Bélapátfalvi Cementgyár

A Bélapátfalvi Cementgyár közel száz évig működő cementgyár volt 19082002 között a Heves megyei Bélapátfalván. Az egykori gyár területén jelenleg ipari park működik.

Bélapátfalvi Cementgyár
Település Bélapátfalva
Típus gyár
Elhelyezkedése
Bélapátfalvi Cementgyár (Magyarország)
Bélapátfalvi Cementgyár
Bélapátfalvi Cementgyár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 03′ 50″, k. h. 20° 20′ 53″Koordináták: é. sz. 48° 03′ 50″, k. h. 20° 20′ 53″
A Wikimédia Commons tartalmaz Bélapátfalvi Cementgyár témájú médiaállományokat.

TörténeteSzerkesztés

AlapításaSzerkesztés

A bélapátfalvi portlandcementgyárat 1908-ban alapította lovag Wessely Károly bécsi építészeti tanácsos, nagyvállalkozó, akinek Csehországban voltak nagybirtokai és tulajdonosa volt a Bélapátfalvával határos több ezer holdas szilvásváradi erdőségnek is. Wessely fát termelt ki, ezek elszállításához vasutat épített (Eger–Putnok-vasútvonal) majd 1907-ben kőszénbányát nyitott. A közeli Bél-kő szinte kiapadhatatlan mennyiségű, csaknem tiszta kalcium-karbonát tartalmú triászkori mészkővagyona kedvező lehetőséget teremtett Wessely számára, hogy Bélapátfalván cementgyárat alapítson.

1910-ben az akkori legfejlettebb nedves eljárással indult az első forgókemence. A második forgókemencét 1912-ben, a harmadikat pedig 1913-ban gyújtották be először. A kőbányából kötélpályával beszállított követ pofástörőkkel, majd golyósmalmokkal őrölték iszappá. A szénőrlést Roulette-malmok, a cementőrlést pedig Ergo-csőmalmok végezték. A szükséges villamosenergiát a gyár maga állította elő, a vízellátás biztosítására tárolót építettek (mai gyári tó). Ekkor épültek az első lakóházak a gyár dolgozói részére. Az első világháború kezdetén a gyár már napi 400 tonna portlandcementet tudott előállítani, bár kapacitását a háborús helyzet miatt csak részben tudta kihasználni.

HáborúkSzerkesztés

Wessely 1914-ben bekövetkezett halálakor már teljesen el volt adósodva. Hagyatéki eljárások után a cementgyár 1917-ben az Angol-Magyar Bank tulajdonába került. 1923-ban ugyan egy újabb cég beolvadásával létrejött az Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcement Gyár Rt., azonban a gyár folyamatos anyagi nehézségekkel küszködött. Az 1925-ös országos cementkartell megalapítása után a Bélapátfalvi Cementgyár Magyarország cementszükségletének negyedét gyártotta egészen a második világháborúig. Közben folyamatos fejlesztések és újabb tulajdonos váltások történtek. A háború alatt a cementgyárat szándékosan megbénították, néhány lényeges alkatrészét Lábatlanba szállították, így a gyárban a németek nem is tettek semmiféle kárt. Az egercsehi bányában viszont a legfontosabb berendezéseket felrobbantották.

ÁllamosításaSzerkesztés

A háború után 1946 márciusában indult meg újra a termelés. A bányát még ebben az évben, a gyárat csak két évvel később, 1948-ban államosították. Az üzem most termelhetett először teljes kapacitásban, így a kimerült agyagbányák helyett új palabányát nyitottak, amelyet táróval kötöttek a kőbányákhoz. A gyáron belüli fejlesztések mellett 1952-ben megépült a bányai gépkocsiút is. A gyár kapacitása 1950-től már évi 180 000 tonna volt. A vízellátás javítására a Bél-kő alatt, a karsztvizek összegyűjtésére 418 méter hosszú vízgyűjtő alagút készült és a dolgozók számára további lakások épültek. 1963-ban alakult a Cement- és Mészművek Országos Vállalat (CEMOV), amely az ország cementgyárainak, mészüzemeinek és egyetlen eternitgyárának közös nagyvállalata lett. A műszaki fejlesztés közös irányítás alá került. Ennek a folyamatnak eredményeképpen épült fel a váci Dunai Cement- és Mészmű (DCM), a beremendi és a hejőcsabai új gyár, s került sor a bélapátfalvi nagy cementgyár korszerűsítésére.

Az új gyárSzerkesztés

 
Az egykori cementgyár helye 2009-ben

Bálapátfalva mellé új gyárat tervezetek szovjet-magyar kormányközi egyezmény alapján. Az építkezés hat évig tartott (1974-1980). 1982-re a gyár elérte a maximális 1 250 000 tonnás teljesítményt. A gyártástechnológia alapvetően megváltozott. A távozó füstgázokkal őrlés közben szárították, majd hőcserélőben előmelegítették a nyersanyagot. A termelés több mint hat és félszeresére nőtt, a fajlagos hőfelhasználás pedig nagymértékben csökkent. Az új száraz eljárású gyár két, egymástól független, vertikális technológiai vonalból állt, míg a régiben a négy klinkerkemencének közös kiszolgáló berendezései voltak. A legszembetűnőbb a porkibocsátás különbsége volt, mely tizedére csökkent.

A gyár bezárásaSzerkesztés

A rendszerváltást követően a teljes magyar cementipar, valamint az ágazathoz tartozó szolgáltatói szektor és infrastruktúra jelentős része két külföldi cég tulajdonába került, a svájci Holderbank és a német Heidelberger Zement AG-hoz. 1990 után még öt cementgyár üzemelt hazánkban. A lábatlani és a hejőcsabai a svájciaké, a beremendi és a Dunai Cement- és Mészmű váci üzeme a németeké lett (utóbbi kettő Duna-Dráva Cement Rt. néven egyesült). A két cég közösen létrehozta a PannonCem Rt-t, amely a csaknem százéves hagyományokkal rendelkező bélapátfalvai cementgyáron fele-fele arányban osztozott. A Magyar Nemzet értesülései szerint a PannonCem Rt. több tízmillió forintot fizetett ki egy cégnek, amelynek az volt a feladata, hogy válságtervet készítsen a gyár zökkenőmentes bezárásához.[1] A Bélapátfalvi Cementgyár megszűnése után a helyi önkormányzat a területen ipari parkot hozott létre.[2] Az ipari parkban mintegy huszonöt vállalkozó kétszáz munkahelyet tart fenn.[3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Bebetonozott érdekek a magyar cementiparban – Magyar Nemzet, 2001. július 4. Elérés: 2009.08.23.
  2. www.dpkonzorcium.hu
  3. Bélapátfalva cementgyár nélkül Archiválva 2015. január 1-i dátummal a Wayback Machine-ben – Népszabadság, 2005. november 11. Elérés: 2009.08.23.

ForrásokSzerkesztés

  • Gyóni Gyula: A cementgyártás 70 éve Bélapátfalván (1980)

Külső hivatkozásokSzerkesztés