Bodor Ádám

(1936) erdélyi magyar író

Bodor Ádám (Kolozsvár, 1936. február 22. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Bodor Ádám
Bodor Ádám portréja. Fotó: Szilágyi Lenke
Bodor Ádám portréja. Fotó: Szilágyi Lenke
Élete
Született 1936. február 22. (88 éves)
Kolozsvár
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza
Első műve A tanú
Fontosabb művei Sinistra körzet
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Bodor Ádám témájú médiaállományokat.

Életpályája szerkesztés

Apja Bodor Bertalan közgazdász és bankvezér, az Országos Pénzintézeti Központ elnöke volt, akit 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték. Bodor Ádámot 16 éves korában szintén elítélték, mivel kommunistaellenes röplapokat terjesztett. 1952–1954 között a szamosújvári börtönben ült.

Szabadulása után egy évig gyári munkásként dolgozott, majd 1955–1960 között a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult. 1960-tól az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, majd 1964-től egy másoló-fordító irodában dolgozott. Egy évvel később, 1965-ben publikálta első novelláját a kolozsvári Utunk hetilapban, négy évvel később első novelláskötete is megjelent, A tanú címmel.

1968 óta szabadfoglalkozású író. 1970–1975 között a Román Írószövetség tagja. 1982-ben Magyarországra települt. 1984-től 1988-ig lektor a Magvető Könyvkiadóban, majd ugyanitt szerkesztő. 1998–1999 között ösztöndíjas a berlini DAAD Művészi Program keretében. Tagja volt a Holmi folyóirat szerkesztőbizottságának.

Magyarországon publikálta az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetet, az itteni elismertségre azonban 1991-ig várnia kellett. Ebben az évben nyerte meg később megjelent Sinistra körzet című kötetének egyik történetével a Holmi novellapályázatát. A regényszerű novellaciklus külföldön is sikert aratott.

Művei megjelentek spanyol, román, angol, német, francia, norvég, dán, olasz, lengyel, bolgár, szerb, horvát, szlovák, szlovén, orosz, észt, macedón, baszk, arab nyelven is.

Művei szerkesztés

  • A tanú. Novellák; Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969
  • Plusz-mínusz egy nap. Novellák, karcolatok; Kriterion, Bukarest, 1974
  • Megérkezés északra. Karcolatok, novellák; Kriterion, Bukarest, 1978
  • Milyen is egy hágó?; Magvető, Budapest, 1980
  • A Zangezur hegység. Karcolatok, novellák; Kriterion, Bukarest, 1981
  • Az Eufrátesz Babilonnál; Szépirodalmi, Bp., 1985
  • Sinistra körzet. Egy regény fejezetei; Magvető, Bp., 1992 ISBN 9631421562; Magvető, Budapest, 2007 (Hangoskönyv – ISBN 9633698499)
  • Vissza a fülesbagolyhoz. Válogatott elbeszélések; Jelenkor, Pécs, 1992; 2. bőv. kiad. Jelenkor, Pécs, 1997, ISBN 9631423042; 3. kiad. Bp., Magvető, 2003
  • Az érsek látogatása. Magvető, Budapest, 1999 ISBN 9631421554
  • A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire. Egy korábbi rádióinterjú változata; Magvető, Bp., 2001 ISBN 9631422674
  • A részleg (novella), Magvető, Budapest, 2006
  • Az utolsó szénégetők. Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest, 2010 ISBN 9789631427677
  • Állomás, éjszaka. Tízkezes egy Bodor novellára (többekkel); szerk. Varga Réka; Koinónia, Kolozsvár, 2011
  • Verhovina madarai. Változatok végnapokrai; Magvető, Budapest, 2011. október, ISBN 9789631428735
  • A barátkozás lehetőségei. Novellák és film; Magvető, Bp., 2016 + DVD
  • Sehol; Magvető, Bp., 2019
  • Az értelmezés útvesztői. Tizenöt beszélgetés; Magvető, Bp., 2021

Művei alapján készült filmek szerkesztés

Díjak, kitüntetések szerkesztés

 
2012-ben (Bahget Iskander felvétele)

Jegyzetek szerkesztés

  1. A nyalintás nesze (angol nyelven). Magyar Nemzeti Filmalap. (Hozzáférés: 2019. november 22.)
  2. Babits Mihály Alkotói Emlékdíj
  3. Origo: Bodor Ádám és Czakó Gábor kapták a Nemzet Művésze díjat (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. november 5.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés