Főmenü megnyitása

Bissau-Guinea

állam Nyugat-Afrikában

Bissau-Guinea – hivatalosan Bissau-Guineai Köztársaság, vagy portugálul República da Guiné-Bissau (IPA: ʁeˈpublikɐ dɐ ɡiˈnɛ biˈsaw) –, egy nyugat-afrikai állam, amely északon Szenegállal, délen Guineával határos, a nyugati partját pedig az Atlanti-óceán alkotja. Területe 36 125 km2, becsült népessége kb. 1 600 000 fő.

Bissau-Guineai Köztársaság
República da Guiné-Bissau
Republi bu Ginne Bisaawóo
Bissau-Guinea zászlaja
Bissau-Guinea zászlaja
Bissau-Guinea címere
Bissau-Guinea címere
Nemzeti mottó: Unidade, Luta, Progresso
(portugálul: Egység, Küzdelem, Fejlődés
Nemzeti himnusz: Esta é a Nossa Pátria Bem Amada
LocationGuineaBissau.svg

Fővárosa Bissau
é. sz. 12°, ny. h. 15°
Államforma köztársaság
Vezetők
Államfő José Mário Vaz
Miniszterelnök Aristides Gomes
Hivatalos nyelv portugál
Beszélt nyelvek volof, kreol, törzsi nyelvek
független 1973. szeptember 24.

Tagság
Népesség
Népszámlálás szerint 1 704 255 fő (2013)[1]
Rangsorban152
Becsült1 746 000 fő (2014. július)
Rangsorban152
Népsűrűség48 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület36 125 km²
Rangsorban 133
Víz22%
IdőzónaGMT (UTC)
Egyéb adatok
Pénznem CFA frank (XOF)
Nemzetközi gépkocsijel RGB
Hívószám 245
Segélyhívó telefonszám
  • 112
  • 119
  • 121
  • 180
Internet TLD.gw
Villamos hálózat 220 volt
Elektromos csatlakozó Europlug
Közlekedés iránya jobb
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bissau-Guineai Köztársaság témájú médiaállományokat.

térkép szerkesztése

Afrika egyik legkisebb állama a nyugati parton Szenegál és Guinea között, melynek felségterületéhez tartoznak a Bijagos-szigetek is. Több nemzetközi szervezetben is tag: ENSZ, Afrikai Unió (UA), Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLP), Hivatalosan Portugál Nyelvű Afrikai Államok Szövetsége (PALOP), Latin Unió, Nyugat-afrikai Gazdasági Tömörülés (CEDEAO), Frankofónia, Portugál Gyarmatok Szövetsége. A Föld legszegényebb országai között tartják számon.

Tartalomjegyzék

FöldrajzSzerkesztés

 
Bissau-Guinea domborzati térképe
 
Tengerpart, Biombo

DomborzatSzerkesztés

Erősen tagolt partvidékét mocsaras, mangroveerdős síkság kíséri, amelyet az ország belseje felé alacsony dombvidék vált fel. Legmagasabb pontja: 210 m.

VízrajzSzerkesztés

Az ország területét számos folyó szövi át, melyek az esős időszakban hatalmas területeket öntenek el. Legjelentősebb folyók: Géba, Corubal, Kayanga.

ÉghajlatSzerkesztés

Bissau-Guinea éghajlata egész évben trópusi, meleg, kis hőmérséklet ingadozással. A hőmérséklet átlaga: 26,3 °C. Az átlagos csapadékmennyiség évente 2024 mm. Ennek zöme az esős évszakban hullik (június-szeptember/október). A száraz évszakban aszályos az időjárás.

Élővilág, természetvédelemSzerkesztés

A tengerparton mangrovepálma és mocsári erdők, a szigeteken és a parti lapályokon örökzöld esőerdők nőnek. Az ország belsejében száraz erdők, keleten fás és bokros szavannák vannak. Jellegzetes állatfajták a part menti sávban: nílusi krokodil, nílusi víziló, vörhenyes gödény, rózsás flamingó, marabu, a szavannákon: afrikai elefánt, kafferbivaly, antilop, leopárd, foltos hiéna. De az ország területén megtalálható az afrikai aranymacska, a sujtásos sakál, a villier petymeg, a mocsári manguszta és a gambiai mongúz, a csimpánz, a törpevíziló és a folyami disznó is.

