Bolyó Károly (Kunszentmiklós, 1833. október 18.Budapest, 1906. október 14.) magyar orvos, ideg- és elmegyógyász, az elmebetegek budapesti országos intézetének főorvosa, egyetemi magántanár.

Bolyó Károly
Született 1833. október 18.
Kunszentmiklós
Elhunyt 1906. október 14. (72 évesen)
Budapest
Foglalkozása orvos

ÉletpályájaSzerkesztés

Orvosi tanulmányait a pesti egyetemen végezve, 1856-ban avatták doktorrá. 1857 és 1863 között Schwartzer Ferenc budai magán-elmegyógyintézetében működött mint segédorvos. Innen került ki a magyar elmeorvoslás számos jeles alakja, az országos tébolyda első orvosi karának egy része, a leendő intézetigazgatók, egyetemi tanárok. kerültek ki. Itt indult Bolyó Károlyon kívül Laufenauer Károly, Lechner Károly és Niedermann Gyula pályafutása is.[1] 1863-1865-ig, elnyerve a Bene-féle száz arany összegű ösztöndíjat, meglátogatta Európa minden hírnevesebb elmegyógyintézetét. 1866-ban az elmegyógyászat magántanára lett, 1866-tól 1868-ig a Rókus-kórház tébolydai osztályán mint rendelőorvos működött és 1868-ban a lipótmezői országos tébolyda főorvosává, 1899-ben az igazgatójává nevezték ki. A tébolydát jelentősen modernizálta, az ápoltak elzártságát csökkentette, közös foglalkoztatásukat szorgalmazta stb.[2] 1882-től az országos közegészségügyi tanácsnak rendkívüli tagja volt. Az elmebetegségeket tudományos és társadalmi szempontokból tárgyaló dolgozatai hazai szaklapokban jelentek meg.

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Archivált másolat. [2016. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 28.)
  2. http://www.vital.hu/pszichiatria-tortenete vital.hu

További információkSzerkesztés