Főmenü megnyitása

Bogáthy Zoltán

magyar pszichológus

Bogáthy Zoltán, családi nevén Oláh-Bogáthy (Nagyvárad, 1941. szeptember 13. –) romániai magyar pszichológus.

Bogáthy Zoltán
Született 1941. szeptember 13. (77 éves)
Nagyvárad
Állampolgársága román
Foglalkozása pszichológus

ÉletpályájaSzerkesztés

Középiskolát Nagyváradon végzett 1959-ben, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt kezdte és 1964-ben Moszkvában fejezte be. Mint pszichológus 1968-ig a Pedagógiai Tudományos Intézet kolozsvári fiókjánál működött, majd a resicai Kohászati Kombinát lélektani laboratóriumának vezetője lett. Gyógypedagógiai, szociálpszichológiai, ergonómiai, balesetvédelmi, vezetéstudományi és sportlélektani írásait az Előre, a Korunk, A Hét, a TETT, a Viața Economică és a Metalurgia rendszeresen közölte. Munkája: Îndreptarul psihologului industrial (1975). Társszerzője a Psihologia și acțiunea socială című négykötetes műnek (1979).

A rendszerváltás után a temesvári Nyugat Egyetem alkalmazott pszichológiai tanszékén tanszékvezető professzor.[1]

Jegyzetek és forrásokSzerkesztés

  1. Nyugati Jelen (Arad), 2000. október 31. (Udvardy Frigyes adatbankja nyomán).