Wikipédia

Balatonfüredi Pedagógus Konferencia

A Balatonfüredi Pedagógus Konferencia 1956. október 1–6. között, a Petőfi Kör első pedagógusvitáját követően mintegy 60 szakember részvételével megtartott tanácskozás, amelyet a pedagógiai kutatómunka országos tématervének megvitatására a Pedagógusok Szakszervezete hívott össze balatonfüredi üdülőjébe.

A jelentősége abban állt, hogy az ötvenes évek hazai neveléstudomány szakemberei kritika alá vették az elmúlt közel egy évtized káros pedagógiai gyakorlatát, ugyanakkor felvázolták a szocialista keretek közötti megújulás irányát.

Megnyitó ülés (október 1.) szerkesztés

A konferenciát Kónya Albert oktatásügyi miniszter nyitotta meg. Székely Endréné, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének munkatársa a konferencia céljáról és létrejöttének körülményeiről adott tájékoztatást. Az elnök Tettamanti Béla szegedi tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Paedagogiai Társaság visszaállítását sürgette. Mérei Ferenc akadémiai kutató méltatva, hogy a tanácskozáson az oktatásügyi miniszter is jelen volt, ezért arról szólt, hogy

„…oktatásügyi kormányzatunk munkájában, az elmúlt hat esztendőben művelődéspolitikai koncepció szinte egyáltalán nem volt…
Az önálló magyar művelődéspolitika felszámolásában a dogmatizmus alapelve az a sztálini tétel volt, hogy a szocialista kultúra tartalmában szocialista, formájában nemzeti…
Ez a sztálini tétel ugyanis azt jelenti, hogy kultúránk használja ám a nemzeti nyelvet, a nemzeti stílust, képzőművészetünk a nemzeti díszítő motívumokat, s általában a külsőség mindenütt legyen nemzeti –, de a tartalom legyen szocialista!!
Mi lett ennek a következménye? A művelődés formája magyar ügy, de a tartalma nem az! A nevelés nyelve magyar, de a nevelés tartalmát a Kairov-könyv[1] határozza meg. Ilyen körülmények között nem volt szükség magyar művelődéspolitikára, hiszen a Szovjetunió közoktatásügyi intézkedéseit, rendeleteit, éppen csak alkalmazni kellett a magyar viszonyokra. S ez az alkalmazás bizony gyakran nem is jelentett többet, mint a nemzeti nyelvet és a nemzeti díszítő elemeket.”[2]

Nagy Sándor, a Pedagógiai Tudományos Intézet igazgatója tájékoztatott az országos kutatási tematikával kapcsolatos 1956. augusztus 31-i kommunista aktíváról, és jelentést adott az aktíva által kiküldött koordinációs bizottság munkájáról.[3]

A megnyitó és a hozzászólások elhangzása után Ravasz Jánosnak, a Pedagógiai Tudományos Intézet tudományos munkatársának javaslatára a plénum elhatározta, hogy Prohászka Lajost, Vajda György Mihályt, Kiss Árpádot, Földes Évát, Várkonyi Dezsőt és Szemere Samut a tanácskozásra táviratilag meghívja.[4]

Első plenáris ülés (október 2.) szerkesztés

az elnök a konferencia vezetősége nevében javaslatot tett a plenáris ülések tematikájáira és vitaevezőire:

  1. a tudománypolitikai kérdései (Zibolen Endre);
  2. a pedagógia alapvető problémái (Faragó László);
  3. a pedagógiai kutatás módszere (Mérei Ferenc)

Az értekezlet a javaslatot elfogadta.

1. a tudománypolitikai kérdései (Zibolen Endre)

