Főmenü megnyitása

Bors Károly (Kunszentmiklós, 1906. február 24.Budapest 1975. december 3.)[1] Kossuth-díjas magyar tervező- és kultúrmérnök.

Bors Károly
Bors Károly.jpg
Született 1906. február 24.
Kunszentmiklós
Elhunyt 1975. december 3. (69 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása kultúrmérnök

ÉletútjaSzerkesztés

Értelmiségi családból származott: Apja: id. Bors Károly, anyja Kovács Ilona. Elemi iskoláit szülővárosában, a középiskolát a Budapesten végezte, az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, 1927-ben. 1929-ben a Műegyetem hallgatója lett, kultúrmérnöki diplomáját 1933-ban vette át. Oltay Károly ajánlására a Süss Nándor Finommechanikai és Optikai Részvénytársaság (később: Magyar Optikai Művek) alkalmazottja lett. Gyors előmenetellel 1934-ben már a mérőteremben dolgozott. Ezt követően a laboratórium tudományos majd a műszerszerkesztés munkatársa. 1945 a konstrukciós irodán exportálható műszerek tervezésén dolgozott. Később ugyanennek a részlegnek a vezetője lett. 1952-től meghívott előadója volt a Mérnök Továbbképző Intézetnek.

Vezető tervezője volt az 1956-ban piacra került "MF" később "MA" típusjelű távcsöves vonalzó és mérőasztal felszerelésnek. A cég a gyártmányból több ezer darabot értékesített, többek között Ázsiába és Dél-Amerikába is. A műszert rátét-távmérővel kiegészítve még a XXI. század első évtizedében is használják.

DíjaiSzerkesztés

MéltatásaSzerkesztés

"A MOM az 50-es évek második felében az MF mérőasztal-felszereléssel vált korszerű geodéziai műszergyárrá. Ez az akkor éppen jó barát Kínai Népköztársaság igényeinek kielégítésére készített műszer, tangens-osztású üvegkörével, kettős leképzésű távcsövével és korszerű finommechanikai megoldásaival Bors Károly (később Kossuth-díjas) főkonstruktőr nehéz körülmények (ÁVO-ellenőrzés) között végzett céltudatos munkájának eredményeként a II. világháború előtti ezüstkörös korszakból szinte egy csapásra világszínvonalú gyárrá emelte a MOM-ot."[2]

MűveiSzerkesztés

  • Hibaelmélet, és a méretellenőrző műszerek jellemzői.
  • 80 éves a Magyar Optikai Művek (Geodézia és Kartográfia, 1956).

JegyzetekSzerkesztés

  1. MOM Emlékalapítvány. A Geodézia és kartográfia című lapból átvett cikk. Szerző: Székely Domonkos. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 30.)
  2. Dr.Alpár Gyula

HivatkozásokSzerkesztés