Főmenü megnyitása

Báthori-család

magyar főnemesi család

A Báthoriak (korábban Bátoriak, más írásmód alapján Báthoryak), egy sváb származású, a Gutkeled nemzetségből eredő magyar főnemesi család, amely tagjai közül számos középkori főméltóság, valamint erdélyi vajdák és fejedelmek, továbbá egy lengyel király is származott. A család három ágra vált, az ecsedi, a szaniszlófi és az utóbbiból eredő somlyai ágakra.[1]

Báthoriak
Báthoryak
Főnemesi család
Coa Hungary Family Báthory.svg
Ország Magyar Királyság, Erdélyi Fejedelemség, Lengyel–Litván Unió
Nemzetiség rajnai svábok
Nemzetség Gutkeled nemzetség
Alapító Bátori Bereck
Kihalt 1605 (ecsedi ág)
1637 (somlyói ág)
Utolsó tag Báthori István (ecsedi ág)
Báthory András (somlyói ág)
Rang Erdélyi vajda
Erdély fejedelme
Lengyel király
Litván nagyfejedelem
Rezidencia Ecsedi vár
A Wikimédia Commons tartalmaz Báthoriak témájú médiaállományokat.
Az ecsedi vár (1688)

A család kialakulásaSzerkesztés

Bereck IV. László (Kun László) királytól – egy évszám nélküli oklevél szerint – „hű szolgálataiért” kapta adományba Abram, Bátur és Kis-Bakta helységeket. Bereck ekkor elhagyta régi (de Rakomaz) előnevét és Bátorról (Batur), birtokai központjáról kezdte nevezni magát, ebből alakult ki a Bátori családnév. Bátori Bereck gyermekei közül I. János és Lökös lettek az ősei a két fő ágra szakadt Báthory családnak. I. János László nevű fia, a későbbi szabolcsi főispán, feleségül vette Medgyesy Annát, alapítója lett a Somlyai Báthory családnak. Lökös Péter nevű fia 1345-ben Itáliában tanult és 1347-ben, mint 15—17 éves gyermek, váradi kanonok lett, de mivel a testvére meghalt, kilépett az egyházi rendből (még nem volt fölszentelve sem), és később tőle származott le az Ecsedi-Báthory család. 1325-ben Bereck fiait Károly Róbert király megerősítette az apjuk által nyert javakban, és még ebben az évben megkapták Ecsedet is. 1325-ből származik a Báthory-család címere. 1334-ben kapták meg Bereczk fiai az engedélyt arra, hogy Ecsed mellett a mocsárban várat építhessenek s azt »Hűség«-nek nevezhessék.[2]

1330-ban Bereck fiai és utódai abban – a később úriszéknek nevezett – kiváltságban részesültek, hogy a birtokaikon élő népek felett a megyés ispán helyett ők bíráskodhattak, és akár halálos ítéletet is hozhattak.[3]1332-ben névadójuk, Bátor városa árumegállító jogot kapott, mégsem ez, hanem a mocsarakkal körülvett, jobban védhető Ecsed lett később a család központi birtoka.[4]

Az Ecseden felépült vár köré rövid időn belül hatalmas uradalom alakult ki.[5]1335-ben a Gutkeled nemzetség Farkas-ágától megszerezték a sárvármonostori kegyuraságot, amellyel együtt járt Szentmárton, Vállaj és Kálmánd helységek haszonélvezeti joga is. 1338-ban csere útján megszerezték Szaniszlót, 1341-ben Fábiánházát, 1348-ban elnyerték a királytól Mérket is.

A család a 14. század első évtizedeiben két ágra szakadt. Az egyik Szilágysomlyót kapta birtokul és ettől kezdve somlyai Báthorynak nevezte magát. A másik ágból származó, Itáliában tanult Péter a szabolcsi Ecsedet szerezte meg, leszármazottai nyíri vagy ecsedi Báthoriaknak hívták magukat.[6]

A somlyói ág megmaradt katolikusnak, az ecsedi ág viszont a 16. század közepén áttért protestáns hitre.

A családnév helyesírásaSzerkesztés

Van olyan könyv, amelyben mindegyik Báthori i-vel szerepel.[7] Vannak olyan könyvek, amelyek a somlyaiakat y-nal, az ecsedieket pedig i-vel adják meg.[8][9][10] Van olyan könyv, amelyik mindegyik Báthoryt y-nal írja.[11]

A történelmi tulajdonnevek helyesírásáról a magyar helyesírás szabályai itt találhatók. Eszerint (157.a) elsősorban a saját vagy a család írásmódját kell használni, méghozzá a hozzánk legközelebbi korból (157.b). Úgy tűnik, ebben a család nem egységes a 16. és 17. század fordulóján (Aláírások: István Kristóf Gábor Boldizsár Zsigmond), ami a hozzánk legközelebb eső kor. A következő a már kialakult szokás (157.c), ebben a szakirodalomban úgy tűnik, hogy az ecsedieket és a koraiakat inkább i-vel, a somlyaiakat inkább y-nal írják. Legutoljára a kialakulatlan írásmódnál (157.d) minimálisan hagyományos, mai szemmel sem zavaró alakot kell használni.

