Befolyás-barométer

A Befolyás-barométer a Szakonyi Péter szerkesztette A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány része.

Szakonyi 2002-ben először a Magyar Hírlap kiadásában jelentette meg ezt a kiadványt, melyet 2004 és 2005 között a Manager Magazin, 2006-ban ismét a Magyar Hírlap, 2007-től 2018-ig pedig a Napi Gazdaság illetve a Napi.hu adott ki. A 100 Leggazdagabb magyar című kiadványt 2019-óta saját kiadásában jelenteti meg Szakonyi Péter.

Az összeállítás módszertana szerkesztés

A "befolyásosabb személy" fogalmára a következő definíciót használják: "aki egy-egy ügy érdekében közvetlenül vagy közvetve több pénzt és/vagy erőforrást tud megmozgatni másoknál".

A Befolyás-barométer összeállítása során politikai elemzőket kértek meg arra, hogy vélt befolyásosságuk alapján helyezzék el egy 0-tól 100 pontig terjedő skálán azt a 100 (2018-ban 122, 2019-ben 120, 2024-ben már 156) politikust, üzletembert, közéleti szereplőt, akiket a kiadvány szerkesztői neveztek meg számukra. Az egyes elemzőktől beérkezett válaszokat szereplőnként összesítették, kivették a legalacsonyabb és a legmagasabb pontszámot, majd a megmaradt pontszámoknak vették a számtani átlagát. Az így kapott "osztályzatok" alapján állították össze a Befolyás-barométert.

A kapott átlagok 2024-ben 18 és 97 pont között alakultak. A "meglehetősen befolyásosak" (első 50 helyezett) és a "kevésbé befolyásosak" (második 50 helyezett) közötti határ 52 pontnál húzódott. A top 10-be való bekerüléshez legalább 79,3 pontra, a top 20-ba való bekerüléshez pedig legalább 68 pontra volt szükség.

Az összeállítás készítői szerkesztés

A lista összeállításában részt vett politikai elemzők: Antal Attila (2015–), Boros Tamás, Böcskei Balázs, Csizmadia Ervin, Ember Zoltán Levente (2016–), G. Fodor Gábor (2014), Juhász Attila, Lakatos Júlia (2017–), Mráz Ágoston Sámuel (2024-), Magyar Kornélia (2014–16), Pulai András (2017–), Róna Dániel, Tóth Csaba (2015–16), Zárug Péter Farkas (2015–).

