszottunk, szervezetten és tudatosan fociztunk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de nem váltottuk azokat gólra, pedig korábban eldönthettük volna a meccset egy jó Haladás ellen. Talán lehetek nyíltan is büszke: mi vagyunk az első csapat, amely nyerni tudott ebben a szép stadionban. Bevallom, hogy tavaly szurkoltam a Haladásnak, hogy tartson ki a sorozata, hiszen titkon bíztam abban, ez pluszmotivációt jelenthet majd nekünk az NB I-ben, hogy mi szakíthatjuk meg ezt a szép sorozatot. Ritkán dicsérem nyíltan a csapatot, de ezúttal minden dicséretet megérdemelnek a fiúk. Egy hiányérzetem van: a helyzetkihasználásunk még nem az igazi, de dolgozunk azon, hogy hamarabb le tudjuk zárni ezeket a meccseket. Győzelmünkhöz kellett Kicsak védése is a 11-esnél. Nyáron több mint 30 kapus közül választottuk ki őt. Ma is bizonyított, nagyon jó teljesítményt nyújtott, számomra az nagy öröm, hogy lábbal is remekül fejlődik, egyre jobban átveszi azt a stílust, amit mi szeretnénk látni egy kapustól.[15]
Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője
  • A Haladás először kapott ki pályaválasztóként az OTP Bank Ligában új stadionjában.
  • A szombathelyiek a legutóbbi négy bajnoki meccsükből hármat elveszítettek.
  • Gaál csupán három mérkőzésen játszott eddig az idényben, de két gólt is szerzett, ezúttal csereként beállva.
  • Az MTK negyedszer játszott idegenben, tíz szerzett pontja minden riválisáénál több.
  • A kék-fehérek az idényben minden idegenbeli mérkőzésükön legalább két gólt szereztek eddig az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében.
  • Az MTK-nak 2014 őszén volt legutóbb ilyen jó (sőt még jobb) idegenbeli mérlege az élvonalban, akkor öt mérkőzést nyert sorozatban.
  • A még mindig csak 19 éves Schäfer András, aki másfél éve már bemutatkozott az első osztályban, élete első NB I-es gólját szerezte.
  • Gera Dánielnek a negyedik gólja volt a mostani az OTP Bank Ligában.[16]

A két csapat az előző szezonban még a Merkantil Bank Ligában találkozott egymással, mind a két meccset a végül második Kisvárda nyerte. Budapesten május végén győzött 3–2-re az addigra már bajnok MTK ellen. A kék-fehérek kiválóan rajtoltak az OTP Bank Ligában, egyetlen vereséget szenvedtek eddig, igaz, azt hazai pályán. Pályaválasztóként két meccset játszottak eddig, a Ferencváros elleni vereség után legyőzték a Diósgyőrt. A Kisvárda még nyeretlen, de Dajka László irányításával egyszersmind veretlen is, a legutóbbi két összecsapása döntetlenre végződött. Rosszul kezdett idegenben, de három, egyaránt szerzett gól nélküli vereség után a Puskás Akadémia otthonából elvitt egy pontot.

7. forduló
2018. szeptember 1., szombat
19:30
MTK Budapest Kisvárda Master Good
Jegyzőkönyv
Új Hidegkuti stadion, Budapest
Játékvezető: Solymosi Péter (magyar)
Asszisztensek: Berettyán Péter és Bornemissza Norbert

 
 
 
 
 
 
 
MTK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kisvárda

8. forduló
2018. szeptember 15., szombat
Paks MTK Budapest




A Budapest Honvéd aktuális albérletébe megy most vendégségbe. Az MTK a legutóbbi fordulóban kiütötte a MOL Vidit, ugyanakkor a hazai mérlege nem túl jó, a négy eddigi meccséből kizárólag a Diósgyőr ellenit tudta megnyerni. A kispestiek legutóbb nyertek, egyébként az MTK-hoz hasonlóan, három nyeretlen találkozó után. Két ponttal vezetnek a kék-fehérek előtt, így pontot kell szerezniük ahhoz, hogy ne legyen helycsere. Vendégként a legutóbbi három mérkőzésükön csupán egy gólt szereztek, sőt augusztus 25. óta minden helyszínt figyelembe véve egyetlen gólt értek el a bajnokságban.

