Az USA 115. kongresszusa szenátusi tagjainak listája

A lista az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának (a 115. szenátusnak[1]) várható összetételét mutatja be. Az USA szenátusa 100 főből áll. A szenátusban minden állam két fővel képviselteti magát, ami eltérést mutat a képviselőházzal szemben, ahol az államok lakosság szerint vannak képviseltetve. A szenátusi választásokra kétévente (páros években, a november első hétfőjét követő kedden) kerül sor; minden ilyen alkalommal a szenátorok egyharmadát választják meg, annak megfelelően, hogy a mandátumuk hat évre szól. A szenátorokat az 1913-ban életbe lépett 17. alkotmánymódosítás szerint az egyes államok lakossága közvetlen módon választja; korábban az államok törvényhozása döntött a személyükről. A szenátusban nincsen képviselete az Egyesült Államok társult államainak, valamint Washington főváros lakosainak. A 2018. november 6-i választáson a szenátus tagjainak 1. osztályának lesz választása, ekkor összesen 33 szenátusi helyről születik majd döntés. Az előző 114. szenátusban ezen helyek közül 10 demokrata és 24 republikánus volt.

Az Amerikai Egyesült Államok 115. kongresszusa
Az USA 114. (2015-2017) kongresszusa ←
→ Az USA 116. (2019-2021) kongresszusa
Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma (2002)
Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma (2002)
Hivatalban: 2017. január 3. – 2019. január 3.
A szenátus elnöke Joe Biden (D)
(2017. január 20-ig)
Mike Pence (R)
(2017. január 20-tól)
Pro tempore elnök Orrin Hatch (R)
Képviselőházi elnök Paul Ryan
Frakciók
Szenátor 46 demokrata, 52 republikánus, 2 független
Képviselő 193 demokrata, 240 republikánus, 2 betöltetlen
Delegált4 demokrata, 1 republikánus, 1 független
Szenátusi többség republikánus
Képviselőházi többség republikánus

A szenátus vezetéseSzerkesztés

A szenátus üléseit hivatalosan az Egyesült Államok alelnöke vezeti (az alkotmány szerint az alelnöknek ez az egyetlen önálló szövetségi jogköre[2]), aki szavazati joggal a szavazategyenlőség esetét leszámítva nem rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén szabad döntési joga van bármelyik oldalt támogatni. Mivel az alelnök esetében előfordulhat akadályoztatás (ilyen például, ha a 25. alkotmánymódosítás szerint  az elnöki jogokat és kötelezettségeket ügyvezető elnökként ellátja) a szenátus „ideiglenes” vezetésére bevezették a President Pro Tempore (korelnök) tisztségét. A korelnököt mindig a többségben lévő párt adja, s az egy évben születettek közül a legrégebben beiktatott szenátor tölti be ezt a tisztséget.[3]

Beosztás Párt Személy Állama HIvatali ideje
Az Egyesült Államok alelnöke

A szenátus elnöke

 

    Joe Biden Delaware 2009. január 20. - 2017. január 20.
    Mike Pence Indiana 2017. január 20. -
Korelnök (President Pro Tempore)

 

  Orrin Hatch Utah 2017. január 3. -

Választási rendSzerkesztés

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya a szenátorok választásáról eredetileg a 3. szakaszban rendelkezett: "Az Egyesült Államok Szenátusa az egyes államokat képviselő két-két szenátorból áll, akiket az állam törvényhozó testülete hatévi időtartamra választ; minden szenátor egy szavazattal rendelkezik. Közvetlen az első választást követő összeülés után a szenátorokat a lehetőség szerint három egyforma létszámú osztályba kell sorolni. Az első osztályba tartozó szenátorok mandátuma a második év, a második osztályba tartozó szenátorok mandátuma a negyedik év, a harmadik osztályba tartozó szenátorok mandátuma a hatodik év végén megszűnik, s így a szenátus egyharmadát kétévenként választják újjá; amennyiben lemondás vagy egyéb okok folytán mandátumok üresednek meg akkor, amikor az egyes államok törvényhozó testülete nem ülésezik, az adott állam végrehajtó hatósága a megüresedett mandátumok betöltése érdekében a törvényhozó testület legközelebbi üléséig ideiglenesen kijelölhet szenátorokat: a törvényhozó testület a megüresedett helyeket betölti." Ez a rendszer volt érvényben egészen addig, amíg az 1913-ban életbe lépett 17. alkotmánymódosítás elő nem írta a szenátorok közvetlen választását.[2] Azóta a szenátorok személyéről a lakosok közvetlenül szavaznak a képviselőházi választásokkal egyidőben, a páros években, a november első hétfőjét követő kedden. Mivel a szenátorok mandátuma hatéves, mindig csak az államok egyharmadában van szenátusi választás, és egyazon állam két szenátorát sosem ugyanabban az évben választják meg.

