Bitonto
Bitonto város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.
A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján |
Bitonto | |||
Bitonto városközpontja | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Olaszország | ||
Régió | Puglia | ||
Megye | Bari (BA) | ||
Frazionék | Mariotto, Palombaio | ||
Védőszent | Szeplőtelen Fogantatás | ||
Irányítószám | 70032 | ||
Körzethívószám | 080 | ||
Forgalmi rendszám | BA | ||
Testvérvárosok | Lista Banja Luka (2008–) | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 53 168 fő (2023. jan. 1.)[1] | ||
Népsűrűség | 326,73 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Tszf. magasság | 118 m | ||
Terület | 172 km² | ||
Időzóna | CET (UTC+01:00) | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 41° 06′ 30″, k. h. 16° 41′ 30″41.108333°N 16.691667°EKoordináták: é. sz. 41° 06′ 30″, k. h. 16° 41′ 30″41.108333°N 16.691667°E | |||
Elhelyezkedése Bari térképén | |||
Bitonto weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Bitonto témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Az ősi peucetius település a római uralom idején vált jelentőssé, amikor megépült a várost átszelő, és az apuliai városokat Rómával összekötő Via Traiana. A birodalom bukása után osztozott a többi déli település sorsában, előbb gót, majd bizánci, szaracén és longobárd fennhatóság alá került. A 11. században a normannok meghódították Dél-Itáliát, így Bitontót is. Fennhatóságuk alatt élte egyik virágkorát, ekkor épült fel a hatalmas katedrális, amelyet az apuliai romanika egyik legszebb építményének tartanak, és amely a Bari főegyházmegyével Bari-Bitontói főegyházmegye néven egyesített Bitontói egyházmegye főtemploma volt. 1734-ben a város mellett zajlott le a lengyel örökösödési háború egyik legjelentősebb csatája, amelynek eredményeként a Bourbonok – legyőzve az osztrák csapatokat – megszilárdították hatalmukat a Nápolyi Királyságban. Kikötőjét (Santo Spirito) 1928-ban a szomszédos Barihoz csatolták. A 12. századtól kezdődően jelentős olívaolaj-készítő központ lett, termékeit velencei közvetítéssel juttatta el Európa más vidékeire. Ezt a jelentőségét napjainkban is megőrizte, egyike Olaszország vezető olajtermelő városainak.
Fekvése
szerkesztésBitonto Baritól nyugatra fekszik, a Murgia-fennsíkon. Északon Giovinazzo, keleten Bari, Modugno és Palo del Colle határolja, délen Altamura, Toritto és Binetto, nyugaton pedig Terlizzi és Ruvo di Puglia. 1928-ig kijárata volt az Adriai-tengerre, ekkor a Santo Spirito nevű frazionéját Barival egyesítették. A település központja a Murgia első teraszán fekszik, 118 méter magasságban. A terület északkeleti irányban, azaz Bari és az Adriai-tenger irányába lejt. A község területének déli részén lévő dombvidék eléri a 491 méteres magasságot. A községhez tartozik az Alta Murgia Nemzeti Park egy része, valamint a Lama Balice Regionális Park (a helyiek La Majin néven említik). A történelmi városközpont déli oldalát a Balice (régebben Tiflis) patak völgye határolja.[2][3]
Geológiája
szerkesztésGeológiai szempontból tekintve Bitonto területe átmenetet képez Bari tengerparti síksága és a Murgia dombos vidéke között. A pugliai tengerpartot a pleisztocénben és a holocénben lerakódott tengeri üledékrétegek alkotják, míg a Murgiát a krétában keletkezett, majd később, az Appenninek orogenezise során kiemelkedett mészkő- és dolomitrétegek. A vidék felépítése miatt karsztformák által tagolt (szurdokvölgyek, dolinák, víznyelők stb.).[4]
Éghajlata
szerkesztésA városnak jellegzetes mediterrán éghajlata van, hosszú és meleg nyarakkal, valamint enyhe telekkel, kevés csapadékkal. A város mikroklímáját befolyásolják az Adriai-tenger felől érkező szelek is. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszerben a C osztályba tartozik.[5]
Hónap | Jan. | Feb. | Már. | Ápr. | Máj. | Jún. | Júl. | Aug. | Szep. | Okt. | Nov. | Dec. | Év |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Átlagos max. hőmérséklet (°C) | 12,0 | 13,0 | 15,0 | 18,0 | 22,0 | 26,0 | 28,0 | 28,0 | 25,0 | 21,0 | 17,0 | 14,0 | 20,0 |
Átlagos min. hőmérséklet (°C) | 5,0 | 5,0 | 7,0 | 9,0 | 13,0 | 17,0 | 19,0 | 19,0 | 17,0 | 13,0 | 9,0 | 6,0 | 11,6 |
Átl. csapadékmennyiség (mm) | 51 | 57 | 52 | 47 | 37 | 32 | 27 | 39 | 62 | 65 | 54 | 63 | 586 |
Forrás: Bitonto meteorológiai adatai[6] |
Történelme
szerkesztésA város alapításától a római uralom végéig
