Főmenü megnyitása

Breuer György (Stájerlakanina, 1887. október 10.1955. június 11.) ornitológus, a Sopron-környéki erdők és a Fertő kutatója. Egyike azon keveseknek, akik e korábban alig kutatott területről máig jól használható, alapvető munkákat hagytak hátra.

Breuer György
Breuer Gyorgy.jpg
Életrajzi adatok
Született1887. október 10.
Elhunyt1955. június 11. (67 évesen)
Ismeretes mint ornitológus
Pályafutása
Szakterület biológia
Kutatási terület Sopron-környéki erdők és a Fertő
A Wikimédia Commons tartalmaz Breuer György témájú médiaállományokat.
Breuer György a Fertőn
A speciális gyorsírással írt naplója részlete

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

A Krassó-Szörény megyei Stájerlakaninán született. Iskoláit és a kereskedelmi akadémiát Szegeden végezte.

A Monarchiában akkor megszokott módon - több nyelv megtanulása érdekében – atyja elhatározásából először Selmecre került, a híres selmeci evangélikus líceumba. A líceum első és második évét abban az iskolában járta, ahol korábban Petőfi Sándor is tanult. Selmecen kicsit tótul (szlovákul) is megtanult. A középiskola harmadik és negyedik évfolyamát Sopronban, az evangélikus líceumban végezte, itt a német nyelvtudását is tökéletesítette. A kereskedelmi iskolába azután Szegedre járt, ahol 1904-ben érettségizett. Ezt követően Németországba ment, kereskedelmi gyakornoknak. Hessen környékén, Benrathban lett irnok egy bányavállalatnál. Amikor a Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Részvénytársaság Sopronvidéki Kőszénbánya néven működő brennbergi szénbányaüzemét 1912-ben megvette a GYSEV, Brennbergbányára került. Mivel ennek a szénbányának akkor még német tisztikara és munkásai voltak, az adminisztrációt kellett megmagyarítania.

Boldogan vállalta ezt, mert amellett, hogy ő voltaképpen kereskedelmi pályán mozgott, egész gondolkodása és érdeklődése a természettudományok felé vonzották, és tudta, hogy ezt a vágyát Sopron környékén kiélheti. A vonzódást a természettudományok, és különösen a vadászat és az ornitológia iránt unokabátyja Barthos Gyula erdőmérnök oltotta belé, aki a Retyezáton egy erdőgondnokság vezetője volt.

Amikor áthelyezték Brennbergbányára, már túl volt a katonai szolgálaton. Önkéntesi katonai évét, majd további kiképzési idejét Karánsebes és Hátszeg nevezetű erdélyi városokban töltötte, karpaszományos őrmester, majd zászlós lett, és végül tartalékos hadnagyi rendfokozattal rendelkezett, ahogy az a Monarchiában akkor szokás volt.

1913-ban Brennbergbányán, a kis telepen alig volt magyar kultúrélet, főleg cseh és a német eredetű tisztviselők laktak ott. Az egy-két magyar tisztviselővel barátkozott össze. A brennbergi társadalmi életbe való bekapcsolódását az ott élő családok örömmel vették, ő gyorsírásra tanította a polgári iskolát elvégzett fiatal leányokat, fiúkat. Így ismerte meg későbbi feleségét Másznak Jankát. 1913. október 12-én házasodtak össze Ágfalván, mert ott evangélikus templom is volt.

Az első világháború kitörésekor behívták és a soproni 18. gyalogezredbe a hadnagyi rendfokozatban. 1915 januárjában orosz fogságba esett, Omszkba vitték, ahol megtudta, hogy Ernő nevű öccse, Tomszkban került a fogolytáborba. A Vöröskereszt segítségével felvették egymással a kapcsolatot, és kérték az áthelyezésüket. Mind a kettőnek egyszerre teljesítették a kívánságát, Breuer György tehát Tomszkba, öccse pedig Omszkba került át. Végül a szibériai Irkutszkba kerültek mindketten. A fogolytábor az Irtis folyó egyik szigetén volt. Halászott, pillangókat fogott, bogarakat gyűjtött. Felfigyelt rá az ottani cseh ezredorvos, aki természetbolond volt, maga mellé vette a patikai laboratóriumba, ott madarakat és bogarakat preparálhatott.

