Bangó Pető

magyar ügyvéd, író, költő, lapszerkesztő

Bangó Pető (Bangó Péter, Kiskunhalas, 1824. február 3.[1]Arad, 1853) ügyvéd, író, költő, lapszerkesztő.

Bangó Pető
Élete
Született1824. február 3.
Kiskunhalas
Elhunyt1853
(kb. 28 évesen)
Arad
Nemzetiségmagyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers

Élete szerkesztés

Kiskunhalason született református, gazda szülőktől. Debrecenben tanult, mikor Kovács Ágoston mellé Aradra hívták meg nevelőnek, majd ügyvéd lett. Verseket írt szabadidejében, melyből több a korabeli nagyobb országos lapokban (Regélő Pesti Divatlap, Életképek stb.) is megjelent. A szabadságharc alatt beállt honvédnek, majd pedig Kovács Ágoston kormánybiztos titkára lett. Az Arad című lap szerkesztője volt, amely egyben a település első újságja is volt. A szabadságharc után elfogták, a császári hadbíróság kötél általi halálra ítélte, de kegyelmet kapott és folytatta ügyvédi tevékenységét. Két év múlva (1852 körül) azonban meghalt Aradon.

Művei szerkesztés

  • A Regélő Pesti Divatlapban (1843. II. 13. sz.) jelent meg első verse.
  • A Kisfaludy Társaság 1844. január 30-án A korszerű eposz című értekezését megdicsérte és Évlapjaiba (VI. k. 512–538. l.) fölvette;
  • Nemzeti naplopók;
  • Töredék széptani naplómból;
  • 1846. febr. 4-én ugyanott A nagynak és fenségesnek fogalma esztétikai kérdésre írt pályaműve 15 arany jutalomban részesült.
  • Következő lapokban jelentek meg költeményei: Életképek, Honderű, győri Hazánk, Pesti Divatlap, Csokonai Lapok és a Losonczi Phönix.
  • Szerkesztette és kiadta a legelső aradi politikai lapot 1848. július-szeptember között, Arad címmel, melyből eddig 11 számot ismerünk.

Emléke szerkesztés

Kiskunhalason nevét utca őrzi.[2]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Keresztelés dátuma
  2. Halas várostérkép. [2011. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 7.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Kiskun-Halas város története oklevéltárral. 3. Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város egyházainak, iskoláinak és közművelődésének története. 2. kiad. Kiskun-Halas, 1936. Kiskun-Halas Helyi Értesítője Könyvnyomda.
  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.