11. forduló
2018. október 20., szombat
17:00
MTK 1 – 1 Budapest Honvéd
Bognár (1–1)   84'
Kanta   9'
Pintér Á.   53'
Torghelle   72'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
  36' (0–1) Batik
  45' Batik
  56' Nagy G.
Új Hidegkuti Nándor stadion, Budapest
Nézőszám: 3.314
Játékvezető: Pintér Csaba (magyar)
Asszisztensek: Berettyán Péter és Horváth Róbert

 
 
 
 
 
 
 
MTK
 
 
 
 
 
 
Honvéd

A kispestiek bátor játéka három helyzetet is eredményezett az első tíz percben, majd az MTK is "életjelet adott magáról" néhány távoli lövéssel. Lüktető volt az iram, mindkét kapu előtt adódtak veszélyes szituációk. A félidő közepétől viszont döntően a mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok. A 36. percben Heffler szöglete után a volt hátvéd Batik Bence fejesgóljával megszerezte a vezetést a vendégcsapat; (0–1). A második félidőben az MTK fokozatosan növelte a nyomást a kispestieken, ám helyzeteket csak elvétve tudott kialakítani. A hajrában Holender eldönthette volna a három pont sorsát, Kicsak azonban nagy bravúrral védett a lövése után. A kimaradt helyzet szinte azonnal megbosszulta magát, a 86. percben egy nagy védelmi hiba után Bognár István egyenlített; (1–1). A folytatásban mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, de újabb gól már nem esett, így igazságos döntetlen született az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Csapat  
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
 
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság  
Sárga lap
 
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
MTK 1487 mp (53%) 15 4 (27%) 1 (25%) 10 15 3 0 500 408 (82%) 158 78 (49%)
Honvéd 1336 mp (47%) 14 5 (36%) 1 (20%) 4 19 2 0 393 306 (78%) 80 (51%)[17]

Második körSzerkesztés


Az első fordulóban az újonc MTK alaposan meglepte a lila-fehéreket a Megyeri úton. Azóta is elsősorban az idegenbeli mérkőzésein sikeres, azoknak köszönheti előkelő helyezését. Pályaválasztóként eddig csak a Diósgyőrt győzte le még a 4. fordulóban, a legutóbbi két meccse döntetlenre végződött (a 9. fordulóban a Mezőkövesd ellen 2–2 és a 11. fordulóban a Honvéd ellen 1–1). Az Újpest a legutóbbi két fordulóban nyert (a Puskás Akadémia ellen 2–0 hazai pályás és 2–1 a Diósgyőr ellen idegenben), sőt a legutóbbi négyben kilenc pontot szerzett. A nyolcadik helyen áll, de egy mérkőzéssel kevesebb játszott az MTK-nál, a vesztett pontokat tekintve jobban áll. Idegenben legutóbb győzött a Diósgyőr ellen, lezárva egy három mérkőzésből álló nyeretlenségi szériát.

Ez lesz a 216. Újpest–MTK bajnoki összecsapás, mely teljesen egyenlő mérleget mutat eddig, ugyanis mind a két együttes 81–81 győzelemmel büszkélkedhet az 53 döntetlen mellett. Az élvonalban első alkalommal 1905. április 2-án találkozott a két együttes. A Millenárison megrendezett bajnoki találkozón nagy csatában az MTK szerezte meg a három pontot (MTK-Újpest: 2–1). Az első újpesti győzelem 1910-ben született, a Hungária körúton 2–0-ra győztek a lila-fehérek. Az MTK-nál Feczkó Tamás vezetőedző nem számíthat az operáció után lábadozó Korozmán Kevin, az ideggyulladás miatt pihenő George Ikenne-King Patrick, a lábközépcsonttörése miatt megműtött Deutsch Bence, az izomhúzódással bajlódó Jevgen Szelin, illetve az öt sárga lapja miatt eltiltott Kanta József játékára.