szerkesztésA hagyományok szerint Bitontót egy Botonus nevű illír vezér alapította.[7] Az első, állandó településre utaló nyomok a neolitikumból származnak. A város közelében egy vaskori nekropoliszt tártak fel a régészek, s arra a következtetésre jutottak, hogy ekkor a vidék egyik jelentős települése, a Bari környéki síkság központja volt.[8] A város környéki karsztbarlangokban talált régészeti leletek arra engednek következtetni, hogy Bitonto egy külön népcsoport központja lehetett, az ókori források által ager butuntinusnak nevezett terület lakói. Részletes kutatások hiányában ez a hipotézis még nem nyert bizonyítást.[9]
A város nevének eredetét illetően csak feltételezések léteznek, de a történészek abban egyetértenek, hogy latin vagy ógörög eredetű. Egyes történészek az illír alapításra vezetik vissza a város nevét, míg mások a Botuntum és Butuntum ókori névváltozatokat a bonum totum szószerkezetre vezetik vissza, aminek jelentése a vidék gazdagságára utal.[10] Más tanulmányok abból indulnak ki, hogy a város nevének előtagja, a bot ógörögül olyan vidéket jelöl, ahol feltör a víz (forrás). Az utótag pedig várost jelöl, akárcsak Apulia más ókori települései (Tarentum, Sipontum, Metapontum) esetében is, tehát a név jelentése város, amely alatt forrás tör fel. Egy harmadik hipotézis szerint a város görög neve (Bütontinon) azt jelentené, hogy Botonus népe, utalva ezáltal az illír alapítás hagyományára.[11]
Butuntum a peucetiusok egyik jelentős központja volt, majd Magna Graecia létrejöttével Spárta egyik gyarmatává lett, és szoros összeköttetésben állt Tarentummal. Erre i. e. 5. századból származó pénzérmék engednek következtetni, amelyeken a neves tarentumi hős, Phalantosz arcképe látható. Más pénzérméken pedig a város görög neve van feltüntetve: Bütontinon. A város ekkor már a vidék egyik jelentős gazdasági központja volt.[12][13]
I. e. 3. században került római fennhatóság alá. A köztársaság korában municípiummá vált. Pallasz Athéné kultusza már a római hódítások előtt jelentős volt; az istennő temploma az egykori akropoliszon állt, a mai San Pietro in Vincoli-templom helyén. Tisztelete a római időkben is megmaradt. A hagyományok szerint ő ajándékozta az első olajfát a városnak. Ennek a hagyománynak nagy jelentősége van, hiszen később, a 12. századtól kezdődően Dél-Itália egyik legjelentősebb olívaolaj-termelő központja lett, és ez a címerben is megmutatkozik: két oroszlán egy olajfát tart.[14]
A rómaiak idején a Via Traiana révén, amely áthaladt a városon, élénken részt vett a birodalom kereskedelmi életében. Az út itt vált ketté, északi irányban Barium irányába haladt tovább, kelet felé pedig Celiae, Rudiae és Norba irányába. Jelentőségét az is mutatja, hogy a kor legnevesebb történetírói is megemlítették (idősebb Plinius, Sextus Julius Frontinus, Martialis stb.), sőt a neves Tabula Peutingeriana térképen is feltüntették.[15][16][17][18]
A város történelme a középkorban
szerkesztésA Nyugatrómai Birodalom bukása után, akárcsak Apulia nagy része, Bitonto is gót, majd bizánci fennhatóság alá került, és folyamatos fenyegetettségnek volt kitéve a partok mentén portyázó szaracénok miatt. Az 5–6. században épült fel első temploma, a mai katedrális helyén. A város továbbra is fontos közlekedési csomópont maradt. 730-ban a longobárdok foglalták el, majd a 9. század közepén a szomszédos Barival együtt szaracén fennhatóság alá került. 871-ben, a Bari Emírség felszámolásával, rövid ideig a longobárdok vették át ismét az uralmat a város felett, majd 875-ben ismét a bizánciak. 1009-ben Melus (Meles Barensis) vezetésével Bariban vallási és főként gazdasági okok miatt felkelés tört ki a bizánci hatalom ellen, amely átterjedt Bitontóra is. A felkelést, úgy Bariban mint Bitontóban, Baszileiosz Argürosz Meszardonitész csapatai verték le. A bizánci katapán Bitontóban halt meg 1017-ben. A folyamatos szaracén támadások miatt elrendelték a város falainak felépítését.[19][20][21][22]
A 11. század első felében a normannok megszilárdították hatalmukat Dél-Itáliában, így Apuliában is. A terület normann fennhatóság alatt élte egyik virágkorát.[23] Ekkor telepedtek le a városban a bencés szerzetesek és ekkor kezdték el építeni a katedrálist.[24] 1089-ből származik az első okirat, amely a bitontói püspökséget említi. A bencések a város falain kívül felépítették a San Leone-apátságot (Szent Leó), és a korszerű mezőgazdasági módszerek meghonosításával fellendítették a város gazdasági életét. Az évente, április 6-án megrendezett San Leone vásár eredete a 11. század közepére tehető, és a 14. századra a vidék egyik legjelentősebb állatvásárává nőtte ki magát, még Giovanni Boccaccio is említést tett róla a Dekameronban. 1098-ban Bitonto grófi székhely lett.[24]