Összefoglaló lista 2014-2024 szerkesztés

Név 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
Orbán Viktor 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Csányi Sándor 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
Rogán Antal 8 6 7 10 8 5 7 5 4 3 3
Szijjártó Péter 38 12 9 11 12 11 8 6 5 6 4
Mészáros Lőrinc 45 15 10 8 3 3 3 3 3 4 5
Hernádi Zsolt 12 13 19 15 13 14 13 11 9 7 6
Nagy Márton 12 7
Lázár János 5 3 3 3 9 48 22 14 8
Pintér Sándor 11 8 11 12 10 6 5 4 7 5 9
Gulyás Gergely 13 12 13 14 11 10
Tiborcz István 29 22 15 17 13 15 11
Varga Mihály 9 10 13 9 11 8 6 9 8 8 12
Garancsi István 23 14 8 7 7 7 11 8 11 9 13
Kubatov Gábor 12 14 14 9 10 10 12 16 14
Matolcsy György 10 5 4 5 4 4 4 7 6 10 15
Orbán Balázs 33 16
Szalay-Bobrovniczky Kristóf 30 43 39 42 46 17 17
Szíjj László 24 21 17 10 17 15 15 13 18
Név 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
Lantos Csaba 29 45 34 45 40 94 20 19
Lévai Anikó 18 44 27 25 21 24 20
Polt Péter 28 21 18 19 17 16 20 19 23 21
Jászai Gellért Zoltán 47 45 49 26 18 22
Kövér László 13 22 20 23 29 16 14 16 17 21 23
Csák János 35 43 52 96 26 24
Jellinek Dániel 25 25
Orbán Ráhel 21 19 20 23 20 31 26
Balásy Gyula 42 30 37 28 28 27
Navracsics Tibor 30 28
Habony Árpád 4 4 6 4 6 12 9 12 16 32 29
Soros György 16 22 30
Schmidt Mária 30 20 18 22 19 24 34 31
Karácsony Gergely 29 22 30 36 32
Nagy István 29 33
Vaszily Miklós 40 29 37 34
Gyurcsány Ferenc 33 44 41 44 27 35 40 35
Tombor András 22 22 20 25 31 25 35 36
Név 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
Felcsuti Zsolt 39 57 40 17 43 34 50 36 34 46 37
Barna Zsolt 45 38
Rékasi Tibor 48 41 49 39
Leisztinger Tamás 18 19 27 41 39 49 24 24 27 42 40
Deutsch Tamás 89 41
Paár Attila 45 48 40 55 38 42
Váradi József 43 33 29 35 30 33 36 47 42 44 43
Gattyán György 37 43 44
Dobrev Klára 34 43 50 45
Futó Péter 46 31 33 48 47 39 35 38 48 46
Wáberer György 26 65 39 25 26 32 43 33 32 47
Orbán Gábor 46 49 48
Németh Sándor 44 45 49 35 45 49
Matolcsy Ádám 50
Széles Gábor 15 17 17 24 25 35 33 29 33 41 54
Patai Mihály 24 27 48 38 38 27 31 41 51 47 59
Varga Judit 27 132
Novák Katalin 49 26 21 18 10 19 133
Jelasity Radován 34 43 31 39
Palkovics László 15 23 14 18
Mager Andrea 23 19 21 23
Név 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
Nyerges Zsolt 7 16 51 47 30 38 36
Kásler Miklós 25 28 28 39
Parragh László 36 24 22 28 28 29 38 32 40
Homolya Róbert 43 41 42 44
Kósa Lajos 14 41 23 26 40 50 47 45 47
Scheer Sándor 43 27 24 26 39 48
Németh Szilárd 50
Áder János 28 39 26
Liszkay Gábor 32 26 49 36 31 37 18 30
Vidnyánszky Attila 44
Gerendai Károly 50
Szájer József 29 38 36 32
Varga Zoltán 45 50 38 37
Hamar Endre 46 42
Vidus Gabriella 44 33 34 31 46
Tarlós István 21
Dirk Gerkens 25 18 20 24 41
Andrew G. Vajna 82 7 5 6 5
Seszták Miklós 16 13 15
Kuna Tibor 46 31 23
Név 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
Simicska Lajos 3 9 15 19 32
Csetényi Csaba és Krskó Tibor 34 33
Szemerey Tamás 42 40 35
Bige László 17 18 25 27 36
Szivek Norbert 37 37
Christopher Mattheisen 37 35 28 32 41
Rákosi Tamás 46
Lázár Vilmos 27 38 47 49 48
Nyúl Sándor 48 39 50
Demján Sándor 6 11 14 16
Patonai Péter 19 48 42 42
Vona Gábor 74 49 30 44
Botka László 46
Barcza György 75 26
Heim Péter 30 31
L. Simon László 32
Bogsch Erik 34 56 35
Papcsák Ferenc 99 83 36
Spéder Zoltán 16 23 37
Fekete György 67 50
Kálomista Gábor 50 53
Lánczi András 82 55
Bojár Gábor 47 42 69
Név 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
Baji Csaba 25 71
Németh Lászlóné 28 47 74
Szapáry György 32 80
Fonyó Károly 31 55 81
Fellegi Tamás 45 37 86
Lakatos Benjámin 20
Thomas Faustmann 21 21
Baldauf László 41 34
Jaksity György 36
Töröcskei István 20 40
Nagy Elek 46
Vitézy Tamás 22
Kovács Gábor 40
Sinkó Ottó 44
Sánta János 49
Gyuris Dániel 50
Bajnai Gordon 60
Mesterházy Attila 68
Név 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024