12. forduló
2018. október 27., szombat
14:30 (tv: M4 Sport)
MTK Budapest 1 – 0 Újpest
Bognár (1–0)   17' (11-esből)
Gera D.   35'
Lencse   70'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
  24' Nwobodo
Új Hidegkuti Nándor stadion, Budapest
Nézőszám: 3.093
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Albert István és Becséri Gergely

 
 
 
 
 
 
 
MTK
 
 
 
 
Újpest

A 17. percben büntetőhöz jutott a hazai együttes: Torghelle mutatta magát a tizenhatoson belül, és Gera Dániel passzából kapura tört volna, de Bojovics felvágta. Bognár István állt a labda mögé, és jobbal a bal oldalra vetődő kapust becsapva a jobb alsóba lőtt; (1–0).

  • Az MTK a 2014-2015-ös szezon tavaszi szezonjában kapott ki utoljára az Újpesttől, a Megyeri úton 1–0-ra.

A listavezető zöld-fehérek Szerhij Rebrovval eddig eggyel több mérkőzést nyertek meg, mint ahányon győzelem nélkül maradtak. Pályaválasztóként a legutóbbi négy mérkőzésükből csak az Újpest elleni derbit nyerték meg. Másfelől: a most is a mezőnyben lévő fővárosi rivális ellen 2016. december 10. óta nem veszítettek pontot a Groupama Arénában, akkor az MTK-val játszottak döntetlent. A kék-fehérek a második fordulóban – a feljutás utáni első hazai meccsükön – súlyos vereséget szenvedtek a Ferencvárostól. Ellenben az idegenbeli mérlegük az egyik legjobb a mezőnyben, csak Pakson kaptak ki, Debrecenben játszottak döntetlent, a többi találkozójukat pedig megnyerték. Ez lesz a két csapat 216. összecsapása az élvonalban.

13. forduló
2018. november 3., szombat
19:30 (tv: M4 Sport)
Ferencváros MTK Budapest
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (magyar)
Asszisztensek: Szert Balázs és Márkus Tamás

 
 
 
 
 
 
 
 
Ferencváros
 
 
 
 
 
 
 
MTK
  • A Ferencváros immár 27 hazai bajnoki mérkőzésen veretlen.
  • A zöld-fehérek negyedszer győztek hazai bajnokin az őszi idényben, három döntetlen mellett.
  • Szeptember vége óta először győzött a listavezető két egymást követő bajnokin.
  • Bőle Lukács a második gólját érte el a bajnoki szezonban, mindkettőt az MTK-nak lőtte. Élvonalbeli pályafutása során először szerzett egy bajnoki évben két gólt is.
  • Sigér Dávid az OTP Bank Ligában legutóbb még a Balmazújváros játékosaként ért el gólt, 2017 novemberében. Új klubjában az első bajnoki gólt korábbi edzője csapatának lőtte: Sigér Dávid Feczkó Tamással jutott fel 2017 tavaszán az élvonalba, a Balmazújváros csapatkapitányaként.
  • Az MTK másodszor veszített idegenbeli bajnoki mérkőzést az OTP Bank Liga 2018-as őszi idényében, korábban Pakson kapott ki.
  • A kék-fehérek szeptember 15. óta először veszítettek bajnoki meccset.[18]

14. forduló
2018. november 10.
MTK Budapest Puskás Akadémia
(–)


15. forduló
2018. november 24.
Diósgyőr MTK Budapest
(–)


Az újonc az idény elején idegenben remekelt, otthon botladozott, mostanra kicsit megfordult a trend, erre példa, hogy a legutóbbi két hazai mérkőzésén, az Újpest és a Puskás Akadémia ellen is győzni tudott. A DVSC a legutóbbi három fordulóban csupán egy pontot gyűjtött, elveszítette hazai veretlenségét. Vendégként legutóbb az első fordulóban, a Puskás Akadémia ellen tudott nyerni, azóta három döntetlen és három vereség a mérlege.