II. Frigyes civitas specialisnak nyilvánította, és egy rövid időszakot kivéve (1412–1551 között) közvetlenül a szicíliai (majd nápolyi) korona fennhatósága alá tartozott. 1227. szeptember 29-én Bitontóban közösítette ki IX. Gergely pápa a császárt, mivel az kapcsolatokat ápolt al-Kámil szultánnal.[25]
Bitonto a 12. századtól kezdődően szoros kapcsolatokat ápolt Velencével, és a vidék egyik legjelentősebb olajtermelő központja lett. A megtermelt olajat a velencei kereskedők révén juttatta el Európa más vidékeire. A 13. század elején többször is összetűzésbe került Barival a Santo Spirito kikötő birtoklását illetően. 1265-ben ugyan meghúzták a határt Palese (Bari egyik peremkerülete) és Santo Spirito között, de a konfliktus a további évszázadok során továbbra is fennállt. Az Anjouk trónra kerülésével a Nápolyi Királyságban a városban új nemesi családok telepedtek le, és ellenőrzésük alá vonták a kereskedelmet. Ezek közül a legjelentősebb a ravellói Rogadeo család volt. Ugyancsak az Anjouk uralkodása idején erősítették meg a városfalakat, amelyek nagy része napjainkban is áll. A 14. században Bitonto a Terra di Bari második legnépesebb városa volt Barletta mögött. 1412-ben Giacomo Caldora, Bari hercege szerezte meg, majd 1441-ben I. Alfonz hadvezérének, Giovanni da Ventimigliának a birtoka lett. Később az Orsini, majd az Acquaviva család birtoka lett. A spanyol uralom kezdetével a Nápolyi Királyságban V. Károly király Bitontót Consalvo di Cordovának, a királyság konkvisztádorának ajándékozta.[26]
A város története napjainkig
szerkesztés1551. május 27-én a város 86 000 aranydukátért visszavásárolta függetlenségét. A nápolyi spanyol alkirály 1565-ben adta vissza a város polgári jogait.[27] A Santo Spirito kikötőért folytatott vita tovább tartott, mígnem Sforza Bona, bari hercegnő 1527-ben vegyes használatú zónának nyilvánította a Modugno és a tenger közötti területet, így a kikötőt is.[28] A város jelentősége tovább nőtt, és a 17. században Lecce mögött Apulia második legnagyobb városa volt és újabb virágkorát élte. Ekkor élt és alkotott a városban Carlo Rosa festőművész, a zenész Tommaso Traetta, a matematikus Vitale Giordano és a színész-énekes Nicola Bonifacio Logroscino.[29]
A város 1731-ben szinte épen megmenekült egy földrengés pusztításaitól, amely a vidéket sújtotta. A hagyományok szerint a csodával határos menekülés a Szeplőtelen Szűz Máriának volt köszönhető, és ebből az időszakból származik tisztelete. Egy másik csodát is tulajdonítanak neki, mégpedig a lengyel örökösödési háború egyik meghatározó csatájában elért sikert, amely 1734. május 26-án zajlott le a város mellett az osztrák csapatok és III. Károly spanyol király hadserege között. Bitonto a Bari alá vonuló osztrák seregeket támogatta a háborúban. Amikor a spanyol hadsereg megérkezett, Montemar tábornok úgy döntött, hogy felégeti az ellenséggel szövetkező várost, ám a legendák szerint megjelent előtte Szűz Mária és visszavonulást parancsolt neki fiainak városa alól. A bitontói csatában végül a spanyolok győztek, és ezáltal a Bourbonok megszerezték a hatalmat a Nápolyi Királyságban. A csata emlékére a város határában egy obeliszket emeltek (Obelisco Carolino).[30]
A város az Olasz Királyság kihirdetéséig közvetlenül a koronához tartozott, és csak azt követően, 1861-ben vált önálló községgé. A risorgimento idején Giuseppe Garibaldi a bitontói Giovanni Vincenzo Rogadeót nevezte ki Puglia első kormányzójává, aki később, 1870–1875 között a város polgármestere lett. Hivatali ideje alatt erősítette meg az olívaolaj-ipart, kulturális intézményeket alapított és létrehozott egy festészeti iskolát. A város gazdasági életében jelentős előrelépést jelentett, amikor egy belgiumi cég 1883-ban megnyitotta a vasútvonalat Bari és Barletta között, érintve Bitontót is.[31]
Az egyesült olasz állam létrehozását követően a déli városok gazdasága hanyatlásnak indult, és nem tudta felvenni a versenyt a nagy északi központokkal. Ez magas munkanélküliséget, szegénységet és kivándorlást jelentett. A régió jelentős központjává Bari lépett elő, Bitonto szerepe jelentősen lecsökkent a két város közelsége miatt. 1928. október 28-án elcsatolták és Barihoz kapcsolták Bitonto kikötőjét, a Santo Spiritót, ezzel véget vetve a 13. század óta dúló vitának a két város között. Az 1950-es évek óta a város gazdasága jelentős változásokon esett át, de továbbra is mezőgazdasági jellegű település maradt, erős tercier szektorral.[18]
Népessége
szerkesztésA város lakossága 2009. január 1-jén 56 323 fő volt, ebből 27 715 férfi és 28 608 nő.[32]
A lakosság kor szerinti megoszlása:[32]
- 0–14 év között: 9391 fő (ebből 4888 férfi, 4503 nő),
- 15–64 év között: 39 258 fő (ebből 19 486 férfi, 19 772 nő),
- 65 év felett: 7674 fő (ebből 3341 férfi, 4333 nő).
