Főmenü megnyitása
Dél-Ázsia országai

A dél-ázsiai buddhizmus a következő országokra buddhista kultúrájára vonatkozik: Afganisztán, Banglades, Bhután, India, Maldív-szigetek, Nepál, Pakisztán és Srí Lanka. Ezek közül történelmileg és kulturálisan is jelentős vallás volt a buddhizmus Afganisztánban, Bhutánban, Indiában, Nepálban és Srí Lankán. Bhutánban a teljes lakosság több mint 75%-a vallja magát buddhistának.[1][2] Srí Lankán ez 70%, viszont itt a buddhizmus az ország nem hivatalos államvallása.[3] Nepálban a legjelentősebb kisebbségi vallás a buddhizmus, ahol a becslések szerint a lakosság, mintegy 11%-a tekinthető buddhistának.[4]). Indiában a lakosság kevesebb mint 1%-a buddhista, ám ez a szám az elmúlt években növekedésnek indult, ugyanis egyre több hindu dalit tér át a buddhizmusra.[5] Bangladesben a théraváda buddhisták a lakosság 0,7%-át alkotják.[6][7]

Az indus-völgyi civilizáció népei jelentős területet foglaltak el az i. e. 3000 és 1800 között. Nem áll rendelkezésre túl sok adat a vallási elképzeléseikről és gyakorlataikról. Ennek a civilizációnak a helyét vették át az indo-árja törzsek, akik Pandzsáb környékén keltek át a Himalája magas hágóin i. e. 1800 és i. e. 1500 között. A vallásuk az indo-európai védikus vallás és brahmanizmus volt. Az indus-völgyiek békés földművelését az állattartás követte és a politikai és harcászati hatalom megszilárdítása után kialakult a klasszikus hinduizmus. A történelmi Buddha idejére a már csak a brahmin kasztból kerülhettek ki a hindu papok. A buddhizmus ebből a kulturális környezetből fejlődött ki.

IndiaSzerkesztés

 
A Mahábódhi templom a történelmi Buddhával kapcsolatos négy szent hely egyike, UNESCO világörökségi helyszín.
 
A nagy Száncsi-sztúpa északi bejárata.
 
Gandhárai álló Buddha
 
Buddhista imazászlók Nepálban.
 
Egy kolostor ablakán kinéző bhutáni buddhista szerzetes.

Gautama Sziddhártha Lumbiniben született a Gangesz-síkság közepén, a mai Nepál területén, a védikus törzsfőnök Suddhódana fiaként. Sok évi aszkézis és meditáció után Buddha felfedezte a szélsőségektől mentes középutat miközben a bódhifa alatt elérte a megvilágosodás szintjét. Az észak-indiai Váránaszi közelében található Szarvas-park medencéje mellett osztotta meg felismeréseit azzal az öt aszkétával, akikkel évekig gyakorolt korábban - ezt nevezik úgy, hogy először forgatta meg a dharma kerekét. Ők hatan jelentették az első Szangha megalakulását. Innentől kezdve létezik a három drágaság a buddhizmusban: Buddha (tanító), dharma (tanítás) és szangha (tanítványok közössége). Buddha hátralevő életében sokat utazott, főleg az Indo-Gangeszi-síkságon.

Buddha végül Kusínagar mellett távozott végleg (parinirvána). Buddha nem jelölt ki utódot, csak arra kérte követőit, hogy dolgozzanak a megszabadulásért. Tanításai csak orális formában léteztek. A szangha később több tanácskozást is tartott, hogy közösen megegyezzenek a buddhista tanok és gyakorlatok ügyében. A korai buddhista iskolák közé a Buddha halálát követő első néhány évszázadban végbemenő szakadások által létrejött különféle elő-szektariánus iskolákat szokták sorolni. A legelső szakadás a mahászánghika és a szthaviraváda iskolái között történt. Az i. e. 5-6. században a kereskedelem és a készpénz egyre fontosabbá vált. A kereskedőknek jobban tetszett a buddhista erkölcs, mint a hagyományos brahmin papok ezoterikus szertartásai, amelyek úgy tűnt, hogy az újonnan kialakuló társadalmi osztályokkal nem igazán törődött.[8]

A Maurja Birodalom Asóka király idejében élte fénykorát, aki felesége hatására a kalingai háború után felvette a buddhizmust. Ez később hosszú stabilitást hozott a buddhista uralkodó birodalmában. Követeket küldött idegen országokba, hogy hirdessék a buddhista tanokat. Egy görög követ, Megasztenész leírta a maurja főváros gazdagságát. A birodalom méreteit jelzik a Száncsi, Szárnáth és Mathura közelében található sztúpák, oszlopok és kőmaradványok. Egy sor hadműveletet követően Asóka India legnagyobb része fölött uralkodhatott. Birodalma elért Dél-Ázsiától Afganisztánon és Perzsia egy részén át Bengálig, Asszámig és Maiszúrig. A kusán birodalom bukása után a 4-6. század között a Gupta dinasztia idején, Indiában virágzott a buddhizmus. Mahájána oktatási központokat hoztak létre, főleg az észak-indiai Nálandában, ahol az egyik intézmény évszázadokon keresztül a legjelentősebb buddhista egyetemnek számított olyan neves tanítókkal, mint Nágárdzsuna. A Gupta stílus buddhista művészetre gyakorolt hatása a hittel együtt tovább terjedt Délkelet-Ázsiából Kínába. Hszüan-cang kínai szerzetes, az utazásai során feljegyezte, hogy a 7. században a buddhizmus népszerű volt Andhra, Vidzsajouada és Dravida területeken, amely hozzávetőlegesen a mai Ándhra Prades és Tamilnádu államoknak felel meg.[9]