Nemzeti parkjaiSzerkesztés

A nemzeti parkok az állatvilág gazdagságának megőrzése mellett a turizmust szolgálják.[2]

  • Ilhas de Orango Nemzeti Park - szigetcsoport 27 hektár szárazföldi területtel.
  • Joao Vieira e Poilao Tengeri Nemzeti Park: a Bijagos-szigetcsoport délnyugati része. Fő nevezetességei a többféle tengeri teknős.
  • Rio Cacheu: nagy kiterjedésű mangrovepálma-erdő.
  • Lagoa de Cufada: turistalátványosság, édesvizű tavak, tengeri lagúnák és erdők szövevénye.

Természeti világörökségeiSzerkesztés

Az UNESCO nem tart számon az országban olyan területet, amely a természeti világörökséghez tartozna.

TörténelemSzerkesztés

Az arab-iszlám hatás a 7. században érte el az ország lakosait. A 8-13. században a nyugat-szudáni Ghána, a 13-14. században a Mali Birodalom része lett, a 15. században Szongai Birodalom fennhatósága alá került. Portugál hajósok már 1446-ban felfedezték a Zöld-foki-szigeteket, a Gambia folyó torkolatát, valamint a part menti szigeteket. Az első portugál település Cacheau volt (alapítva 1588-ban), ezt Bissau (1600-ban) követte. Az ország 1879-ben lett Portugália gyarmata Portugál Guinea néven.[3]

A vidék négy évszázadon át volt a rabszolga-kereskedelem központja. A 16-17. század során az angolok, franciák és hollandok is kereskedelmi telepeket hoztak létre. A 20. század kezdetétől a nagy monopóliumok zsákmányolták ki a gyarmatot. Elsősorban földimogyorót, pálmaolajat, rizst termesztettek, főként monokultúrában. 1942-ben Bolama helyett Bissau lett a főváros. Az ország 1951-től Portugália tengerentúli tartománya. A portugálok 1961-ben megszüntették az 1954-es "bennszülött statútumot", ami jelentős privilégiumokat biztosított a fekete afrikaiak egy vékony rétegének. Az ötvenes évek elejétől ellenállási csoportok működtek az országban s a Zöld-foki-szigeteken. A csoportok 1956-ban a Partido Africano da Independência da Guiné e Cabo Verde (PAIGC), Guinea és a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja szervezetében egyesültek.

 
PAIGC ellenőrzési pont az úton (1974)

A PAIGC 1963-ban indított háborút Bissau-Guinea és a szintén portugál gyarmat Zöld-foki-szigetek függetlenségének kivívásáért. Az Amílcar Cabral vezette felszabadító háború eredményeként 1972-ben tartották az első választásokat, s a népgyűlés kidolgozta a felszabadított Bissau-Guinea alkotmányát. Miután 1973 januárjában Cabralt Conakryban meggyilkolták, a népgyűlés 1973. szeptember 24-én egyoldalúan függetlenné nyilvánította az országot. Függetlenségét 1974 szeptemberében az 1974 áprilisában végrehajtott portugáliai államcsíny után létrejött új portugál vezetés hivatalosan is elismerte. Az ország első elnöke a meggyilkolt Amilcar Cabral öccse Luís Cabral lett. Az ország tagja lett az ENSZ-nek. 1975-ben Bissau-Guinea csatlakozott a loméi kereskedelmi egyezményhez, ami az Európai Közösségek és a fejlődő országok egy nagy csoportja között jött létre.

 
Elhagyott tank az út mellett

Az 1970-es évek második felében a gazdaság összeomlott, s burjánzott a korrupció. 1980-ban a Zöld-foki-szigetekkel való sikertelen egyesülési kísérlet után egy katonai puccs 1980. november 15-én az addigi miniszterelnököt, João Bernardo Vieira dandártábornokot juttatta az elnöki székbe. A PAIGC 1991-ben hozzájárult a többpárti demokrácia bevezetéséhez. Az első törvényes választásokat 1994-ben tartották, s ezek a PAIGC győzelmét hozták. Az 1998-ban kitört polgárháborúban több százezer ember vesztette el otthonát. 2000-ben a katonai uralom után ideiglenes kormány alakult. Az államfő Kumba Yala (PRS), a kormányfő Caetani N'Tchama lett. A demokráciába való átmenet a gazdasági elmaradottság mellett a polgárháború veszélye miatt lassú.