Azonkívül, hogy a táborban gyorsírást tanított a magyaroknak, perzsa és török fogoly tiszttársaktól megtanulta az arab és a török írást. Irkutszkban ismeretséget kötött a dán konzulátus embereivel. Amikor egy idős dán konzuli tisztviselő meghalt, azt az ő nevével temették el és pedig megkapta a dán konzuli tisztviselő iratait, ettől kezdve a városban maradt. 1918-ban, már az új szovjet rezsim alatt dán állampolgárként jutott el a breszt-litovszki demarkációs vonalig, és tovább Németországba. Onnan Zsolnára deportálták, végül került haza 1918-ban. Brennbergbányán, régi szolgálati munkájában, irodafőnöki munkakörében dolgozott tovább. György nevű fia 1919-ben született, Ernő nevű fia 1921-ben.

Békés évek után a második világháború újabb megpróbáltatásokat hozott számára. 1944 októberétől kezdve a nyilasok jutottak uralomra. Szálasi Ferenc és a menyasszonya Lutz Gizella, meg a nyilas kormány a hadi események során először Kőszegre, majd onnan a nagyobb biztonságot jelentő Brennbergbányára húzódtak vissza, mivel Brennbergbányán a hegyoldalban kialakított bányatárószerű óvóhelyeket biztonságosnak tartották. A szálláscsináló testőrtiszt Breuer szolgálati lakását választotta ki a nemzetvezető menyasszonya számára és a ház földszintjére szállásolta be Hellebront ezredest is, feleségestül és 12 éves suhanc fiával együtt. Breuer feleségének kellett a magas vendégek számára főznie, és a tálalás előtt megkóstolnia az ételt, nehogy megmérgezze a vendégeket. Breuerné félt attól, hogy a házban lakó idegenek megtalálják a pincében lévő orosz eredetű lőszereket, ezért egy este, szürkület után elásta azokat. Az ezredes fia meglátta és nemzetvezető elleni összeesküvés gyanújával elfogták, vallatták a házaspárt. A házkutatás során megtalálták Vajk Artúr bányamérnök, a bányaüzem zsidó származású igazgatójának leveleit, aki 1944 márciusától kezdve egy Sopron megyei faluban szántóvető parasztbácsikaként bujkált. Ez az előbbi szörnyű gyanúsítás mellé még fokozta bűnösségét, hiszen „zsidórejtegetők" voltak. A levél nyomán, de a testi kínzások következtében nemcsak Vajk Artúr bányamérnököt, hanem a város híres építészét, Füredi Oszkárt, valamint az üzem Keresztes nevű félzsidó orvosát is megtalálták a közeli erdészház padlásán. Breuert és feleségét Sopronkőhidára vitték, a nyilas Számonkérő Szék elé. Bűnügyükben Sopronkőhidán január közepétől március végéig folytatták a vizsgálatot, majd az időközben bevonuló oroszok március 31-én elengedték őket. Odahaza a lakás egészét mind az elvonuló nyilasok, mind a telep lakói addigra már kirabolták, de ők szerencsére életben maradtak.

A „svábok" kitelepítésekor Breuer legálisan, magyar útlevéllel tartózkodott Ausztriában az aknaszállító kötél vásárlási feladatával, amikor a linzi állomásra egy ilyen magyarországi németeket kiszállító szerelvény futott be. Megtudta, hogy a szerelvény PassauNürnberg útvonalon halad. Mivel két fia, két menye, és két unokája Passau környékén volt, velük tartott. A családdal töltött néhány nap után visszatért Magyarországra. Mivel nem volt érvényes útlevele, a Magyar Vöröskereszt tisztviselője a legközelebbi vöröskeresztes vonat utasainak névjegyzékét úgy gépeltette, hogy neve a lap legalján lévő sorba került. Amint a vonat átért Ausztriába, ollóval az utolsó sort levágták, így nem derülhetett ki, hogy illegálisan látogatta meg gyermekeit.

