Balogh András (politikus)

(1912–1985) magyar politikus

Balogh András (Udvarhely, 1912. február 24.Somogyudvarhely, 1985. június 29.) gazdálkodó, munkás, a Demokrata Néppárt képviselője.

Életpályája szerkesztés

Gyermek- és ifjúkora szerkesztés

Balogh János (1867–1937) és Pintér Julianna (1873–1930) gyermeke, a hét testvér közül ő volt a hatodik. Római katolikus vallásban nevelkedett.

Az elemit gyermekkorában nem járta ki. Később felnőttként vizsgázott le Tatabányán a 7. és 8. osztály anyagából. Falujában aktív közösségi életet élt. A KALOT helyi vezetőjeként a nemcsak a katolikus, hanem más a felekezetűeket is bevonta a falusi rendezvényekbe, amivel Somogy-szerte megbecsülést szerzett.

1939-től többször behívták katonának. Részt vett az erdélyi bevonulásban. 1944-ben szovjet fogságba esett, később csatlakozott a németek elleni harcokhoz. Részt vett a budapesti harcokban.

1945-ben a somogyudvarhelyi földosztó bizottság elnöke. 1946-tól a helyi egyházközségi képviselő testület vezetője lett.

Politikai pályája szerkesztés

1947-ben lépett be a Demokrata Néppártba, és a párt Somogy megyei listáján képviselőnek választották az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon. Miután a Demokrata Néppárt a kiépülő diktatúra miatt beszüntette működését, ő végül is nem hagyta el az országot, maradt képviselő. Bár internálással fenyegették meg, nem lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába.

Családját 1951 végén mégis internálták, ő követte őket Tedejpusztára.[1] Somogyudvarhelyi tulajdonát kártérítés nélkül kisajátították. Tedejpusztáról a tábor feloszlatásakor, 1953-ban szabadult. A politikai megbélyegzettség miatt nehezen talált és vállalhatott munkát.

1956 után szerkesztés

1956 októberében bár fölkeresték, hogy szülőfalujában lépjen be a nemzeti bizottságba, de az 1949 utáni a zaklatások és megrázkódtatások miatt már nem vállalt szerepet. Hosszú évekig rendőri őrizet alatt volt.

1958-tól 1972-es nyugdíjazásáig kubikosként dolgozott.

A rendszerváltást már nem élhette meg, 1985-ben hunyt el.

Külső hivatkozások szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Tedej pusztáról itt olvasható részletesebb információ: www.hortobagyideportaltak.hu. [2014. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 8.)