A bűnbocsánat (latin: absolvere "felmentés", "feloldozás") a kereszténységben a bűn elengedése és eltörlése Isten nevében.[1]

A Biblia Újszövetsége szerint Jézus nemcsak maga gyakorolta a bűnbocsátást ,[2] hanem feltámadása után apostolainak is megadta a bűnbocsátó hatalmat.[3] Ezen bibliai szöveg és Péternek adott oldó-kötő hatalom alapján a katolikus és ortodox irányzatok kifejlesztették a bűnből való feloldozás szentségi formáját, mint egy vallási rítust. Ezt a bűnbocsánati formát a protestantizmus főáramlata elutasítja.

Római katolikus egyházSzerkesztés

Római katolikus nézet szerint mivel Jézus az apostoli intézményt a „világ végezetéig" valónak szánta ,[4] ez a hatalom az apostolok utódaira is kétségtelenül átszármazott.[1] Az egyház tanítása szerint a bűnbe esett ember csakis a bűnbocsánat által juthat ismét Isten kegyelmébe, s ezt a szentgyónásban nyeri vissza. A papok a bűnbánat szentségében (szentgyónás) bocsátják meg Isten nevében a bűnöket.[5]

A halálos bűnök bocsánata kétféleképen nyerhető el: [5]

  • a szentgyónásban (ehhez elegendő a tökéletlen, de természetfeletti bánat is),
  • a szentgyónáson kívül: tökéletes bánattal és azzal a szándékkal, hogy később az egyén meg fogja gyónni a bűnt.

A bocsánatos bűnök bocsánatát bármely, bűnbánó lélekkel végzett jócselekedettel el lehet nyerni. [5]

ProtestantizmusSzerkesztés

A középkori katolikus egyház visszaélése váltotta ki a reformációt, amikor a római egyház áruba bocsátotta Isten kegyelmét. A pápaság azzal az indokkal, hogy a római Szent Péter-templom építéséhez gyűjt, nyilvánosan, pénzért árultatta a bűnbocsánatot. Luther elhatározta, hogy tiltakozni fog az égbekiáltó visszaélések ellen. Innen kezdődik a protestantizmus története.

A protestánsok az „öt solát” ; a hit általi megigazulást vallják.

Az őszinte bűnbánatnak meg kell előznie a bűnbocsánatot, de nézetük szerint egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnt; bűnös emberek, papok, lelkészek stb. nem méltók a bűnből való feloldozásra.

A Biblia sehol nem beszél négyszemközti gyóntatásról, hogy egyházi személy feloldozott volna valakit. Az apostolok, miután Jézustól Szentlelket vettek,[6] annak irányításával tudták csak megállapítani, hogy hogy Isten megbocsátott-e az egyénnek vagy sem.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 1. B × Bűnbocsánat (Budapest, 1931)
  2. Lk. 7, 48; Mt. 9,2
  3. Jézus ezt mondta nekik: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” - Jn 20, 21-23
  4. Mt. 28, 20
  5. a b c Uj Idők Lexikona 5-6.: Bűnbocsánat (1937)
  6. Jn 20, 21-23