16. forduló
(1371. élvonalbeli mérkőzés)
2018. december 1., szombat
17:00 (tv: M4 Sport)
MTK Budapest 0 – 1 Debreceni VSC
  31' Szelin
  36' Gera D.
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
  10' (0–1) Varga K.
  80' Nagy S.
  90' Jovanovics
Új Hidegkuti stadion, Budapest
Nézőszám: 1 758
Játékvezető: Bogár Gergő (magyar)
Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Vígh-Tarsonyi Jenő

 
 
 
 
 
 
 
MTK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Debrecen

A mérkőzés elején az MTK ragadta magához a kezdeményezést, így a 10. percben kissé váratlanul szerezte meg a vezetést a Debrecen: egy kontratámadás végén Varga Kevin lőtt magabiztosan a kapuba; (0–1). A folytatásban mind a két oldalon akadtak lehetőségek, de a fővárosiaknál Artem Kicsak, míg a debrecenieknél Nagy Sándor több nagy védést is bemutatott. A fordulás után hiába játszott mezőnyfölényben a hazai együttes, erejéből leginkább távoli lövésekre futotta, ezek pedig csak elvétve találták el a vendégek kapuját. Egy óriási egyenlítési lehetősége így is akadt az MTK-nak, Jevhen Szelin azonban közelről a kapufát találta el a 69. percben. Tíz perccel később Varga lövése is a kapufáról pattant kifelé, így az eredmény nem változott, a Debrecen 1–0-ra nyert, és pontszámban beérte az MTK-t a bajnokságban. A hajdúsági csapat a győzelemmel megszakította hatmérkőzéses idegenbeli nyeretlenségi sorozatát, és 2010 májusa után ismét nyert az MTK pályaválasztása mellett.


17. forduló
2018. december 8.
MTK Budapest Swietelsky Haladás
(–)


18. forduló
2018. december 15.
Kisvárda Master Good MTK Budapest
(–)


19. forduló
2018. február 2.
MTK Budapest Paks
(–)


20. forduló
2019. február 9.
Mezőkövesd–Zsóry MTK Budapest
(–)


21. forduló
2019. február 16.
MTK Budapest MOL Vidi
(–)


22. forduló
2019. február 23.
Budapest Honvéd MTK Budapest
(–)

Harmadik körSzerkesztés


23. forduló
2019. március 2.
Újpest MTK Budapest
(–)


24. forduló
2019. március 9.
MTK Budapest Ferencváros
(–)


25. forduló
2019. március 16.
Puskás Akadémia MTK Budapest
(–)


26. forduló
2019. március 30.
MTK Budapest Diósgyőr
(–)


27. forduló
2019. április 6.
Debrecen MTK Budapest
(–)


28. forduló
2019. április 13.
Swietelsky Haladás MTK Budapest
(–)


29. forduló
2019. április 20.
MTK Budapest Kisvárda Master Good
(–)


30. forduló
2019. április 27.
Paks MTK Budapest
(–)


31. forduló
2019. május 4.
MTK Budapest Mezőkövesd–Zsóry
(–)


32. forduló
2019. május 11.
MOL Vidi MTK Budapest
(–)


33. forduló
2019. május 19.
MTK Budapest Budapest Honvéd
(–)

Magyar kupaSzerkesztés

Az MLSZ szabályzatának értelmében, a nemzeti bajnokságokban (NB I, NB II, NB III) szereplő csapatok a kupasorozat 6. fordulójában, a legjobb 128 között kapcsolódnak be a versenybe. A versenykiírás szerint az NB I-es és NB II-es csapatok kiemeltek lesznek a sorsoláson, nem kerülhetnek össze egymással. A hatodik fordulóból (a főtábla első köréből) továbblépő együttesek 300 ezer, illetve 500 ezer forintot kapnak – attól függően, hogy döntetlen után vagy győzelemmel harcolják ki a továbbjutást.

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

6. forduló (főtábla 1. forduló)

6. forduló (főtábla 1. forduló)Szerkesztés

2018. szeptember 4-én az MLSZ székházában kisorsolták a 6. forduló párosításait, ebben a körben már csatlakoznak a sorozathoz az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga csapatai is. Az NB I-es és NB II-es csapatok kiemeltként szerepeltek a sorsoláson, vagyis nem kerülhettek össze egymással. Minden párosításban az alacsonyabb osztályú csapatok a pályaválasztók, míg azonos osztály esetében az elsőnek kihúzott csapat. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a forduló hivatalos játéknapjai: szeptember 22. szombat és szeptember 23. vasárnap.[19]



TabellaSzerkesztés

A bajnokság 2018. július 21-én kezdődik.