A népesség számának alakulása:
2007. december 31-én a városban 819 bevándorlót tartottak számon. A legtöbben a következő országokból érkeztek:[33]
|
|
|
Vallási élet
szerkesztésBitonto lakosságának túlnyomó része római katolikus keresztény. A városban található a Bari-bitontói Főegyházmegye egyik központja, amelyhez 21 község 125 plébániája tartozik. A bari érsek egyben a Bari Egyháztartomány metropolitája is. Az egyháztartománynak további négy egyházmegye van alárendelve: az Altamura-Gravina-Acquaviva delle Fonti Egyházmegye, az Andriai Egyházmegye, a Conversano-Monopoli Egyházmegye és a Molfetta-Ruvo-Giovinazzo-Terlizzi Egyházmegye. Az érsekség területére eső összlakosság 98,80%-a római katolikus. Bitonto védőszentje Szeplőtelen Szűz Mária, ünnepét május 26-án tartják.[34][35]
Nevezetességei
szerkesztésVároskép
szerkesztésA középkori városmag a terep morfológiai adottságait követve szabálytalan lefutású ellipszis alakú. A normann fennhatóság alatt épített városfalak és a hozzátartozó bástyák egy része még áll. Öt kapuja volt. A város az ókori római Via Traiana mentén feküdt, amely nyugati irányból, Ruvo di Puglia felől, a Porta Robustina nevű városkapun át érkezett a városba.[36] A város utcahálózata labirintus-szerű, és a terepviszonyok miatt sok benne a lépcsősor. A városkép érdekességei az utcák felett átívelő, vallási motívumokat ábrázoló festményekkel díszített ívek. Az épületek kis udvarok körül tömörülnek. A legrégebbi építmények a kora középkorból származnak, a legújabbak a 17. századból.[37] Az egyik legrégebbi épület a katedrális, amelyik az óváros főútja, a Via Porta Robusta egyik kiszélesedő részén áll, a másik a város északi részében, a Piazza Cavouron álló Torrione Angioino (Anjou-torony). A város a 19. század elején lépte át a városfalakat és kezdett el terjeszkedni, először keleti irányban, a mai Via Tomaso Traetta mentén. Az újonnan kialakult negyedet patinás 19. századi paloták díszítik. A város északi része a Bari–Bitonto vasútvonal megépítésével fejlődött ki, ugyanis itt található a vasútállomás. Ez napjainkban is a város ipari negyedének számít. A nyugati városrészek a 19. század második felében alakultak ki, jellegtelen épületekkel. A mai város központja az óváros északkeleti részén kialakult Piazza Aldo Moro, ahol a várost érintő legfőbb útvonalak találkoznak. A város érdekessége, hogy itt épült ki Európa egyik első csatornahálózata, megelőzve Párizsét és Nápolyét. Az építkezést 1512-ben kezdték el, és a 17. század elejéig tartott.[38]
A székesegyház a román kori építészet egyik legszebb példája, az úgynevezett apuliai romanika egyik kiemelkedő alkotása, amelyre a klasszikus, Európa északi területein jellemző román kori stíluselemek elegyednek a bizánci és arab behatásokkal. Otranto, Molfetta, Troia és Bari katedrálisaival együtt szerepel azon helyszínek között, amelyeket világörökségnek javasolnak.[39]
A város fő látnivalói a középkori óvárosban találhatók:
- San Valentino-katedrális
- San Francesco della Scarpa-templom
- San Gaetano-templom
- Santissimo Crocifisso-templom
- Santa Maria del Popolo-templom
- Palazzo Sylos-Vulpano
- Palazzo Sylos-Calò
- Palazzo De Ferraris-Regna
- Palazzo De Lerma
A középkori városközponton kívüli főbb látnivalók:
- San Leone-apátság – Az apátságot 1148-ban alapították bencés szerzetesek. 1197-től kezdődően vásárközpont lett, amely az évszázadok során a vidék egyik legjelentősebb vásárává nőtte ki magát. A kolostor 1524-ben épült fel reneszánsz stílusban. 1809-ben zárták be, amikor a nápolyi király, Joachim Murat megvonta a támogatást a szerzetesrendtől. 1810-ben egy részét elbontották, mivel területén áthaladt egy út. A 20. század első felében részlegesen restaurálták.