Évenkénti lista 2024-2014 szerkesztés

(zárójelben a változás az előző évhez képest)

2024 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Rogán Antal (0)
  4. Szijjártó Péter (2)
  5. Mészáros Lőrinc (-1)
  6. Hernádi Zsolt (+1)
  7. Nagy Márton (+5)
  8. Lázár János (+6)
  9. Pintér Sándor (-4)
  10. Gulyás Gergely (+1)
  11. Tiborcz István (+4)
  12. Varga Mihály (-4)
  13. Garancsi István (-4)
  14. Kubatov Gábor (+2)
  15. Matolcsy György (-5)
  16. Orbán Balázs (+17)
  17. Szalay-Bobrovniczky Kristóf (0)
  18. Szíjj László (-5)
  19. Lantos Csaba (+1)
  20. Lévai Anikó (4)
  21. Polt Péter (2)
  22. Jászai Gellért (-4)
  23. Kövér László (-2)
  24. Csák János (+2)
  25. Jellinek Dániel (0)
  26. Orbán Ráhel (5)
  27. Balásy Gyula (1)
  28. Navracsics Tibor (2)
  29. Habony Árpád (3)
  30. Soros György (-8)
  31. Schmidt Mária (3)
  32. Karácsony Gergely (4)
  33. Nagy István (-4)
  34. Vaszily Miklós (3)
  35. Gyurcsány Ferenc (5)
  36. Tombor András (-1)
  37. Felcsuti Zsolt (9)
  38. Barna Zsolt (7)
  39. Rékasi Tibor (10)
  40. Leisztinger Tamás (2)
  41. Deutsch Tamás (48)
  42. Paár Attila (-4)
  43. Váradi József (1)
  44. Gattyán György (-1)
  45. Dobrev Klára (5)
  46. Futó Péter (2)
  47. Wáberer György (új)
  48. Orbán Gábor (új)
  49. Németh Sándor (új)
  50. Matolcsy Ádám (új)

További érdekességek a listáról: 54. Széles Gábor (-13), 59. Patai Mihály (-12), 132. Varga Judit (-105), 133. Novák Katalin (-114).

2024. márciusában, a lista zárásakor Magyar Péter befolyását a listát készítők "még nem ítélték a listára kerüléshez elegendő szintűnek". Ugyanakkor 2024. májusában, a lista megjelenésekor a készítők úgy becsülték, hogy Magyar Péter befolyása "már a 30-on belül, de inkább a 20-on belül lenne".[1]

2023 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Rogán Antal (+1)
  4. Mészáros Lőrinc (-1)
  5. Pintér Sándor (+2)
  6. Szijjártó Péter (-1)
  7. Hernádi Zsolt (+2)
  8. Varga Mihály (0)
  9. Garancsi István (+2)
  10. Matolcsy György (-4)
  11. Gulyás Gergely (+3)
  12. Nagy Márton (új)
  13. Szíjj László (+2)
  14. Lázár János (+8)
  15. Tiborcz István (-2)
  16. Kubatov Gábor (-4)
  17. Szalay-Bobrovniczky Kristóf (+29)
  18. Jászai Gellért (+8)
  19. Novák Katalin (-9)
  20. Lantos Csaba (+74)
  21. Kövér László (-4)
  22. Soros György (új)
  23. Polt Péter (-4)
  24. Lévai Anikó (-3)
  25. Jellinek Dániel (új)
  26. Csák János (+70)
  27. Varga Judit (új)
  28. Balásy Gyula (0)
  29. Nagy István (új)
  30. Navracsics Tibor (új)
  31. Orbán Ráhel (-11)
  32. Habony Árpád (-16)
  33. Orbán Balázs (új)
  34. Schmidt Mária (-10)
  35. Tombor András (-10)
  36. Karácsony Gergely (-6)
  37. Vaszily Miklós (-8)
  38. Paár Attila (17)
  39. Jelasity Radován (-8)
  40. Gyurcsány Ferenc (-5)
  41. Széles Gábor (-8)
  42. Leisztinger Tamás (-15)
  43. Gattyán György (-6)
  44. Váradi József (-2)
  45. Barna Zsolt (új)
  46. Felcsuti Zsolt (-12)
  47. Patai Mihály (+4)
  48. Futó Péter (-10)
  49. Rékasi Tibor (-8)
  50. Dobrev Klára (-7)