Osztály Következő
választási év (november)
Mandátum
lejárta
Demokrata Republikánus Független Összesen
1 2018 2019 24 8 1 33
2 2020 2021 11 22 33
3 2022 2023 10 24 34

Az alkotmány szerint szenátor csak olyan személy lehet, aki már elmúlt 30 éves, legalább kilenc éve amerikai állampolgár és abban az államban lakik, amelyiket képviselni kíván a szenátusban.[2]

Szenátorok felsorolásaSzerkesztés

Állam Fénykép Név Párt Osztály Egyetemi tanulmányai Szenátusi beiktatása[4] Születési dátuma Következő választási éve
Alabama   Luther Strange[5][6]   2 Tulane University (BA, JD) 2017 1953március 1. (67 éves) 2020
Alabama   Shelby, RichardRichard Shelby[7]   3 University of Alabama, Tuscaloosa (BA; LLB)

Birmingham School of Law (JD)

1987 1934május 6. (86 éves) 2022
Alaszka   Sullivan, DanDan Sullivan[8]   2 Harvard University (BA)
Georgetown University (MS; JD)
2015 1964november 13. (56 éves) 2020
Alaszka   Murkowski, LisaLisa Murkowski[9]   3 Georgetown University (BA)

Willamette University (JD)

2002 1957május 22. (63 éves) 2022
Arizona   Flake, JeffJeff Flake[10]   1 Brigham Young University, Utah (BA; MA) 2013 1962december 31. (57 éves) 2018
Arizona   McCain, JohnJohn McCain[11]   3 United States Naval Academy (BS) 1987 1936augusztus 29. (84 éves) 2022
Arkansas   Cotton, TomTom Cotton[12]   2 Harvard University (BA; JD)
Claremont Graduate University (attended)
2015 1977május 13. (43 éves) 2020
Arkansas   Boozman, JohnJohn Boozman[13]   3 University of Arkansas, Fayetteville (attended)

Southern College of Optometry (OD)

2011 1950december 10. (69 éves) 2022
Colorado   Gardner, CoryCory Gardner[14]   2 Colorado State University, Fort Collins (BA)
University of Colorado, Boulder (JD)
2015 1974augusztus 22. (46 éves) 2020
Colorado   Bennet, MichaelMichael Bennet[15]   3 Wesleyan University (BA)

Yale University (JD)

2009. január 21. 1964november 28. (56 éves) 2022
Connecticut   Murphy, ChrisChris Murphy[16]   1 Williams College (BA)
University of Connecticut, Hartford (JD)
2013 1973augusztus 3. (47 éves) 2018
Connecticut   Blumenthal, RichardRichard Blumenthal[17]   3 Harvard University (BA)

Trinity College, Cambridge (attended)

Yale University (JD)

2011. január 5. 1946február 13. (74 éves) 2022
Delaware   Carper, TomTom Carper[18]   1 Ohio State University (BA)
University of Delaware, Newark (MBA)
2001 1947január 23. (73 éves) 2018
Delaware   Coons, ChrisChris Coons[19]   2 Amherst College (BA)
Yale University (JD; MA)
2010. november 15. 1963szeptember 9. (57 éves) 2020
Dél-Dakota   Rounds, MikeMike Rounds[20]   2 South Dakota State University (BS) 2015 1954október 24. (66 éves) 2020
Dél-Dakota   Thune, JohnJohn Thune[21]   3 Biola University (BS)

