Főmenü megnyitása

TörténeteSzerkesztés

A buddhizmus bevezetéseSzerkesztés

A hagyományos Srí Lanka-i krónikák szerint (mint például a Dípavamsza) a buddhista tanításokat az i. e. 3. században hozta be Srí Lankára Mahinda, Asóka király fia, a Srí Lanka-i Anuradhapurai Devanampija Tissza uralkodása idején. Ez idő tájt hoztak egy bódhifa csemetét is a szigetre és megalapították az első buddhista kolostort is. Ezek közül az ősi Isurumuni-vihára és a veszagiri-vihára ma is fontos zarándokhelyek. Szintén neki tulajdonítják a Pathamaka-csetija, a Dzsambukola-vihára és a Hatthálhaka-vihára megépítését. Az előzőleg csak szájhagyomány útján megőrzött páli kánont legelőször Srí Lankán jegyezték le i. e. 30 körül.

A szigetország királyainak történelmét leíró Mahávamsza (29. fejezet[2]) krónikából ismert, hogy I. Menandrosz gréko-baktriai király uralkodása alatt (i. e. 165 - i. e. 135) egy befolyásos buddhista szerzetes, Mahádharmarakszita (szó szerint: 'nagy tanító/a dharma őrzője') vezetésével 30 000 buddhista szerzetes érkezett "a görög Alexandriából" (kaukázusi Alexandria, a mai Afganisztán fővárosától, Kabultól 150 km-re északra) Srí Lankára, hogy felszentelje az anuradhapurai nagy sztúpát. Ez is jelzi, hogy a gréko-buddhizmus hozzájárult a Srí Lanka-i buddhizmushoz (lásd még: Milinda-panyha.)

Théraváda iskolákSzerkesztés

Srí Lankán a korai buddhizmus történetének nagy részében a théraváda iskolának három irányzata létezett: mahávihára, abhajagiri vihára és a dzsetavana vihára. Legelőször a mahávihárát alapították, a másik kettőt az ebből kivált szerzetesek alapították később.[3] A.K. Warder szerint az indiai Mahísászaka szekta is megjelent Srí Lankán a théraváda mellett, amelybe később azonban beleolvadt. A sziget északi részét időről időre más Indiából érkező szekták is meghódították.[4]

A 7. században Hszüan-cang ókori kínai szerzetes Srí Lankán két fő théraváda vonalról számolt be. A mahájána szthavirákat az abhajagiri hagyománynak tekintette a hínajánát pedig mahávihárának.[5] Úgy tűnik, hogy az abhajagiri vihára egy théraváda mahájána és vadzsrajána központ volt;[6]

Kínai zarándokok beszámolóiSzerkesztés

Az 5. században Fa-hszien kínai szerzetes ellátogatott Srí Lankára és két évig élt együtt az ottani szerzetesekkel. Az abhajagiri vihárában megszerezte a mahísászaka vinaja szanszkrit másolatát i. sz. 406 körül. Évtizedekkel később ezt a vinaját lefordította kínai nyelvre Buddhacsiva és Csu Taoseng.[7] Ez a fordítás ma is létezik a kínai buddhista kánonban Taisó Tripitaka néven.[8]

A 7. századi Hszüan-cseng először évekig tanult Nálandában, ahonnan Srí Lankára szeretett volna menni. Később Csolában találkozott Srí lanka-i menekült szerzetesekkel és végül úgy döntött, hogy nem utazik el a szigetre, mert a tudása nagyobb volt a ceyloni szerzetesekénél.[9]

Más théraváda hagyományok eltörléseSzerkesztés

A 12. század előtt több Srí Lanka-i uralkodó támogatta az abhajagiri théravádákat, amely a terület egyik fő buddhista hagyományának számított.[10][11] A 12. században ez megváltozott, amikor I. Parakramabahu király (1153–1186) a mahávihárát támogatta és teljesen eltörölte az abhajagiri és a dzsetavana théraváda hagyományokat.[12][13] Az ezekhez az irányzatokhoz tartozó szerzeteseket arra kényszerítették, hogy visszatérjenek a világi életbe vagy lépjenek be a mahávihára hagyományba papnövendékként (srámanera).[13][14] Parakkamabahu kinevezett egy pátriárkát vagy "szangha királyt", aki a szangha és a rendbe való felvételiztetés uralkodója volt az egész szigeten. A kiemelt rangú szerzetes két segítőt is választhatott.Gombrich 159. oldal

A hagyományvonal folytonosságaSzerkesztés

Srí Lankáé a legrégebbi folyamatos buddhista történelem az összes buddhista nemzet közül, amelynek a szangha hagyományvonala szinte teljesen törés mentesen maradt fent egészen az i. e. 3. század óta. Hanyatlásnak indult időszakokban a Srí Lanka-i rendi vonalat mianmari és thaiföldi kapcsolatok segítségével élesztették újra.

