Balthasar Simunich

Balthazar Simunich (Novigrad, 1785. április 25.Weinhaus, 1861. július 9.) császári és királyi altábornagy, az 1848–49-es szabadságharcban a császári hadsereg egyik katonai vezetője.

Balthasar Simunich
Balthazar Simunich, altábornagy
Balthazar Simunich, altábornagy
Született1785. április 25.
 Horvát KirályságNovigrad
Meghalt1861. július 9. (76 évesen)
 Ausztria,  Weinhaus
Állampolgárságaosztrák
Nemzetisége horvát
Rendfokozataaltábornagy
CsatáiNapóleoni háborúk
1848–49-es forradalom és szabadságharc
Kitüntetései(a teljesség igénye nélkül) Katonai Mária Terézia-rend (MMThO) lovagkeresztje

Életrajza

szerkesztés

Horvátországban, egy a varasd-szentgyörgyi határőrezred területéhez tartozó községben született. 1800-ban hadapródként lépett be a császári hadseregbe. 1805-ben lett hadnagy a 48. gyalogezredben. Az 1809. évi lengyelországi hadjáratban vitézségéért soron kívül főhadnaggyá léptették elő. 1813. augusztus 26-án a drezdai csatában megsebesült, ekkor alszázados, majd rövidesen százados lett. 1814-től a varasd-szentgyörgyi határőrezredben szolgált. 1820-ban nemesi címet kapott. 1840-ben nevezték ki tábornoknak, a szabadságharc kezdetén altábornagyként egy galíciai hadosztály parancsnoka volt.

1848 októberében egy ötezer fős különítmény élén betört a Felvidékre, október 28-án a kosztolnai ütközetben vereséget mért Ordódy Kálmán nemzetőr őrnagy egységére, majd Nagyszombatig nyomult előre. A schwechati csata (október 30.) után ellene küldött Guyon Richárd túlerőben lévő csapatai elől azonban vissza kellett vonulnia Morvaországba. Windisch-Grätz támadásakor a fősereg bal oldali szárnyának parancsnoka volt és december 14-én ő kezdte a támadást a Nádasi-szorosnál, mintegy négyezerötszáz főt és tizenkét löveget számláló hadosztály élén. Görgei Artúr a Guyon vezette tartalék dandárt küldte a visszavonuló Ordódy segítségére, azonban december 16-án a nagyszombati ütközetben Guyon dandára vereséget szenvedett Simunich hadosztályától. A nagyszombati győzelem után Simunich nem csatlakozott Windisch-Grätz főerejéhez, hanem december 20-án Lipótvárig nyomult előre és megkezdte az erősség ostromát. Az Ordódy Kálmán parancsnoksága alatt álló várőrség 1849. február 2-án feltétel nélkül feladta a várat. A vár leromlott és elhanyagolt állapotához képest hosszú ideig kitartott, köszönhetően az 1848 októberében kinevezett erődítési igazgató, Mednyánszky László munkájának. Lipótvár bevétele után Simunich ostromágyúkkal felszerelt hadosztályát a komáromi erőd ostromára irányították, az ostromló császáriak azonban az április 2-ai komáromi csatában vereséget szenvedtek a magyar felmentő seregektől. A vesztett csata után az altábornagyot rövidesen felmentették beosztásából és Bécsbe rendelték. A további hadműveletekben nem vett részt.

Az 1848. december 16-ai nagyszombati győzelméért megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét. A szabadságharc bukása után a komáromi vár parancsnokának nevezték ki. 1850-ben bárói rangra emelték. 1853-ban vonult nyugállományba. A Bécs melletti Weinhausban halt meg.

Kevés emlékműveinek egyike az 1849-ben az Alsó-Ausztriai Kleinwetzdorfban (1971 óta Heldenberg község része) felállított Heldenberg emlékhelyen (Gedenkstätte Heldenberg) található: a magyarországi hadjáratban kiemelkedő teljesítményt nyújtó 24 katonatisztet ábrázoló „győzelmi oszlopon” látható a hősök panteonjában a mellszobra.

  • Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
  • Bona Gábor: Haynau első áldozata (História 1983/4)
  • Zachar Péter Krisztián: Ellenforradalom és szabadságharc. L'Harmattan Kiadó - 2008, ISBN 9789632361314
  • Révai nagy lexikona

További információk

szerkesztés