2022 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Mészáros Lőrinc (0)
  4. Rogán Antal (+1)
  5. Szijjártó Péter (+1)
  6. Matolcsy György (+1)
  7. Pintér Sándor (-3)
  8. Varga Mihály (+1)
  9. Hernádi Zsolt (+2)
  10. Novák Katalin (+8)
  11. Garancsi István (-3)
  12. Kubatov Gábor (-2)
  13. Tiborcz István (+4)
  14. Gulyás Gergely (-1)
  15. Szíjj László (0)
  16. Habony Árpád (-4)
  17. Kövér László (-1)
  18. Palkovics László (-4)
  19. Polt Péter (+1)
  20. Orbán Ráhel (+3)
  21. Lévai Anikó (+4)
  22. Lázár János (+26)
  23. Mager Andrea (-2)
  24. Schmidt Mária (-5)
  25. Tombor András (+6)
  26. Jászai Gellért (+23)
  27. Leisztinger Tamás (-3)
  28. Balásy Gyula (+9)
  29. Vaszily Miklós (+11)
  30. Karácsony Gergely (-8)
  31. Jelasity Radován (+12)
  32. Wáberer György (+1)
  33. Széles Gábor (-4)
  34. Felcsuti Zsolt (+2)
  35. Gyurcsány Ferenc (-8)
  36. Nyerges Zsolt (+2)
  37. Gattyán György (új)
  38. Futó Péter (új)
  39. Kásler Miklós (-11)
  40. Parragh László (-8)
  41. Rékasi Tibor (új)
  42. Váradi József (+5)
  43. Dobrev Klára (-9)
  44. Homolya Róbert (-2)
  45. Németh Sándor (+10)
  46. Szalay-Bobrovniczky Kristóf (új)
  47. Kósa Lajos (-2)
  48. Scheer Sándor (-9)
  49. Orbán Gábor (-3)
  50. Németh Szilárd (új)

2021 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Mészáros Lőrinc (0)
  4. Pintér Sándor (+1)
  5. Rogán Antal (+2)
  6. Szijjártó Péter (+2)
  7. Matolcsy György (-3)
  8. Garancsi István (+3)
  9. Varga Mihály (-3)
  10. Kubatov Gábor (0)
  11. Hernádi Zsolt (+2)
  12. Habony Árpád (-3)
  13. Gulyás Gergely (-1)
  14. Palkovics László (+7)
  15. Szíjj László (+2)
  16. Kövér László (-2)
  17. Tiborcz István (-2)
  18. Novák Katalin (+3)
  19. Schmidt Mária (+3)
  20. Polt Péter (-4)
  21. Mager Andrea (-2)
  22. Karácsony Gergely (+7)
  23. Orbán Ráhel (-3)
  24. Leisztinger Tamás (0)
  25. Lévai Anikó (+2)
  26. Áder János (+13)
  27. Gyurcsány Ferenc (+17)
  28. Kásler Miklós (0)
  29. Széles Gábor (+4)
  30. Liszkay Gábor (-12)
  31. Tombor András (-6)
  32. Parragh László (+6)
  33. Wáberer György (+10)
  34. Dobrev Klára (új)
  35. Németh Sándor (+14)
  36. Felcsuti Zsolt (+14)
  37. Balásy Gyula (-6)
  38. Nyerges Zsolt (új)
  39. Sheer Sándor (-13)
  40. Vaszily Miklós (új)
  41. Patai Mihály (-8)
  42. Homolya Róbert (-1)
  43. Jelasity Radován (-9)
  44. Vidnyánszky Attila (új)
  45. Kósa Lajos (+2)
  46. Orbán Gábor (új)
  47. Váradi József (-11)
  48. Lázár János (új)
  49. Jászai Gellért (-4)
  50. Gerendai Károly (új)

