Főmenü megnyitása

Beszélő

magyar hetilap

A Beszélő liberális politikai és kulturális folyóirat volt, mely 1981 októberétől 2012 decemberéig jelent meg, a 80-as években végig szamizdatként, azaz illegális publikációként, mint a Kádár-korszak első és legtekintélyesebb cenzúrázatlan folyóirata. Első száma az ötvenhatos forradalom 25. évfordulójára készült.

Beszélő
Ország Magyarország
Alapítva 1981
Megszűnt 2013. december
Politikai ideológia liberalizmus
Székhely Budapest
OCLC 21624641
ISSN 0865-4093
A Beszélő weboldala

TörténeteSzerkesztés

Nem ez volt az első szamizdat, hiszen már 1976-tól jelentek meg ilyen jellegű kiadványok. A Beszélő újdonsága egyrészt abban állt, hogy szerkesztői névvel-címmel vállalták a cenzúramentes újságírást és lapkiadást, másrészt hogy a lap rendszeresen (nagyjából negyedévenként) és viszonylag nagy példányszámban sokszorosítva jelent meg, terjesztéséről pedig hálózat gondoskodott. A sokszorosítás stencilgéppel történt. A Beszélővel szinkronban indult egy másik szamizdat is, a Kisúgó, de egyetlen szám után abbamaradt.

A lapnak főszerkesztője nem volt, a szerkesztők hetente találkoztak, hogy megvitassák a beérkezett írásokat. A politikai elemzéseket többnyire Kis János írta, de a lap irányvonalát a szerkesztők közösen határozták meg.

Az újságot 198186 között egy dunabogdányi parasztházban nyomtatta Orosz István, az elosztóközpont Miklóssy Endre budapesti lakásán működött. 1986-tól a rendszerváltásig a lap az AB Független Kiadó gondozásában jelent meg, sokszorosítója és terjesztője Demszky Gábor és köre volt. A Beszélő körül csoportosuló értelmiségiek – köztük Kis János, Kőszeg Ferenc, Petri György, Nagy Bálint, Haraszti Miklós, Eörsi János, Magyar Bálint, Solt Ottilia, Havas Gábor és Iványi Gábor (tőle származik a cím: „Beszélő”) – fontos szerepet játszottak a rendszerváltásban.

A pártállami rendszer sajtójában számos tabutéma volt, mindenekelőtt az 56-os forradalom, a határon túli magyarok ügye, a vallási és etnikai kisebbségek helyzete, valamint a – hivatalosan nem létezőnek tekintett – szegénység kérdése. A szerkesztők ezért úgy döntöttek, hogy e témákról minden számban közölnek írást.

A szerkesztőket a belügy folyamatosan lehallgatta és figyeltette, gyakoriak voltak a követések, zaklatások, házkutatások. Még ’86-ban is előfordult, hogy a lap terjesztéséért többeket súlyosan meghurcoltak. A szerkesztők ellen többször indult eljárás, de csak sajtórendészeti vétséggel vagy szabálysértéssel tudták megvádolni őket, bírságokat fizettettek velük és ismételten kihallgatták őket, miközben a rájuk állított állambiztonságiak leplezték valódi kilétüket. „Szövényi György, aki engem többször kihallgatott – mostanában a televízióban szokott szerepelni mint terrorelhárítási szakértő – többször is elmondta: »Minket nem érdekel, mit írnak, csak az, hogy van-e rá engedélyük.« Persze, amikor 1983 márciusában először tartottak házkutatást a lakásomban, és először vittek be a Tolnai Lajos utcába kihallgatásra, biztos voltam benne, hogy a leghamarabb két év múlva szabadulok. Én voltam a legjobban meglepve, amikor reggel ötkor kiengedtek. De ebből megértettem, hogy el akarják kerülni a látványos politikai pereket, és nem akarják börtönbüntetésekkel lerombolni a »gulyásszocializmushoz« kapcsolódó nyugati illúziókat” – nyilatkozta Kőszeg Ferenc.[1]

1987-ben a híres Társadalmi szerződés programját tartalmazó 20. különszámot, mely eleve 2000 példányban jelent meg, újra kellett nyomni, akkora volt iránta az érdeklődés.

ÁlnevekSzerkesztés

Az írott hozzászólások egy része álnéven jelent meg, annyira konspiratív jelleggel, hogy sokszor még a szerkesztők sem tudták, melyik kit fed. Néhány az álnevek közül: Ada Pál (=Pető Iván), Csonka Dénes (Bauer Tamás), Fényes Elek (Rainer M. János), Kovács Eszter (Szalai Erzsébet), Magyar László (Lengyel László), Rikárdó Dávid (Bokros Lajos).

A rendszerváltás utánSzerkesztés

A rendszerváltástól kezdve legálisan kiadott lap a 90-es évek első felében hetilapként, később havi-kéthavi folyóiratként jelent meg. Első „legális” főszerkesztője Kőszeg Ferenc volt, majd 19952003 között Kiss Ilona, utána Mink András, végül Neményi László.

2012 végén a nyomtatott kiadás megszűnt,[2] ám a szerkesztőség együtt maradt és 2016 végéig még jelentek meg írások a lap weboldalán, de azóta már ez sem frissül.[3]

HivatkozásokSzerkesztés