Band of Gypsys

Jimi Hendrix-album

A Band of Gypsys Jimi Hendrix egyetlen koncertalbuma, mely életében megjelent és amit a Capitol Records adott ki (az 1965-ös szerződés ezzel az aktussal vált semmissé). Még a halála előtt kiadták – 1970. március 25-én – és így ez lett az utolsó album, melynek munkálatait ő felügyelte. Az albumot (és a katalógus többi részét) ma már az MCA adja ki.

Jimi Hendrix
Band of Gypsys
nagylemez
Megjelent1970. március 25. (US)
1970. június 12. (UK)
Felvételek1970. január 1.
Fillmore East
StílusRock
Funk
Blues
Hossz45 perc 48 mp
KiadóMCA Records
ProducerHeaven Research
Kritikák
Jimi Hendrix-kronológia
Electric Ladyland
(1968)
Band of Gypsys
(1970)
Blues
(1994)
SablonWikidataSegítség

1969 közepén a The Jimi Hendrix Experience feloszlott, a woodstocki fesztiválon Hendrix már egy új formációval, a Gypsy Sun and Rainbows-zal lépett fel. A zenekar rövid életű volt, ezután Billy Cox és Buddy Miles társaságában megalapította a Band of Gypsys-t. Több stúdiófelvételt is készítettek, melynek nagy részét Hendrix halála után adták ki. 1969 szilveszterén és 1970 újév napján négy koncertet adtak a New York-i Fillmore Eastben.

Az albumon szereplő dalokat az 1970. január 1-jén adott utolsó két koncert anyagából válogatták ki. Ezek műsora a következő volt, az album dalait (*) jelzi:

1970. január 1. (3. koncert)

  1. "Who Knows" *
  2. "Machine Gun" *
  3. "Changes"
  4. "Power of Soul"
  5. "Stepping Stone"
  6. "Foxy Lady"
  7. "Stop"
  8. "Hear My Train a Comin'"
  9. "Earth Blues"
  10. "Burning Desire"

1970. január 1. (4. koncert)

  1. "Stone Free" / "Little Drummer Boy"
  2. "Changes" *
  3. "Power of Soul" *
  4. "Message to Love" *
  5. "Earth Blues"
  6. "Machine Gun"
  7. "Voodoo Chile (Slight Return)"
  8. "We Gotta Live Together" *
  9. "Wild Thing"
  10. "Hey Joe"
  11. "Purple Haze"

A négy koncerten Hendrix csúcsformában volt, és az albumra válogatott dalok mind újak voltak. A tény, hogy ezek a dalok sosem jelentek meg stúdiófelvételként, még fontosabbá teszik az albumot. (A Message to Love és a Power of Soul posztumusz kiadásokon jelentek meg.) A "Machine Gun" azon változatát, mely az albumra került, általánosan az egyik legjobb dalnak tartják, amiben kulcsszerepe van az elektromos gitárnak. Hosszú, bonyolult szólója, a gépfegyver ropogását utánzó dob és a feedback kifinomult használata egy csatamező hangjait és hangulatát idézi: helikopterek, becsapódó bombák, robbanások és gépfegyverek. Ezek mellett Hendrix mindig méltatta a dal központi melódiáját.

A feloszlás utáni „bocsánatkérés” jegyében két Buddy Miles-dal is felkerült az albumra. A We Gotta Live Together a koncerten majdnem kétszer olyan hosszú volt, mint az albumon (kezdés előtt úgy hallatszik, mintha a Sly and the Family Stone Sing a Simple Song című dalából játszanának részletet). A teljes verzió a Hendrix: Live at the Fillmore East című albumon hallható.

A két nap alatt előadott négy koncert miatt a zenekarnak kis zavart okozott, hogy kevés saját daluk volt. Ezért Hendrix elővette a régi slágereket, mint a Wild Thing, a "Hey Joe", a "Purple Haze", a "Voodoo Child", a "Foxy Lady", a Fire és a "Stone Free". Az utolsó koncert vége előtt nem sokkal Hendrix azt mondta: „Csak próbálunk találni valamit, amit eljátszhatnánk, de csak hat dalt tudunk…hét…kilenc.” Ezután a Voodoo Child különösen gyors változatába kezdett. Hendrixnek sok erőt adtak új társai, így sikeresen leheltek új életet azokba a régi dalokba, amik nem kerültek az albumra (a Foxy Lady a japán/német kiadáson szerepelt).

1970. január 28-án, a Madison Square Garden-ben adott kaotikus koncert után a zenekar feloszlott. Billy Cox és Mitch Mitchell közreműködésével újjáalakult az Experience. A következő hónapokban Hendrix új albumán dolgoztak, ami azonban befejezetlen maradt.

A Band of Gypsys producere Hendrix (Heaven Research) volt. Az USA-ban az 5. helyet érte el és Hendrix legtöbbször eladott albuma lett.

Az album dalai szerkesztés

Minden dalt Jimi Hendrix írt, kivéve, ahol jelölve van.

  1. "Who Knows" – 9:39
  2. "Machine Gun" – 12:40
  3. "Changes" (Buddy Miles) – 5:14
  4. "Power of Soul" – 6:58
  5. "Message to Love" – 5:25
  6. "We Gotta Live Together" (Buddy Miles) – 5:50

További dalok a japán/német kiadáson:

  1. "Hear My Train a Comin'" (Harmadik koncert) – 9:01
  2. "Foxy Lady" (Harmadik koncert) – 6:33
  3. "Stop" (Howard Tate) (Első koncert) – 4:47

Közreműködők szerkesztés

Produkció szerkesztés

  • Eddie Kramer – hangmérnök, keverés, újrakeverés
  • Wally Heider – hangmérnök
  • George Marino – újrakeverés
  • Joseph Sia – fényképek
  • Robert Herman – fényképek
  • Jan Blom – album borító
  • John McDermott – jegyzetek
  • Heaven Research – producer