- Santi Medici-bazilika – 1960-ban építették Szent Kozma és Damján tiszteletére. 1975-ben II. János Pál pápa kis bazilikai rangra emelte, és itt helyezték el a szentek ereklyéit, amelyek a 16. századtól kezdődően Bitontóval voltak.
Középkori városfalak
szerkesztésAz egykori városi védművek legimpozánsabb építménye a Torrione angioiono, azaz az Anjou-bástya. A 24 méter magas, három emeletes, henger alakú bástyát a 14. században építették, egyike volt a várost körülvevő huszonnyolc bástyának. Első említése 1399-ből származik, Durazzói Margit nápolyi királyné levelezéséből. Az utóbbi évtizedekben végzett restaurálási munkálatok során helyreállították a körülötte lévő vizesárkot is. Az egykori városfalak elsősorban a történelmi városközpont délkeleti részén maradtak fenn. A normann időkből származó falakon át öt kapu biztosította a közlekedést. A nyugati oldalon a Porta Pendile, az északi oldalon a Porta Nova, az északnyugati oldalon a Porta Robustina (neve onnan származik, hogy innen indult az út Robusta, azaz Ruvo felé), a déli oldalon a Porta la Maja, az északkeleti oldalon pedig a Porta Baresana (innen indult a Bari felé vezető út). Az öt kapu közül mindössze az utóbbi kettő maradt fenn. A Porta la Maja másik neve az ívét díszítő Madonna-domborműnek köszönhetően Porta del Carmine.[40][41]
Természeti látnivalók
szerkesztésBitonto két természetvédelmi területre terjed ki. Az Alta Murgia Nemzeti Park, amelynek célja a Murgia változatos állat- és növényvilágának, valamint a jellegzetes geomorfológiai adottság megőrzése, a község déli részének 1959 hektárjára terjed ki. Itt él az Európai Unió legnagyobb egyedszámú fehérkarmú vércse populációja.[42]
Az 1980-ban létrehozott, majd 2007-ben természetvédelmi területté nyilvánított Lama Balice Regionális Park Bitonto és a szomszédos Bari területére terjed ki. Az 504 hektár kiterjedésű parkot a Balice nevű vízfolyás völgyében alakították ki. A lama a pugliai karsztfelszínekbe, a vízfolyások által bevágott enyhe lejtőjű völgyek helyi megnevezése. A parkban változatos madárpopuláció él.[43]
Kultúra
szerkesztésOktatás
szerkesztésA városban öt általános iskola, három gimnázium, két műszaki középiskola és két szakiskola működik. Felsőoktatási intézmény nincs a városban. A város könyvtára az 1966-ban alapított, több mint 60 000 kötettel rendelkező Biblioteca civica Eustachio Rogadeo.[44][45]
Múzeumok
szerkesztésA városban az alábbi múzeumok működnek:
- Girolamo és Rosaria Devanna Modern Művészeti Nemzeti Galéria (Galleria nazionale di arte moderna „Girolamo e Rosaria Devanna”) – Puglia első modern művészeti nemzeti galériája. A műalkotások nagy része a bitontói műkereskedők, Girolamo és Rosaria Devanna gyűjteményéből származnak. Ezek között 16–20. századi olasz festők művei találhatók. A múzeumban, amelyet a Palazzo Sylos-Calòban rendeztek be, jelenleg 166 festmény van kiállítva.[46]
- „Monsignor Aurelio Marena” Egyházmegyei Gyűjtemény (Museo Diocesano Monsignor „Aurelio Marena”) – Az 1969–1970-ben alapított kiállítás az egyházi műkincsek mellett 16–19. századi pugliai festők munkáit is bemutatja, de van egy ókori és középkori pénzérmékből álló gyűjteménye is. A kegytárgyak közül figyelemre méltó egy 12. századi fakereszt.[47]
- „De Palo-Ungaro” Régészeti Múzeum (Museo archeologico „De Palo-Ungaro”) – A múzeum gyűjteménye a város területén végzett régészeti kutatások leleteit mutatja be a peucetius időktől kezdve (i. e. 4–3. század) valamint a Via Traiana mentén feltárt nekropoliszok kincseit (kerámiák, ékszerek, vaseszközök).[48]
- „Eustachio Rogadeo” Várostörténeti Múzeum (Museo civico „Eustachio Rogadeo”) – 1962-ben nyitották meg a 16. századi Palazzo Rogadeóban. A gyűjtemény görög és római kerámiákat és egyéb régészeti leleteket vonultat fel, valamint 13–18. századi festményeket és szobrokat.[49]
Színház
szerkesztésA város színháza Tommaso Traetta nevét viseli (Teatro Comunale di Bitonto vagy Teatro Traetta). A történelmi városközpont szélén épült színházat 1838-ban nyitották meg. 1950-ig színházként működött, majd mozivá alakították át. 1972-ben leromlott állapota miatt bezárták, felújítására 1998–2002 között került sor. 2005. április 16-án nyitották meg ismét.[50]
Hagyományok
szerkesztésA város életének egyik legfontosabb napja minden évben Szent Kozma és Damján ünnepe. A hagyomány a 9. századra nyúlik vissza, amikor a városba kerültek a szentek ereklyéi. A többnapos ünnepségsorozat szeptember 26-án kezdődik, tetőpontja egy körmenet, amelyben a szentek szobrait körbeviszik az óváros utcácskáin. Az ünnepségek végén bemutatják a szentek ereklyéi az imádkozó híveknek, a misét követően pedig tűzijátékot és utcai vásárt rendeznek.[51]