1193-ban mérföldkövet jelentett az indiai buddhizmus hanyatlásában, hogy török-iszlám fosztogatók porig égették Nálandát. A 12. század végére a buddhizmus visszahúzódott a Himalája lába felé északra vagy délen Srí Lankára. Ennek oka az volt, hogy a legfőbb bihari buddhista központokban az iszlám vallás nyomult be és ezzel egyidejűleg megszűnt a politikai támogatottság is valamint erős kaszt nyomás volt tapasztalható. Továbbá, nem kedvezett a buddhizmus számára az újraéledő Hinduizmus.

GandháraSzerkesztés

Gandhára ősi királyság volt a mai modern Észak-Pakisztán és Északkelet-Afganisztán területein. Legfontosabb városai Purusapura (mai Pesavar) és Taksasila (mai Takszila) voltak.[10] Gardez és Dzsalálábád szintén Gandhárához tartoztak.[11] A Gandhárai királyság a védikus kor (i.e. 1500-500 körül) óta létezett. Az ókorban kereskedelmi és kulturális találkozási pont volt India, Közép-Ázsia és a Közel-Kelet között. Az i.e. 6-5. században az Akhaimenida birodalomhoz (Óperzsa Birodalom) tartozott, majd a 4. században Nagy Sándor hódította meg. A hindu és a gréko-buddhista kultúra központjaként az 1. és az 5. század között élte fénykorát a kusán királyok idején. A buddhizmus innen terjedt tovább Közép-Ázsiába és a mai Afganisztán területére. Az i.e. 1. századtól az i.sz. 6. századig virágzott a gandhárai művészet, amely indiai buddhista és görög-római elemeket ötvözött.[12] A következő évszázadokban Gandhárában egymás után uralkodtak az indo-görögök, sakák, pártusok, kusánok.

Srí LankaSzerkesztés

A hagyományos srí lankai krónikák szerint (mint például a Dípavamsza) a buddhista tanításokat az i.e. 3. században hozta be Srí Lankára Mahinda, Asóka király fia, a Srí Lanka-i Anuradhapurai Devanampija Tissza uralkodása idején. A szigetország királyainak történelmét leíró Mahávamsza (29. fejezet[13]) krónikából ismert, hogy I. Menandrosz görög-baktriai király uralkodása alatt (i.e. 165 - i.e. 135) egy befolyásos buddhista szerzetes, Mahádharmarakszita (szó szerint: 'nagy tanító/a dharma őrzője') vezetésével 30 000 buddhista szerzetes érkezett "a görög Alexandriából" (kaukázusi Alexandria, a mai Afganisztán fővárosától, Kabultól 150 km-re északra) Srí Lankára, hogy felszentelje az anuradhapurai nagy sztúpát. Ez is jelzi, hogy a gréko-buddhizmus hozzájárult a Srí Lanka-i buddhizmushoz (lásd még: Milinda-panyha.)

Srí Lankáé a legrégebbi folyamatos buddhista történelem az összes buddhista nemzet közül, amelynek a szangha hagyományvonala szinte teljesen törés mentesen maradt fent egészen az i.e. 3. század óta. Hanyatlásnak indult időszakokban a Srí Lanka-i rendi vonalat mianmari és thaiföldi kapcsolatok segítségével élesztették újra. A 16. századtól kezdve próbálták megtéríteni a helyi lakosokat a keresztény hittérítők valamint a portugál, holland és angol gyarmatosítók egyaránt. A 18. századi európai beszámolók a Srí Lanka-i szerzeteseket úgy jellemzik, hogy azok mantrákat szavalnak és málá imafüzért morzsolgatnak imádkozás közben, épp ahogy a mahájána buddhizmusban.

Mahinda érkezése után néhány évvel, Szangamittá apáca (bhikkhuni) is ellátogatott Srí Lankára, aki Asóka király lánya volt. Ő alapította a szigeten az első apácarendi vonalat, amely azonban kihalt a 11. században.

1996-ban 11 kiválasztott Srí Lanka-i apácát vett fel teljes tagú bhikkhuniként egy csoport théraváda szerzetes egyidejűleg egy indiai kolostorral, ahol egy csoport koreai apácát vettek jel a rendbe. Nincs egyetértés a théraváda vinaja értelmezésében, hogy ezek a rendfelvételek érvényesnek tekinthetők-e. Az elmúlt években a sziámi szerzetesrend több száz apácát vett fel a rendjébe.