A magyarországi pedagógiai élet 1945 utáni fejlődésében

– az első szakasz, a „pedagógiai koalíció” 1945-től 1948-ig terjedt. Először 1947-ben jelentkezett sajátos problémaként a kommunista pedagógia, egyrészt Révai József A demokratikus nevelés szelleme című előadásában,[5] másrészt Makarenko ekkoriban Új ember kovácsa címen megismert művében.[6] A „Pedagógiai hősköltemény” távlatokat nyitott, azonnal követte azonban a „Válogatott pedagógiai tanulmányok” megjelentetése (1948), amely már bizonyos tekintetben a szerző munkásságának hanyatló korszakát tükrözte.[7]
– a második szakaszban –, ami 1948-cal kezdődött és 1950-ig tartott – a pedagógia a napi politika szolgálatára kényszerült. Mindemellett ebben az időben eredmények is születtek a hazai pedagógiában, nem utolsósorban az Országos Neveléstudományi Intézetben. Később azonban megszűnt az Országos Neveléstudományi Intézet. Már 1949-ben megbénult az Magyar Paedagogiai Társaság tevékenysége és 1950-ben formailag is feloszlatták.
– a harmadik szakaszban a steril szovjet fordítások ideje 2-3 esztendeig tartott, és az 1950. március 29-i határozattal kezdődött.[8] Ekkor még a erősebb, és kártékonyabb volt a közvetlen politikai beavatkozás. Ám az 1953-as fordulat, illetve a fordulat nyomán létrejött Pedagógiai Tudományos Intézet, sem jelentett érdemben új szakaszt. Az előadó véleménye szerint a változásra 1956-ban – a Pedagógiai Konferenciával is – kerülhet sor. A XX. kongresszus megnyitotta távlatokkal neveléstudományunk tudjon élni! Biztosítani kell a szakma tudományos önállóságát!

Második plenáris ülés (október 3.) szerkesztés

2. a pedagógia alapvető problémái (Faragó László)

a vitát bevezető előadó szerint, a pedagógia művelői bizonyos kérdésekkel szemben mélyreható vizsgálat nélkül egyszerűen az elvetés álláspontjára helyezkedtek. Újabb keletű szakirodalmi példákon szemléltette az ilyen eljárás következményeit. Kritikai megjegyzéseinek hitelét csak erősítette az a tudásbeli fölény, amelyről érvelése akaratlanul is tanúskodott.

3. a pedagógiai kutatás módszere (Mérei Ferenc)

a bevezető előadás abból indult ki, hogy az elmúlt időszakban (az 1950-es évek első felében) a pedagógiai kutatások arányai eltorzultak.

„A célrendszer és az eszközrendszer kutatásának aránya eltolódott a célrendszer javára. Kutatóink túlságos sokat foglalkoztak a nevelés céljával, már pedig meggyőződésem szerint a kutatásnak nem ez a fő területe. Legfontosabb dolgunk nem az, hogy a nevelés célját tudományosan meghatározzuk, nem is az, hogy a neveléstudomány alapfogalmait tisztázzuk. Főfeladatunk inkább az eszközrendszer meghatározása… Nem az a kutatás problémája, hogy szocialista embert, vagy kommunista embert akarunk nevelni… Tőlünk, a neveléstudomány munkásaitól azt kérdezik: hogyan, milyen eszközökkel lehet elérni… a célt… Ez a hogyan pedig az eszközrendszer kérdése. Egyik feladatunk tehát az, hogy célrendszer és eszközrendszer megbillent arányát helyreállítsuk és a kutatásokat fokozottan az eszközrendszer irányába toljuk.”[9]

Nem titkolta, hogy legrokonszenvesebbnek a kísérleti iskolákat tartja: így pl. Freinet módszerét, és megemlítette még a budapesti Pedagógiai Főiskolát.

A konferencia vezetősége által kitűzött minden téma előadását követő vita igen gazdag és élénk volt. A 2. és 3. téma vitájába bekapcsolódtak a táviratilag meghívottak közül azok, akik elfogadták a meghívást.

Harmadik plenáris ülés (október 6.) szerkesztés

Délelőtt folytatódott a 2. és 3. téma együttes vitája.

Délután – Záróülés

Érdemi észrevétel nélkül fogadták el október 6-án az e célból kiküldött bizottság[10] szövegtervezetét, a zárónyilatkozatot, mely a füredi platform címen vált ismertté, és viszonylag gyorsan, a Köznevelés október 15-i számában, teljes terjedelmében megjelent.