Másik jelentős hagyomány Bitontóban a Szent Hét (virágvasárnaptól nagyszombatig), amikor a város védőszentje, a Szeplőtelen Szűz előtt tisztelegnek. Ilyenkor gyertyakoszorút vonnak a katedrálisban a szent szobra köré, majd áldozócsütörtökön a szoborral megkerülik a katedrálist és bejárják az óváros fontosabb utcáit. Ugyancsak aznap késő este a Pugatorio-templomból kihozzák a virágkoszorúval díszített ereklyetartót, amely Jézus keresztjének darabjait tartalmazza. Nagypénteken, az ünnepségek befejezéseként egy újabb körmenetet tartanak, amely során a város nyolc jelentősebb templomának szent szobrait viszik körbe a városon.[52]
Helyi média
szerkesztésBitontóban kiadott újságok | Rádió | Internetes portálok |
---|---|---|
|
|
Gasztronómia
szerkesztésTipikus bitontói előétel a re strascenéute che re ciòime de reupe (orechiette tészta répalevelekkel helyi dialektusban), valamint a paste e faséule (cavatelli tészta babbal szintén helyi dialektusban). A főételek közül tipikus bitontói fogás a re vambasciùle, olívaolajjal és sóval elkészített apró hagymák. A desszertek közül a la colva helyi specialitás, amelyet puhított búzából, gránátalmából és szőlőből készítenek csokoládébevonattal. Karácsonyi édesség a re carteddéute, valamint a re calzengèddre sütemények, olajban sütött tésztafélék fügével és borral vagy narancslével elkészítve.[55] Húsvéti desszert a re scarcédde, amely egy csokoládés péksütemény. A bitontói konyhára nagy hatással van a szomszédos Bari konyhaművészete, ezért itt is elterjedt a burgonyás focaccia, valamint a bocconotto ricottával töltve.[56]
Sport
szerkesztésA városban működő labdarúgó-egyesületek a Libertas Bitonto[57] és az Unione Sportiva Bitonto.[58] Az előző a regionális (pugliai) bajnokságban játszik, míg az utóbbi az olasz bajnokság negyedik osztályában (Serie D). Az újonnan alapított A.S.D. Omnia Bitonto[59] labdarúgócsapat szintén a regionális bajnokságban játszik.
A Volley Ball Bitonto[60] női röplabdacsapat az országos harmadosztályban játszik, míg a kosárlabdázók, a Sporting Club Bitonto,[61] az országos negyedik osztályban. A városban továbbá tenisz-egyesület működik, valamint atlétikai, kerékpáros, görkorcsolya, fallabda és úszó egyesületek is vannak. A városban rendezett versenyeknek a multifunkcionális sportpalota, valamint a Nicola Rossiello sportpálya ad otthont.[62] Bitonto 2010-ben először volt a Giro d’Italia kerékpáros verseny egyik állomása.[63]
Gazdaság
szerkesztésA város gazdaságának (a 2000-es évek elején) meghatározó szektora évszázadok óta a mezőgazdaság, különösképpen az olívaolaj-készítés. Az itt készült olaj jellegzetessége az alacsony savtartalom (0,21%). A város területén közel ötszáz, egyesületbe tömörülő magánvállalkozás foglalkozik az olaj előállításával, és Bitonto egyike Olaszország legnagyobb termelőinek. Tagja az olaszországi olajtermelő városok egyesületének (Associazione Nazionale Città dell'Olio).[64][65] Emellett jelentős még a gyümölcstermesztés (mandula, körte, füge stb.), kevésbé jelentős a gabonatermesztés (különösen Mariotto frazione területén). Borászattal is foglalkoznak, a helyi borféleségek a zagarello és a San Barbato.[66] Az ipar kevésbé fejlett, elsősorban könnyűipari vállalatok telepedtek meg a városban: bútorgyártás, textilipar és élelmiszeripar.[67]
A turisztikai szektorban jelentős növekedés mutatkozik, és ebben a tekintetben Bari megye legdinamikusabban fejlődő települése. Elsősorban a kulturális örökség értékesítésére alapoznak, és ennek jegyében számos helyi épületet felújítottak. A város fő látványossága azonban továbbra is román stílusú katedrálisa.[68]
Közlekedés
szerkesztésBitontót érinti az A14-es, Bolognát Tarantóval összekötő autópálya (Autostrada Adriatica). Nápoly felől az A16-os autópályán közelíthető meg, amely a szomszédos Canosa di Pugliában ér véget. A tengerparti Giovinazzóval az SP88-as, Barival és Modugnóval az SP 231-es út köti össze. Déli irányban, a Murgia településeivel az SP119-es megyei út biztosít összeköttetést, amely aztán Palo del Colle mellett a Barit Altamurával összekötő SS96-os főútba torkollik. Nyugati irányból, Ruvo di Puglia felől az SP231-es megyei úton közelíthető meg. A városban közösségi közlekedés nincs, a szomszédos településekkel a STP Bari és a Cotrap autóbusz-társaságok révén van összeköttetés.[69]
A Bitontót érintő vasútvonalat a Ferrotramviaria–Ferrovie del Nord Barese magánvasút-társaság üzemelteti. Rendszeres járatok kötik össze Barival és Barlettával (Andrián keresztül). A városban két pályaudvar található, a központi az óvárostól északnyugatra, valamint a 2010-ben megnyílt Santi Medici állomás a város északkeleti részén.[70][71]
A városnak kikötője nincs. A legközelebbi repülőtér a Bari-Palese.[72]
Híres bitontóiak
szerkesztés
|
|
Testvérvárosai
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ https://demo.istat.it/?l=it
- ↑ Posizione (olasz nyelven). [2014. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Rotter, E., i. m. 165. o.