University of South Dakota (MBA)

2005 1961január 7. (59 éves) 2022
Dél-Karolina   Graham, LindseyLindsey Graham[22]   2 University of South Carolina, Columbia (BA; JD) 2003 1955július 9. (65 éves) 2020
Dél-Karolina   Scott, TimTim Scott[23]   3 Presbyterian College (attended)

Charleston Southern University (BS)

2013. január 2. 1965november 19. (55 éves) 2022
Észak-Dakota   Heitkamp, HeidiHeidi Heitkamp[24]   1 University of North Dakota (BA)
Lewis and Clark College (JD)
2013 1955október 30. (65 éves) 2018
Észak-Dakota   Hoeven, JohnJohn Hoeven[25]   3 Dartmouth College (BA)

Northwestern University (MBA)

2011 1957március 13. (63 éves) 2022
Észak-Karolina   Tillis, ThomThom Tillis[26]   2 Chattanooga State Community College
University of Maryland, University College (BA)
2015 1960augusztus 30. (60 éves) 2020
Észak-Karolina   Burr, RichardRichard Burr[27]   3 Wake Forest University (BA) 2005 1955november 30. (64 éves) 2022
Florida   Nelson, BillBill Nelson[28]   1 University of Florida
Yale University (BA)
University of Virginia (JD)
2001 1942szeptember 29. (78 éves) 2018
Florida   Rubio, MarcoMarco Rubio[29]   3 Tarkio College

Santa Fe College

University of Florida (BA)

University of Miami (JD)

2011 1971május 28. (49 éves) 2022
Georgia   Perdue, DavidDavid Perdue[30]   2 Georgia Institute of Technology (BS; MS) 2015 1949december 10. (70 éves) 2020
Georgia   Isakson, JohnnyJohnny Isakson[31]   3 University of Georgia (BBA) 2005 1944december 28. (75 éves) 2022
Hawaii   Hirono, MazieMazie Hirono[32]   1 University of Hawaii, Manoa (BA)
Georgetown University (JD)
2013 1947november 3. (73 éves) 2018
Hawaii   Schatz, BrianBrian Schatz[33]   3 Pomona College (BA) 2012. december 26. 1972október 20. (48 éves) 2022
Idaho   Risch, JimJim Risch[34]   2 University of Wisconsin, Milwaukee
University of Idaho, Moscow (BS; JD)
2009 1943május 3. (77 éves) 2020
Idaho   Crapo, MikeMike Crapo[35]   3 Brigham Young University, Utah (BA)

Harvard University (JD)

1999 1951május 20. (69 éves) 2022
Illinois   Durbin, DickDick Durbin[36]   2 Georgetown University (BS; JD) 1997 1944november 21. (76 éves) 2020
Illinois   Tammy Duckworth[37]   3 George Washington University 2017 1968március 12. (52 éves) 2022
Indiana   Donnelly, JoeJoe Donnelly[38]   1 University of Notre Dame (BA; JD) 2013 1955szeptember 29. (65 éves) 2018
Indiana   Todd Young[39]   3 United States Naval Academy 2017 1972augusztus 24. (48 éves) 2022
Iowa   Ernst, JoniJoni Ernst[40]   2 Iowa State University (BA)
Columbus State University (MPA)
2015 1970július 1. (50 éves) 2020
Iowa   Grassley, ChuckChuck Grassley[41]   3 University of Northern Iowa (BA; MA)

University of Iowa

1981 1933szeptember 17. (87 éves) 2022
Kalifornia   Feinstein, DianneDianne Feinstein[42]   1 Stanford University (BA) 1992. november 10. 1933június 22. (87 éves) 2018
Kalifornia   Kamala Harris[43] 3 Howard University, University of California,

Hastings College of the Law

2017. január 3. 1964október 20. (56 éves) 2022
Kansas   Roberts, PatPat Roberts[44]   2 Kansas State University, Manhattan (BA) 1997 1936április 20. (84 éves) 2020
Kansas   Moran, JerryJerry Moran[45]   3 Fort Hays State University