NepálSzerkesztés

Nepálban az emberek többsége hindu vallásúnak vallja magát, azonban az országban olyan erős a buddhizmus hatása a kultúrára, hogy a buddhisták és a hinduk gyakran osztoznak templomaikon és szent helyeiken. Olyan természetes módon léteznek egymás mellett, hogy – más országokkal ellentétben – a két világvallás között nem is mindig világos a különbség. Amsuvarman király idején a nepáli Bhrikuti hercegnő jelentős szerepet játszott a buddhizmus tibeti és távol-keleti terjesztésében és népszerűsítésében. A nepáli művészek a tibeti buddhista építészetet már régóta a középkori, nepáli Araniko hatásának tulajdonítják. A mahájána buddhista irányzat szent szövegeit főleg randzsana írással (a nevarok írása), vagy az ebből származó lanca írással készítették.[14]

A hagyományos nepáli buddhizmusban kilenc szövegnek tulajdonítanak különleges jelentőséget. Ezeket úgy nevezik, hogy a „kilenc dharma-ékszer” (Navagrantha).[15][16] A tibeti-burmai törzsek körében a tibeti buddhizmust gyakorolják a legtöbben. A nevar népcsoport gyakorlata a vadzsrajána és a théraváda buddhizmus nevar változata. Sok buddhista csoportra szintén hatással volt a hinduizmus. Uralkodó vallásnak számít a buddhizmus a ritkán lakott északi területeken, ahol főleg tibeti származású emberek élnek, főleg serpák, lopák, manangik, thakalik, lhomik, dolpák és nyimbák. Ez az ország lakosságának nagyon kis részét jelenti.

A Nepál középső részén élő kisebbségi csoportok - gurungok, lepcsák, tamangok, magarok, nevarok, jakkhák, thamik, cshantjalok és csepangok szintén a buddhizmust gyakorolják. Ezek létszáma jóval nagyobb, mint az északi embereké. Ezekre az emberekre hatással volt a hinduizmus, olyannyira, hogy legtöbben át is tértek a hindu vallásra és lassan beépültek a kasztrendszerbe is. A kirant törzs, főleg a limbu és a rai emberek átvették a tibeti buddhista gyakorlatokat a szomszéd országukból. A kirátának számító dzsirel emberek is a tibeti buddhizmust követik.

BhutánSzerkesztés

Bhután államvallása a vadzsrajána buddhizmus.[17] Annak ellenére, hogy a buddhizmus, amelyet a bhutániak többsége gyakorol a tibeti buddhizmusból ered, mégis jelentősen különböznek tőle a szertartások és más a buddhista egyház szervezete is. Az államvallást a kormányzat régóta támogatja pénzügyileg. A buddhista kolostorok, a szerzetesek, az apácák és a szenthelyek is éves segélyt kapnak. A 20. századi Vangcsuk-házba tartozó Dzsigme Dordzsi Vangcsuk kormányzása alatt olyannyira támogatta az állam az államvallást, hogy készítettek tízezer aranyozott Buddha-szobrot, elegáns külsővel megjelentették a 108 kötetes Kandzsúrt (Buddha szavainak gyűjteményét), a 225 kötetes Tandzsúrt (szövegmagyarázatok), valamint országszerte számos sztúpát (csorten). A társadalom jelentős részét teszik ki a buddhisták, akiknek garantált képviseletük van a Nemzeti Gyűlésben és a Királyi Tanácstestületben.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. state.gov
  2. kingdomofbhutan.com
  3. CIA - The World Factbook - Sri Lanka
  4. state.gov Archiválva 2009. július 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, The CIA World Factbook
  5. Census of India - India at a Glance : Religious Compositions
  6. BANGLADESH: COUNTRY PROFILE. [2011. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 6.)
  7. Bangladesh
  8. Jerry Bentley, Old World Encounters: Cross-Cultural Contacts and Exchanges in Pre-Modern Times (New York: Oxford University Press, 1993), 43.
  9. Personality of Xuanzang Sanzang: http://www.upf.es/materials/huma/central/historia/xinamon/docums/budxidoc/miyaki.htm Archiválva 2008. október 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
  10. Encyclopædia Britannica: Gandhara. [2007. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
  11. Gandhara Civilization
  12. www.jeindia.hu - Gandhára Archiválva 2016. július 6-i dátummal a Wayback Machine-ben - olvasva: 2015.01.31.
  13. A Mahávamsza teljes szövege XXIX. fejezet
  14. Murthy, K. Krishna. Advent of Buddhism, Buddhism in Tibet. Delhi, India: Sundeep Prakashan, 15. o. (1989). ISBN 81-85067-16-3 
  15. Burnouf, Eugène. Buffetrille, Katia. Lopez, Donald. Introduction to the History of Indian Buddhism. 2010. p. 111
  16. Hirakawa, Akira. Groner, Paul. A History of Indian Buddhism: From Śākyamuni to Early Mahāyāna. 2007. 294. o.
  17. International Religious Freedom Report 2007 - Bhutan. U.S. Department of State, 2007. szeptember 14. (Hozzáférés: 2008. január 6.)