- ↑ Mastronuzzi, Giuseppe: Holocene coastal dune development and environmental changes in Apulia (southern Italy) (angolul nyelven). Sedimentary Geology. Elsevier Science B.V., 2002. (Hozzáférés: 2011. január 12.)[halott link]
- ↑ Le classificazioni climatiche dei vari comuni italiani (olaszul nyelven). Confederazione Italiana Proprietà Edilizia è un'Associazione. [2011. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 12.)
- ↑ Clima di Bitonto-Medie climatiche (olaszul nyelven). www.ilmeteo.it. (Hozzáférés: 2011. január 12.)
- ↑ Moretti, Robles, i. m. 347. o.
- ↑ Touring club italiano, i. m. 14. o.
- ↑ Riccardi, Depalo, i. m. 45. o.
- ↑ Moretti, Robles, i. m. 346. o.
- ↑ Bitonto (olasz nyelven). Il Portale del Sud. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Gazzetta del Mezzogiorno-Civiltà Peuceta (olasz nyelven). [2013. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
- ↑ Il portale del sud - Bitonto (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 25.)
- ↑ Statuto comunale, art.4, comma 3 (olasz nyelven). [2008. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 26.)
- ↑ L'incontro bitontino tra Papa Callisto II e Suger De Saint-Denis con alcune considerazioni sul romanico pugliese (olasz nyelven). [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
- ↑ Custode, i. m. 209. o.
- ↑ Riccardi, Depalo, i. m. 43. o.
- ↑ a b Le origini di Bitonto (olasz nyelven). bitonto.com. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
- ↑ Custode, i. m. 197. o.
- ↑ Castellano, Muschitiello, i. m. 260-61. o.
- ↑ De Blasiis, i. m. 55. o.
- ↑ Custode, i. m. 201. o.
- ↑ Mondi Medievali (olasz nyelven). [2016. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 4.)
- ↑ a b La Badia di San Leone (olasz nyelven). [2015. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Moretti, i. m. 265, 298. o.
- ↑ Stefano Tatullo: La terra dell'olivo (olasz nyelven). [2008. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Gelao, i. m. 195. o.
- ↑ Cinquecento - Il Ducato Sforzesco a Bari e la famiglia Capitaneo (olasz nyelven). [2008. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Bitonto città d'arte (olasz nyelven). [2009. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Batalla de Bitonto (spanyol nyelven). Historia Militar de Espana. [2007. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
- ↑ Milillo, i. m. 229, 401. o.
- ↑ a b Statistiche demografiche ISTAT (olasz nyelven). ISTAT. [2016. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 21.)
- ↑ Cittadini stranieri secondo i dati Istat 2007 (olasz nyelven). [2013. június 23-i dátummal az Dati ISTAT 31-12-2007 eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 3.)
- ↑ Arcidiocesi di Bari-Bitonto (olaszul nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 13.)
- ↑ Statistics by Diocese by Catholic Population (angol nyelven). www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2011. január 13.)
- ↑ Centro storico - Origini (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. július 30.)
- ↑ Centro storico - Basso Medioevo (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. november 14.)
- ↑ La rete fognante del '500 nel Centro Antico (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2009. április 14.)
- ↑ Romanesque Cathedrals in Puglia (angolul nyelven). Tentative Lists. World Heritage Convention. (Hozzáférés: 2011. január 16.)
- ↑ Touring club italiano, i. m. 158. o.
- ↑ Castelli di Puglia - Bitonto (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. július 31.)