A konferencia munkanapjain (október 2., 3., 5.) délutánonként előre tervezett szakbizottsági (didaktika, neveléslélektan, neveléstörténet, neveléselmélet) ülések voltak. Két este (október 2., 5.) programon kívüli megbeszélés, vita ( új kollégiumi mozgalom; nevelőképzés) volt. Október 4-én egész-napos balatoni kirándulást szerveztek a konferencia résztvevőinek.[11] Október 5-én délelőtt a táborvezetői rendezték a konferencián készített hangfelvételek szalagjait, jegyzőkönyvvázlatokat és egyéb írásos anyagokat; a konferencia résztvevői szabad egyéni, vagy csoportos (szakmai) beszélgetéseket folytattak.[12]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Az Iván Andrejevics Kairov szerkesztette Pedagógia könyv 1948.-i orosz nyelvű kiadása található magyarországi könyvtárban. Az első magyar nyelvű fordítás 590 oldalon, segédkönyvként a felsőbb pedagógiai tanintézetek és egyetemek számára 1950-ben jelent meg. A követő években egymás után voltak olvashatók az átdolgozott és bővített kiadások. 1953-ban már a 6. javított kiadást egyetemi tankönyvként, a Tankönyvkiadónál jegyezte felelős szerkesztőként Ágoston György. – A Kairov szerkesztette Pedagógiát újabb fordításban (a fordítók közt volt Faragó László és Kövendi Dénes is) az 1960-as évek elején ismételten kiadta a Tankönyvkiadó 590 oldalon. Legutolsó, az új fordítás 3. kiadása, 1963-ban jelent meg. Ekkor már a Kairov-könyvet szabadabban használták a főiskolai és egyetemi oktatásban. Ezt váltotta fel az általános, de nem kötelező három kötetes tankönyvként – az 1962-től fokozatosan kiadásra kerülőn – az Ágoston György és Jausz Béla, illetve a Nagy Sándor által írt egyetemi pedagógiai tankönyvcsalád.
  2. ↑ Balatonfüredi Pedagógus Konferencia: 1956. október 1-6.: rövidített jegyzőkönyv [szerk. Szarka József, Zibolen Endre, Faragó László] Budapest: Pedagógiai Tudományos Intézet, 1957. 24–25. p. – A digitalizált formában 9. p.
  3. ↑ 1956 nyárán készült el egy ötéves országos kutatási tematika, amely az egyetemi és főiskolai pedagógiai tanszékek, valamint a Pedagógiai Tudományos Intézet és Központi Pedagógiai Továbbképző Intézet kutatási terveit tartalmazta. Ez a tematika a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Tudományos és Köznevelési Osztálya által összehívott kommunista aktíva elé került, abból a célból, hogy a Tudományos és Köznevelési Osztály megismerje a neveléstudomány problémáit s úgy tudjon segítséget adni a kutatómunka anyagi, szervezeti és eszmei alapjainak megerősítéséhez. – Az aktíva – az anyag megvitatása után – egy héttagú bizottságot küldött ki abból a célból, hogy a tematikán, az aktíva által megadott szempontoknak megfelelően, tovább dolgozzék. E bizottság munkája nyomán került a Balatonfüredi Pedagógus Konferencia elé az országos kutatási tematika. Egyes, nagyrészt nyitott kérdések a Konferencia résztvevőinek közös (plenáris) üléseken történt megvitatását és állásfoglalását igényelték annak érdekében, hogy a tematikát végleges formában lehessen kidolgozni és a magyar neveléstudomány szükséges továbbfejlesztésének minden irányú feltételét biztosítani lehessen. A neveléstudomány-ágai szerint a tematikák konkrét vitájára – tervezett formában – a konferencianapok délutánjain került sor. – Balatonfüredi Pedagógus Konferencia: 1956. október 1–6. – rövidített jegyzőkönyv... – Pedagógiai Tudományos Intézet, Budapest, 1957. 45–64. (digitalizált 16–23.) p.
  4. ↑ A tanácskozáson csak Kiss Árpád és Vajda György Mihály vett részt, hozzászólásukkal is segítették a Konferencia munkáját. Sem Prohászka Lajos, sem Földes Éva, sem Várkonyi Dezső, sem Szemere Samu nem ment el Füredre.
  5. ↑ Révai József „A demokratikus nevelés szelleme” című beszédét, 1947 decemberében mondta el. – Megjelent még az évben a Szikra kiadásában 23 oldalon, majd 1949-ben az Élni tudunk a szabadsággal: válogatott cikkek és beszédek (1945-1949) gyűjteményes kötetében.