2020 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Mészáros Lőrinc (0)
  4. Matolcsy György (0)
  5. Pintér Sándor (+1)
  6. Varga Mihály (+2)
  7. Rogán Antal (-2)
  8. Szijjártó Péter (+3)
  9. Habony Árpád (+3)
  10. Kubatov Gábor (-1)
  11. Garancsi István (-4)
  12. Gulyás Gergely (+1)
  13. Hernádi Zsolt (+1)
  14. Kövér László (+2)
  15. Tiborcz István (+7)
  16. Polt Péter (+1)
  17. Szíjj László (-7)
  18. Liszkay Gábor (+19)
  19. Mager Andrea (+4)
  20. Orbán Ráhel (-1)
  21. Novák Katalin (+5)
  22. Schmidt Mária (-4)
  23. Palkovics László (-8)
  24. Leisztinger Tamás (+25)
  25. Tombor András (-5)
  26. Scheer Sándor (-2)
  27. Lévai Anikó (+17)
  28. Kásler Miklós (-3)
  29. Karácsony Gergely (új)
  30. Balásy Gyula (+12)
  31. Patai Mihály (-4)
  32. Szájer József (+4)
  33. Széles Gábor (+2)
  34. Jelasity Radován (új)
  35. Futó Péter (+4)
  36. Váradi József (-3)
  37. Varga Zoltán (+1)
  38. Parragh László (-9)
  39. Áder János (-11)
  40. Paár Attila (+8)
  41. Homolya Róbert (+2)
  42. Hamar Endre (+4)
  43. Wáberer György (-11)
  44. Gyurcsány Ferenc (új)
  45. Jászai Gellért Zoltán (+2)
  46. Vidus Gabriella (-15)
  47. Kósa Lajos (+3)
  48. Rékasi Tibor (új)
  49. Németh Sándor (-4)
  50. Felcsuti Zsolt (-16)

2019 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Mészáros Lőrinc (0)
  4. Matolcsy György (0)
  5. Rogán Antal (+3)
  6. Pintér Sándor (+4)
  7. Garancsi István (0)
  8. Varga Mihály (+3)
  9. Kubatov Gábor (+5)
  10. Szíjj László (+7)
  11. Szijjártó Péter (+1)
  12. Habony Árpád (-6)
  13. Gulyás Gergely (új)
  14. Hernádi Zsolt (-1)
  15. Palkovics László (új)
  16. Kövér László (+13)
  17. Polt Péter (+2)
  18. Schmidt Mária (+2)
  19. Orbán Ráhel (+2)
  20. Tombor András (+2)
  21. Tarlós István (új)
  22. Tiborcz István (új)
  23. Bártfai-Mager Andrea (új)
  24. Scheer Sándor (+3)
  25. Kásler Miklós (új)
  26. Novák Katalin (+23)
  27. Patai Mihály (+11)
  28. Áder János (új)
  29. Parragh László (-1)
  30. Nyerges Zsolt (új)
  31. Vidus Gabriella (+3)
  32. Wáberer György (-6)
  33. Váradi József (-3)
  34. Felcsuti Zsolt (+9)
  35. Széles Gábor (-10)
  36. Szájer József (új)
  37. Liszkay Gábor (-6)
  38. Varga Zoltán (új)
  39. Futó Péter (+8)
  40. Lantos Csaba (új)
  41. Dirk Gerkens (-17)
  42. Balásy Gyula (új)
  43. Homolya Róbert (új)
  44. Lévai Anikó (-26)
  45. Németh Sándor (-1)
  46. Hamar Endre (új)
  47. Jászai Gellért Zoltán (új)
  48. Paár Attila (-3)
  49. Leisztinger Tamás (-10)
  50. Kósa Lajos (-10)