- ↑ Parco Nazionale dell’Alta Murgia (olasz nyelven)
- ↑ Lama Balice - la biodiversità (olasz nyelven). [2010. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Lista Scuole a Bitonto (olasz nyelven). www.comuni-italiani.it. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Biblioteca Eustachio Rogadeo (olasz nyelven). Comune di Bitonto. [2010. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Galleria Nazionale della Puglia (olasz nyelven). [2010. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Museo Diocesano (olasz nyelven). www.vieniabitonto.ir. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Museo Archeologico (olasz nyelven). Fondazione De Palo-Ungaro. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Museo Civico "Eustachio Rogadeo" (olasz nyelven). http://www.vieniabitonto.it.+[2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Viaggiare in Puglia/Teatro Traetta (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. február 7.)
- ↑ La festa (olasz nyelven). Il Santuario - Santi Medici Bitonto. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ La Settimana Santa e La Procesione dei Misteri a Bitonto (olasz nyelven). http://www.processionemisteritp.it/.+[2006. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Primo piano (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Radio One (olasz nyelven). [2007. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Dondialetto, Le cartellate (olasz nyelven). [2015. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 29.)
- ↑ Viaggi in tasca - Bitonto con gusto (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 29.)[halott link]
- ↑ Presentato il Libertas Bitonto tra l'entusiasmo e qualche polemica... (olasz nyelven). Puglia Calcio 24. (Hozzáférés: 2011. január 26.)[halott link]
- ↑ U.S. Bitonto Calcio (angol nyelven). isport.com. [2016. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Omnia Bitonto (olasz nyelven). [2010. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Volley Ball Bitonto, Angela Fornelli e Martina Labianca alla Girl League (olasz nyelven). www.forzaragazze.it. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Sporting Club bBitonto (olasz nyelven). [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Il “Rossiello” vietato al pubblico (olasz nyelven). Barisera. [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Farrar batte Sabatini a Bitonto Vinokourov in maglia rosa (olasz nyelven). La Gazzetta dello Sport. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
- ↑ Olio Cima di Bitonto (olasz nyelven). [2006. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Associazione Nazionale Città dell'Olio (olasz nyelven). [2008. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
- ↑ Bitonto (olasz nyelven). 2015: Metropoli Terra di Bari. (Hozzáférés: 2011. január 25.)[halott link]
- ↑ General Information - Bari (angol nyelven). Territorial Investment Opportunities. Department for the Development of Local Economies, 2006. [2013. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 15.)
- ↑ Portale Ufficiale del Turismo della Regione Puglia (olasz nyelven). [2012. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 1.)
- ↑ Elenco autolinee (olasz nyelven). STP Bari. [2012. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
- ↑ Mappa del rete (olaszul nyelven). Ferrotramviaria. (Hozzáférés: 2011. január 16.)
- ↑ Stazione Santi Medici a Bitonto (olasz nyelven). Luca Turi. (Hozzáférés: 2011. január 25.)[halott link]
- ↑ Aeroporto di Bari (olaszul nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 16.)
- ↑ City of Banja Luka. [2011. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
Források
szerkesztés- Blanchard, Paul. Southern Italy (angol nyelven). London: Somerset Books Company (2007). ISBN 9781905131181
- De Blasiis, Giuseppe. La insurrezione pugliese e la conquista normanna nel secolo XI. Oxford: Detken (1864)
- Antonio Castellano, Michele Muschitiello. Storia di Bitonto narrata e illustrata vol.I. Bitonto: Editore Raffaello (1994)
- Custode, Silvio Fioriello. Bitonto e la Puglia tra tardoantico e regno normanno. Bitonto: Storia e arte bitontina (1999). ISBN 88-7228-251-9
- Gelao, Clara. Scultura del Rinascimento in Puglia: atti del convegno internazionale. Bitonto: Edipuglia (2004). ISBN 88-7228-381-7
- Ada Riccardi, Maria Rosaria Depalo. Gli antichi Peucezi a Bitonto. Bari: Edipuglia (2003). ISBN 88-7228-370-1
- Milillo, Stefano. Cultura e società in Puglia e a Bitonto nel XVIII secolo. Bitonto: Storia e arte bitontina (1997)
- Nyerges László: Puglia tartomány. Budapest: Dekameron Könyvkiadó. 2004. = Dekameron Útikönyvek, ISBN 963933156-2
- Felice Moretti, Vincenzo Robles. Cultura e società a Bitonto nell'Ottocento. Bari: Edipuglia (2003). ISBN 88-7228-373-6
- Rotter, Ekkehart. Apulien. Dumont Reiseverlag, Ostfildern (2007). ISBN 978-3-7701-4314-6
- Touring club italiano. Puglia. Bari: Touring Editore (1978). ISBN 88-365-0020-X
További információk
szerkesztés- A Wikimédia Commons tartalmaz Bitonto témájú kategóriát.
- Il Portale di Bitonto (olaszul)
- Bitonto Live (olaszul)
- Vieni a Bitonto Archiválva 2010. május 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (olaszul)(németül)(angolul)(franciául)(spanyolul)