Bornemisza Géza (politikus)

(1895-1983) magyar elektrotechnikai mérnök, országgyűlési képviselő, miniszter

Keckeméthi Bornemisza Géza Péter (Munkács, 1895. december 20.Budapest, 1983. június 4.) elektrotechnikai mérnök, országgyűlési képviselő, kereskedelmi, iparügyi, illetve kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter volt a Gömbös-, Darányi-, Imrédy- és Kállay-kormányban.

Bornemisza Géza
Géza Bornemisza (politician).png
Magyarország kereskedelemügyi minisztere
Hivatali idő
1935. március 4. július 31.
Előd Fabinyi Tihamér
Utód Winchkler István
(a tisztséget összevonták a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériummal)
Magyarország kereskedelem- és közlekedésügyi minisztere
Hivatali idő
1935. augusztus 1. szeptember 2.
Előd nem volt
Magyarország iparügyi minisztere
Hivatali idő
1935. szeptember 2. 1939. november 15.
Utód Kunder Antal
Magyarország iparügyi minisztere
Hivatali idő
1942 1944

Született 1895. december 20.[1]
Munkács[1]
Elhunyt1983. június 4. (87 évesen)[1]
Budapest[1]
Sírhely Farkasréti temető
Párt Nemzeti Egység Pártja

Foglalkozás
A Wikimédia Commons tartalmaz Bornemisza Géza témájú médiaállományokat.

Karrierjének kezdeteSzerkesztés

Nemesi családban született, apja kechkeméthi Bornemisza Károly MÁV-tisztviselő, édesanyja Schläger Terézia volt. Kilencen voltak testvérek. A debreceni piarista gimnázium elvégzését követően a budapesti Műegyetem hallgatója lett. Egyetemi tanulmányait megszakítva 1915-ben bevonult, és az olasz frontra került, ahol az 1916-os tiroli és az 1918-as piavei offenzívában is részt vett mint aknavetőosztag-parancsnok. Különleges műszaki feladatokat teljesített, több kitüntetést kapott, a háború végén hadnagyi rangban szerelt le. Hazatérve 1920-ban, kitüntetéssel fejezte be tanulmányait, ezután néhány évig az elektrotechnikai tanszéken volt tanársegéd. Egyetemistaként aktív közéleti szerepet vállalt: megszervezte a Magyar Technikusok Hungária Bajtársi Egyesületét és az egyetemi zászlóaljat, illetve diákjóléti intézményeket hozott létre.

A katedrát elhagyva a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. villamossági osztályára került, aminek vezetője lett. Az osztály 1930-as önállósításakor a létrejövő Hungária Villamossági Rt. igazgatója lett. Ilyen minőségben sokat tett a vidéki városok villamosításáért, illetve több jelentős áramellátási szerződést dolgozott ki.

Politikai szerepvállalásaSzerkesztés

1932-ben a frontharcos párt színeiben Budapest törvényhatóságának képviselőjévé választották. Borvendég Ferenc rövid főpolgármestersége (1934) alatt tervezte, hogy kinevezi az egyesített fővárosi gáz- és áramszolgáltatók vezérigazgatójává, halálakor pedig esélyesnek tartották a főpolgármesterségre. Fővárosi karrierje azonban ezzel megszakadt, mert 1935 márciusában kereskedelemügyi miniszterré nevezték ki Gömbös Gyula újjáalakított kormányában. Ezután a Nemzeti Egység Pártja színeiben Kaposváron képviselővé választották. Miniszterként első felszólalásai között javasolta a Kereskedelemügyi Minisztérium szétválasztását Iparügyi és Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériummá, amit az Országgyűlés elfogadott[2] Augusztus 1-jén ő lett Magyarország első kereskedelem- és közlekedésügyi minisztere, majd szeptember 2-án megvált posztjától, és átvette az iparügyi tárca irányítását.

Iparügyi miniszter maradt a Darányi-kormányban és az Imrédy-kormányban, ahonnan 1939. november 15-én lépett ki Imrédy jobbratolódása miatt. A Darányi-kormányban ismét viselte a kereskedelem- és közlekedésügyi tárcát. Minisztersége alatt hirdették meg a győri programot. A Kállay-kormányban (1942–1944) ismét ő felelt az iparügyekért.

A háború utánSzerkesztés

A második világháborút követően megfosztották Bartha utcai villájától, ahova 1950-ben Gerő Ernő költözött. 1953-ban kitelepítették, visszatérését követően Budakeszin lakott. Közben egy dobozüzemben, majd a Szabványügyi Hivatalban dolgozhatott, miközben folyamatosan megfigyelték. Az 1956-os forradalom után államellenes összeesküvés vádjával bebörtönözték Knob Sándor hajdani GYOSZ-elnökkel és Khuen-Héderváry Károly korábbi felsőházi taggal, mezőgazdasági kamarai vezetővel együtt. Márianosztrán raboskodott, majd amnesztiával hazatérhetett. 1983. június 4-én, Budapesten halt meg.

EmlékezeteSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés

  1. a b c d Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2022. július 10.)
  2. 1935. évi VII. törvénycikk az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterről. [2006. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 20.)

ForrásokSzerkesztés


Elődje:
Fabinyi Tihamér
Magyarország kereskedelemügyi minisztere
1935. március 4. - 1935. július 31.
Utódja:
Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium