Beavatás

rituális belépési szertartás zárt csoportba, szervezetbe

A beavatás (latin: initiatio) egy átmeneti rítus (wd), amely az egyén egy közösségbe vagy társadalmi csoportba való belépését vagy elfogadását jelzi. Olyan, gyakran vallási fogalom, amely vallásokon átívelő jelentést hordoz: jelöli egyrészt a tagságra pályázó ember beavatását a vallás (hit)titkaiba, másrészt befogadását a vallási közösségbe. [1] A beavatás az egyén (általában rituális) új állapotba való átlépése, amely minden vallásban megtalálható, s az a célja, hogy új vallási közösségbe fogadja be, vagy új állapotba léptesse át a közösségen belül. [2]

Az emberiség történetében sokféle beavatási szertartást ismerünk. Nem felnőtt emberek, sőt csecsemők is részesülhetnek a beavatás rítusában, holott ők természetesen nem válhatnak "beavatottakká".

Főbb elemek szerkesztés

A vallásokban a beavatási rítusok főbb elemei világszerte gyakran nagy hasonlóságot mutatnak. Ezekː

  • Elkülönítés
Az egyént elkülönítik a közösség többi tagjától és olyan helyre költöztetik, amelyet külön a jelölteknek alakítottak ki. Itt történik meg a felkészítés.
  • Megtisztulás (testi-lelki)
A megtisztulás alatt az egyénnek gyakran tartózkodnia kell a nemi érintkezéstől, egyúttal népenként és vallásonként eltérő étrendet vagy böjtöt írnak elő.
  • Jelképes halál
A képletes halállal véget ér az egyén egy életszakasza, hogy egy új korszakot kezdjen.
  • Újjászületés
A beavatás szertartása után az egyén gyakran új nevet kap és megkezdheti új életét. A római katolikusoknál bérmáláskor, az apácák és szerzetesek felavatásakor is új nevet kapnak, akárcsak a pápává választott püspök.

Példák szerkesztés

Beavatások a különféle vallásokban:

Kapcsolódó cikkek szerkesztés

Hivatkozások szerkesztés

  • Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009
  • Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár, 2006