Gyarmatosítás és kereszténységSzerkesztés

A 16. századtól kezdve próbálták megtéríteni a helyi lakosokat a keresztény hittérítők valamint a portugál, holland és angol gyarmatosítók egyaránt.

Mahájána hagyománySzerkesztés

Srí Lankán a mai napig áldoznak Avalókitésvara bodhiszattvának, ahol a helyi elnevezése Nátha.[15] Mostanság néhány nyugaton végzett théraváda megpróbálta Náthát Maitréja bodhiszattvával azonosítani. Azonban a hagyományok és az alapvető ikonográfia - például Amitábha Buddha egyik szobra - egyértelműen Avalókitésvarával azonosítja Náthát.[16]

A 18. századi európai beszámolók a srí lankai szerzeteseket úgy jellemzik, hogy azok mantrákat szavalnak és málá imafüzért morzsolgatnak imádkozás közben, épp ahogy a mahájána buddhizmusban.

Bhikkhuni rendfelvételSzerkesztés

Mahinda érkezése után néhány évvel, Szangamittá apáca (bhikkhuni) is ellátogatott Srí Lankára, aki Asóka király lánya volt. Ő alapította a szigeten az első apácarendi vonalat, amely azonban kihalt a 11. században.

1996-ban 11 kiválasztott srí lankai apácát vett fel teljes tagú bhikkhuniként egy csoport théraváda szerzetes egyidejűleg egy indiai kolostorral, ahol egy csoport koreai apácát vettek jel a rendbe. Nincs egyetértés a théraváda vinaja értelmezésében, hogy ezek a rendfelvételek érvényesnek tekinthetők-e. Az elmúlt években a sziámi szerzetesrend több száz apácát vett fel a rendjébe.

Buddhista egyházi csoportokSzerkesztés

 
Pagoda a dambullai templomban.

A Srí Lanka-i buddhista klérus különböző szektáit nikájáknak nevezik. Három fő nikája van a szigeten:

A három fő nikája mellett több mellék szekta is létezik, amelyek közül néhány kaszt alapú. A szekták között tanbeli különbségek nincsenek.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. The World Factbook: Sri Lanka. CIA World Factbook. (Hozzáférés: 2006. augusztus 12.).
  2. A Mahávamsza teljes szövege: Lásd: 29. fejezet
  3. Warder 280. oldal
  4. Warder 280. oldal
  5. Baruah 53. oldal
  6. "Esoteric Buddhism in Southeast Asia in the Light of Recent Scholarship" - Hiram Woodward. Journal of Southeast Asian Studies, Vol. 35, No. 2 (Jun., 2004), p. 341
  7. Hsing Yun. Humanistic Buddhism. 2005. p. 163
  8. The Korean Buddhist Canon: A Descriptive Catalog (T 1421), <http://www.acmuller.net/descriptive_catalogue/files/k0895.html>
  9. Mookerji, Radhakumud. Ancient Indian Education: Brahmanical and Buddhist. 1989. p. 520
  10. Hirakawa 125. oldal
  11. Sujato, Bhikkhu. Sects & Sectarianism: The Origins of Buddhist Schools. 2006. p. 59
  12. Hirakawa 126. oldal
  13. a b Williams, Duncan. Queen, Christopher. American Buddhism: Methods and Findings in Recent Scholarship. 1999. p. 134
  14. Gombrich 159. oldal
  15. Baruah 137. oldal
  16. Art & Archaeology - Sri Lanka - Bodhisattva Avalokiteshvara

ForrásokSzerkesztés

  • Baruah: Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. Sarup & Son (2008). ISBN 978-8176251525 
  • Gombrich: Richard Gombrich. Theravada Buddhism: a social history from ancient Benares to modern Colombo. Routledge (2006). ISBN 978-0415365093 
  • Hirakawa: Hirakawa, Akira. Groner, Paul. A History of Indian Buddhism: From Śākyamuni to Early Mahāyāna. Motilal Banarsidass (2007). ISBN 978-8120809550 
  • Warder: Warder, A.K.. Indian Buddhism, 2, Motilal Banarsidass (2000). ISBN 978-8120808188 

További információkSzerkesztés