University of Kansas, Lawrence (BS; JD)

2011 1954május 29. (66 éves) 2022
Kentucky   McConnell, MitchMitch McConnell[46]   2 University of Louisville (BA)
University of Kentucky (JD)
1985 1942február 20. (78 éves) 2020
Kentucky   Paul, RandRand Paul[47]   3 Baylor University

Duke University (MD)

2011 1963január 7. (57 éves) 2022
Louisiana   Cassidy, BillBill Cassidy[48]   2 Louisiana State University, Baton Rogue (BS)
Louisiana State University, New Orleans (MD)
2015 1957szeptember 28. (63 éves) 2020
Louisiana   John Neely Kennedy[49][50]   3 Vanderbilt University (BA)

University of Virginia (JD)

Magdalen College, Oxford

(BCL)

2017 1951november 21. (69 éves) 2022
Maine   Collins, SusanSusan Collins[51]   2 St. Lawrence University (BA) 1997 1952december 7. (67 éves) 2020
Maine   Angus King[52] FÜGG 1 Dartmouth College (BA)
University of Virginia (JD)
2013 1944március 31. (76 éves) 2018
Maryland   Cardin, BenBen Cardin[53]   1 University of Pittsburgh (BA)
University of Maryland, Baltimore (JD)
2007 1943október 5. (77 éves) 2018
Maryland   Chris Van Hollen[54]   3 Harvard Egyetem 2017 1959január 10. (61 éves) 2022
Massachusetts   Warren, ElizabethElizabeth Warren[55]   1 George Washington University
University of Houston (BS)
Rutgers University, Newark (JD)
2013 1949június 22. (71 éves) 2018
Massachusetts   Markey, EdEd Markey[56]   2 Boston College (BA; JD) 2013. július 16. 1946július 11. (74 éves) 2020
Michigan   Stabenow, DebbieDebbie Stabenow[57]   1 Michigan State University (BA; MSW) 2001 1950április 29. (70 éves) 2018
Michigan   Peters, GaryGary Peters[58]   2 Alma College (BA)
University of Detroit (MBA)
Wayne State University (JD)
Michigan State University (MA)
2015 1958december 1. (61 éves) 2020
Minnesota   Klobuchar, AmyAmy Klobuchar[59]   1 Yale University (BA)
University of Chicago (JD)
2007 1960május 25. (60 éves) 2018
Minnesota   Franken, AlAl Franken[60]   2 Harvard University (BA) 2009. július 7. 1951május 21. (69 éves) 2020
Mississippi   Cochran, ThadThad Cochran[61]   2 University of Mississippi, Oxford (BA; JD) 1978. december 27. 1937december 7. (82 éves) 2020
Mississippi   Wicker, RogerRoger Wicker[61]   1 University of Mississippi, Oxford (BA; JD) 2007. december 31. 1951július 5. (69 éves) 2018
Missouri   McCaskill, ClaireClaire McCaskill[62]   1 University of Missouri, Columbia (BS; JD) 2007 1953július 24. (67 éves) 2018
Missouri   Blunt, RoyRoy Blunt[63]   3 Southwest Baptist University, Bolivar (BA)

Missouri State University, Springfield (MA)

2011 1950január 10. (70 éves) 2022
Montana   Tester, JonJon Tester[64]   1 University of Great Falls (BS) 2007 1956augusztus 21. (64 éves) 2018
Montana   Daines, SteveSteve Daines[65]   2 Montana State University, Bozeman (BS) 2015 1962augusztus 20. (58 éves) 2020
Nebraska   Fischer, DebDeb Fischer[66]   1 University of Nebraska, Lincoln (BS) 2013 1951március 1. (69 éves) 2018
Nebraska   Sasse, BenBen Sasse[67]   2 Harvard University (BA)
St. John's College, Maryland (MA)
Yale University (MA, MPhil, PhD)
2015 1972február 22. (48 éves) 2020
Nevada   Heller, DeanDean Heller[68]   1 University of Southern California (BBA) 2011. május 9. 1960május 10. (60 éves) 2018
Nevada   Catherine Cortez Masto[69]   3 University of Nevada, Reno 2017 1964március 29. (56 éves) 2022
New Hampshire   Shaheen, JeanneJeanne Shaheen[70]   2 Shippensburg University (BA)
University of Mississippi, Oxford (MSS)
2009 1947január 28. (73 éves) 2020
New Hampshire   Maggie Hassan[71]   3 Brown University

