Bencsics Márk

(1989–) magyar amerikaifutball-játékos

Bencsics Márk (Budapest, 1989. január 19. –) hétszeres magyar bajnok amerikaifutball-játékos, a Budapest Wolves és a magyar válogatott korábbi irányítója, emellett az Arena4 NFL-szakkomentátora.

Bencsics Márk
Személyes adatok
Született1989január 19. (35 éves), Budapest
Magasság180 cm
Tömeg77 kg
Csapat adatok
CsapatBudapest Wolves
PozícióQuarterback
Mezszám3, 5
EgyetemSemmelweis Egyetem
Pályafutása
Kezdete2005
Vége2023
Díjak
  • 7× magyar bajnok (2008, 2009, 2013, 2015, 2018, 2021, 2023)
  • Hungarian Bowl MVP (2013, 2023)
  • HFL legeredményesebb irányító (2012, 2013, 2014, 2017, 2018, 2019)
Csapatai játékosként
2005–2009Budapest Wolves
2010–2014Budapest Hurricanes
2015–2023Budapest Wolves

Az infobox utoljára frissítve: 2024. január 28.

Pályafutása szerkesztés

2005-ben a Budapest Wolves II-ben kezdte meg a pályafutását, ahol egyszeres junior magyar bajnoki címet is szerzett, 2007-ben az osztrák DIV I junior döntő MVP-je lett. 2008-ban a Debrecen Gladiators ellen mutatkozott be az első csapatban, Lendvai Attila cseréjeként, majd a Győr Sharks ellen a csapat kezdője volt.[1] 2008-ban és 2009-ben egyaránt veretlenül bajnoki címet nyerő Budapest Wolves csereirányítója volt.[2]

2010-ben az újonnan megalakult Budapest Hurricanes csapatához szerződött, ahol az első évben nem játszottak hivatalos mérkőzést, 2011-ben a csapattal a magyar MAFL DIV II veretlen győztese, az osztrák AFBÖ DIV II győztese lett. 2012-től a Hungarian Football League játékosa, 2012-ben a Hurricanes csapatával ezüstérmes lett, miközben az osztrák II. divízióban szintén ezüstérmet szerzett. 8 passzolt és 4 futott touchdown-nal a HFL legeredményesebb irányítója lett. 2013-ban a HFL-t veretlenül megnyerték, a döntőben passzolt 2 és futott 1 TD-t, ezzel a döntő MVP-je lett. 17 passzolt és 5 futott touchdown-nal a szezon legeredményesebb irányítója lett.[3] 2014-ben a csapat a HFL alapszakaszának 3. helyén zárt, így nem jutottak döntőbe, Bencsics viszont 21 passzolt és 5 futott touchdown-nal a szezon legeredményesebb irányítója lett.[4]

A Hurricanes a szezon után megszűnt, Bencsics pedig visszatért a nevelőklubjához. 2015-ben a Hungarian Bowl ezüstérmeseként zárt, ám mivel az ellenfél a pozsonyi Bratislava Monarchs volt, így ez magyar bajnoki címet jelentett; emellett ebben az évben az osztrák AFBÖ DIV II győztese lett a Budapest Wolves-szal. A 2016-os szezonban Bencsics sérülésekkel küszködött, és a csapat sem remekelt, a HFL-ben 6. helyen zártak. Az osztrák DIV I-ben 4 győzelmet és 4 vereséget szereztek. A 2017-es szezonban 9 passzolt TD-vel az alapszakasz legeredményesebb irányítója lett, de a Wolves így is csak a 4. helyen végzett. A 2018-as szezonban 17 passzolt TD-vel ismét az alapszakasz legeredményesebb irányítója lett, a Wolves pedig 1. helyen jutott a rájátszásba, majd a Nyíregyháza Tigers-t legyőzve került a döntőbe. A XIII. Hungarian Bowl-on a Miskolc Steelers-t szoros mérkőzésen, 34-30-ra győzte le a Budapest Wolves és szerezte meg történelme 6. bajnoki címét.[5] Bencsicset később megválasztották a 2018-as év legjobb játékosának.[6]

2020-ban a Covid19 járvány következtében elmaradt a HFL, a megcsonkított Divízió I-es szezonban nem játszott. 2021-ben a Wolves irányítójaként újabb bajnoki címet szerzett. A 2022-es szezon elején komoly sérülést szenvedett, így csak két meccsen lépett pályára. 2023-ban visszatért és újabb bajnoki címhez segítette a Budapest Wolves csapatát. 2024 januárjában jelentette be visszavonulását.[7]

Válogatott szerkesztés

2015-ben az újonnan megalakult magyar válogatott kezdőirányítójaként mutatkozott be, eddig mind az 5 mérkőzésen a csapat kezdőirányítója volt. 2016-ban Lengyelország és 2017-ben Szlovákia ellen 3-3 touchdown-passzal a mérkőzések MVP-je lett.[8][9] A 2018-ban megrendezett Three Nations Cup[10] tornán Szlovákia elleni 61-0 arányú[11] győzelem során 3 touchdownt, míg Csehország ellen 2 touchdownt dobott és nyerték meg a kupát.[12] A 2019 és 2021 közti B-csoportos Európa-bajnokságot vezetésével veretlenül abszolválta a válogatott, mellyel a csapat feljutott az A-csoportba.

A 2022-es HFL-szezonban szerzett sérülése miatt abban az évben nem lépett pályára a válogatottban, ezt leszámítva 2023-ig a válogatott első számú irányítója volt. Válogatott mérlege 12 mérkőzés, 9 győzelem, 3 vereség.

Edzősége szerkesztés

2008-2009-ben a Budapest Wolves juniorcsapatának edzője, 2010-től 2014-ig a Budapest Hurricanes Junior edzője, majd vezetőedzője, illetve a Hurricanes II csapat vezetőedzője volt.

Televíziós szereplés szerkesztés

2009 óta Sport TV majd az Arena4 NFL-szakkommentátora, valamint 2019-ig a Trash Talk című műsor állandó résztvevője. A 2017-ben indult 4th and long podcast társ-házigazdája.

Magánélet szerkesztés

Nős, két lánya született 2019-ben és 2022-ben.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Amerikai foci: Juniorok közül a címvédő ellen, 2008. április 25.
  2. Budapest Hurricanes - Márk. [2016. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 8.)
  3. HFL: bajnok a címvédő Wolvest legyőző Budapest Hurricanes!. NSO.hu, 2013. október 26.
  4. Hungarian Football League-adatbank. NSO.hu
  5. HFL: drámai csatában Hungarian Bowl-győztes a Budapest Wolves - NSO. NSO.hu, 2018. július 14. (Hozzáférés: 2019. április 4.)
  6. Amerikaifutball: Bencsics Márk lett az év legjobb játékosa - NSO. NSO.hu, 2018. december 7. (Hozzáférés: 2019. április 4.)
  7. „Köszi foci, mindig jó voltál hozzám” – a csúcson hagyja abba pályafutását az irányító. Blikk.hu, 2024. január 29.
  8. Amerikaifutball: parádés hajrá, megvan az első válogatott siker!. NSO.hu
  9. Amerikaifutball: a magyar válogatott kiütötte Szlovákiát. NSO.hu
  10. Ősszel startol a Three Nations Cup!. mafsz, 2018. január 19. [2019. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 4.)
  11. Földbe döngölte Szlovákiát a magyar válogatott. https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. április 4.)
  12. Kupagyőztes a magyar amerikaifutball-válogatott. index.hu, 2018. október 14. (Hozzáférés: 2019. április 4.)