60 éves korában nyugdíjazták, sőt 1948-ban mint burzsujtól és osztályidegentől nyugdíját is megvonták. 1946. november 20-án Vajk Artúr bányaigazgatóval közösen megakadályozták a brennbergi német családok kitelepítését. 1947 és 1949 között Sopronban lakott, majd 1949 áprilisában, menye váratlan halála miatt Ernő fiához Lovásziba költözött feleségével. 1953-tól haláláig Nagykanizsán élt. Gyermekei családnevüket Buda-ra magyarosítottak, de ő haláláig Breuer maradt. Munkája teljében, aránylag fiatalon, 1955-ben vakbélperforáció vetett véget dolgos életének. Nevét viseli a Nyugat-magyarországi Egyetem fertőrákosi kutatóbázisa.

MunkásságaSzerkesztés

Lakása mellett húzódtak a nagy soproni erdőségek, a közelben a Fertő, vízimadár világával, amit gyakran felkeresett. Figyelte a madárvonulást. Vizsgálatainak eredményeit gyakran publikálta. Lelkesen terjesztette a madárvédelem gondolatát, és ez indította őt arra, hogy amikor 1927-ben megalakult a Magyar Ornithológusok Szövetsége, azonnal ott is pozíciót vállaljon, és megszervezze a soproni tagozatot. A MOSZ fertői madárvártája az ő áldozatkészségéből és Esterházy Pál herceg támogatásával jött létre. Helyzeti adottságai és nyelvtudása miatt a magyar és osztrák ornitológusok együttműködését is elősegítette. Mika Ferenccel együtt dolgozta fel a Fertő halaira vonatkozó megfigyeléseit. A negyvenes évek elején kissé csökkent érdeklődése a madártan iránt, amikor nagy buzgalommal fordult figyelme egy újabb terület, a gombák felé, amely tudományágban szintén jelentős eredményeket ért el. Közben is mindent jegyzett: jegyzetei, amelyek a Nagy Sándor-féle gyorsírással készültek, 34 kötetet tesznek ki. Ezek egy részének feldolgozása az új évezredben sem ért véget.

Nagykanizsai éveiben visszatért a madártanhoz, majd rövidesen az ornitológiának egy speciális ága foglalta le, a madárparaziták, elsősorban a tollatkák. Rengeteg anyagot gyűjtött össze, állandóan a mikroszkóp mellett ült. Amúgy is rövidlátó lévén, ez a munka túlságosan igénybe vette a szemét, és látása rohamosan rosszabbodott. Nevét egy Mallophaga-faj viseli: Brüelia breueri Balát, 1983. Minden munkáját a legnagyobb precizitás jellemezte.

Fontosabb írásaiSzerkesztés

  • Breuer György: Gyurgyalagok sopronmegyei fészkelése. Aquila, 1947. 51/52. évf. 167, 190-191. old.
  • Breuer György: A MOSz hg. Esterházy Pál fertői madárvártájának 1934. évi megfigyeléseiből. Kócsag, 1934. (7. évf.) 1-4. sz. 52-56. old.
  • Breuer György: A MOSz hg. Esterházy Pál madárvártáinak 1930. évi madárjelölései. Kócsag, 1930. (3. évf.) 3-4. sz. 48-52. old.
  • Breuer György: A kócsag ezidei fészkelőtelepei a Fertőn. Kócsag, 1929. (2. évf.) 3-4. sz. 134-138. old.
  • Mika Ferenc & Breuer György: A magyar Fertő halai és halászata = Die Fische und Fischerei des ungarischen Fertő (Neusiedlersees). A Magyar Biológiai Kutatóintézet Munkái, 1928. (2. évf.) 1. sz. 104-131. old.
  • Breuer György: Scolopax rusticola fészkelése Sopron környékén. Aquila, 1928. 34/35. évf. 386, 428. old.
  • Breuer György: Tetrao urogallus Sopronmegyében. Aquila, 1926. 32/33. évf. 252, 282. old.
  • Breuer György: Lanius minor nagy számban való letelepedése. Aquila, 1926. 32/33. évf. 255, 284-285. old.

ForrásokSzerkesztés

  • Pápai Gábor (2005): Buda Ernő (1921-2005). Gyökerek és Lombok. Erdészportrék 4. Országos Erdészeti Egyesület.