Northeastern University

2017 1958február 27. (62 éves) 2022
New Jersey   Menendez, BobBob Menendez[72]   1 St. Peter's University (BA)
Rutgers University, Newark (JD)
2006. január 18. 1954január 1. (66 éves) 2018
New Jersey   Booker, CoryCory Booker[73]   2 Stanford University (BA; MA)
Queen's College, Oxford (MA)
Yale University (JD)
2013. október 31. 1969április 22. (51 éves) 2020
New York   Gillibrand, KirstenKirsten Gillibrand[74]   1 Dartmouth College (BA)
University of California, Los Angeles (JD)
2009. január 29. 1966december 9. (53 éves) 2018
New York   Schumer, ChuckChuck Schumer[75]   3 Harvard University (BA; JD) 1999 1950november 23. (70 éves) 2022
Nyugat-Virginia   Manchin, JoeJoe Manchin[76]   1 West Virginia University, Morgantown (BS) 2010. november 15. 1947augusztus 24. (73 éves) 2018
Nyugat-Virginia   Moore Capito, ShelleyShelley Moore Capito[77]   2 Duke University (BS)
University of Virginia (MEd)
2015 1953november 26. (67 éves) 2020
Ohio   Brown, SherrodSherrod Brown[78]   1 Yale University (BA)
Ohio State University (MPA; MA)
2007 1952november 9. (68 éves) 2018
Ohio   Portman, RobRob Portman[79]   3 Dartmouth College (BA)

University of Michigan, Ann Arbor (JD)

2011 1955december 19. (64 éves) 2022
Oklahoma   Inhofe, JimJim Inhofe[80]   2 University of Tulsa (BA) 1994. november 17. 1934november 17. (86 éves) 2020
Oklahoma   Lankford, JamesJames Lankford[81]   3 University of Texas, Austin (BS)

Southwestern Baptist Theological Seminary (MDiv)

2015 1968március 4. (52 éves) 2022
Oregon   Merkley, JeffJeff Merkley[82]   2 Stanford University (BA)
Princeton University (MPA)
2009 1956október 24. (64 éves) 2020
Oregon   Wyden, RonRon Wyden[83]   3 University of California, Santa Barbara

Stanford University (BA)

University of Oregon (JD)

1996. február 6. 1949május 3. (71 éves) 2022
Pennsylvania   Casey, Jr., BobBob Casey, Jr.[84]   1 College of the Holy Cross (BA)
Catholic University of America (JD)
2007 1960április 13. (60 éves) 2018
Pennsylvania   Toomey, PatPat Toomey[85]   3 Harvard University (BA) 2011 1961november 17. (59 éves) 2022
Rhode Island   Reed, JackJack Reed[86]   2 United States Military Academy (BS)
Harvard University (MPP, JD)
1997 1949november 12. (71 éves) 2020
Rhode Island   Whitehouse, SheldonSheldon Whitehouse[87]   1 Yale University (BA)
University of Virginia (JD)
2007 1955október 20. (65 éves) 2018
Tennessee   Alexander, LamarLamar Alexander[88]   2 Vanderbilt University (BA)
New York University (JD)
2003 1940július 3. (80 éves) 2020
Tennessee   Corker, BobBob Corker[89]   1 University of Tennessee, Knoxville (BS) 2007 1952augusztus 24. (68 éves) 2018
Texas   Cornyn, JohnJohn Cornyn[90]   2 Trinity University, Texas (BA)
St. Mary's University, Texas (JD)
University of Virginia (LLM)
2002. december 1. 1952február 2. (68 éves) 2020
Texas   Cruz, TedTed Cruz[91]   1 Princeton University (BA)
Harvard University (JD)
2013 1970december 22. (49 éves) 2018
Utah Hatch, OrrinOrrin Hatch[92]   1 Brigham Young University, Utah (BA)
University of Pittsburgh (JD)
1977 1934március 22. (86 éves) 2018
Utah   Lee, MikeMike Lee[93]   3 Brigham Young University, Utah (BA; JD) 2011 1971június 4. (49 éves) 2022
Új-Mexikó   Udall, TomTom Udall[94]   2 Prescott College (BA)
Downing College, Cambridge (LLB)
University of New Mexico, Albuquerque (JD)
2009 1948május 18. (72 éves) 2020
Új-Mexikó   Heinrich, MartinMartin Heinrich[95]   1 University of Missouri, Columbia (BS)
University of New Mexico, Albuquerque
2013 1971október 17. (49 éves) 2018
Vermont   Sanders, BernieBernie Sanders[96]  [97][98] 1 Brooklyn College
University of Chicago (BS)
2007 1941szeptember 8. (79 éves) 2018
Vermont   Patrick Leahy[99]   3 St. Michael's College (BA)