A 2005-ben tartott választások nyomán az 1998-ban Portugáliába menekült Vieira került az elnöki székbe, aki viszonylagos nyugalmat teremtett. Az ország azonban továbbra is nyomorog ( a világ 5. legszegényebb állama) és a közéletet a korrupció uralja. 2009. március elején ismét kitört a fegyveres harc az elnök és a vele szemben álló PAIGC adta kormány és a hadsereg vezetése között. Egyetlen éjszaka mind Vieira elnök, mind pedig a hadsereg vezérkari főnöke, Batista Tagmé Na Wait kölcsönösen merénylet áldozata lett.[4]

Államszervezet és közigazgatásSzerkesztés

Alkotmány, államformaSzerkesztés

Az ország államformája elnöki köztársaság.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatásSzerkesztés

 
Az országgyűlés épülete Bissauban

Az ország mai alkotmánya 1984-ből származik. Eszerint Bissau-Guinea elnöki köztársaság. 1991-től többpártrendszerű. A népi gyűlésnek 150 képviselő tagja van, akiket a nyolc, őt évre választott területi tanács választ meg a saját tagjai közül. A parlament választja az államtanács 15 tagját. Az államtanács elnöke a köztársasági elnök, aki egyben a kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka is. A minisztereket és az államtitkárokat a kormányfő nevezi ki.

A bírósági szervezet élén álló legfelsőbb bíróság bíráit az államtanács elnöke nevezi ki.

Politikai pártokSzerkesztés

ElnökökSzerkesztés

Közigazgatási beosztásSzerkesztés

Az országot 9 régió alkotja:

  • Bafata
  • Biombo
  • Bissau (autonóm szektor)
  • Bolama
  • Cacheu
  • Gabu
  • Oio
  • Quinara
  • Tombali

Védelmi rendszerSzerkesztés

A 2000 fős rendőrséggel együtt a fegyveres erők személyi állománya 8500 fő. Ebből 6100 főt tesz ki a szárazföldi hadsereg, ami 46 harckocsival, 50 ágyúval és aknavetővel, 60 páncélozott szállító járművel és néhány légvédelmi fegyverrel rendelkezik. A légierőnek 10 repülőgépe, 4 helikoptere és 100 fős személyzete van. A haditengerészet 300 emberrel 11 kisebb méretű hajót üzemeltet.[5]

NépességSzerkesztés

 
A főváros, Bissau egy útja
 
Fővárosi utcakép

Általános adatokSzerkesztés

A fővárosban, Bissau-ban 567 000 fő lakik. Az ország népessége 1 704 000 fő (2013). A népsűrűség: 37,2 fő/km². A népességnövekedési ráta: 2,23%. Várható átlagos élettartam: 50 év. Csecsemőhalandósági ráta: 108,5‰. Írástudatlanság 66%.

A hivatalos nyelv a portugál.

Népek: balanta (25%), fula (20%), mandingo (12%), manyako (10%), egyéb (biaffada, bidjogo, pepel, európai, mulatt).

A népesség vallásai: törzsi 50%, muzulmán 45%, keresztény 5%.

Legnépesebb településekSzerkesztés

Bissau-Guinea városai
Rangsor Név Lakosság Régió
1979-es
népszámlálás
2005-ös
becslés
1. Bissau 109 214 388 028 Bissau
2. Bafatá 13 429 22 521 Bafatá
3. Gabú 7 803 14 430 Gabú
4. Bissorã n.a. 12 688 Oio
5. Bolama 9 100 10 769 Bolama
6. Cacheu 7 600 10 490 Cacheu
7. Bubaque 8 400 9 941 Bolama
8. Catió 5 170 9 898 Tombali
9. Mansôa 5 390 7 821 Oio
10. Buba n.a. 7 779 Quinara
11. Quebo n.a. 7 072 Quinara
12. Canchungo 4 965 6 853 Cacheu
13. Farim 4 468 6 792 Oio
14. Quinhámel n.a. 3 128 Biombo
15. Fulacunda n.a. 1327 Quinara

Szociális rendszerSzerkesztés

GazdaságSzerkesztés

 
Árusok az út szélén, Quinhamel

Bissau-Guinea agrárország. Földünk 10 legszegényebb országának egyike. Gazdasága a mezőgazdaságán és a halászaton alapszik. Legfontosabb terménye és élelme a rizs. A polgárháború az ország infrastruktúráját teljesen tönkretette. A magas költségek miatt az ásványkincsek (kőolaj, foszfát, bauxit) kitermelése a közeljövőben nem várható. A gazdaság nagymértékben a külföldi segélyekre utalt, melyek a GDP 40%-át, az importnak közel kétharmadát teszi ki. Nemzeti valuta: afrikai valutaközösség (CFA-frank, röviden XAF). A GNP nem hivatalos, a becsült érték 2004-ben 1,2 milliárd USD. A GNP/fő értéke szintén becsült adat 2004-ből, 900 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 54%, ipar 15%, szolgáltatás 31%. A nemzetközi kereskedelembe (a drogkereskedelmet kivéve)[6] alig kapcsolódik be.