  6. ↑ 1945 után Az új ember kovácsa (Pedagógiai hősköltemény) az első szovjet pedagógiai mű, ami (1946-ban, vagy 1947-ben) megjelent Magyarországon. A világon az egyik leismertebb orosz pedagógiai regényt magyar nyelvű megjelenése előtt – más nyelveken – olvasták az ország „vezető” neveléstudományi szakemberei. Legutóbb 1985-ben jelent meg magyarul, mindig az első kiadás fordítója Lányi Sarolta munkájaként. Az ország szak-, és nagyobb közkönyvtáraiban megtalálható, amiből (és folytatásaiból) szovjet-film is készült. Látható volt moziainkban. A cím kivételével – Pedagógiai hősköltemény (Az új ember kovácsa) – a regény szövegében nem volt jelentősebb változtatás. A tartalom értelmezése, a pedagógiai helyzetek magyarázatának változása mutatják a mű magyarországi történetét. Különösen fontos, hogy a magyarázatokhoz kapcsolhatóan az egyéb Makarenko-művekben található helyzetleírások kommentálásaiból, s gondolatokból építkező úgynevezett Makarenkói-pedagógia mikor és hogyan értelmeződött. Mikor és hogyan befolyásolták, követésre késztették, vagy kényszerítették azzal a magyarországi (intézményes) nevelés, közoktatás gyakorlatát? Önmagában a Pedagógiai hősköltemény helyzeteire, a nevelői cselekvésekre, illetve a pedagógiai eredményességére vonatkozóan hasonlóságokat – különbségekkel! – lehet megállapítani más európai-amerikai pedagógiai regényekben, helyzetleírásokban.
  7. ↑ A Válogatott pedagógiai tanulmányok 1948-as 1 kötetes kiadását Szőllősy Klára fordította és Várkonyi Hildebrad Dezső írta az előszót. – Makarenko pedagógiaelméleti műveit 7 kötetben 1955–1956-ban adták ki Székely Endréné, majd 1965-ben 2 kötetben neveléselméleti műveit Pataki Ferenc szerkesztésében.
  8. ↑ Az MDP Központi Vezetőségének határozata a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkájával kapcsolatos kérdésekről. 1950. március 29. – In: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, Politikai Bizottságának és Szervezőbizottságának fontosabb határozatai – Szikra, Budapest, 1951. 175–181. p; Dokumentumok a magyar oktatáspolitika történetéből, 1945–1972. – Összeállította Kardos József és Kornidesz Mihály. – Tankönyvkiadó, Budapest. 1990. I. kötet 377–380. p.
  9. ↑ Balatonfüredi Pedagógus Konferencia: 1956. október 1-6.: rövidített jegyzőkönyv [szerk. Szarka József, Zibolen Endre, Faragó László] Budapest: Pedagógiai Tudományos Intézet, 1957. 209–210. p. – A digitalizált formában 75. p.
  10. ↑ Délelőtt, a második plenáris ülési témák vitáinak folytatása előtt Mezei Gyula a kongresszus vezetősége nevében javasolta, hogy a kongresszus nyilatkozatának megfogalmazására küldjenek ki egy bizottságot. A bizottság tagjaiul Tettamanti Bélát, Mérei Ferencet, Nagy Sándort, Faragó Lászlót és Zibolen Endrét javasolta. A Kongresszus résztvevői a javaslatot egyhangúlag elfogadták. – Balatonfüredi Pedagógus Konferencia: 1956. október 1-6.: rövidített jegyzőkönyv… 272. (digitalizált 97.) oldal.
  11. ↑ Zibolen Endre szóbeli közlése: Badacsonyi hajókirándulás volt.
  12. ↑ Zibolen Endre szóbeli közlése: A konferencián készített hangfelvételeket (magnószalagokat) és egyéb írásos anyagokat Budapestre, Zibolen Endre lakásába vitték, és onnan a szükséges darabokat naponta oda-visszahordták a Pedagógiai Tudományos Intézetbe, ahol a megjelentetésre kerülő jegyzőkönyvi szöveget – a jegyzőkönyvhöz csatolt, 436. (digitalizálva 162.) oldalon Szerkesztői megjegyzésnek megfelelő módon – folyamatosan, sokszorosításra alkalmas formába készítették el. A konferencia anyagai a megjelentetett jegyzőszöveg elkészülte után egy ideig, továbbra is Zibolen Endre lakásán voltak. 1957 tavaszán, rendőri házkutatástól tartva, a magnótekercseket és egyéb írásos anyagokat Hajdú János lakására vitték, remélve azt, hogy ott nem keresi a rendőrség. Zibolen Endre lakásán nem sokkal a dokumentumok elkerülése után rendőri házkutatás volt.