Georgetown University (JD)

1975 1940március 31. (80 éves) 2022
Virginia   Mark Warner[100]   2 George Washington University (BA)
Harvard University (JD)
2009 1954december 15. (65 éves) 2020
Virginia   Kaine, TimTim Kaine[101]   1 University of Missouri, Columbia (BA)
Harvard University (JD)
2013 1958február 26. (62 éves) 2018
Washington   Cantwell, MariaMaria Cantwell[102]   1 Miami University (BA) 2001 1958október 13. (62 éves) 2018
Washington   Murray, PattyPatty Murray[103]   3 Washington State University, Pullman (BA) 1993 1950október 11. (70 éves) 2022
Wisconsin   Baldwin, TammyTammy Baldwin[104]   1 Smith College (BA)
University of Wisconsin, Madison (JD)
2013 1962február 11. (58 éves) 2018
Wisconsin   Johnson, RonRon Johnson[105]   3 University of Minnesota, Twin Cities (BS) 2011 1955április 8. (65 éves) 2022
Wyoming   Enzi, MikeMike Enzi[106]   2 George Washington University (BS)
University of Denver (MBA)
1997 1944február 1. (76 éves) 2020
Wyoming   Barrasso, JohnJohn Barrasso[107]   1 Rensselaer Polytechnic Institute
Georgetown University (BS; MD)
2007. június 25. 1952július 21. (68 éves) 2018

