Bach Imre

(1895-1966) belgyógyász, endokrinológus, orvos

Bach Imre (Szeged, 1895. március 17.[3]Budapest, 1966. október 18.)[4] magyar orvos, belgyógyász, endokrinológus, az orvostudományok kandidátusa (1952).

Bach Imre
Született1895. március 17.
Szeged[1]
Elhunyt1966. október 19. (71 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • orvos
  • belgyógyász
  • endokrinológus
Tisztségeegyetemi tanár
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1918, orvostudomány)
SírhelyeFarkasréti temető (607-9. templomi fülke)[2]
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Bach Benő szén- és fakereskedő és Klein Franciska gyermekeként született zsidó polgári családban. A Szegedi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban érettségizett jeles eredménnyel (1913).[5] 1917–1918 között frontszolgálatot teljesített az első világháborúban. Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán végezte, ahol 1918-ban avatták orvosdoktorrá. 1919-ben vöröskatonaként részt vett a Tanácsköztársaság védelmi harcaiban. 1919-ben a Budapesti Tudományegyetem III. számú Belgyógyászati Klinikájának gyakornoka volt. 1919–1920 között a budapesti Városi Kórház Belgyógyászati Osztályának alorvosa volt. 1920–1923 között németországi élettani és gyógyszertani kutatóintézetekben tett tanulmányutat. 1924–1928 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Gyógyszertani Intézetében dolgozott. Érdeklődése ezután egy másik alaptárgy, a kórszövettan felé irányult, és a Szegedi Kórbonctani Intézet tanársegéde lett. Itt habilitálták magántanárrá 1933-ban A fermentek orvosi vonatkozása tárgyköréből.[6] 1934–1944 között a Belgyógyászati Diagnosztikai Klinika egyetemi tanársegéde, valamint magántanára volt. 1944-ben zsidó származása miatt deportálták. 1945-ben hazatért. 1946–1966 között a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház Belgyógyászati Osztályának endokrinológus főorvosa volt. 1947–1949 között a Szegedi Tudományegyetemen az endokrinológia címzetes nyilvános rendkívüli tanára volt.

Az endokrinológiai társaság egyik alapítója, a londoni Royal Society of Medicine választott tagja volt. Fő kutatási területe a klinikai endokrinológia és a magas vérnyomás endokrinológiai összefüggései voltak.

Családja szerkesztés

Második felesége Márer Rózsa volt, akivel 1938. június 7-én, Szegeden kötött házasságot.[7] Fia: Bach Iván (1927–2006) villamosmérnök, matematikus, informatikus.

Temetése a Farkasréti temetőben volt.[4] (607-9. templomi fülke)[8]

Művei szerkesztés

  • Klinikai diagnosztika. Orvosi kórisme (Budapest, 1944)
  • Gyakorlati endokrinológia a bel- és a gyermekgyógyászatban (Barta Lajossal, Budapest, 1964)

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Kiváló orvos (1954)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2020. október 22.)
  2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  3. Születési bejegyzése a szegedi izraelita hitközség születési akv.. (Hozzáférés: 2022. február 6.)
  4. a b Gyászjelentése
  5. Iskolai értesítők, Szeged - Állami Klauzál gimnázium, Szeged, 1912/1913
  6. Hivatalos Közlöny, 1933. augusztus 1. (41. évfolyam, 15. szám)
  7. Házasságkötési bejegyzése a szegedi polgári házassági akv. 304/1938. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. február 6.)
  8. A Farkasréti Temető 3. - Budapesti Negyed 42. (2003. tél).

Források szerkesztés

További információk szerkesztés