Források szerkesztés

Irodalom szerkesztés

  • Ágoston György: Küzdjük le az ellenséges, revizionista nézeteket – Pedagógiai Szemle, 1958. 1. szám 5–15. p.
  • Bajor Iván: Az Országos Köznevelési tanács visszaállítását szorgalmazó ’56­os javaslat – Educatio, 2006. 3. szám 492–510. p. – Hozzáférés: 2016. november 1.
  • Bence Gyula: Néhány megjegyzés a balatonfüredi pedagógus-konferencián elhangzottakhoz – Pedagógiai Szemle, 1958. 2. szám 99–113. p.
  • Bizó Gyula: Képek a balatonfüredi neveléstudományi táborról – Köznevelés, 1956. október 15. 468–469. p.
  • Dogmatizmus és revizionizmus – Köznevelés, 1958. 1. szám 20. p.
  • Faragó László: Amiben Füreden megegyeztünk.... – Pedagógiai Szemle, 1958. 3. szám 212–218. p.
  • Géczi János: A pedagógiai szaksajtó 1956 – In: Géczi János: Sajtó, kép, neveléstörténet –Tanulmányok – Iskolakultúra, Veszprém–Budapest, 2010. 54–77. p. – ISBN 978-963-693-224-4 – Hozzáférés: 2016. november 1.
  • Géczi János: Az 1956-os Balatonfüredi Pedagógus-konferencia elő- és utóélete a pedagógiai sajtóban Archiválva 2016. augusztus 31-i dátummal a Wayback Machine-ben – Magyar Pedagógia, 2005. 3. szám, 241–261. p. Hozzáférés: 2016. november 1.
  • Hegedűs András: A balatonfüredi program 60000 pedagógus programja legyen – Köznevelés, 1957. 3. szám 74. p.
  • Jóború Magda: Az oktatásügy időszerű kérdései – Köznevelés, 1957. 1. szám 1–5. p.
  • Kronstein Gábor György: Pedagógus-gondolatok Balatonfüredről – Pedagógiai Szemle, 1958. 2. szám 114–118. p.
  • Lukács Sándor: Teljes szívvel és lélekkel szolgáljuk a magyar népet – Köznevelés, 1957. 1. szám 6–7. p.
  • Nagy Sándor: Még egyszer a balatonfüredi pedagógiai konferenciáról – Pedagógiai Szemle, 1958. 5. szám 407–415. p.
  • Pálffy Zoltán: Néhány megjegyzés Faragó László: „Amiben Füreden megegyeztünk...” című cikkéhez – Pedagógiai Szemle, 1958. 5. szám 416–417. p.
  • Szabolcs Éva: Az 1956-os balatonfüredi pedagóguskonferencia – In: Pedagógia és politika a XX. század második felében Magyarországon – szerkesztő: Szabolcs Éva – Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2006. 165–177. p.
  • Szarka József: Vitánk a revizionista nézetekkel – Köznevelés, 1958. 12. szám 269–270. p.
  • Zibolen Endre: Balatonfüredről – feladatainkról – Pedagógiai Szemle, 1958. 4. szám 310–320. p.
  • Zibolen Endre: Füred tanulsága –Köznevelés, 1957. 1. szám 13–14. p.
  • Zibolen Endre: Mérei Ferenc a balatonfüredi pedagóguskonferencián – In: Mérei Ferenc emlékkönyv – szerkesztők: Bagdy Emőke, Forgács Péter és Pál Mária – Magyar Pszichológiai Társaság Animula Egyesület, Budapest. 1989. 85–88. p.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Balatonfüredi_Pedagógus_Konferencia&oldid=26969115”