2018 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Mészáros Lőrinc (+5)
  4. Matolcsy György (+1)
  5. Andrew G. Vajna (+1)
  6. Habony Árpád (-2)
  7. Garancsi István (0)
  8. Rogán Antal (+2)
  9. Lázár János (-6)
  10. Pintér Sándor (+2)
  11. Varga Mihály (-2)
  12. Szijjártó Péter (-1)
  13. Hernádi Zsolt (+2)
  14. Kubatov Gábor (0)
  15. Seszták Miklós (-2)
  16. Soros György (új)
  17. Szíjj László (+4)
  18. Lévai Anikó (új)
  19. Polt Péter (-1)
  20. Schmidt Mária (+10)
  21. Orbán Ráhel (új)
  22. Tombor András (0)
  23. Kuna Tibor (+8)
  24. Dirk Gerkens (-4)
  25. Széles Gábor (-1)
  26. Wáberer György (-1)
  27. Scheer Sándor (+16)
  28. Parragh László (0)
  29. Kövér László (-6)
  30. Váradi József (+5)
  31. Liszkay Gábor (+5)
  32. Simicska Lajos (-13)
  33. Csetényi Csaba és Krskó Tibor (+1)
  34. Vidus Gabriella (-1)
  35. Szemerey Tamás (+5)
  36. Bige László (-9)
  37. Szivek Norbert (0)
  38. Patai Mihály (0)
  39. Leisztinger Tamás (+2)
  40. Kósa Lajos (-14)
  41. Christopher Mattheisen (-9)
  42. Szalay-Bobrovniczky Kristóf (-3)
  43. Felcsuti Zsolt (-26)
  44. Németh Sándor (új)
  45. Paár Attila (új)
  46. Rákosi Tamás (új)
  47. Futó Péter (+1)
  48. Lázár Vilmos (+1)
  49. Novák Katalin (új)
  50. Nyúl Sándor (új)

2017 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Lázár János (0)
  4. Habony Árpád (+2)
  5. Matolcsy György (-1)
  6. Andrew G. Vajna (-1)
  7. Garancsi István (+1)
  8. Mészáros Lőrinc (+2)
  9. Varga Mihály (+4)
  10. Rogán Antal (-3)
  11. Szijjártó Péter (-2)
  12. Pintér Sándor (-1)
  13. Seszták Miklós (+3)
  14. Kubatov Gábor (-2)
  15. Hernádi Zsolt (+4)
  16. Demján Sándor (-2)
  17. Felcsuti Zsolt (+23)
  18. Polt Péter (+3)
  19. Simicska Lajos (-4)
  20. Dirk Gerkens (-2)
  21. Szíjj László (+3)
  22. Tombor András (új)
  23. Kövér László (-3)
  24. Széles Gábor (-7)
  25. Wáberer György (+14)
  26. Kósa Lajos (-3)
  27. Bige László (-2)
  28. Parragh László (-6)
  29. Tiborcz István (új)
  30. Schmidt Mária (új)
  31. Kuna Tibor (+15)
  32. Christopher Mattheisen (-4)
  33. Vidus Gabriella (+11)
  34. Csetényi Csaba és Krskó Tibor (új)
  35. Váradi József (-6)
  36. Liszkay Gábor (+13)
  37. Szivek Norbert (új),
  38. Patai Mihály (+10)
  39. Szalay-Bobrovniczky Kristóf (+4)
  40. Szemerey Tamás (új)
  41. Leisztinger Tamás (-14)
  42. Patonai Péter (0)
  43. Scheer Sándor (új)
  44. Vona Gábor (-14)
  45. Lantos Csaba (-11)
  46. Botka László (új)
  47. Nyerges Zsolt (+4)
  48. Futó Péter (-15)
  49. Lázár Vilmos (-2)
  50. Varga Zoltán (-5)

