Főmenü megnyitása

Bittó István

magyar politikus, miniszterelnök

Sárosfai és nádasdi Bittó István (Sárosfa, Osztrák Császárság, 1822. május 3. – Budapest, Ausztria–Magyarország, 1903. március 8.),[1] magyar arisztokrata politikus, országgyűlési képviselő, valóságos belső titkos tanácsos, az Andrássy- majd Lónyay-kormányok igazságügy-minisztere, a Képviselőház elnöke, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke 1874 és 1875 között.

Bittó István
Bittó Barabás 1875.jpg
Magyar Királyság 6. miniszterelnöke
Hivatali idő
1874. március 21. 1875. március 2.
Uralkodó I. Ferenc József
Előd Szlávy József
Utód Wenckheim Béla
Képviselőház 7. elnöke
Hivatali idő
1872. szeptember 10. 1874. március 23.
Előd Somssich Pál
Utód Perczel Béla
Magyar Királyság 4.
igazságügy-minisztere
Hivatali idő
1871. június 5. 1872. szeptember 4.
Kormányfő Id. Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért
Előd Horvát Boldizsár
Utód Pauler Tivadar

Született Sárosfa
1822. május 3.
ElhunytBudapest
1903. március 7. (80 évesen)
Párt Deák-párt ()
Mérsékelt Ellenzék ()

Szülei Bittó Benjámin
Nagy Júlia
Házastársa Bittó Irma
Foglalkozás képviselő, miniszter
Vallás római katolikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bittó István témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Sárosfán, Pozsony vármegyében született sárosfai Bittó Benjámin (17861844), Pozsony vármegye alispánja, és lidértejedi Nagy Júlia (17951868) fiaként.[2] Hivatalnoki pályafutását Moson megyében kezdte. 1848-ban országgyűlési képviselőnek választották, emiatt a szabadságharc leverése után bujdosni kényszerült. 1851-ben tért haza, és Somogy megyébe költözött, ahol visszavonultan élt. 1865-ben a szigetvári kerület képviselője lett, majd 1869-ben Abrudbányán választották meg. Elnyerte Deák Ferenc bizalmát is.

1871 és 1872 között az Andrássy-kormány, majd a Lónyay-kormány igazságügyi minisztere volt. Még ez utóbbi bukása előtt lemondott, és 1872-től 1874-ig a képviselőházi elnök tisztségét töltötte be. 1874. március 24-én kapott megbízatást kormányalakításra. Ez volt az utolsó kísérlet a Deák-párt alapján való kormányalakításra. Mivel a párton belül Lónyay és Sennyey voltak a legnépszerűbbek, Bittó helyzete nem volt könnyű. Amikor azután Tisza Kálmán 1875. február 3-án bejelentette, hogy pártok alakulásának van közjogi alapja, megkezdődött ez a folyamat, – másrészt véget ért Bittó István kormányzati szerepe. Ő az egyetlen volt miniszterelnök, aki nyíltan az ellenzékhez csatlakozott. 1884-ig volt képviselő a Mérsékelt Ellenzék színeiben, majd átmenetileg visszavonult a politikától. 1899-ben kinevezték a főrendiház tagjává, ahol haláláig aktív maradt.

 
Felesége Bittó Irma, Barabás Miklós híres portréján

Bittó István feleségül vette nádasdi és sárosfalvi Bittó Irmát (18391921), nádasdi és sárosfalvi Bittó Ferenc (18121866)[3] és zsénai Markovits Mária (18201903)[4] lányát.

Barabás Miklós 1874-ben megfestette Bittó Istvánné méltán nagy sikert aratott arcképét, amely a magyar festészet egyik legszebb-legismertebb portréja, a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.[5] A művész 1875-ben megfestette Bittó István arcképét is.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információSzerkesztés

Eötvös Károly: Bittó István a főrendiházban. In: Eötvös Károly munkái V. Magyar alakok. Bp, 1901. 187-194. old. Online


Elődje:
Szlávy József
Magyarország miniszterelnöke
1874–1875
 
Utódja:
Wenckheim Béla