Borostyán (fosszília)

megkövült gyanta

A borostyán vagy borostyánkő fosszilis (megkövesedett) gyanta. Gyakran ásványként tartják számon, valójában azonban nem önálló ásványfaj, hanem számos szerves vegyület elegye.

Borostyánkő
Borostyánkőbe zárt pók

A kőszénelegyrészek közé tartozik. Szabálytalan, alaktalan (amorf) tömegeket, darabokat alkot. Gyakran tartalmaz zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat (szúnyogot, legyet, hangyát, százlábút), kisebb állatokat (gyíkokat), növényi maradványokat, melyek az értékét növelik.

A borostyánnal összetéveszthető a mexikói kopál, ami csak részben fosszilis gyanta.

2022-ben jelölték a 2023-as év ősmaradványa címre, a Ginkgoites ősi páfrányfenyővel és a Clypeaster tengeri sünökkel. A szavazáson a borostyán nyerte el a címet.

Változatai és előfordulásai szerkesztés

Sok változatban és különböző elnevezéssel ismernek borostyánokat. Ezek közül a legjelentősebbek:

További változatok:

Jelentősebb lelőhelyei találhatók még Közép-Ázsiában és Libanonban is.

Felhasználása szerkesztés

Már az őskorban is kedvelt anyag volt. Számos nyakék, apró szobor és dísztárgy került elő. Valószínűleg fizettek is vele. Az ókori Egyiptomban, Hellászban és Rómában is széles körben felhasználták. Görög filozófusok már ekkor feltételezték, hogy a borostyánkő fosszilizálódott gyanta, ez azonban csak az újkorban bizonyosodott be. A vele folytatott ókori kereskedelem révén alakult ki borostyánút a Baltikum és a Mediterráneum között, ami a mai Magyarország nyugati szélén (Szombathely) is áthaladt.

Sok monda és rege kapcsolódik hozzá, az Odüsszeia is sokszor említi. Az ókorban a borostyánnak magas ára volt, mert hittek viseletének gyógyító erejében.

A középkorban a vele való kereskedelem elsorvadt, az abszolutizmus korában viszont az arisztokrácia a fényűzés egyik szimbólumának tekintette. Halászata ekkor indult meg, a 19. században már a földben is kutattak borostyánkő után. A borostyánból készült monumentális műkincs volt a 18. századi, oroszországi borostyánszoba(wd), ami a második világháború alatt eltűnt. Napjainkban felhasználása kisebb méreteket ölt.

Megmunkálása szerkesztés

Több módszerrel munkálják meg: savval maratják, vésik, esztergálják, főzve hajlítják, lenolajjal ragasztják. Zárványként víz, terpentinolaj apró hólyagocskákban és pirit kristály is előfordul. Repceolajban kifőzve a gáznemű és folyékony zárványok eltávolíthatóak.

Mesterséges úton 1881-ben készítettek borostyánt törmelékből összeolvasztva és meleg sajtolással, amit csak mikroszkópos vizsgálattal lehetett megkülönböztetni a valóditól. Sóoldatban való úsztatással megkülönböztethető, mert készíthető olyan sűrűségű oldat, melyben a valódi borostyán a felszínen lebeg vagy úszik, míg a nagyobb sűrűségű mesterséges darabok elsüllyednek.

Ma a különböző műgyantákból és üvegekből könnyen készíthető nagyon hasonló kinézetű anyag.

Főbb tulajdonságai szerkesztés

A borostyánkő kis sűrűsége miatt fennmarad a víz színén, a középkori halászok így gyűjtötték legkönnyebben.

Hőre lágyul és formázható, könnyen meggyullad, fenyő- és tömjénillatot ad, kormozva elég.

Dörzsölésre statikus töltést vesz fel, s mivel az ókori Görögországban ēlektronnak nevezték a borostyánkövet, innen erednek az elektron, elektromosság szavak.

Híres arról a tulajdonságáról, hogy kitűnő állapotban őrzi meg a még képlékeny állapotában beleragadt kisebb állatokat, elsősorban ízeltlábúakat. Ilyen állatzárványból eddig több mint 2600 fajt határoztak meg, növényzárványokból pedig következtetni tudnak a földtörténeti korok flórájára.

Kémiai és fizikai tulajdonságai szerkesztés

  • Sűrűsége: 1,05–1,30 g/cm³
  • Keménysége: 2,0–2,5 lágy ásvány (a Mohs-féle keménységi skála szerint)
  • Hasadása: nincs
  • Törése: kagylósan törik
  • Fénye: gyantafényű
  • Színe: élénk mézsárga, sötétebb sárga, különböző barnás árnyalatokig, ritkán zöld vagy fekete árnyalatú
  • Hőhatásra: 150 °C-on lágyul, 250-300 °C-on meggyullad és elég
  • Átlátszósága: átlátszó vagy áttetsző

Források szerkesztés

  • Günter Ludwig: A borostyánkő története. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1988
  • Dr. Oberfrank Ferenc – Rékai Jenő: Drágakövek. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. 1993
  • Bogár László: Ásványhatározó. Gondolat Kiadó. Budapest. 1987
  • Réthy Károly: Drágakövek és gyöngyök. Presztízs Kiadó. Budapest. 1993
  • http://evosmaradvanya.hu/

További információk szerkesztés