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés
1. Ferencváros (B) 33 23 5 5 72 27 +45 74 Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör
2. Vidi (C) 33 18 7 8 53 37 +16 61 Európa-liga, 1. selejtezőkör
3. Debrecen 33 14 9 10 44 39 +5 51
4. Honvéd 33 13 10 10 46 38 +8 49
5. Újpest 33 12 12 9 38 28 +10 48
6. Mezőkövesd 33 12 8 13 45 40 +5 44
7. Puskás Akadémia 33 11 7 15 36 45 −9 40
8. Paks 33 9 12 12 33 46 −13 39
9. Kisvárda 33 10 8 15 36 48 −12 38
10. Diósgyőr 33 10 8 15 36 57 −21 38
11. MTK (K) 33 10 4 19 42 56 −14 34 NB II
12. Haladás (K) 33 8 6 19 31 51 −20 30
Frissítés dátuma: 2019. május 19. Forrás: Magyar Labdarúgó-szövetség
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
(B) Bajnok; (C) Kupagyőztes; (K) Kiesett.

Jelenlegi játékosokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. NB I: szerdán tartják az új szezon sorsolását (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. június 25. (Hozzáférés: 2018. június 26.)
  2. Ukrán kapust igazolt az MTK (angol nyelven). 24.hu, 2018. június 14. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  3. MTK: ukrán válogatott védő érkezik a nyáron (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. május 1. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  4. MTK: két fiatal profi szerződést kapott, egyikük kölcsönbe megy (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. július 7.
  5. Hrepka Ádám az újabb igazolásunk (magyar nyelven). vasasfc.hu. (Hozzáférés: 2018. július 5.)
  6. Bajnokság 2. forduló meccsstatisztika
  7. Bajnokság 4. forduló meccsstatisztika
  8. a b Bajnokság 4. forduló, mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvtk.eu (2018. aug. 11.) (Hozzáférés: 2018. aug. 11.)
  9. A bajnokság 4. fordulójának statisztikai érdekességei (Tíz hónap óta először nem kapott gólt idegenben a Honvéd). www.mlsz.hu (2018. aug. 13.) (Hozzáférés: 2018. aug. 13.)
  10. Herczeg András: Masszívak vagyunk, győzni szeretnénk. www.dvsc.hu (2018. aug. 16.) (Hozzáférés: 2018. aug. 16.)
  11. Feczkó Tamás: Összeért és erősödött a Loki, nehéz meccs lesz. www.dvsc.hu (2018. aug. 16.) (Hozzáférés: 2018. aug. 16.)
  12. Bajnokság 5. forduló meccsstatisztika
  13. A bajnokság 5. fordulójának statisztikai érdekességei (Évek óta pontért jár a Groupama Arénéba a Paks). www.mlsz.hu (2018. aug. 20.) (Hozzáférés: 2018. aug. 21.)
  14. Bajnokság 6. forduló meccsstatisztika
  15. a b Bajnokság 6. forduló, mérkőzés utáni nyilatkozatok. www.csakfoci.hu (2018. aug. 25.) (Hozzáférés: 2018. aug. 27.)
  16. A bajnokság 6. fordulójának statisztikai érdekességei (Szenzációs idegenben az MTK). www.mlsz.hu (2018. aug. 27.) (Hozzáférés: 2018. aug. 29.)
  17. Bajnokság 11. forduló meccsstatisztika
  18. Bajnokság 13. fordulójának statisztikai érdekességei (A klubrekordot elérő Molnár Gábor vezeti a góllövőlistát). www.mlsz.hu (2018. nov. 5.) (Hozzáférés: 2018. nov. 6.)
  19. Magyar Kupa: Bátaszéken a címvédő, Szegedre látogat a Ferencváros. www.mlsz.hu (2018. szept. 4.) (Hozzáférés: 2018. szept. 4.)
  20. A tállyaiaknak még nincs kész a pályájuk. www.boon.hu (2018. júl. 3.) (Hozzáférés: 2018. szept. 4.) arch

További információkSzerkesztés