JegyzetekSzerkesztés

  1. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa két házból, a szenátusból és a képviselőházból áll. Az alkotmány előírásai szerint kétévente tartanak kongresszusi választásokat, ahol megválasztják az összes képviselőt és a (hatéves hivatali idejű) szenátorok egyharmadát. Az ilyen módon kétévente újjáalakuló törvényhozást hagyományosan új kongresszusnak tekintik, és az Egyesült Államok 1789-es megalakulásától fogva sorszámozzák. 2019. január 3. és 2021. január 2. között a 116. kongresszus van hivatalban.
  2. a b c Az USA Alkotmánya | Budapest, Magyarország - Az Egyesült Államok Nagykövetsége. hungarian.hungary.usembassy.gov. [2016. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 14.) 3. §.
  3. Davis, Christopher M. (2012. december 20.). „The President Pro Tempore of the Senate: History and Authority of the Office”, Kiadó: Congressional Research Service. (Hozzáférés ideje: 2015. február 23.)  
  4. A szenátorok mandátumukat hagyományosan a megválasztásukat követő év január 3-án kezdik meg. A táblázatban az első megválasztás dátumát tüntettük fel. Aki nem január 3-án kezdte meg a mandátumát annál a szenátornál feltüntetésre került a pontos dátum is.
  5. STRANGE, Luther Johnson, III - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2017. február 10.)
  6. A lemondott Jefferson Sessions helyett ideiglenesen, míg a 2018. november 8-án a speciális választások le nem zajlanak. Amennyiben megnyeri, akkor mandátuma a 2. osztály szenátorainak megfelelően 2020-ig tart.
  7. United States Senator Richard Shelby. www.shelby.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  8. /home | U.S. Senator Dan Sullivan of Alaska. www.sullivan.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  9. Home | U.S. Senator Lisa Murkowski of Alaska. murkowski.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  10. Flake, United States Senator Jeff: United States Senator Jeff Flake. www.flake.senate.gov. [2016. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  11. McCAIN, John Sidney, III - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  12. Tom Cotton | U.S. Senator for Arkansas. www.cotton.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  13. John Boozman, United States Senator for Arkansas. www.boozman.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  14. Home | U.S. Senator Cory Gardner of Colorado. www.gardner.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  15. Michael Bennet U.S. Senator for Colorado. bennet.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  16. Home | U.S. Senator Chris Murphy of Connecticut. www.murphy.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  17. BLUMENTHAL, Richard - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  18. Tom Carper, U.S. Senator for Delaware. www.carper.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  19. Home | U.S. Senator Christopher Coons of Delaware. www.coons.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  20. Home | U.S. Senator Mike Rounds of South Dakota. www.rounds.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  21. DMOZ - Regional: North America: United States: South Dakota: Government: Federal: US Senate: John Thune [R]. www.dmoz.org. [2017. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  22. United States Senator Lindsey Graham. www.lgraham.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  23. SCOTT, Tim - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  24. Heitkamp, Senator Heidi: United States Senator Heidi Heitkamp. www.heitkamp.senate.gov. [2016. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  25. HOEVEN, John - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  26. Senator Thom Tillis. www.tillis.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  27. BURR, Richard M. - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  28. U.S. Senator Bill Nelson | Serving Florida. www.billnelson.senate.gov. [2016. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  29. RUBIO, Marco - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  30. Home | U.S. Senator David Perdue of Georgia. www.perdue.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  31. ISAKSON, Johnny - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  32. Home | Mazie K. Hirono - A Voice for Hawai'i in the U.S. Senate. www.hirono.senate.gov. [2016. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  33. SCHATZ, Brian Emanuel - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  34. James E Risch, U.S. Senator for Idaho. www.risch.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  35. CRAPO, Michael Dean - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  36. Home | U.S. Senator Dick Durbin of Illinois. www.durbin.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  37. DUCKWORTH, Tammy - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  38. Home | U.S. Senator Joe Donnelly of Indiana. www.donnelly.senate.gov. [2015. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  39. YOUNG, Todd - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  40. Senator Joni Ernst. www.ernst.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  41. GRASSLEY, Charles Ernest - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  42. United States Senator Dianne Feinstein. www.feinstein.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  43. The Voter's Self Defense System (amerikai angol nyelven). Project Vote Smart. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  44. U.S. Senator Pat Roberts. www.roberts.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  45. MORAN, Jerry - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  46. U.S. Senator Mitch McConnell. www.mcconnell.senate.gov. [2016. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  47. Home | U.S. Senator Rand Paul of Kentucky. www.paul.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  48. Home | U.S. Senator Bill Cassidy of Louisiana. www.cassidy.senate.gov. [2020. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  49. John Kennedy for U.S. Senate. www.johnkennedy.com. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  50. Megválasztva 2016. december 10-én (Louisiana államban nem csak akkor sikeres a választás, ha a jelölt 50%+1 szavazatot ér el. A szükséges második fordulóba csak az első fordulóban (ami a normál választás időpontjában zajlott le) két legtöbb szavazatot kapott jelölt jutott be.