Általános adatokSzerkesztés

Gazdasági ágazatokSzerkesztés

MezőgazdaságSzerkesztés

A földterület 11%-a szántó, 38%-a rét és legelő, 38%-a erdő és bozót, 1%-a állandó kultúra, 12%-a egyéb terület. A fontosabb termesztett növények: rizs, cukornád, kukorica, gumós növényfélék, zöldség, banán, kakaó, batáta, mandula, olajpálma, kesudió, kókuszpálma, földimogyoró. Állattenyésztésben a legfontosabbak: a baromfi, a szarvasmarha és a sertés. A halászat és a fakitermelés is jelentős.

IparSzerkesztés

Ipara fejletlen. Az élelmiszerfeldolgozás és a tartósítóipar területén találhatók számottevőbb kapacitások.

KereskedelemSzerkesztés

Fő kiviteli cikkei: kesudió, földimogyoró, bauxit, pálmamag, hal, gyapot. Legfontosabb behozatali cikkei: élelmiszerek, gépek, nyersanyag, kőolajtermékek nagy része ma is Portugáliából származik. Egyéb kereskedelmi partnerei: India, Olaszország, Szenegál, Kína, Thaiföld, Dél-Korea, Belgium.

Az országra jellemző egyéb ágazatokSzerkesztés

A Dél-Amerika és Európa közötti kábítószer-kereskedelem egyik fő tranzitállomása.[7]

KözlekedésSzerkesztés

Az úthálózat hossza 5000 km, amiből 400 km az aszfaltozott. A legjelentősebb tengeri kikötő és nemzetközi repülőtér Bissauban van, ezenkívül még három kisebb kikötő és két kisebb repülőtér van. A belföldi közlekedés nagy része a vízi utakon bonyolódik.

KultúraSzerkesztés

 
Folyóparti életkép

Oktatási rendszerSzerkesztés

Bissau-Guineában a lakosság 61%-a analfabéta. Az ország kormánya szigorúan ellenőrzi az iskolásokat, hogy járnak-e iskolába. Az iskolakötelezettség 6 éves kortól van. Az állam hivatalos nyelve a portugál, azonban a gyerekek otthon nem beszélik ezt, így nehéz a dolguk. Az országban létezik három egyetem a volt Amilcar Cabral amit most Lusofona egyetemnek hívnak, a Colinas de Boé Egyetem és a nemrégen nyílt Jean Peagget Egyetem.

Kulturális intézményekSzerkesztés

TudománySzerkesztés

MűvészetekSzerkesztés

Hagyományok, néprajzSzerkesztés

GasztronómiaSzerkesztés

TurizmusSzerkesztés

Az időjárás a turistáskodáshoz decembertől áprilisig a legkedvezőbb. A fővárosból szükség szerint kisebb repülőgépek közlekednek minden nagyobb helységbe. A főútvonalakról leágazó ösvényeken csak száraz időszakban lehet terepjáróval közlekedni. A fertőzött vidékekről érkezők számára a sárgaláz elleni oltás kötelező; a malária elleni védekezés az egész országban szükséges. 2012 januárjában itt ért véget a Budapest–Bamako-rali.

SportSzerkesztés

Bissau-Guinea eddig még nem nyert érmet az olimpiai játékok során.

A Bissau-guineai labdarúgó-válogatott eddigi legnagyobb eredménye a Amilcar Cabral kupán szerzett ezüstérem volt.

ÜnnepekSzerkesztés

 
Egy tipikus falu Bissau-Guineában
Dátum Ünnep
Január 1. Újév
Január 20. A hősök napja
Március 8. Nemzetközi nőnap
Május 1. A munka ünnepe
Augusztus 3. A gyarmat időszak mártírjainak napja
Szeptember 24. A függetlenség napja
Október 23. A ramadán vége
November 24.
A bárány ünnepe
December 25. Karácsony

JegyzetekSzerkesztés

  1. Világbank-adatbázis
  2. Archivált másolat. [2009. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 8.)
  3. A Akadémiai kislexikon I. (A–K). Főszerk. Beck Mihály, Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai. 1989. 245. o. ISBN 963-05-5280-9 szerint 1951-től mint Portugália tengerentúli tartománya vette fel ezt a nevet.
  4. Meggyilkolták Bissau-Guinea elnökét
  5. Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 86. o. ISBN 963-05-6928-0  
  6. http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2008/05/24/AR2008052401676.html
  7. http://content.time.com/time/photogallery/0,29307,1933291,00.html

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés