Barta Sándor (író)

(1897–1938) magyar regényíró, költő és szerkesztő

Barta Sándor, írói álnevein: (b. s.), Besnyő Sándor, (B. S.) (Budapest, Terézváros, 1897. október 7.Moszkva, butovói kivégzőhely, 1938. június 3.) magyar regényíró, költő és szerkesztő. Felesége Kassák Erzsébet volt.

Barta Sándor
1922-ben
1922-ben
SzületettBlau Sándor[1]
1897. október 7.[2][3]
Budapest
Elhunyt1938. június 3. (40 évesen)[2]
Moszkva, butovói kivégzőhely
Állampolgársága
HázastársaÚjvári Erzsi
GyermekeiBarta Zsuzsa
Foglalkozása
Írói pályafutása
Jellemző műfajokvers, dráma, novella, regény
Első műveVörös zászló (vers, 1918)
A Wikimédia Commons tartalmaz Barta Sándor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Blau Simon Rudolf szabó és Wiener Karolina fiaként született. Középiskolás évei alatt édesapja mellett dolgozott, s részt vett a Galilei Kör munkájában. Fiatalon TBC-s lett. A Tanácsköztársaság alatt újságíró volt, a bukás után pedig bécsi emigrációjában a Ma című folyóirat segédszerkesztője, s a Tűz című hetilap munkatársa volt. Saját folyóiratot is alapított Akasztott ember címmel (1922–1923). Az osztrák fővárosban előbb Kassák köréhez tartozott, majd 1924-ben Komját Aladár Egység-csoportjához csatlakozott, s belépett a KMP-be. 1925-től a Szovjetunióban élt, ahol tagja lett a Proletárírók Oroszországi Egyesülése magyar szekciójának, később pedig részt vett a Forradalmi Írók Nemzetközi Szervezetének alapításában, valamint munkájában. Később a Szovjet Írók Szövetségében dolgozott, illetve különböző hivatali pozíciókat töltött be. 1938-ban Új Hang címen folyóiratot indított, ám koholt vádak alapján március 14-én letartóztatták, május 22-én halálraítélték, s június 3-án végrehajtották az ítéletet. 1957. augusztus 29-én rehabilitálták.[4]

Felesége Kassák Lajos húga, Kassák Erzsébet volt, aki Újvári Erzsi néven alkotott.

Költészete

szerkesztés

Kassák Lajos Ma című lapjában tűnt fel, eredeti tehetséggel alkotott expresszionista verseivel, novelláival. Első verskötete Vörös zászló címmel 1919-ben jelent meg. Művei a szocialista világnézetet szolgálták. 1925-ben Moszkvába ment, s a proletkult mozgalom hatása alá kerülve a sematizmus felerősödik munkáiban. Abszurd látásmódja a Cirkusz kapitalizmus című drámájában hatásosan érvényesült. Realista prózaműve az Aranyásók (1935).

 
Emléktáblája Budapest V. kerületében

Művei, fordításai

szerkesztés
  • Vörös zászló. Versek; Ma, Bp., 1919
  • Igen; Ma folyóirat, Bécs, 1920
  • Mese a trombitakezű diákról. Mesék és novellák, 1918–1922; Ma, Bécs, 1922
  • Gogol: Egy őrült emlékiratai (szabadlapos album); ford. Barta Sándor, ill. és a szöveget kőre írta Boris László; Wien [Bécs], Fischer, 1922
  • Rabindranat Tagore: Nacionalizmus; ford. Barta Sándor; Wien [Bécs], Fischer, 1922 (Klasszikus írások)
  • Tisztelt hullaház! Kiáltványok; Wien [Bécs], "Ma" Kiadó, 1922
  • Csodálatos történet, vagy mint fedezte fel William Cookendy polgári riporter a földet, amelyen él; Košice [Kassa], Munkás, 1925
  • Alexander Barta: Eine wunderbare Geschichte oder Wie entdeckte William Cookendy, bürgerlicher Reprter, die Erde, auf der er lebt. Roman (regény németül); Wien [Bécs]–Berlin, Vorhut, 1925
  • Alekszandr Barta: Misa. Poveszty (elbeszélés orosz nyelven); Moszkovszkij rabocsij, Moszkva, 1930 (Novinki zapadno-jevropejszkoj revoljucionnoj lityeraturi)
  • 350.000. Rasszkaz-hronyika iz zsiznyi sztrani avsztromarkszizma (elbeszélés német nyelven); ford. németből A. Zelenin; Moszkva–Leningrad, Goszlitizdat, 1931 (Novinki inosztrannoj revoljucionnoj lityeraturi)
  • Nincs kegyelem. Regény; Szovjetunióban Élő Külföldi Munkások Kiadóvállalata, Moszkva–Leningrád, 1933
  • Aranyásók. Regény; utószó Lányi Sarolta; Szépirodalmi, Bp., 1957
  • Pánik a városban. Válogatott elbeszélések, prózai írások; sajtó alá rend. Varga Lajosné; Szépirodalmi, Bp., 1959
  • Ki vagy? Válogatott versek; bev. Illyés Gyula; Szépirodalmi, Bp., 1962
  • Pánik a városban. Válogatott elbeszélések, prózai írások; szerk. Varga Katalin; Szépirodalmi, Bp., 1972
  • Aranyásók. Regény; Kossuth, Bp., 1977 (Új világ)
  • A kilyukasztott szavazólap. Novellák; vál., szerk. Varga Katalin; Szépirodalmi, Bp., 1981 (Kiskönyvtár)
  • Ki vagy? Válogatott versek; bev. Illyés Gyula; Szépirodalmi, Bp., 1987

További információk

szerkesztés