  51. Home | Senator Susan Collins. www.collins.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  52. Home | Angus King | U.S. Senator for Maine. www.king.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  53. Home | Ben Cardin - United States Senator for Maryland. www.cardin.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  54. VAN HOLLEN, Christopher - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  55. Elizabeth Warren | U.S. Senator for Massachusetts. www.warren.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  56. Home (amerikai angol nyelven). Senator Ed Markey. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  57. Home | U.S. Senator Debbie Stabenow of Michigan. www.stabenow.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  58. Home | U.S. Senator Gary Peters of Michigan. www.peters.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  59. Klobuchar, U.S. Senator Amy: U.S. Senator Amy Klobuchar. www.klobuchar.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  60. Al Franken | Senator for Minnesota. www.franken.senate.gov. [2018. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  61. a b Senator Thad Cochran. www.cochran.senate.gov. [2016. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  62. Home | U.S. Senator Claire McCaskill of Missouri. www.mccaskill.senate.gov. [2016. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  63. United States Senator Roy Blunt. www.blunt.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  64. Jon Tester | U.S. Senator for Montana. www.tester.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  65. Home | U.S. Senator Steve Daines of Montana. www.daines.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  66. Nebraska, United States Senator Deb Fischer for: United States Senator Deb Fischer for Nebraska. www.fischer.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  67. Senator Ben Sasse. www.sasse.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  68. United States Senator Dean Heller. www.heller.senate.gov. [2016. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  69. Catherine Cortez Masto for Senate (amerikai angol nyelven). Catherine Cortez Masto for Senate. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  70. Jeanne Shaheen - United States Senator for New Hampshire. www.shaheen.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  71. Maggie Hassan for Senate (amerikai angol nyelven). Maggie Hassan for Senate. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  72. Home | U.S. Senator Bob Menendez of New Jersey. www.menendez.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  73. Cory Booker | U.S. Senator for New Jersey. www.booker.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  74. Kirsten Gillibrand - United States Senator for New York: Home. www.gillibrand.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  75. SCHUMER, Charles Ellis (Chuck) - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  76. Joe Manchin, United States Senator, West Virginia. www.manchin.senate.gov. [2016. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  77. Home | U.S. Senator Shelley Moore Capito of West Virginia. www.capito.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  78. Home | United States Senator Sherrod Brown. www.brown.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  79. PORTMAN, Robert Jones (Rob) - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  80. Home | U.S. Senator for Oklahoma. www.inhofe.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  81. LANKFORD, James - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  82. Home | U.S. Senator Jeff Merkley of Oregon. www.merkley.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  83. WYDEN, Ronald Lee - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  84. Home (amerikai angol nyelven). Sen. Bob Casey. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  85. TOOMEY, Patrick Joseph - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  86. Home. www.reed.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  87. United States Senator Sheldon Whitehouse. www.whitehouse.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  88. Alexander, United States Senator Lamar: United States Senator Lamar Alexander. www.alexander.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  89. United States Senator Bob Corker. www.corker.senate.gov. [2016. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  90. Homepage | United States Senator John Cornyn, Texas. www.cornyn.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  91. Ted Cruz | U.S. Senator for Texas. www.cruz.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  92. United States Senator Orrin Hatch. www.hatch.senate.gov. [2016. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  93. LEE, Mike - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  94. Tom Udall | Senator for New Mexico. www.tomudall.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  95. http://www.heinrich.senate.gov/
  96. Home (amerikai angol nyelven). Sen. Bernie Sanders. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  97. Nolan, McCaskill. „Sanders' campaign says he'll stay a Democrat after election”, 2016. április 20. 
  98. Bernie Sanders bár jogilag független, de demokrata támogatással indult, s a demokrata oldal munkájában vesz részt.
  99. LEAHY, Patrick Joseph - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  100. Mark R. Warner. www.warner.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  101. Home | Tim Kaine | U.S. Senator for Virginia. www.kaine.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  102. Home | U.S. Senator Maria Cantwell of Washington. www.cantwell.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  103. United States Senator Patty Murray. www.murray.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  104. Home | U.S. Senator Tammy Baldwin of Wisconsin. www.baldwin.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  105. JOHNSON, Ron - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 10.)
  106. United States Senator Mike Enzi. www.enzi.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  107. Barrasso, United States Senator John: United States Senator John Barrasso. www.barrasso.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 15.)

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés


Az USA 114. kongresszusa szenátusi tagjainak listája:
2015 - 2016
Az USA 115. kongresszusa szenátusi tagjainak listája
2017 - 2018
 
Az USA 116. kongresszusa szenátusi tagjainak listája:
2019 - 2020