2016 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Lázár János (0)
  4. Matolcsy György (+1)
  5. Andrew G. Vajna (+2)
  6. Habony Árpád (-2)
  7. Rogán Antal (-1)
  8. Garancsi István (+6)
  9. Szijjártó Péter (+3)
  10. Mészáros Lőrinc (+5)
  11. Pintér Sándor (-3)
  12. Kubatov Gábor (új)
  13. Varga Mihály (-3)
  14. Demján Sándor (-3)
  15. Simicska Lajos (-6)
  16. Seszták Miklós (új)
  17. Széles Gábor (0)
  18. Dirk Gerkens (új)
  19. Hernádi Zsolt (-6)
  20. Kövér László (+2)
  21. Polt Péter (+7)
  22. Parragh László (+2)
  23. Kósa Lajos (+18)
  24. Szíjj László (új)
  25. Bige László (-7)
  26. Barcza György (+49)
  27. Leisztinger Tamás (-8)
  28. Christopher Mattheisen (+7)
  29. Váradi József (+4)
  30. Vona Gábor (+19)
  31. Heim Péter (új)
  32. L. Simon László (új)
  33. Futó Péter (-2)
  34. Lantos Csaba (+11)
  35. Bogsch Erik (+21)
  36. Papcsák Ferenc (+47)
  37. Spéder Zoltán (-14)
  38. Szájer József (-9)
  39. Wáberer György (+26)
  40. Felcsuti Zsolt (+17)
  41. Gyurcsány Ferenc (+3)
  42. Patonai Péter (+6)
  43. Szalay-Bodrovnyiczky Kristóf (-13)
  44. Vidus Gabriella (új)
  45. Varga Zoltán (új)
  46. Kuna Tibor (új)
  47. Lázár Vilmos (-9)
  48. Patai Mihály (-21)
  49. Liszkay Gábor (-23)
  50. Fekete György (+17)

További érdekességek a listáról: 51. Nyerges Zsolt (-35), 52. Csák János (-9), 53. Kálomista Gábor (-3) ... 55. Lánczi András (+27), ... 69. Bojár Gábor (-27), ... 71. Baji Csaba (-46), ... 74. Németh Lászlóné (-27), ... 80. Szapáry György (-48), 81. Fonyó Károly (-26), ... 86. Fellegi Tamás (-49)

2015 szerkesztés

  1. Orbán Viktor (0)
  2. Csányi Sándor (0)
  3. Lázár János (+2)
  4. Habony Árpád (0)
  5. Matolcsy György (+5)
  6. Rogán Antal (+2)
  7. Andrew G. Vajna (+75)
  8. Pintér Sándor (+3)
  9. Simicska Lajos (-6)
  10. Varga Mihály (-1)
  11. Demján Sándor (-5)
  12. Szijjártó Péter (+26)
  13. Hernádi Zsolt (-1)
  14. Garancsi István (+9)
  15. Mészáros Lőrinc (+30)
  16. Nyerges Zsolt (-9)
  17. Széles Gábor (-2)
  18. Bige László (-1)
  19. Leisztinger Tamás (-1)
  20. Lakatos Benjámin (új)
  21. Thomas Faustmann (0)
  22. Kövér László (-9)
  23. Spéder Zoltán (-7)
  24. Parragh László (+12)
  25. Baji Csaba (új)
  26. Liszkay Gábor (+5)
  27. Patai Mihály (-3)
  28. Polt Péter (új)
  29. Szájer József (új)
  30. Szalay-Bodrovnyiczky Kristóf (új)
  31. Futó Péter (+15)
  32. Szapáry György (új)
  33. Váradi József (+10)
  34. Baldauf László (+7)
  35. Christopher Mattheisen (+2)
  36. Jaksity György (új)
  37. Fellegi Tamás (+8)
  38. Lázár Vilmos (-11)
  39. Nyúl Sándor (+9)
  40. Töröcskei István (-20)
  41. Kósa Lajos (-27)
  42. Bojár Gábor (+5)
  43. Csák János (-9)
  44. Gyurcsány Ferenc (-11)
  45. Lantos Csaba (-16)
  46. Nagy Elek (új)
  47. Németh Lászlóné (-19)
  48. Patonai Péter (-29)
  49. Vona Gábor (+25)
  50. Kálomista Gábor (új)