A szakirodalom zömével összhangban a korai Bátoriakat teljesen fonetikusan, i-vel és h nélkül, az ecsedi Báthoriakat h-val és i-vel, a somlyói Báthoryakat h-val és y-nal írja. De ettől is lehetséges eltérés, amikor bizonyítható, hogy az újkorban, magyar nyelvű levélben ő másképpen írt.

Korai BáthoriakSzerkesztés

Valamelyik György 1412-ben somlyói jobbágyaival levelezett.[5]

Szaniszlófi BáthoryakSzerkesztés

  • Báthory János, Báthory Szaniszló fia[13]
  • Báthory László, Báthory Szaniszló fia[13]
  • Báthory István (1427-ben említik), [16] Báthory Szaniszló fia[13]
  • Báthory László, István fia[13]
  • Báthory György, István fia[13]
  • Báthory Péter, István fia[13]
  • Báthory Mátyás, István fia[13]
  • Báthory Miklós (1462–1500), István fia[13]somlyói Báthoriak
  • Báthory Dominik, István fia[13]
  • Báthory Pelbárt, István fia[13]
  • Báthory János, István fia[13]
  • Báthory István, István fia[13]
  • Báthory Anna, István lánya[13]
  • Báthory Veronika, István lánya[13]
  • Báthory Potencia, István lánya[13]
  • Báthory Jadviga, István lánya[13]
  • Báthory Margit, István lánya[13]
  • Báthory Borbála, István lánya[13]
  • Báthory Péter, János fia [17]
  • Báthory Imre, János fia [18]

Somlyói BáthoryakSzerkesztés

 
somlyói Báthory Gábor erdélyi fejedelem aranyforintja rajta a családi címer

Bátori Bereck fia János fia László Somlyót kapta hozományul, utódai pedig felvették a somlyói előnevet.

Ecsedi BáthoriakSzerkesztés

 
Az Ecsedi vár a 16. században, Gottfried Prixner rézmetszete

Bereck gyermekei közül a birtokaikon való megosztozásukkor Ecsed Lökös fia Péter-nek jutott, ez alkotta később az ecsedi ágat. Birtokközpontjuk a mai Nagyecsed volt. Egy részük bátori előnévvel szerepel, mert ők birtokolták a névadó Bátort.[1] A 14. század végén egy Báthori lány házassága és a Marczali családdal kötött örökösödési szerződés révén megszerzik a Marczaliak somogyi birtokait is.[6]

 
Ecsedi Báthori István országbíró címere

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b http://www.nyirbim.hu/bkora.htm
  2. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, mek.niif.hu
  3. Balogh István: Debrecen mezőváros igazgatása és igazságszolgáltatása (1361-1599)
  4. A szatmári kistérség története. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 4.)
  5. a b c Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon, 1387-1437. [Budapest]: Gondolat. 1984. ISBN 963-281-414-2  
  6. a b c d e f Az ecsedi Báthoriakról, epa.niif.hu
  7. Erdély rövid története. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest: Akadémiai. 1989. ISBN 963 05 5543 3
  8. Szabó, Péter. Az erdélyi fejedelemség. Vince Kiadó (1989). ISBN 963 9069 183 
  9. Markó, László. A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub (2000). ISBN 963-547-085-1 
  10. Fallenbüchl, Zoltán. Magyarország főméltóságai. Maecenas (1988). ISBN 963-02-5536-7 
  11. Nagy, László. Báthory István emlékezete. Zrínyi Kiadó, Budapest 
  12. a b Archivált másolat. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 17.)
  13. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w https://de.wikipedia.org/wiki/Haus_B%C3%A1thory
  14. a b Archivált másolat. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 4.)
  15. http://5mp.eu/web.php?a=tegnap&o=K0hiohkAEE
  16. C. Tóth: Ecsedi ág 276. o.
  17. C. Tóth: Szapolyai és Bátori 460. o.
  18. C. Tóth: Szapolyai és Bátori 460. o.
  19. http://www.kantorjanosi.hu
  20. a b c d Bokor József (szerk.). Báthory-család, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  21. C. Tóth: Ecsedi ág 277. o.
  22. C. Tóth: Ecsedi ág 271. o.
  23. C. Tóth: Ecsedi ág 278. o.
  24. Horváth: Ecsedi várbirtokok 311. o.
  25. Markó, László. A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub, 209. o. (2000). ISBN 963-14-0582-6 
  26. a b c d Archivált másolat. [2011. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 16.)
  27. a b Fallenbüchl, Zoltán. Magyarország főméltóságai. Maecenas Könyvkiadó, 118. o. (1988). ISBN 963-02-5536-7 

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés