A bokszerlázadás vagy bokszerfelkelés[4] 1900-ban volt Kínában, a külföldiek egyre erősödő hatalma és a terjedő kereszténység ellen. Az első ópiumháborúig Kína elzárkózási politikát folytatott, 1842-től azonban már nem volt lehetőségük az európaiak kizárására. A következő évtizedekben a külföldiek jelentős hatalomhoz jutottak az országban; a gazdasági hasznot kivitték, ópiumot hoztak az országba, a helyi vallást és tradíciókat nem tisztelték, és egy sor egyenlőtlen szerződést kényszerítettek az egyre gyengülő Csing-dinasztiára.

Bokszerlázadás
Kínaiak és a külföldi expedíciós erők harca a tiencsini csatában
Kínaiak és a külföldi expedíciós erők harca a tiencsini csatában
Dátum 1899. november 2.1901. szeptember 7.
Helyszín Csing-dinasztia Kína
Casus belli Clemens von Ketteler báró halála
Eredmény A 8 nemzetből álló szövetség győzelme
Terület-
változások
tiencsini koncessziós zóna növekedése
Harcoló felek
Nyolcnemzeti szövetség:
Franciaország Francia Köztársaság
Japán Japán
 Német Birodalom
orosz Orosz Birodalom
 Egyesült Királyság
 Egyesült Államok
 Osztrák–Magyar Monarchia
Olasz Királyság
 Csing-dinasztia
Igazságot és Békét Teremtő Ököl
Parancsnokok
Külképviseletek
C. M. MacDonald

Seymour-különítmény brit E. H. Seymour

Gaselee-különítmény brit A. Gaselee,
orosz J. I. Alekszejev,
orosz Ny. P. Linevicsv,
japán Fukusima J.,
amerikai A. Chaffee,
amerikai E. H. Liscum
Megszálló erők
Német Birodalom A. Waldersee
Orosz mandzsúriai megszálló erők
orosz A. Kuropatkin
Csing-dinasztia Ce-hszi császárné,
Csing-dinasztia Jüan Si-kaj,
Csing-dinasztia Nie Si-cseng †,
Csing-dinasztia Zsung-lu,
Csing-dinasztia Tung Fu-hsziang,
Csing-dinasztia Ma Fu-lu †,
Csing-dinasztia Ma Fu-hsziang,
Cao Fu-tien
Haderők
50 255 expedíciós katona
orosz 100 000 katona Mandzsúriában
Csing-dinasztia 70 000 császári katona,
100 000–300 000 bokszer
Veszteségek
1000 katona,[1]
526 külföldi
20 000 császári katona,[1]
ismeretlen számú bokszer
Civil veszteségek: legalább 13 000[2]–32 000 kínai kínai keresztény, 200 misszionárius, összesen 100 000 fő lett a bokszerek áldozata,[3] 5000 kínai civil a külföldi katonák miatt[3]
A Wikimédia Commons tartalmaz Bokszerlázadás témájú médiaállományokat.

A növekvő feszültségek hatására 1900. május 18-án robbant ki a bokszerlázadás egyszerre több tartományban. A megmozdulást a kínai császár özvegye, az ország tényleges uralkodója is támogatta. A felkelők tönkretették a vasútvonalakat és távíróvonalakat, melynek oka az volt, hogy rengetegen az infrastrukturális modernizációt okolták a nyomorukért. A vasúthálózat és a távírdák kiépülésével ugyanis százezrek maradtak munka nélkül, akik teherszállításból vagy hírvivői munkából éltek.[5] A bokszerek megöltek több mint 3000 keresztényt, és minden külföldi fejére vérdíjat tűztek ki.

Az angolok eleinte sikertelenül próbálták megfékezni a felkelést, és magas rangú kínai politikusok tiltakozása is visszhang nélkül maradt. A követségi dolgozók meggyilkolása nyomán azonban az európai hatalmak – Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Oroszország, az Osztrák–Magyar Monarchia, Franciaország –, valamint Japán és az Amerikai Egyesült Államok, az úgynevezett „nyolcnemzeti szövetség”, csapatokat küldtek Kínába. A britek saját csapataikon kívül indiai erőket is vezényeltek Kínába. A felkelők egyik központját, Tiencsint július 13-án vették be, amikor a lázadók a diplomatanegyed megtámadására készültek. A nemzetközi külképviseletek ostroma után a császárnénak menekülnie kellett a fővárosból, a pekingi csatát követően pedig a külföldi csapatok három napig fosztogatták a nagyvárost. A felkelést augusztus végére verték le végleg.

Szeptember 27-én az Alfred von Waldersee német vezértábornagy vezetése alatt álló megszálló erőket a menekülő lázadók ellen büntetőexpedícióra küldték.[6] A cári orosz csapatok ebben az időszakban foglalták el Mandzsúriát, ami az orosz–japán háború kitörésének egyik alapvető oka lett.

A konfliktust végül a bokszerjegyzőkönyvvel zárták le, melyet 1901. szeptember 7-én írtak alá.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Singer, Joel David, The Wages of War. 1816-1965 (1972)
  2. Eckhardt, William, in World Military and Social Expenditures 1987-88 (12th ed., 1987) by Ruth Leger Sivard.
  3. a b Rummel, Rudolph J.: China's Bloody Century : Genocide and Mass Murder Since 1900 (1991); Lethal Politics : Soviet Genocide and Mass Murder Since 1917 (1990); Democide : Nazi Genocide and Mass Murder (1992); Death By Government (1994), http://www2.hawaii.edu/~rummel/welcome.html.
  4. A kifejezés eredete, hogy a felkelés időszakában a különféle ázsiai harcművészeteknek Európában még nem honosodtak meg a mai elnevezéseik. A kezeket (is) használó harcművészeteket egyszerűen boksznak nevezték („kínai boksz”).
  5. Nagyhatalmi összhang és presztízsháború: A boxerlázadás története (ujkor.hu)
  6. Kun Enikő: A bokszerlázadás megfékezése (magyar nyelven). National Geographic, 2004. július 13. (Hozzáférés: 2010. július 8.)