További érdekességek a listáról: 55. Fonyó Károly (-24), 56. Bogsch Erik, 57. Felcsuti Zsolt (-18), ... 65. Wáberer György, ... 67. Fekete György, ... 75. Barcza György, ... 82. Lánczi András, 83. Papcsák Ferenc (+16)

2014 szerkesztés

  1. Orbán Viktor
  2. Csányi Sándor
  3. Simicska Lajos
  4. Habony Árpád
  5. Lázár János
  6. Demján Sándor
  7. Nyerges Zsolt
  8. Rogán Antal
  9. Varga Mihály
  10. Matolcsy György
  11. Pintér Sándor
  12. Hernádi Zsolt
  13. Kövér László
  14. Kósa Lajos
  15. Széles Gábor
  16. Spéder Zoltán
  17. Bige László
  18. Leisztinger Tamás
  19. Patonai Péter
  20. Töröcskei István
  21. Thomas Faustmann
  22. Vitézy Tamás
  23. Garancsi István
  24. Patai Mihály
  25. Dirk Gerkens
  26. Wáberer György
  27. Lázár Vilmos
  28. Németh Lászlóné
  29. Lantos Csaba
  30. Heim Péter
  31. Fonyó Károly
  32. Liszkay Gábor
  33. Gyurcsány Ferenc
  34. Bogsch Erik
  35. Csák János
  36. Parragh László
  37. Christopher Mattheisen
  38. Szijjártó Péter
  39. Felcsuti Zsolt
  40. Kovács Gábor
  41. Baldauf László
  42. Szemerey Tamás
  43. Váradi József
  44. Sinkó Ottó
  45. Fellegi Tamás és Mészáros Lőrinc
  46. Futó Péter
  47. Bojár Gábor
  48. Nyúl Sándor
  49. Sánta János
  50. Gyuris Dániel

További érdekességek a listáról: 60. Bajnai Gordon, ... 68. Mesterházy Attila, ... 74. Vona Gábor, ... 82. Andrew G. Vajna, ... 99. Papcsák Ferenc


Források szerkesztés

  • A 100 leggazdagabb 2024, Perche Kft., Budapest, 2024, ISSN 1789-2570, 160-167. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2023, Perche Kft., Budapest, 2023, ISSN 1789-2570, 166-173. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2022, Perche Kft., Budapest, 2022, ISSN 1789-2570, 152-160. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2021, Perche Kft., Budapest, 2021, ISSN 1789-2570, 114-122. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2020, Perche Kft., Budapest, 2020, ISSN 1789-2570, 106-116. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2019, Perche Kft., Budapest, 2019, ISSN 1789-2570, 108-117. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2018, www.Napi.hu Online Kft., Budapest, 2018, ISSN 1789-2570
  • A 100 leggazdagabb 2017, www.Napi.hu Online Kft., Budapest, 2017, ISSN 1789-2570, 106-115. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2016, www.Napi.hu Online Kft., Budapest, 2016, ISSN 1789-2570, 116-124. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2015, www.Napi.hu Online Kft., Budapest, 2015, ISSN 1789-2570, 114-122. oldal
  • A 100 leggazdagabb 2014, www.Napi.hu Online Kft., Budapest, 2014, ISSN 1789-2570, 114-118. oldal

További információk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Hatalmas meglepetés a befolyáslistán: Két hatalmas bukás és a Magyar Péter dilemma, ATV, 2024. május 20.